Az előzőekben leírt módon, az előzőekben leírt történésekkel és érzésekkel telt el egy-két hónap. S én végig dilemmában voltam, végig képtelen voltam eldönteni, hogy jó úton járok-e vagy sem. Folyton azon rágódtam, hogy bárhogy is döntenék, rosszul jöhetnék ki. Ha abbahagyom ezt az egészet, de mégis igazuk volt a szellemeimnek, akkor később (akár testi halálom után) megbánhatom, hogy nem éltem azzal a lehetőséggel, amit én magam terveztem bele az életembe. Viszont ha tovább folytatom velük, de az általam megkérdezettek kisebb részének van igaza, akkor pedig csak hülyét csinálok magamból. S eljött egy olyan eset, ami végül valódi döntéshelyzetbe sodort. Egy ismerősöm azzal fordult hozzám, hogy nagyon erősen el kezdett hullani a haja, s az mitől lehet, illetve mit tehetne ellene. A válasz az volt, hogy lelki okokra visszavezethető, de a testben vitaminhiányként megjelenő problémával állunk szemben, s nyugodjon meg, rendbe fog jönni. Egyéb teendője nincs, mint e vitaminhiányt kezelje, és lelkileg nyugodjon meg. Ahogy telt az idő azonban, a problémája egyre csak súlyosbodott, egyre látványosabb volt a hajhullása, egyre kevesebb hitet biztosítva mindkettőnkben, hogy a szellemeim válasza helyes volna. Volt neki egy lábproblémája is, mellyel mindenképpen fel kellett keresnie egy orvost. Ott megállapításra került, hogy a lábában lévő gyulladás okozza a hajhullását is, s erre gyógyszert kapott, melyet követően egy-két hónap alatt a hajproblémája valóban megszűnt és helyrejött. Ezt én megint rosszul éltem meg, nem értettem azt a segítőim részéről, hogy miért nem mondták akkor azt, hogy a lábával menjen el mielőbb orvoshoz, aztán ott majd rendeződik a hajhullása is? Megint úgy éreztem, mintha cserben hagytak volna, ha nem is így volt, de azt éreztem, hogy most ennek az ismerősömnek is meg lehet rólam a véleménye. Azt kérdeztem tőlük, hogy szándékosan hoztak ebbe a helyzetbe? S a válaszuk akkor igen volt, melyen akkor nagyon kiborultam. Úgy döntöttem, végleg abbahagyom ezt az egészet, hogy ezt képtelen vagyok így tovább csinálni. Én tényleg segíteni akarok az embereken, de nem vagyok hajlandó többet ilyen helyzetbe hozni magam. Ha nem tudnak hozzám egyenesebbek lenni, akkor inkább hagyjuk az egészet, akkor ez mégsem az én utam. S ami a legmegdöbbentőbb volt, amikor mindezt rájuk zúdítottam, azt mondták, igazam van, ez egy átverés volt csupán a részükről, jól érzem, amit most érzek, s hagyjuk is egymást, itt legyen vége. Le voltam taglózva mindettől, erre végképp nem számítottam. Viszont újabb lökést adott ahhoz, hogy most már tényleg a végére járjak, kik is ők valójában.
Eddig csak olyan szakértőket kerestem fel, akik pusztán a történetem hallatán mondhattak véleményt, most inkább olyanokra próbáltam összpontosítani, akiknek képességük is van a szellemvilággal való kommunikációra. Esetleg magukkal a szellemeimmel is tudnak beszélni, s így teljesebb képet adva számomra. Az a médium ismerősöm, aki annak idején magát az ingázást is javasolta, egyébként végig kitartott a szellemeim állítása mellett, s a tanítási módszereiket is elfogadhatónak találta. Javasolta, ne hagyjam el őket, ne törjek meg ennyi idő után, legfeljebb tegyem félre egy időre, gondolkozzak rajta, s újra vágjak bele. Amit legutóbb mondtak, hogy csak átverés volt mindez, arra az volt a véleménye, hogy mindezt csak egy próbának szánják részemre. Helyeselte ugyan, ha másokat is felkeresek és megkérdezek, de hangsúlyozta, ne adjam fel - nem véletlen kerestek meg ők engem.
