Spirituális gondolataim - 9. rész
2020. október 06. írta: thoomas26

Spirituális gondolataim - 9. rész

Kedves Olvasó! E bejegyzés a 'Spirituális gondolataim - 8. rész' folytatása, melyet ide kattintva érsz el.

E gondolatokat egyébként fényképpel kiegészített formában (folyamatos feltöltés mellett) megtalálod Facebook-os oldalamon is, melyet ide kattintva érsz el. (Ha kedveled az oldalt és ha megosztod az ott található tartalmakat, köszönöm szépen, hiszen így több olyan emberhez eljuthatnak azok, akik nyitottak rá.)

 

116.jpg

740., Nagyon nehéz feladat, letennünk egy vágyunkról, és elfogadni, hogy ez majd egy másik életünk sajátja lesz... de ha a sors újra és újra erre buzdít és sarkall bennünket, akkor muszáj belátnunk: nem véletlenül teszi azt.

739., Amin tudunk, változtassunk, de amin nem, azt fogadjuk el. A sors és a belső hangunk úgyis éreztetni fogja számunkra, hogy e kettő közül melyiket javasolja.

738., Dolgozatírás közben a tanár valóban nem segíthet. Ugyanakkor ha belátjuk, hogy sosem iratnak velünk olyan dolgozatot, amire ne készültünk, ne készülhettünk volna, az sokat segíthet a világ és a létezésünk szemlélésében.

737., Látszólag mások vagyunk, egyikőnk értékesebbnek tűnik, mint mások. Azonban az igazság az, hogy mindenki épp oly értékes, és az, amit mindenki életnek nevez, egyikőnk nélkül sem lenne olyan, mint amilyennek éppen most lennie kell.

736., Ha figyelsz, olykor tapasztalhatod, hogy az életedet odaátról is irányítják.

735., Bármi ami rossz, ha félsz tőle, százszor rosszabbá válik számodra. Igyekezz tehát minél kevésbé félni, hogy egy rossz, minél kevésbé legyen rossz, rád nézve.

734., Csodálatos érzés tud lenni, amikor egy véletlen mögé, képes vagy szellemi erők munkáját meglátni.

733., Csak azt kísérheted az útján, aki jelenleg arra megy, amerre te is tartasz.

732., Az ihlet az, amikor ég és föld összekapcsolódik és többet tapasztalsz annál, mint amennyit látsz.

731., A természet a legszebb művészet. S aki megalkotta, a legnagyobb művész.

730., Ahogy gondolkodsz, olyan az életed. De ez fordítva is igaz. Amilyen az életed, úgy gondolkodsz.

729., A testünk az állatvilágból származik, így bele van kódolva az az érzés, hogy az erősebb győz. A lélek, aki valójában vagyunk, azonban tudja, hogy az az erősebb, aki nem akar győzni.

728., Bár a túlvilágot, az Égieket legtöbbször nem láthatod, nem érintheted, de ők bármikor megérinthetnek téged.

727., Földi szemmel nézve senki élete sem tökéletes. Egy magasabb szemszögből nézve azonban mindenkié az.

726., Nagyon hasznos, ha valaki tanul a saját hibájából. De még hasznosabb, ha másokat is tanítani tud vele.

725., Meglepődnénk, ha tudnánk, hogy olykor egy-egy döntésünk mögött milyen sugallatok és erők húzódnak meg.

724., Mindig és kizárólag csak magadat ítélheted meg, mert az utat, amelyen a mostani állapotodhoz értél, egyedül te ismered teljesen.

723., Nem baj, ha régi emléket cipelsz, ha az szép.

722., Amit magunk körül látunk, az a természet csodája. Amit teszünk vele, az pedig a gondolaté.

721., Az élet egy vizsga, melyben mindannyiunk más és más tételt húz. A vizsga közben mindenki a saját tételéről beszélhet, viszont arról érdemes minél többet elmondania.

720., Olykor épp azzal adsz többet, ha kevesebbet adsz.

