Elég hamar belekerültem olyan helyzetekbe is, amelyek nem várt fordulatot vettek e hirtelen jött médiumi tevékenységemben. Ez nagyon sokáig kihatott az egész kommunikáció tisztaságára és minőségére is. Sokáig őket is hibáztattam, ugyanakkor sok esetben be kellett látnom a magam hibáit is. Az ezzel kapcsolatos kérdések máig függőben vannak bennem, noha az idő múlásával enyhülnek és egyre tisztább válaszokat eredményeznek. Összességében arról van szó, hogy előfordult, amikor nem azt a választ adták, ami utólag helyesnek vagy igaznak bizonyult volna, és ezt én úgy értékeltem és éltem meg, mint akit átvertek, felültettek, vagy mind akihez - az elején átadott közlésük céljával ellentétesen - komolytalan szándékkal közelednének. Nagy nehézségeket okozott összerakni magamban egy-két dologot. Tehát ha arra kérnek fel, hogy e lehetőségen keresztül segítsek embereknek, akkor miért hagyják, hogy ilyen esetek is megtörténjenek, amelyek során láthatták, tudhatták, hogyan reagálom le, hogy milyen bizalomvesztéssel jár nálam mindez, s ekkor olyan érzésem volt mindig, mintha ez a két szándék pontosan ellentétes lenne egymással, pontosan kioltaná egymást. Nehéz volt összerakni magamban azt is, hogy olyan pozitívnak, igazi rosszindulattól mentesnek érzékeltem őket mindig is, akkor miért hagyják, hogy sokszor mélypontokat éljek át a velük való kapcsolatot illetően. Kicsit bonyolultnak tűnik talán most ez a kedves Olvasó számára, de remélem, a későbbiekben érthetőbbé válik.
Az első ilyen eset rögtön a második nap történt. A feleségemmel kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon a lottószámok is így látszanak előre? Tudom, elcsépelt kérdés ez, de két dolog motivált bennünket a feltevésénél. Az egyik, hogy az előző napi, versenyeredmény beteljesült jóslata után kíváncsiak voltunk, ennyire pontosan minden létezik-e előre, a másik pedig, hogy egyik ismerősünk mesélte korábban, hogy az autista fia olykor a lottósorsolás közvetlen kezdete előtt elmondja azokat a számokat, amelyeket hamarosan rá ki is húznak. Szóval kíváncsiak voltunk. Talán sokakat meghökkenthet, de én nem kívántam lottónyertes lenni ezzel. S nem azért, mert dúskálnánk az anyagiakban, hanem azért, mert spirituális utam során megtanultam, hogy az anyagi gazdagság akkor jön el, ha el kell jönnie, s akkor is céllal. Így a szellemeimmel is közöltem, hogy nem kívánom feladni az általuk közölt számokat, csak kíváncsi vagyok, hogy ennyire pontosan létezne-e a jövő. Szombat napközben le is diktálták az öt számot, melyet felírtam, s eltettem magamnak. S ma már kissé nevetségesnek látom az akkori önmagamat, de valósággal fejbe vágott az a pillanat, amikor este megnéztem a ténylegesen kihúzott számokat, s egyik sem stimmelt a nekem megadottakkal. Addig ugyanis még csak varázslatosan beteljesült esetek voltak a hátam mögött, s egyszerűen lesújtott, amiért ezúttal így jártam. Ma már másként látom az akkori eseteket, de akkor még annyira új voltam ebben a világban, hogy nem tudtam, nem tudhattam még, mi miért történik. Nem tehetek róla, rögtön arra gondoltam, hogy átvertek vagy éppen a bolondját járatták velem. Olyannyira elsötétültek a gondolataim abban a pillanatban, ahogy megláttam az igazi lottószámokat, hogy a csatornám egy pillanat alatt eltűnt, elnémult. Ráadásul ezt meg úgy értelmeztem, hogy még mindennek tetejében el is hagytak. Így ingán keresztül tudtam csak válaszokat kérni tőlük erre az egészre, melyeket megkaptam ugyan, csak nem értettem az okát, az értelmét. Ekkor ismét csak az igen és a nem válaszra hagyatkozhattam, így kissé körülményesebb volt a kommunikáció velük, de azért a semminél így is több volt. Annyit megtudtam, hogy meg kellett tanulnom, a jövő nem létezik ilyen pontosan előre, ahogy az az előző napi esetből, számomra tévesen lejött. S akkor megkérdeztem, hogy ezt miért nem mondták nekem így el, miért hagyták, hogy ez történjen. Hiszen ha előre közölték volna mindezt, akkor nyilván megértettem volna, s nem éltem volna meg az eredményt úgy, ahogy. Erre azt válaszolták, hogy így mélyebben belém vésődik, így jobban megértem majd, azért volt rá szükség. Másnapra megnyugodtam valamelyest, s újabb esélyt adva a dolognak, túltettem magam az előző napi sérelmen, mire a csatornám újra tökéletes tisztaságú lett. Újra elismételték a tegnapi magyarázatot, s hozzátették, hogy lesznek még hasonlók, ők így tanítanak, ezt el kell fogadjam. Többször is elnézést kértek, s elmondták, hogy nagyon sajnálják, amiért így viselkedtek velem, de valahogy úgy fogalmaztak, hogy így kellett viselkedniük, nem tehettek mást. Akkor ezt még alig értettem, de elfogadtam. A vágy erősebb volt bennem ugyanis, hogy továbbra is fenntarthassam velük a kapcsolatot.