Kis kitérőként mesélem csak, az akkori hetekben volt egy olyan eset is, amikor egy olyan illetőt kerestem fel, aki elmondása szerint már 15 éve foglalkozik itt ragadt lelkek hazasegítésével. Ő megnézett, s azt mondta, hogy lát mellettem két, hazasegítésre váró lelket. Átsegíti őket a fénybe, s majd meglátjuk utána, tudok-e velük kommunikálni. A szellemeim azt mondták erre, hogy ez nem igaz, ők nem itt ragadt szellemek, hanem ahogy eddig is állították, a szellemvilágból kommunikálnak velem. S hogy őket nem fogja tudni elküldeni senki sem, hiszen ez rájuk nézve értelmezhetetlen. Annyit hozzátettek még, hogy elhalt lelkek sincsenek körülöttem, sőt ők mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon, hiszen a tisztaságom nekik is elemi érdekük. (Ez utóbbi tényt más, olyan illető is megerősítette, aki képes volt itt ragadt szellemekkel is kommunikálni, és lélek szinten rám nézni.) Másnap az illető jelezte, hogy elküldte őket, annak rendje módja szerint. Hozzáteszem, semmit sem kért ezért cserébe, szívességből tette. A segítőimmel azonban, ahogy azt meg is mondták előre, ugyanúgy tudtam beszélgetni, gyakorlatilag semmi sem változott. Mindezt azért megírtam a közösségi oldalán ennek az illetőnek is, de legnagyobb meglepetésemre és sajnálatomra, soha többet nem írt vissza. Az ilyen emberi magatartásban csalódom. Soha nem tennék olyat, hogy bárkinek is ne válaszolnék, ha hozzám fordulását tisztességesen teszi, akkor sem, ha esetleg nem úgy alakultak a dolgok ahogy terveztem, vagy ha én hibáztam volna bármiben is.
Visszatérve, sok jót hallottam egy, magát Carmelian-nak nevező illetőről, akivel szerencsére fel is tudtam venni a kapcsolatot. Ő egy látó, aki képes a lélekelőzményekbe is beletekinteni, tehát felvázolni a hozzáforduló, ezt az életét megelőző idejét. E szolgálatát egyébként adományért cserébe végezte, melynek mértékét a hozzá fordulóra bízta. Úgy döntöttem, mindenképpen megcsináltatom vele a magam lélekelemzését is. Ekkor már több, a témában jártas ember véleményén voltam túl, olyanokén, akik a szellemvilággal valamilyen módon is kommunikálni tudtak. Kivétel nélkül mindegyikük a szellemeimnek adtak igazat, s a folytatásra biztattak. Mindegyikük egyetértett abban, hogy a szellemeim jóindulatúak, s ugyan nem a legfejlettebb szellemek, s akiknek ebből kifolyólag megvannak még a maguk hibái, de semmiképpen sem olyanok, akiknek hátat kellene fordítani. Ezért döntöttem még úgy, hogy Carmelian válaszát megvárom, s akkor végső elhatározásra jutok majd. S ő, a szellemeim állításával szinte teljes szinkronban a következőket jelezte vissza. Mielőtt leszülettem volna, közéjük tartoztam, segítő voltam azon a síkon. Ám mivel az emberek többsége kevésbé érzékeny arra, hogy e segítséget meg is hallja, én úgy döntöttem, hogy leszületek, ezáltal közelebb kerülvén a testben élő lelkekhez, s a társaimat (a mostani szellemeimet) kértem meg arra, hogy segítsék e munkámat. Hozzátette még, hogy bár sok mindenben kérhetem a válaszukat, legfőképpen életvezetési tanácsokkal tudnak szolgálni. (S ezt valóban alá tudom támasztani, most már több, mint fél év távlatából, tényleg olyan kérdésekben adták mindig a legtöbb helyes választ, ami a különböző élethelyzetekben megjelenő döntéseket érintette.) Végül annyit mondott még ő is, hogy amiért ilyen sajátságos tanítói módszereik vannak, annak köszönhető, hogy bár az átlagosnál fejlettebb szellemek, de nem a legfejlettebbek, s még tanulni, fejlődni valójuk nekik is van.
Amikor kézhez kaptam Carmelian levelét, egy hete volt már, hogy egyáltalán nem beszéltem a szellemeimmel. Ekkor már a csatornám tisztasága gyakorlatilag nulla volt, igaz, hallani sem akartam őket. Így ingát használva fordultam újra hozzájuk, és kértem alkossanak véleményt az elmúlt napok történéseiről. A válaszaikat az inga segítségével értelmeztem, illetve ha tompán is, de gondolatban is jöttek át azért információk. Újabb meglepetés következett, ugyanis elmondták, hogy teljes mértékben igaz, amit eddig másoktól - főleg Carmelian-tól - megtudtam, s a múltkor valóban azért mondták azt, hogy ez az egész csak egy átverés volt, és hagyjuk abba, mert próbára akartak tenni. Azt mondták, örülnek, hogy így döntöttem, és biztattak a kapcsolatunk további fenntartására, közös munkánk folytatására. (A hajproblémás esethez annyit fűztek még hozzá, hogy tudták, hogy az illető mindenképpen orvoshoz fog fordulni a lábával, így nem tartották fontosnak ezt külön jelezni. Amit mondtak viszont, hogy nyugodt lehet, a problémája rendeződni fog, végül is, ha nem is azonnal, de úgy lett.) Hatalmas örömet jelentett mindez számomra, magam sem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miért, s mikor Carmelian-nak erről még beszámoltam, annyit mondott rá, hogy ebből is látszik, hogy tényleg ezért születtem le, s ezért örül a lelkem annyira.