719., Akinek szinte azonnal áramlik vissza a karma, nagyon gyorsan tud változtatni az őt ért hatásokon. Hiszen minél hamarabb jót tesz másokkal, annál hamarabb jót tesznek mások is vele.

718., Ha az Égiek nem teljesítik egy kérésed, azt is mindig érted teszik. De sokszor idő, és olykor sok idő kell hozzá, hogy ezt belásd.

717., Minél megismételhetetlenebb valami, ami az életedben történt, annál nagyobb jelentőségűnek szánta számodra azt a sors.

117.jpg

716., A legnagyobb tanítód mindig azok, akik a hibáidra világítanak rá. Persze csak akkor, ha hajlandó vagy szembenézni velük.

715., Az életünk fontos szereplőivel való találkozás jelentősége kölcsönös. Tehát ahogy ők pontosan illeszkednek az életünkbe, úgy mi is pontosan illeszkedünk az övékébe.

714., Az elválásunk csak átmeneti. Egy másik világban újra találkozunk.

713., Azon személyek számára, akiknél szinte azonnal visszaáramlik a karma, teljesen kétségtelen annak létezése és működése, valamint az ilyen személyek jelenthetnek megerősítést a többiek számára is.

712., Ha a szellemvilág üzen neked egy spirituális élménnyel, akkor rajtad keresztül mindenki másnak is üzen, akinek elmeséled.

711., Minden, ami körülötted van, rád épül, belőled építkezik. Így minél erősebb alap a bensőd, annál tökéletesebben fog minden más illeszkedni hozzád.

710., Minden ember épp olyan fontos, hogy itt legyen, de mindenki más miatt fontos, hogy itt legyen.

709., A temető, az emlékhely, csupán képletes fogalmak a lélek számára és csak eszközül szolgálnak. Az eltávozott szeretteink valójában ott vannak, ahol megszólítjuk őket.

708., Csodálatos felismerés, amikor rájössz, hogy egy személy az életedben, mit tanít számodra.

707., Minden rossz azért történik velünk, hogy később átadja a helyét egy sokkal jobbnak. Ami azáltal is jobb lesz, hogy tanultunk előtte a rosszból.

706., Belül sosem kell azonosulni olyannal, amivel nem akarsz. Csak elfogadni, amin kívül nem tudsz változtatni.

705., Ha az életed kisebb-nagyobb eseményeit olyan szemmel vizsgálod, hogy vajon mit is akarnak tanítani számodra, akkor rájössz, hogy milyen különleges erő is működteti őket.

704., Amikor felébredsz egy szép álmodból, kiábrándító tud lenni. De amikor egy megvalósult álmodból kell felébredj, az sokkal fájóbb. Viszont ahogy új éjszakák jönnek, új álmokkal, úgy új lehetőségek is érkeznek, más álmaid megvalósulására.

703., A legjobban azok tudják és fogadják el a karma működését, akik maguk is folyamatosan tapasztalják.

702., Billentyűk vagyunk a zongorán, akik bármilyen dallamot eljátszhatnak. Azonban a karma megtanít bennünket arra, hogy egy mindannyiunk számára csodálatos dalt szólaltassunk meg.

701.,  A világon az egyik legnehezebb, igazságot tenni az ész és a szív harcában.

700., Amit te adsz másoknak, az lesz igazán a tiéd, s az leszel igazán te. Amit pedig másoktól kapsz, csak érezheted, de sosem lesz a tiéd.

699., Az egyik első félreérthetetlen jele annak, hogy valakinek a lelkéhez kapcsolódtál, hogy már félted őt.

698., A világ mindig olybá tűnik, mint amilyennek te belül tűnsz.

697., Amikor egy gondolatod, számodra hamarosan egy csodálatos és különleges dolgot eredményez, akkor annak a gondolatnak is különleges volt a forrása.

696., Ha egy kérést intézel az angyalokhoz, és hamarosan olyan történik veled, melyben egyértelműen a válaszukat érzed, akkor magad is láthatod, hogy sosem vagy egyedül.