Biztattak, hogy ne szegje kedvem ez az eset, s haladjak tovább. Így a kapcsolatom a továbbiakban is nagyon harmonikus maradt velük. Napjában számtalan kisebb kérdést is tettem fel, ma már amolyan gyerekes próbálgatásnak tűnőket is, hogy ha például autóval mentem valahova, pirosat kapok-e, sorompót kapok-e, ha mentem valakihez, éppen hol fogom találni, stb., s ezek rendre mind be is jöttek. Egyik nap a következő kérdést is feltettem. A kisfiam anyósoméknál volt (egy tőlünk húsz kilométerre lévő faluban), s tudtam, hogy másnap fogunk érte menni. Az volt a kérdésem, hogy hol lesz a kisfiam abban a pillanatban, amikor odaérünk majd a ház elé. Azt mondták, csukjam be a szemem és küldik a képet. Így tettem, s egy éles kép jelent meg előttem, melyben a kisfiam az ottani garázs előtti betonos részen játszott. Ez egy konkrét, egy-két négyzetméteres, jól behatárolható része az udvarnak egyébként, s tudni kell azt is, hogy nem volt meghatározott hely, ahol játszani szokott, hanem mindig máshol töltötte az időt. Másnap, amikor kiértünk, rögtön az volt az első dolgom, ahogy a ház elé értünk, hogy benéztem a kerítésen (belátni rajta), s megdöbbenve tapasztaltam, hogy a kisfiam pontosan ott állt és játszott, ahol azt én előző nap a képen láttam. Hatalmas élmény volt számomra. A felségemnek ezt sajnos megint csak utólag meséltem el - ugyanis már a lottós eset után tartottam attól is, hogy felsülök majd előtte. Ő azonban azt mondta, hogy értsem meg, ha így utólag mondom csak el, akkor ez neki nem elég megerősítésnek, s ez persze nem azt jelenti, hogy bennem ne bízna. Ekkor kértem a szellemeimet, hogy egy alkalmat adjanak még, amikor ő is kaphat bizonyítékot, s ígértem, utána befejezem ezt. Azt mondták, rendben van. Egy másik alkalommal, szintén anyósoméknál voltunk, a kisfiam átment játszani egyik utcabeli házhoz. Nem egyeztünk meg abban, hogy mikor jön majd vissza. Kérdeztem a szellemeimtől, hogy mikor lesz ez az időpont. Azt mondták, hogy 15:15-kor. Ezt felírtam egy papírra, s elrejtettem egy könyvbe, a polcon. Odakint, az udvaron tartózkodtunk mindannyian, amikor megérkezett a kisfiunk, s mondtam a feleségemnek, most azonnal nézzen az órájára. Percre pontosan negyed négy volt rajta. S ekkor kértem, most jöjjön be velem a házba, s elővettem neki azt a könyvet, benne a cédulával, melyre korábban ráírtam, hogy 15:15. S ekkor elmagyaráztam neki mindent, hogy miért is csináltam így. Ezzel saját szemével is megbizonyosodhatott arról, hogy tényleg korábban írtam fel egy olyan eseményt, amely később ugyanúgy be is következett. S gondoltam, ha mégsem sikerült volna így, akkor említést sem tettem volna róla. Ezzel a feleségem is elismerte, hogy tényleg dolgoznak a háttérben természetfeletti erők. A szellemeim pedig azt mondták, hogy ezt csak azért engedték, hogy a feleségem is higgyen, de több ilyet nem szeretnének. Hozzátették, azért volt fontos számukra is, ezúttal már nem az első alkalommal, hogy a feleségem is kapjon megerősítéseket, hogy mellettem tudjon végig állni a spirituális utamon. (Ő ugyanis kevésbé mélyedt el ezekben a dolgokban, s ha maga is nem szerezhetett volna saját megtapasztalásokat, könnyen lehet, engem sem vett volna komolyan.)