Az azóta eltelt hónapokban már érdemi változás nem történt, hasonló mélypontra nem jutottam többet (már nem is kívánok), viszont a stílusuk megértése időt kíván - ami talán természetes is részemről. Azért ahogy telnek a hónapok, érzem, egyre több megértés születik bennem, egyre tisztábban látom mindazt, ami történt és ami történik. Ma már belátom, hogy én is hibáztam, talán nem is keveset, s egyre jobban helyén tudom kezelni azt is, amiért ők olyanok, amilyenek. Jelenleg is fenntartom tehát a kapcsolatot velük, s úgy érzem, nem is szándékozom valaha is ezt megszakítani. A hétköznapok során felhasználom segítségüket mind a hozzám fordulók, mind a magam és közvetlen környezetem részére, s alapjában véve elmondhatom, hogy nagy többségében értékelhetőnek, értékesnek és hasznosnak találom és ítélem meg a válaszukat. S természetesen ne feledjük azt sem, hogy más, hozzám hasonló cipőben járó emberek, sok esetben több tíz éve vannak benne mindebben, míg én csupán fél éve, ráadásul sokan gyermekkoruk óta ezt az utat járják, míg nálam mindössze két éve kezdődött, csaknem negyven évesen, szinte a semmiből. Az eltelt időben megnyugodtam valamelyest, tehát nem hajtom túlzottan mindezt, elfogadom, hogy úgy is megtörténik minden, aminek meg kell, és semmi olyan nem fog történni, aminek nem kellene. Folyamatosan fogadom szívesen a hozzám fordulókat - akiknek jelenleg jelentős részük az interneten keresztül talál meg -, s igyekszem számukra korrekt választ adni, felvázolva a saját körülményeimet és lehetőségeimet. Igyekszem a blogomba is időközönként olyan írásokat feltölteni, amelyek valamilyen spirituális témát érintenek, s amelyeket az általam eddig megszerezett ismeretek és a szellemi segítőimtől kapott közlések alapján állítok össze.
Voltak ugyan kellemetlen és kínos pillanatai is az azóta eltelt időnek, mióta kommunikálni képes vagyok velük, de azért ezek voltak kisebb számban, és a lelkem is valamiért engedi, hogy tovább haladjak ezen az úton. Arra azonban igyekszem nagyon odafigyelni, hogy mindazokat a körülményeket és sajátosságokat, amelyek jellemzik a médiumi képességemet, mindenkinek őszintén feltárjam és tudtára adjam. Főleg azoknak, akik valamilyen segítségért fordulnak hozzám. A legkevésbé sem szeretnék ugyanis senkinek hasonló élményt adni, mint amilyeneket én éltem át, s igyekszem arra is figyelni, hogy véletlenül se okozzak senki számára kárt, hanem épp ellenkezőleg, megpróbáljak a tőlem telhető módon segíteni.
Az ingázással kapcsolatban pedig megjegyeznék még egy lényeges dolgot. Sok helyen olvastam már én is, s sokan mondták már nekem is, hogy az ingázásnak meg vannak a maga veszélyei, s olyan tevékenységhez, amilyet én is végzek, végképp nem ajánlják, hiszen megbízhatatlan tud lenni. Tudati elvárásokkal befolyásolható, illetve ártó energiák is válaszolhatnak általa, magyarul semmiképpen sem nevezhető egy tiszta eszköznek. Nos, ezeknek az állításoknak valóban van valóságalapjuk, ám a szellemeim határozottan állítják, többszöri érdeklődésemre is, hogy az én esetemben ilyen veszélyekkel nem kell számolni. Hogy a tudatommal képtelen lennék befolyásolni, tehát teljesen biztos lehetek abban, hogy amit az inga számomra jelez, az az ő válaszuk. Továbbá afelől is nyugodt lehetek, hogy az inga használata közben kizárólag velük tudok csak kommunikálni - erre ugyanis ők vigyáznak. S ehhez kapcsolódóan nekem sincsenek kétségeim. Ami ez utóbbit illeti, nem érzékelem, hogy változnának a szellemek, akikkel beszélgetek, ráadásul látók, akik engem megnéztek, ártó energiákat egyik sem érzékelt körülöttem. Az előbbihez pedig annyit, hogy számos esetben előfordul, amikor ingázok, hogy annyira számítanék egy adott válaszra, hogy mondhatni, szinte már bele is szuggerálom az ingába azt, s az mégis másképp leng ki. Tehát valahányszor tapasztalom, hogy valóban nem tudom a tudatommal befolyásolni a lánc kilengését.
