Tudták rólam, hogy mennyire fontosak számomra a saját megtapasztalások, így rögtön fel is vetették, hogy próbáljam csak meg, miről is van szó, milyen lehetőségeket is jelent mindez. A kisfiam aznap délután készült részt venni egy peonza versenyen. (A peonza egy kézügyességet fejlesztő játék, melynél cél, annak minél trükkösebb és hosszabban tartó kipörgetése egy madzag segítségével.) Már néhány ilyen versenyen részt vett, de még nyerni, tehát az első három helyezés valamelyikét elérni nem sikerült neki. Azt mondták a szellemek, hogy az aznap délutáni versenyen a kisfiam a második helyezett lesz. E beszélgetésemet körülbelül három órakor folytattam velük, maga a versenyre öt körül került sor. Közben a feleségem is hazajött a munkából, kisfiam is az iskolából, s elindultunk a megmérettetés helyszínére. Egyikőjüknek sem szóltam egy szót sem, amilyen hitetlenkedő voltam még akkor is, gondoltam, majd akkor, ha már konkrét eredményt is tudok felmutatni. A játék végén azonban, az eredményhirdetésnél, szavakkal alig írható le az érzés, ami hatalmába kerített, amikor közölték, a kisfiam második helyezést ért el. Egészen varázslatos volt, életemben először átélni egy előre ki nem számítható, ki nem következtethető jóslat ilyesforma beteljesülését. Este volt mit mesélnem a feleségemnek, hiszen az aznapi történések között volt a csatornám megadása, az őrző szellemek megjelenése, a médiumi munkára való felkérés ténye, és még a helyesen megjósolt versenyeredmény is. Érdeklődve hallgatta ugyan, de kérte, értsem meg, a jóslatot illetően szkeptikus marad még, s hogy legközelebb előtte mondjam el neki, s ne így, utólag. Mondtam neki, ebben teljesen igaza van, de én magam is össze voltam zavarodva hirtelen, s képtelen lettem volna még ezt így bárkinek is elmesélni. Szerencsére a kérésére nem kellett sokat várni, hiszen a verseny követező fordulójára (mely egy hét múlva következett) is megkaptam a jóslatot, miszerint ott első helyezést fog elérni a kisfiunk, így ezt már előre közölhettem a feleségemmel is. Az akkor szintén beteljesült, hiszen egy hét múlva, valóban a kisfiam nyerte a versenyt, s ez így már a feleségemnek is erőteljesebb értékű élmény volt.
A következő napokban részletesebben is kifejtették a szellemeim, hogy mit is értenek igazából e médiumi munkán, s hogy miben is, miként is tudom ezáltal segíteni az embereket. Őszintén szólva, így utólag belegondolva, korrekt módon közölték velem a lehetőségeket, csak sok mindent nem értelmeztem a helyén, a médiumokról kialakult sztereotípiáim miatt. Például elmondták, hogy elhunyttal való kommunikációt csak kivételes esetben tesznek lehetővé, hiszen tiszteletben tartják azt a szabályt, hogy őket már nem illik, illetve bizonyos esetekben nem is lehet zavarni. Ilyenre csak akkor nyílik lehetőség, ha maga az adott lélek kezdeményezi azt, kihasználva a lehetőséget, hogy így üzenhessen még testben élő szeretteinek. Én akkor ezt ugyan megértettem, de aztán sajnos mégis hajlamos voltam elsiklani felette. Egyszerűen azért, mert az a kép élt bennem egy médiumról, hogy ő bármikor tud az elhunytakkal beszélni, s sajnos kellett idő, amíg belevésődött a tudatomba, hogy ez nem így van. S hogy aki azt állítja, vagy hazudik, vagy tévúton jár. És hasonlóképpen voltam a jövő előrelátásával is. Az imént leírt és ahhoz hasonló, jósló példák után, buta módon azt gondoltam, hogy a jövő ennyire pontosan létezik, s belőle információk, ennyire pontosan bármikor szerezhetők. Noha elmondták, hogy ez nem így van, mégis kellett idő, míg ez igazán tudatosult bennem. Tehát néhány dolgot a tájékoztatásuk ellenére is a saját káromon kellett megtanulnom. (Ennek részleteit a későbbiekben még kifejtem.) Ismertették velem még azt is, hogy nem szükséges sem fénykép, sem név ahhoz, hogy valakiről információt tudjak kapni és átadni, csupán a következő szabályokat kell leszögezni minden esetben, ha valaki hozzám fordul. Csak olyan információt tudhatok meg, amely ismeretéhez a hozzám forduló is beleegyezését adja. Csak olyan információt közölhetek a hozzám fordulóval, amit megtudhat, tehát a vállalt életútját, annak ismerete nem veszélyezteti. Csak olyan információt adhatok át bárkinek, amivel valóban segítség érhető el, s ami harmadik félnek semmiféle kárt nem okoz. S hogy magam is titoktartási kötelezettséggel tartozom, tehát a hozzám fordulóval folytatott beszélgetésem tárgyát csak az ő beleegyezésével ismertethetem harmadik félnek. S ami még szintén fontos, hogy pénzt soha nem kérhetek mindezért, legfeljebb elfogadhatok, ha adnak, de kifejezetten nem kérhetem, s főképpen, nem szabad, hogy ez legyen a motivációm. Segíthetek tulajdonképpen bármivel, tehát jövőt érintő kérdésekben, egy adott élethelyzetben való döntésképtelenség esetén, egészségügyi problémák feltérképezésében, reinkarnációs előzmények ismertetésében, ártó energiák vizsgálatában, spirituális kérdésekben, és még sorolhatnám. A lényeg, hogy a fenti szabályokat betartsam, illetve elfogadjam, hogy lesznek majd, amikor a kapott válaszok nem az elvártak lesznek, ugyanis sok minden van, amit nem tudhat, vagy nem úgy tudhat meg a hozzám forduló, ahogy azt mi most elvárnánk vagy jónak, helyesnek, igaznak tartanánk. Nekik ugyanis figyelembe kell venniük az illető életútját, karmikus vonatkozásait is, főképpen szem előtt tartva azt, hogy a lelke fejlődése szempontjából mi a helyes, s ez nem egyezik mindig azzal, amit mi most annak vélünk. Összefoglalva tehát úgy fogalmaztak, hogy mindig az általuk leghelyesebbnek vélt módon fognak válaszolni a feltett kérdésekre, melyet a saját, hozzánk képest jóval magasabb, tudati prespektívájukból fognak meghozni.