Újra elmondták, hogy a jövő nincs meg olyan pontosan előre, mint nekem az első, versennyel kapcsolatos élményemből lejött. S hogy az akkori esetre és a mostanira is igaz, hogy közbenjártak, hogy ezen jóslatok ilyen pontosan be is jöjjenek. (Tehát annál az esetnél, amikor a kisfiam másnapi pontos helyét határozták meg, akkor sugallták is a kisfiamnak, hogy abban a pillanatban valóban ott is legyen - természetesen úgy, hogy ő ebből tudatosan semmit sem érzékelt. Hozzátették, ezek csak kivételes esetek voltak, amikor ilyet tettek, ebből rendszert semmiképpen sem kívánnak csinálni.) De mindezt csak azért, hogy egy erőteljesebb élményt kapjak. Ám elismerik és sajnálják, hogy ez tévesen jött le nálam. Bennem ez egy olyan kép kialakulását okozta, hogy minden ennyire pontosan látható a jövőből, ugyanakkor hatalmas csalódást is, amikor ez nem mindig működött. S ebből leszűrve őket is hibáztattam sokáig, hogy ha mindezt inkább szépen elmondták volna előre, akkor ennyi sérelem nélkül is átjuthattam volna mindezen, de ma már belátom, hogy én sem voltam kellően tudatos ezekben az esetekben. Sőt, még kellett idő ahhoz, hogy ez a szemléletmód bennem megváltozzon.
Olyan ismerőseimmel, akik nyitottak voltak a spirituális témák iránt, beszámoltam arról, hogy milyen szellemekkel tudok kommunikálni. Az egyik közülük, próbára kívánt tenni. Azt kérdezte, mondjam meg, hogy pár nap múlva hova és milyen ügyben fognak menni a férjével. Majd közöltem vele, ami nekem lejött, hogy egy kis farmot látok, s egy szerződést. Jó, azt mondta, ez végül is közel áll a valósághoz, hiszen valóban egy faluba igyekeznek, egy, a falu területén kívül eső gazdaságba, ahol egy földterületről szóló adás-vételi szerződését kívánnak nyélbe ütni. Annyi kérdése volt még, hogy az illető át akarja-e őket verni. Illetve azt találta még ki, hogy próbáljam lehívni a pontos útitervüket, hogy mikor, hogyan, kivel, stb. jutnak és találkoznak aznap, s mindezek után, amikor találkozunk, majd egyeztetünk, hogy tényleg úgy történt-e. Az első kérdésére a válasz az volt, hogy igen, valószínűleg át akarja majd verni őket. A másik kérdésére a választ már otthon diktálták le. Elmondták, pontosan melyik busszal, hogyan, mint fognak odaérni, s mikor vissza, közben mik történnek majd. Amikor ez időben meg is történt, én újra meg kérdeztem tőlük, hogy így is tartják mindazt, amit előzőleg közöltek, de igennel válaszoltak. Erre másnap, amikor találkoztam ezzel az ismerősömmel, roppant kellemetlen helyzetbe hoztak, hiszen amit elmondtam neki, mondta, hogy gyakorlatilag semmi sem volt igaz belőle. Rettentő dühös voltam, hogy ez így sült el, s meg is fogadtam, hogy amennyiben nem tudjuk mellőzni az ilyen eseteket, akkor én abbahagyom ezt az egészet. Elismerem és elfogadom, hogy valóban szellemekkel kommunikálok, hiszen erre egyértelmű bizonyítékokat kaptam, de úgy éreztem, ezt így tovább nem vagyok hajlandó csinálni. A magyarázatuk a következő volt egyébként minderre. Szívesen segítenek bárkinek, de azt nagyon nem szeretik, ha valaki csupán teszteli őket. S ez esetben abszolút így ítélték meg. Azt szeretnék, ha a jövőben tartózkodnék az effajta esetektől. S megint megkérdeztem, hogy akkor ezt miért nem mondták meg előtte, miért hagyták, hogy óvatlanul belesétáljak egy ilyen helyzetbe? A válasz hasonló volt a múltkorihoz, így jobban rögzül bennem, így jobban megtanulom. Ismét hozzátették, hogy sajnálják, elnézést kértek, de ezeket a módszereket kell alkalmazzák.