695., A világon, az egyensúly a legerősebb, melyet bármilyen irányban és mértékben is bontasz meg (áramoltatsz kifelé magadból a gondolataiddal, tetteiddel), az előbb-utóbb visszaáll az eredeti helyzetébe (tehát visszatér hozzád).

694., Minél inkább tükröt mutat neked valaki a hibáidról, annál többet köszönhetsz neki.

693., Sokkal többet tanulsz attól az embertől, aki oktat, mint attól, aki kioktat.

692., Valaminek a hiánya, részben mindig arra tanít, hogy minél jobban tudd értékelni, amikor egyszer majd a tiéd lehet.

118.jpg

691., A túl kevéstől csak vegetálsz, a túl soktól megrészegülsz. De mindegyik tanít.

690., Amikor az Égiekhez fordulsz egy kéréseddel, van, hogy a teljesítése helyett egy egyértelmű választ küldenek, hogy merre haladj tovább.

689., Vannak, akiknek szinte azonnal visszaáramlik a karma. Ők azok a már viszonylag fejlettebb lelkek, akiket a gondviselés szigorúbban vesz, nagyobb követelmények elé állít, valamint nem engedi számukra, hogy túl sokat süllyedjenek.

688., Ahogy te más világokat csodálsz, más világok ugyanúgy csodálhatnak téged.

687., Nem az ölelés van a világban, hanem a világ van benne az ölelésben.

686., Amit kapunk az élettől, az se nem ajándék, se nem büntetés. hanem egyszerűen az, amit a lelki előzményeinkkel és az addigi tetteinkkel kiérdemeltünk.

685., Ha kővel dobnak meg, s kővel válaszolsz, akkor semmivel sem leszel különb, mint aki téged dobott meg, s így épp oly karmát is teremtesz magadnak, mint a másik fél.

684., Van úgy, amikor az álmod az egyetlen hely, ahol nem bánt senki, s ahol igazán boldog lehetsz.

683., Mindennek az értéke abban mutatkozik meg, hogy mennyire időtálló. Van amit tíz éve, száz éve még csodáltunk, ma már kinevetjük. Azonban van, ami mindig is ugyanolyan fontos marad.

682., A félelem nem segít távol tartani azt a rosszat, aminek mindenképpen meg kell történnie, de segít bevonzani azt, ami akár el is maradhatna.

681.,  A természetes állapota a léleknek a szeretet. Ha nem szeretsz, ha gyűlölsz, addig csavarja a sors a szálakat és téged, míg újra nem szeretsz.

680., Nem élhetünk egyedül, de nem élhetünk anélkül sem, hogy olykor egyedül legyünk.

679., Ha elindulsz a kis szigetedről, először kemény próbának vetnek alá a hullámok, melyek rendületlenül visszatérítenének. Azonban kemény kitartás árán végül a nyílt vizekre érsz, ahol idővel új szigetet pillanthatsz meg.

678., A hazugság az, amikor azt szeretnéd, hogy a másik egy általad elképzelt világban éljen.

677., Angyalokat nem csak az égben, a földön is találhatsz. Akik épp akkor állnak melléd, amikor a legnagyobb szükséged van rá.

676., Bármit megtehetsz - ez a szabad akarat. De a tetteid visszahatását nem kerülheted el - ez a karma. S mindkettő folyamatosan jelen van az életedben.

675., Egy tűnik a legbiztosabbnak. Aminek meg kell veled történnie, az meg is fog. Aminek viszont még nem kell, számodra elérhetetlen marad.

674., Van, amikor azért nem szállhatsz fel egy repülőre, hogy a fellegekbe vigyen, mert sorsszerűen le fog zuhanni, és neked most nem utad a zuhanás.

673., Egy rossz döntésed is szinte elrendelt. Azonban az általa nyert tapasztalatod legközelebb már segít másként dönteni.

672., Eldöntheted, hogy mit látsz bele egy negatív élethelyzetbe. Egy lehangoló eseményt vagy egy fontos tanítást. S ha ez utóbbit, akkor is fájni fog ugyan, de legalább tudod, hogy van értelme és célja a fájdalmadnak.