Végezetül - a teljesség igénye nélkül - két esetet szeretnék még megemlíteni, ami az elmúlt egy-két hónapban történt. Az egyik, hogy megtanultam, mi a különbség aközött, hogy egy szellem konkrétan ott van mellettem, s úgy szól hozzám, illetve ha a szellemvilágból teszi azt. Két alkalommal fordult elő, hogy lefekvésem után - amikor még teljesen ébren voltam - egy mondatot hallottam, de pontosan úgy, mintha valaki ott lett volna mellettem. Ekkor tehát az adott szellem valóban, térben is ott volt mellettem, belépett az aurámba, s úgy szólt hozzám - s ezért hallottam azt teljesen tisztán, akár egy másik emberét. A másik pedig, ahogy a segítőim szavát hallom, gondolatként, azt jelzi, hogy a szellemvilágból szólnak hozzám. A másik, megosztani kívánt történetemben a kisfiammal labdáztunk otthon a szobában. Ő az ágyon ült, mely a falnak van nyomva. Az ágy körülbelül 15-20 cm-es lábakon áll, s a szobában faltól falig szőnyeg van. Én vele szemben a szoba másik végében egy fotelből ülve dobáltam neki egy kis, legfeljebb 4 cm átmérőjű gumilabdát. Egyik dobásomat elvétette, s a labda begurult az ágy alá, s megállt a fal és talaj találkozásánál, az ágy alatt. Láttuk is hol van, azonban kivenni nem sikerült a kisfiamnak. Sehogy sem ért be a kezeivel érte, s egy perces hiábavaló próbálkozás után úgy döntött, kimegy a seprűért, hogy annak nyelével szedje majd ki. Még mielőtt ezt megtette volna, mindkettőnk szeme láttára a labda fogta magát és egyszer csak kigurult, s megállt az ágy előtt a földön. A kisfiam rögtön azt kérdezte, hogy hogyan tudott így a labda kigurulni, én azonban mindjárt tudtam, hogy éppen egy szellemi tevékenységnek voltunk a szemtanúi. Egyrészt azért, mert bárhogy is gondolkodtunk, nem találtunk semmilyen racionális magyarázatot, ami a labdát ilyen mozgásra és tevékenységre késztette, kényszerítette volna, másrészt később a szellemeim is visszaigazolták, hogy valóban egy itt ragadt lélek járt akkor a szobánkban, aki jóindulattal, segítő szándékkal tette, amit tett, aztán tovább is állt. Egyébként, amióta a szellemi segítőimmel kommunikálni tudok, valamennyi spirituális élményemet, mely az életemben történt velem, véleményeztettem már velük, mely által még teljesebb képet kaphattam mindezen eseményekről.
A saját, igaz történetemet már régóta terveztem megírni, több okból is. Az egyik, hogy többen is kérdeztek az elmúlt két évemről részleteket, s így ezeket már többet nem kell újra és újra leírjam, ráadásul ez így kellően részletes is. Igaz, mindent ebben sem írtam le, de azt gondolom, a lényeges részek mind belekerültek. A másik, hogy bízom benne, e történet leírásával többeknek lehetek segítségére - olyanoknak, akik hasonló cipőben járnak, s hasonló kérdésekkel, problémákkal küzdenek, mint én küzdöttem.
Egy, számomra a nehézségek ellenére is, fantasztikusnak megélt időszakon vagyok túl, amelynek köszönhetően feltárult előttem a létezésünk fizikai világon túli szegmense is. Még csak két éve mindennek, de mégis oly soknak, tartalmasnak tűnik már ez az idő. Váratlanul és meglepetésszerűen csöppentem bele e felismerések sorozatába, s olyan dolgokra derült fény számomra, amelyet azelőtt elképzelni sem tudtam volna. Összességében el kell ismerjem, hogy szinte csak hasznom származott abból, hogy ezt az utat választottam. Felbecsülhetetlen értékű ugyanis az az új világszemlélet, gondolkodásmód, amit mindezért cserébe kaptam, s aminek végletekig leegyszerűsítve annyi a lényege, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel, s hogy annak halála nem a mi halálunkat jelenti, hanem a továbbhaladásunkét. S meg kell állapítanom, ezen igazságok szélesebb ismerete addig soha nem tapasztalt boldogságot, kiegyensúlyozottságot és megértést, szeretetet képes hozni az azt felismerő ember életébe.
(Frissítés 2018.06.17.: Az eredetileg 10 részesre tervezett írásom, pár hónap kihagyás után folytatásra került, a 11. résszel, melyet az időközben történt dolgok tettek szükségessé.)