A csatornám tisztasága vészesen romlott, komoly dilemmába kerültem, valószínűleg ez hatott ki rá. Nagyon nehezen fogadtam el, hogy így tanítsanak, s egyáltalán, már az is kérdés volt bennem, hogy igaz-e mindez. Hogy tényleg azért kerestek-e fel, amiért mondták. S tényleg dolgom-e nekem, hogy velük kapcsolatba maradjak. De valahogy mégsem voltam képes megtenni a végleges lépést, olyan pozitív érzelmi szálak kötöttek hozzájuk. Próbáltam megérteni és elfogadni a válaszukat, de nem ment könnyen, és teljesen sem. Úgy döntöttem, még kivárok. Ugyanis mindezek ellenére azt el kell mondjam, hogy egyébként soha nem volt rájuk jellemző gonoszkodó, szándékosan rosszindulatú viselkedés. Több, másik esetben is helyesnek bizonyultak a válaszaik, még ha az olykor csak később is derült ki. Számos tanácsot, útmutatást kértem tőlük közben is, s azok minden esetben a jóra irányulóak voltak, sosem erőltettek semmit rám, csupán javasoltak. Sosem haragudtak rám, mindig megértettek, s mindig jó cselekedetekre ösztönöztek. (E sorok írása alatt is arra ösztönöznek, hogy mindent úgy írjak le, ahogy az történt.) Pontosan ezért volt nehéz összeillesztenem magamban ezt és a tanítási módszereiket. Mindezzel párhozamosan intenzív keresésbe, kutatásba kezdtem. Igyekeztem minél több olyan, a témában jártas szakembert felkeresni, akik véleményt, útmutatást tudnának adni nekem a helyzetemről. Találtam is szerencsére jó néhányat, akik közül egyesek kifejezetten egyértelműen fogalmaztak, fel kell hagynom velük, jó szándékú szellemek így nem tanítanak, ilyen helyzetekbe nem sodornak bele. Azt mondták, hogy ők mindössze kihasználják az ez irányú vágyaimat, s addig csak játszanak velem csupán, ameddig én azt engedem. A dolog érdekessége azonban, hogy az ezen a véleményen lévők voltak a kevesebben, sőt, közülük is, akinek bővebben meséltem az egész történetemből, inkább visszavonták az álláspontjukat. A többség tehát lényegében a folytatásra tette le a voksát, s a sajátságos tanításaik megértésére.
Arról már írtam, hogy a kezdetektől fogva biztattak arra, hogy próbáljak minél több embernek segíteni e képességemen keresztül. Tehát hogy akinek lehet, meséljek erről, s ha szükséges, adjam át számukra a kérdéseikre adott válaszokat. Ezt én folyamatosan tettem is, s voltak is jó néhányan olyanok, akik élni kívántak mindezzel. Az esetek többségében tehát érdemi segítséget tudtam nyújtani a hozzám fordulóknak. (Egész pontosan miután felvették velem a kapcsolatot, mindezt rögtön közölték, de írtam már, először engedték, hogy magam, olykor talán komolytalanabb dolgokra is használhassam e lehetőséget, ám egy hét után jelezték, hogy most már viszont a lényegesebb esetekre koncentráljak.) S valóban, elmondták az elhunytakkal való kommunikációról is az álláspontjukat először - miszerint erre csak ritka esetben kerülhet sor, illetve főleg akkor, ha maga a lélek kezdeményezi a kapcsolatfelvételt -, de valahogy, noha először megértettem, később mégis átsiklottam rajta. Mire aztán erre is a tőlük megszokott tanítást kaptam. Fordultak hozzám olyanok is természetesen, akiknek ilyen irányú szándékaik voltak. S én belementem, így utólag nehezen érthető okból, talán azt gondolom azért, mert erősen élt bennem a médiumokról az a sztereotípia, hogy bármikor, könnyedén felvehetik bárkivel a kapcsolatot. Voltak olyan esetek is, amikor az elhunyt kívánt üzenni, ezekkel rendben is volt minden, most inkább azt az esetet szeretném megemlíteni, amikor nem ez volt a helyzet. Amikor először olyan fordult elő, hogy a hozzám forduló kérte, had beszéljen pár szót az elhunytával. S én belementem. Ám már a legelején megbuktam olyan biztosító kérdések megválaszolásánál, melyeket csak a kérdező és az elhunyt tudhatott. Tehát nevetségessé és lehetetlenné vált így a közvetítés. S persze utána jött a megszokott történet. Noha a közvetítés előtt én rákérdeztem tőlük, hogy mehet-e mindez, igennel feleltek, s most kérdeztem tőlük, hogy miért vittek akkor bele mindebbe. Azt mondták azért, mert először elmondták már, ilyet nem vállalhatok így. S mikor megkérdeztem, hogy akkor miért vittek mégis bele, a válasz az volt, hogy így majd jobban megtanulom, mintha azt csak újból elmondanák. Egy időben ugyanis kértem őket, nézzék el nekem, hogy ennek megértése nálam időbe telik, így egy ideig - amíg meg nem tanulom teljesen -, inkább bele se engedjenek vinni olyan esetekbe, amiket egyébként úgy, abban a formában nem vállalhatnék. Felvetettem, hogy inkább meg is kérdezem mindig előtte őket, s kértem, válaszoljanak akkor nekem erre. S akkor belementek ugyan, de aztán a gyakorlatban mégsem így tettek. Csak az volt a válasz mindig, hogy így kell megtanuljam.