671., Először akkor fogsz igazán megérteni egy másik embert, amikor odaát lepörög életed filmje, s az is, amit másokban okoztál. Amikor érezni fogod, mit érzett az a másik ember. S másodszor akkor, amikor a karma által, később magad is megéled azt.

119.jpg

670., A sors - emberek tömegeit érintő - leckéiből mindenki, csak a saját szintjének megfelelően képes tanulni. De ez így természetes.

669., Amikor már éled azt, amit annyira szerettél volna, akkor jössz rá, hogy tényleg szeretnéd-e annyira.

668., Nem mindenkinek képes üzenni a túlvilágról, egy eltávozott szerette. Ezért is fogadhatja ezt a jelenséget hitetlenül az, aki még nem élt át ilyet.

667., Ha nem adod fel, esélyt adsz magadnak. Komoly esélyt. Ha feladod, akkor legközelebb újra hasonló szituációba kerülsz, amit ugyanúgy meg kell majd oldanod. Nem érdemes tehát feladni.

666., Amit valakinek meg kell tapasztalni, attól nem mentheted meg. Így valójában nem megmentened kell, hanem mellette állnod, s éreztetni, hogy mellette állsz.

665., Ha tudnánk a jövőnket, sokszor mennyi hiábavaló energiát fektetnénk abba, hogy elkerüljük azt, amit mindenképpen meg kell éljünk.

664., Soha semmiben nem haltak meg még annyian, mint annak a következményeibe, hogy nem szerethettek és nem szerethették őket.

663., Bár fontos, hogy itt is élj, de legalább olyan fontos az is, hogy tudd, nem csak itt élsz.

662., A legtöbb harcot a földi elménkkel vívjuk, ami mindenáron azt akarja velünk elhitetni, hogy csak annyi a világ és az életünk, amennyit most tapasztalunk belőle.

661., Bár a boldogság belülről fakad, de nem mindegy, hogy milyen külső körülményektől kell elvonatkoztatni hozzá.

660., Sokszor fájhat, ha valakinek segítesz, ám ő mégsem viszonozza azt. De csak addig fog fájni, amíg a segítségedért viszonzást vársz el.

659., Nem vagy képes valakit megérteni? Persze, hogy nem, hisz közel sem azon mentél végig, amin ő.

658., A legnagyobb sötétben is képes egy apró fénypont reményt adni, hogy nem vagy egyedül.

657., Az elmélet után mindig a gyakorlat jön. S amit nem tanultál meg a könyvből, azt megtanulod az élettől.

656., Bár a piramis csúcsa nagy magasságokba emelkedik és kitüntetett helyen van, de sehol sem lenne a rengeteg kő nélkül, melyek alatta vannak és a helyén tartják.

655., Minden egyes eldobott szemét egy csepp az éretlenség és értetlenség óceánjában.

654., Csak olyat veszíthetsz el, ami nem lehet része a sorsutadnak tovább. Minden más továbbra is kötődni fog hozzád.

653., Bár a természet gyönyörű, de az erőszakra épül, melyben az erősebb túlél, a gyenge elveszik. A léleknek viszont ezzel kell szembemennie, hogy még gyönyörűbb lehessen.

652., Könnyebb az elengedés, ha tényleg belátod, hogy nem tehetsz mást.

651., Ameddig egy érzést érezned kell, addig el nem nyomhatod.

650., Valójában sosem tudnak veled rosszat tenni. Csupán felismersz valami nem jót, ami valaha belőled indult ki.

649., Van úgy, amikor azt érzed, ez most nem te voltál. Aztán rájössz, hogy de, ez voltál te.

648., Ami körül vesz, benned is ott van.

647., Mindenképpen visszatér hozzánk az, amit másoknak adtunk, ez a karma törvénye. De nem biztos, hogy attól, akinek adtuk - ez pedig a szabad akarat törvénye.

646., Ha el tudnád fogadni, ahogy a sorsod alakul, s melyre nem tudsz hatással lenni, akkor még számos lehetőség várna rád.