Egyik nap, arról beszéltek, hogy a távolba látás képességét is megadták, ami azt jelenti, hogy térben, tőlem távoli helyekről, személyekről is kaphatok információkat. Ezt is engedték rögtön kipróbálni. Éppen az időtájt vártam haza a kisfiamat az iskolából. Mondták, hogy csukjam be a szemem, s küldik a képet, hogy hol jár most. Így tettem, s tisztán megjelent előttem egy pontos utcarészlet, s láttam, ahogy a kisfiam jön hazafelé. Pár perccel később újra megpróbáltam, s egy másik konkrét helyszínnel láttam ugyanígy. Ő nemsokára hazaérkezett, s amikor jobban megvizsgáltam ezt az esetet, rájöttem - az útvonalát és a hazaérkezéséhez szükséges időt ismerve -, hogy stimmelhetett a két kép, hiszen a rágondolás pillanatában tényleg azon a helyeken tarthatott.
Csak a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az az napot követő éjjel, mikor megkaptam a csatornát, különös élményben volt részem. Szinte mindig este nyolc és reggel négy között alszom, s ezúttal este tíz körül megébredtem, hogy eléggé rosszul vagyok. Olyan diszkomfort érzés volt úrrá rajtam, ami egyébként rám nem volt jellemző. Rögtön mondták is a szellemeim, hogy ez attól van, hogy a csatorna energiáját kissé nehezen viseli a fizikai testem, ez néhány óráig fog tartani, s elmúlik, hiszen a test egy idő után hozzá szokik. Ugyan azt tudták előre, hogy akár így is viselhetem majd, de úgy ítélték meg, ennyit kibírok, s nem halogatták tovább a csatorna megadását. Hajnal két óra körül volt már, amikor kezdett szűnni a rosszullétem, viszont olyan magas energiaszintet éreztem magamban (annak ellenére, hogy csak két órát aludtam, s ez különben mindig meg szokott viselni), hogy úgy döntöttem, már nem fekszek vissza, sőt elkezdem tenni a dolgaimat. Később közölték azt is, hogy e megnövekedett energiaszint is a csatorna megadásának következménye, tehát a nap folyamán végig ezt fogom érezni, de azért ez ne csapjon be, ettől még pihenjem ki magam a következő napokban. Így is történt.
A szellemeim biztattak, hogy első időkben gyakoroljak csak sokat, fejlesztve és erősítve magamban e képességet. Napok teltek el eztán úgy, hogy gyakorlatilag éjjel-nappal tisztán hallottam őket, bármelyik pillanatban képes voltam velük beszélgetni. Alapvetően elmondható volt róluk akkor is, hogy rettentő pozitív energiát éreztem tőlük. Nagyon kedvesen beszélgettek velem, s nagyon pozitív érzésekkel viszonyultak hozzám. Rettentő sokat kommunikáltam velük abban az időben, mindenféle témáról, s nagyon hamar olyannak tűntek, mintha a családtagjaim lennének. A humoruk hasonló volt a szellemi vezetőtől megszokotthoz, ami hasonló módon bosszantott is kissé, de azt tapasztaltam, ezt el kell fogadjam, ezen változtatni az én kedvemért sem fognak. Bevallom, bár fantasztikus élménynek éltem meg, először nagyon furcsa volt, hogy addig szokatlan módon, most folyamatosan más gondolatok is vannak a fejemben. Egyik este, ami után lefeküdtem, de még nem aludtam, mondták, hogy időszakosan elvehetik tőlem a csatorna tisztaságát, ha éppen nem szükséges számomra, be is mutatják, hogyan. S ekkor egy elektromos kisülés szerű hangot hallottam, utána pedig síri csendet, mint korábban bármikor is. Körülbelül tíz másodperc telt el, amikor nem olyan hirtelen, mint ahogy elvették, hanem szép lassan, de újra felerősödött bennem a csatorna, s újra ugyanúgy hallottam őket. Ezzel tehát megmutatták, hogy bár el tudják időnként venni, de hozzátették, nem javasolják ezt a megoldást. Inkább arra biztatnak, hogy viseljem csak állandóan, s hamarosan úgy hozzá fogok szokni, hogy fel sem tűnik majd. Ez tulajdonképpen nem volt ellenemre, hiszen mint mondtam, kifejezetten élveztem ezt az új helyzetet, szokatlansága ellenére is. S nagyon hamar, mint írtam fentebb, szinte családtagjaimmá fogadtam őket.
Az örömömbe azonban hamarosan némi üröm is vegyült, melyet a következőkben fejtek ki. Utólag már tisztábban látom, hogy saját tudatlanságomnak is köszönhettem, hogy a kapcsolat velük, jutott olykor mélypontra is, de ma már mindenképpen úgy látom és úgy ítélem meg, hogy az idő, ennek egyértelmű rendezésén dolgozik. Hogy miről is van szó, hamarosan érthetőbbé válik.