645., A világ legnagyszerűbb dolgai általában a legegyszerűbbek is. Amit már túl kell bonyolítani, az legfeljebb csak látszatra lesz nagyszerű, de valójában nem lesz annyival értékesebb.

644., Amikor egy lelki bánatod közepette ér egy testi betegséged, akkor az azt jelenti, hogy már a tested is üzeni: próbálj változtatni a gondolkodásmódodon.

643., Becsüld meg és tiszteld azokat az embereket, akik azt mondják neked, amit őszintén gondolnak és nem azt, amit hallani szeretnél. A legtöbbet ugyanis tőlük tanulod.

642., Azt, hogy a döntéseinkben befolyásolhatnak más szellemi lények is, azért engedik az Égiek, hogy lássák, amit meghozunk döntést, mennyire vagyunk benne tényleg biztosak.

641., Bár visszamehetnék az időben és másként tehetném... Hányszor mondjuk ezt. Pedig ha tényleg másként tettük volna, akkor ezt a hibát nem akkor, hanem még eztán követnénk el.

640., Odaát nagyon figyelnek arra, hogy amit elérünk, azt döntően a magunk erejéből tegyük, illetve hogy kellően tapasztaljuk meg, amit meg kell. Hisz az a miénk igazából, amit mi magunk érünk el és tanulunk meg.

639., Fontos, hogy minél több olyan embert megismerj, akiknek a tiédnél is sokkal rosszabb élete van. Ugyanis megtanítanak arra, hogy hálás légy.

638., Mindig átszellemülsz azzal, akivel beszélsz. Átveszed a rezgését, mely egy ideig meg is marad benned, de aztán a sajátjaiddal újra felül írod azt.

120.jpg

637., Az egész világot a szeretet energiája élteti és tartja fenn. Senkinek nem kérdés ugyanis, hogy mi tart bennünket is életben: a szeretet vagy a szeretetlenség.

636., Isten nem büntet, nem ítélkezik és nem is segít varázsütésre. Engedi, hogy tapasztaljunk, döntsünk és annak következményeit vállalva tanuljunk.

635., Amikor eljön az időnk, álom és képzelet összeér.

634., Csak akkor ismerjük meg igazán a másik oldalt, ha egyszer ott állunk. S ebben segít a karma.

633., Ismerj meg egy országot, mielőtt odautazol, amennyire lehetséges. Olyanoktól, akik voltak már ott vagy olyanoktól, akik ott laknak. S így ismerd meg a túlvilágot is.

632., Isten nem emberként teremtett bennünket, hanem lélekként. Az emberi testünk csak azt a célt szolgálja, hogy amíg itt vagyunk a fizikai világban, addig általa meg tudjunk itt nyilvánulni.

631., A szellemvilágnak számtalan szintje létezik, melyek rezgésszámban különböznek egymástól, és minden lélek a saját rezgésének, lelkivilágának megfelelő szintre tud kerülni a testi halála után.

630., Testi életedben is felismered azt a lelket, akivel közel álltok egymáshoz. Ez a különös érzés azonban, egyéni érzékenység és a másik lélekhez fűződő érzelmi szálak mértékétől függően, változó erősségű lehet.

629., Higgyünk a saját felelősség vállalásban, és ne mástól várjuk az életünk jobbá válását sem. Hiszen minden, így ez is, bennünk van.

628., Istennek a létezésünket köszönhetjük és a szabad akaratunkat. A rosszat azonban már ez utóbbival, mi hoztuk létre és mi is szüntethetjük meg.

627., Vannak nagyon nehéz időszakaink az életünkben. S amiért ilyen nehéz, az azért (is) van, mert jelenleg ezzel van dolgunk. Hogy egy ilyen nehézséget átvészeljünk. A lelkünk próbája, megtanulandó leckéje is ez tehát - ezúttal.

626., Egy életen belül igazságot nehéz keresni, hiszen egy életünk csupán a teljes kép egy piciny darabja. Mind az igazság, mind az összkép, s mindennek az értelme akkor áll össze, amikor valamennyi életünket egyben látjuk, egyben láthatjuk.

625., Az anyagiak nagyon fontosak addig, amíg testben élünk, sőt elengedhetetlenek, de csak egy alapszintig. Afelett már mit sem érnek, ha nincsenek mellette lelki javak.

624., Minél fejlettebb egy lélek, annál inkább vonzódik a természethez. Olyan értelemben, hogy annak szépségét, művésziességét nézi, látja és csodálja. S tudja, hogy mögötte nem a véletlen áll, hanem egy művész.

121.jpg

623., A fájdalom mindig tanít. Ha egy saját döntésed fáj, akkor az segít legközelebb másként tenni. Ha pedig más döntése fáj, akkor meg azt tanítja, hogy legalább te ne tégy így.

622., Dönteni neked kell. S persze az akaratodat felülírhatják felsőbb szellemi erők, de ennek mértékét úgyis látni fogod, amikor dönteni próbálsz.

621., Az egyre anyagiasabbá váló világ egyik célja, hogy a spirituálisan gondolkodó lelkeknek egyre komolyabb próbatételt adjon, hogy így is megállják-e a világnézetüket.

620., A boldogság érzése ugyan tőlünk függ, de hosszú az út addig, amíg valaki képes saját maga szabályozni azt, és nem hagyni, hogy az a külső körülményektől váljon függővé.

619., Oly sokszor próbál vigasztalni az élet. Csak vedd észre.

618., A túlvilág elfogadásától nem biztos, hogy azonnal kevésbé fog fájni egy szeretted elvesztése. De tudd, hogy létezik, tudd, hogy ő él, s tudd, hogy találkozni fogtok, ha te is mész. Folyton legyél tudatában. S egyre könnyebb lesz.

617., Ha valami nem sikerül, mindig gondolj arra, hogy lehet, a sorsod csak meg akart kímélni egy ennél is nagyobb fájdalomtól.

616., Amikor egész életedben vágysz valamire, de a sorsod mégsem akarja engedni azt, akkor az azért van, mert éppen e vágyad fölött kell megtanulnod uralkodni.

615., Az a te utad, ami tőled függetlenül történik veled. S az, amit szeretnél, és vagy könnyen elérsz, vagy van benned erő, hogy küzdj érte. De elsősorban az, amivel a legkevesebbet ártasz másoknak és magadnak.

614., Mindegyikőnk másban erős és másban gyenge. Aminek egyikőnk oly ösztönösen ellenáll, a másikunkat még nagyon elviszi. Mert mindenki más és másban tudott fejlődni eddig, s másban vannak még hiányosságai, melynek megoldása eztán következik majd.

613., Ha messze kell utaznunk az otthonunktól, bár tudjuk, hogy az létezik, de mégis nagyon sokat jelent számunkra, ha olykor kapunk onnan egy üzenetet, egy képeslapot.

612., Azok a legértékesebb emberek a számodra, akik nem hagyják, hogy lelkileg süllyedj, eltévedj, s mindent megtesznek azért, hogy visszarántsanak.

611., A karma sosem áll le, hisz mindig azt kapjuk vissza, amit kifelé adunk. A karma körforgásából való kikerülés alatt azt értjük, amikor már annak negatív hatását nem érezzük és így már leszületni sem lesz kötelező számunkra.

610., A lelked a szellemvilágból, a tested pedig az állatvilágból származik. A földi léted egyik célja, hogy a lelkeddel, felülkerekedj a tested érzelmein, vágyain és irányítani tudd őket.

609., A lelked a csoda fővárosa.

608.,  A szellemvilág mindenkinek oly mértékben mutatja magát, amilyen mértékben ő maga érdeklődik irántuk, amilyen mértékben azt most befogadni kész, és amilyen mértékben ilyen megtapasztalások a jelen sorsútja részei.

607., Idővel rájössz, hogy nem attól leszel jobb másoknál, hogy nyersz ellenük, hanem attól, ha jobb emberré válsz.

606., Ahogy pusztul az emberekben a lelkiség, úgy pusztul a fizikai környezet, a természet is.

605., Mennyi energiát fordítunk itt arra, hogy fájlaljuk a fájdalmainkat. Odaát meg azt fájlaljuk, hogy bár éltünk volna helyette.

604., Rengeteg nincstelen ember él körülötted... Nézd meg őket jól és adj hálát annak, amid van.

603., Minél többet tudunk meg a túlvilágról, annál több kérdésünk merül fel és úgy is érezhetjük, hogy annál kevesebbet tudunk. Azonban idővel mégis egyre jobban átlátjuk azt, amit a túlvilág láttatni enged magából.

602., Minden pillanatban, melyet boldogságban töltesz, ott az örökkévalóság. És az örökkévalóságban van minden pillanat, amit boldogtalanul kell eltölts.

601., Ha mindig csak a szépre emlékezel, akkor csak a szép marad veled.

600., Ne félj beszélni a túlvilágról, ne félj beszélni a szellemekről. Hisz odaát nagyon szeretnék, hogy itt minél többen elfogadják őket.

599., Minden nap eltűnik egyszer a fény a horizonton, de csak azért, hogy később, egy másik helyen újra feltűnjön.

598., Előfordul, hogy behajtasz egy utcába, akkor is, ha látod a táblát, hogy az egy zsákutca. S bár a végén fordulhatsz vissza és időt is vesztettél, de az is igaz, hogy közben tapasztaltál is.

597., Állj egyedül, de légy támasza másoknak. Ne légy feltűnő, de áraszd is magadból a fényt.

596., Az elfogadás, annak megértése, hogy nem a vak véletlen vesz el tőled valamit vagy valakit, hanem muszáj volt veszítened, hogy hosszabb távon nyerj.

595., Ha fájdalmat okoznak neked, mindig gondolj arra, mekkora tanítás ez neked, hogy te ne tégy ilyet mással.

594., Nem valahol vagy otthon, hanem valakinél.

593., Ha egy döntésről tudjuk, hogy nem jó, de mégsem bírunk másként dönteni, akkor mégis csak arra kell menjünk.

592., Egész addig menekülni fogsz, amíg nem vagy a helyeden, vagy amíg nem fogadod el, hogy a helyeden vagy.

591., Ha boldogok vagyunk, örüljünk, de ha sírnunk kell, sírjunk! Hisz minden érzelem, ha már megszületett bennünk, fontos, hogy testet öltsön.

590., Az emlékek idővel megfakulhatnak, elfelejtődhetnek, de csak a földi elménk számára. A lelkünk örökre megőrzi őket.

589., Ha már egy embernek segítettél, megérte felkelned aznap.

588., Amikor úgy érezzük, hogy egy eltávozott szerettünk van mellettünk, sőt, az érintését is érezzük, akkor az érzésünk valóság, s valóban e szerettünk látogatott meg bennünket.

587., Hamar természetesnek tudjuk venni azt, amink van. És legalább ilyen hamar el is felejtjük, hogy értékeljük azt.

586., Nagyon meglepődnénk, ha tudnánk, hányan vannak körülöttünk, akiket a szem nem lát.

585., Nagyon más színben és minőségben látja az ember az életét és a vele megtörténő eseményeket, ha nem vak véletlent lát mögé, hanem tudatos erőt, mely - végül is - érte dolgozik.

584., Van, amikor az élet megálljt parancsol és számon kéri, amit addig tanultál.

583., A tested lekorlátoz, csak az itt és mostra. A lelked azonban a végtelent rejti.

582., Sokszor úgy kirohannánk az élet iskolájából... de sajnos az utolsó kicsengetésig nem szabad.

581., Az elengedés nehéz. A legnehezebb. Mert le kell hozzá győzni a földi elmét, mely nem képes hinni a sorsszerűségben.

580., Az emberek nagyon könnyen ítélnek, azonban elfelejtik, hogy saját magukon kívül mindenki más helyzetét csak kívülről látják, de sosem élték és sosem fogják élni azt.

122.jpg

579., Azért vannak az álmaink, hogy mindennap egy kicsit otthon legyünk.

578., Olyan sokféle fajtája van az önzésnek, és sokat még csak fel sem ismerünk.

577., Ha egy élethelyzetben a megoldást keresed, akkor az a te utad, de ha a kifogást, akkor nem.

576., A spirituális ismeretek nem mentesítenek a fájdalom alól, de más megvilágításba helyezve, enyhítik azt.

575., Van, amikor vitatják mások, amit mondasz nekik. De van, amikor valójában nem azt vitatják, amit mondtál nekik, hanem azt, ahogyan ők azt értelmezték.

574., A testünk, számunkra szinte felfoghatatlanul bonyolult. A lelkünk azonban sokkal bonyolultabb.

573., Amikor a földre kerülsz, abból is hozhatsz ki jó dolgokat.

572., Bármi is történik itt és most, noha van jelentősége és súlya, de mégis nem más, mint egy álom csupán, melyből felébredve, egy sokkal intenzívebb valóságba érkezünk.

571., Öreg csak a test lehet, a lélek tapasztalt.

570., Az egyetlen személy, aki végig kitart melletted az életedben, az te vagy, mindenki más csak átutazó. Így ha saját magadtól függ a boldogságod, akkor az egész életedben kitart melletted, de ha másoktól, akkor legfeljebb csak átutazó lehet.

569., Amikor már nem szorítod annyira görcsösen azt, amit szeretnél, akkor az hirtelen már nem fél tőled és közelebb jön hozzád.

568., Bármit kapsz az élettől, ami pénzben mérhető, azt csak átmenetileg kapod és csak próbára tesz. Csak az a tiéd igazán és örökre, amit pénzért nem vehettél meg.

567., Az életben két dolgot teszünk. Folyamatosan tanulunk és folyamatosan számot adunk arról, amit addig tanultunk.

566., A pillangó nem véletlenül a spiritualitás jelkép állata. Hisz kitűnő példája, hogy amit gondolunk magunkról itt, köszönő viszonyban sincs azzal, akik valójában vagyunk és leszünk.

565., Van, amikor konkrét jeleket kapsz a sorstól, de van, amikor csak jelnek vélsz olyat, amire éppen vágysz.

564., Minél fájdalmasabb élethelyzetet élsz meg, annál inkább terel afelé, amerre valójában menned kell.

563., A kimondott szónak súlya van, a gondolt érzésnek viszont igazi értéke.

562., Nem mindegy, hogy egy tócsában mit veszel észre. A sarat az alján, vagy a víztükrét a tetején.

561., A tettet nem feltétlen kapod vissza, de az érzést igen.

560., Úgy kellene élj, hogy ne árts másoknak és magadnak. De el kell fogadd, hogy maradéktalanul nem tudsz így tenni, hisz ha tudnál, akkor már nem is kellene, hogy itt legyél.

559., Minél több életen és tapasztaláson vagy túl, annál inkább megismered a saját nézőpontodon kívül, másokét is.

558., Van, amikor a karma arra tanít, hogy sose add fel, de van, amikor épp arra, hogy felismerd, mi az, ami most nem a Te utad.

557., Az életben mindig, minden az összetartozásra törekszik.

556., Ha úgy bánsz másokkal, ahogy ők veled, akkor éppen olyan vagy, mint ők.

555., A másik oldal, a másik szemszög, egy másik világ. De soha ne hagyd figyelmen kívül.

554., Kívülről rosszul véled, amíg egyszer át nem éled.

553., Két dolog nem oldott meg még soha semmit a világon. Az erőszak és a panaszkodás.

552., Az alvás a testi halál kistestvére, az álom pedig a valóság szülője.

551., A testi életedben legtöbbször csak az számít és az dönt el mindent, hogy mennyi pénzed van. Odaát viszont kizárólag az, hogy milyen ember voltál.

 

Medek Tamás

spirituális író

 

A 'Spirituális gondolataim' következő, 10. részét, ide kattintva olvashatod.

 

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.

A bejegyzés trackback címe:

https://thoomas26.blog.hu/api/trackback/id/tr3516039206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása