Sok helyen olvasom, hogy ne használjuk az 'Ámen' szót és a katolikus imákat sem. Mi erről a véleményed? Valamint Istennek vagy Teremtőnek nevezzük imáinkban, akihez szólunk?

Ugye azt tudod, hogy a vallásról és az egyházról mi a véleményem, az álláspontom. Gyakorlatilag ugyanaz igaz rájuk, mint a politikára, annyi különbséggel csak, hogy az egyház a lelki dolgokat, míg a politika az evilági dolgokat lovagolja meg. Noha van igazság abban, amit mondanak, mégis amit átadnak az embereknek, már tele van félrevezetésekkel és megvezetésekkel, s azt a célt szolgálják, hogy féljél tőlük, hogy szolgáld őket, s hogy uralkodhassanak feletted. Így én mindkét "intézménytől" igyekszem távol tartani magam. Elfogadom és tiszteletben tartom őket, de a legkevésbé sem helyes útnak.

Ilyen értelemben tehát sem az imákat, sem az ámen szót nem használom és azt gondolom, bármit is jelentsenek, nem az a lényeg, hogy használod-e őket vagy sem. (Az ámen szó jelentése "úgy legyen", bár hallottam már eltérő értelmezést is.) Ha Te szólni kívánsz felsőbb szellemi erőkhöz, Istenhez, Jézushoz, angyalokhoz, stb., akiben hiszel, semmi szükség mások által alkotott imákra és ámen szókra. Pláne nem olyan imákra, melyek szó-összetétele és akár a hangulata idegen is számodra.

Egyszerűen, akár szóban, akár gondolatban szólítsd meg tehát azon szellemi lényt, akit megszólítani kívánsz és a saját szavaiddal, szeretettel, alázattal, de emellett úgy, ahogy Neked jól esik, mondd el neki azt, amit el szeretnél mondani. Amit közölni kívánsz vele, ami a lelkedet nyomja, s amit kérni szeretnél vagy amiért hálás szeretnél lenni. Sokkal jobban fog esni neki az, ami Tőled és ami szívből jön, mint amit azért mondasz csak, mert valakik azt szokássá kívánják vagy kívánták tenni. S a megnevezés is épp úgy rád van bízva, amellyel néven illeted azt a szellemi lényt, akit megszólítani kívánsz. Nevezheted Istennek is, Teremtőnek is, ami Neked jól esik.

Összességében elmondható tehát, hogy egy emelkedettebb szellemi lénynek, akihez "imáinkban" fordulunk, semmi más nem számít, mint hogy szeretettel, alázattal, de szívünkből szóljunk, s úgy, ahogy az nekünk jól esik, ahogy az nekünk kedves. Nem azt fogják nézni, hogy milyen névvel és/vagy imával szólunk hozzájuk, hanem azt, hogy közben mi van a szívünkben és a gondolatainkban, érzelmeinkben, melyet feléjük irányítunk.

Medek Tamás

125., 

Egy kedves hozzám forduló történetét (természetesen a hozzájárulásával) és az arra adott válaszomat szeretném most megosztani Veletek.

Részlet a levélből, melyet szerkesztve adok közre:
A barátom halála után egy hónappal, éppen mentem haza biciklivel a munkahelyemről, amikor gondolatban megszólítottam, hogy ha tud, ha velem van, küldjön jelet magáról.
Ezután egy perccel egy szürke ló, nyereggel a hátán, de egyedül, átvágtatott előttem az úton. Egy kisvárosban lakom, ahol azért ez korántsem mondható mindennaposnak. De ennek ellenére nem találtam volna különösnek, hogy valahol elszabadult egy ló, de figyelembe véve azt, hogy éppen előtte szólítottam meg a barátomat, már másként tekintettem arra, hogy egy elszabadult ló így keresztülvágtat a városon, éppen előttem. Figyeltem, a ló azon az útvonalon trappolt tovább, melyen én is mentem volna.
Így együtt nekem misztikusnak tűnt mindez, s azt szeretném kérdezni, hogy mit üzen mindez számomra, illetve üzen-e egyáltalán?

S a levélre adott válaszom:
Kezdeném azzal, amit már nyilván Te is tudsz, hogy a testi halál időpontja mindenki esetében egy elrendelt időpont, mely ha eljön, akkor a léleknek mennie kell, akkor haza kell térnie a szellemvilágba, ahonnan a leszületése előtt ide érkezett. Azt követően ugyanúgy élnek tovább, csupán mivel nincs testük, a fizikai szemünk számára a legtöbb esetben láthatatlanok lesznek. (Ezért akkor látjuk őket újból, amikor már nekünk sem lesz testünk, s nem a fizikai érzékszerveinkre leszünk utalva.)

Ezen szeretteink folyamatosan látnak bennünket és érzékelik is a feléjük küldött gondolatainkat, érzelmeinket. S bizonyos esetekben arra is van lehetőségük, hogy akár fizikailag is mellettünk legyen hosszabb-rövidebb ideig, vagy valamiféle élményben részesítsenek bennünket, ha azt felsőbb szellemi erők engedélyezik számunkra. (Ez a megélni szükséges sorsutunktól függ.) Tehát amikor gondoltál a barátodra, ő azt érzékelte, ez tény. Az azonban, hogy egy ilyen kérésre tud-e reagálni, illetve hogy mi azt érzékeljük-e, észrevesszük-e, az már sok mindentől függ.

Ugyanakkor ha egy ilyen gondolati kérést nem sokra rá követ egy különös megtapasztalás (mint esetedben is), akkor nagyon valószínűnek tűnik, hogy a kérésünk meghallgatásra talált. Tehát a Te esetedben úgy vélem (s a szellemeim is így érzik), hogy a barátod küldte számodra e jelet, mert volt lehetősége arra, hogy jelezzen feléd. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy noha a szellemeim sem tévedhetetlenek, mint ahogy egyik látó sem az, de a meglátásaik a legtöbb esetben helyesnek bizonyulnak.)

Ahhoz hogy e megtapasztalásod létrejöjjön, felsőbb szellemi erőknek is engedélyezniük kellett tehát azt (szigorúan az érintett lelkek sorsútját figyelembe véve), illetve segédkeztek is benne. Tehát - hogy csak egy példával szemléltessem az előbbi mondatomat - a ló is azért szabadulhatott el, hogy számodra ilyen megtapasztalást adjon, mert a ló gazdájának a sorsútjában is benne volt egy ilyen megélés. Minden összefügg tehát mindennel.

S hogy rejt-e konkrét üzenetet? Én úgy vélem (a szellemeim érzékelését is figyelembe véve), hogy "pusztán" annyit, hogy felfigyelj rá, hogy tudd, a barátod hallott Téged és hogy lásd, küld jelet magáról, ha módjában áll. Valószínűleg az sem volt véletlen, hogy a ló éppen arra ment, amerre mentél volna - azért, hogy még jobban felhívja a figyelmed az eset különös voltára.

Medek Tamás

126., 

Miért van több nő, aki spirituális úton jár, mint férfi?

Tény, hogy a spirituális ismeretek és témák iránt érdeklődők zöme a szebbik nem közül kerül ki. Vannak férfiak is bőven, akik nyitottak a túlvilág megismerése felé, de döntően mégis a nőkről mondható ez el.
Ez az agyféltekék működésével, illetve dominanciájával magyarázható. A jobb félteke felelős az elvontabb, művészi, lelki dolgok megértéséért, míg a bal a racionálisabb és kézzel fogható, fizikai dolgokért. S a nők többségénél a jobb agyfélteke aktívabb, míg a férfiaknál a bal, ennek pedig természeti okai vannak. (A férfi a családfenntartó, míg a nő a család összetartó, így a természet ennek megfelelően alakította a nemek jellemző gondolkodásmintáit.)

Noha a nőkre tehát a jobb agyfélteke aktivitása a jellemző, míg a férfiakra a bal féltekéé, kivételek persze akadnak, viszonylag kisebb számban. Tehát vannak olyan férfiak, akiknél a jobb agyfélteke az aktívabb és vannak olyan nők, akiknél viszont a bal. Tehát vannak olyan férfiak, akik kimondottan nyitottak a szellemvilág, a túlvilág megismerése felé, s vannak olyan nők, akik egyértelműen nevetségesnek találják még a gondolatát is. E kivételek közé tatozom én is, férfiként.

A jobb agyfélteke felelős tehát az elvontabb dolgokért. Az olyanokért, amit nem a fizikai szem lát és nem a fizikai fül hall, s nem a bőrünk érez, hanem ami mindamögött meghúzódik vagy ami mindamögött meghúzódhat. Nem csak azt látja az aktívabb jobb agyféltekés személy, amit a szem lát, hanem mögé gondol mást is. Hasonlatokat, képletes értelmezéseket. A fantáziája is szárnyalóbb, s alapvetően a lelki dolgok jobban érdeklik, mint a testiek. S így jobban megérti azt is, hogy világból sem csak az létezik, amit látunk, hanem van azon túl is. Sőt, könnyebben igaznak véli azt is, hogy az még szebb is, mint amit most látunk.

Medek Tamás

127., 

Életmentő segítség - odaátról

Egy kedves hozzám forduló történetét szeretném most megosztani Veletek, mely a véleményem szerint egy különösen meghatározó spirituális élmény és jól mutatja, hogy a már eltávozott szeretteink mindig velünk lehetnek és segíthetnek is, ha módjukban áll.
A levél tartalmát némileg átszerkesztve adom közre.

"Már néhány napja rosszul aludtam és eléggé fáradt voltam már, de meg kellett tennem még egy autóutat aznap este. Az egyik családtagom a mögöttem haladó autóban ült. Lakott területen jártunk, amikor hirtelen elaludtam vezetés közben és (mint később azt elmesélték nekem) áttértem a szemközti sávba, ahol éppen jött is szembe egy autó.
Az ütközés elkerülhetetlennek látszott, s persze kétségbeesetten villogtatott és dudált a szembe jövő autós is és a hátam mögött jövő családtagom is.
Az esetet követő elmondások szerint már egy méter sem volt az autóm és a szembejövő autó között, amikor hirtelen visszatértem a saját sávomba, s ezt követően mindannyian - sértetlenül - megállhattunk. Közvetlen a visszatérés előtt egy éles fényt láttam (bár ez lehetett a szembe jövő reflektora is), feleszméltem, s ugyan én kormányoztam vissza az autót, de egyértelműen éreztem és tudtam, hogy mégsem én voltam. Valaki segített nekem, egyértelműen tudtam, hogy valaki akkor irányított engem ebben.
Közvetlenül akkor megéreztem a papám jól ismert illatát. A papámét, aki akkor már eltávozott a fizikai világból.
A szembe jövő autós azonnal odasietett hozzám, s bár azt hittem, nagyon kiabálni fog velem, mégis nagyon megértő volt, és minden segítséget felajánlott számomra. Azt hitte, hogy rosszul lettem, s azért kerültem át az ő oldalára.
A családomnak is elmeséltem ezt az esetet, persze ők nem hittek nekem, nem hitték el, hogy a papám segített volna nekem akkor."

A válaszomban a következőt fejtettem ki a hozzám forduló számára:
"Persze, akik nem fogadják el a túlvilág létezését, nem fogják elhinni azt sem, hogy egy ilyen helyzetben egy eltávozott szerette segít valakin. Pedig így van, ez teljesen egyértelmű. Az pedig gyakori, hogy érzettel vagy illattal jelzik a jelenlétüket, nyomatékot adva mindennek. Neked akkor még nem jött el az időd, valamint sorsod volt, hogy megélj egy ilyen megtapasztalást, s azért engedték az Égiek, hogy az odaát élő szeretted segítsen. Azonban egyben egy figyelmeztetés is volt számodra mindez, hogy többé így ne ülj autóba!"

Medek Tamás

128., 

Ha a halott lelke itt marad, azért mert itt van a szerette, akkor amikor a szerelme meghal, akkor miért nem lép tovább? Ha itt marad, mert itt a háza, akkor amikor a háza összedől, miért nem lép tovább? Mi tartja még akkor is itt? Vagy akkor már nem tud továbblépni?

Minden a lélek tudatállapotától függ. Van, aki tovább lép, ha az a személy is elmegy innen, akihez ragaszkodott. Ám olyan is van, aki a zavart tudatállapota miatt talán észre sem veszi, hogy az a személy már távozott s földi síkról, akihez úgy ragaszkodott eddig. Pontosabban észre veszi, de nem tudja, hol lehet. Aztán van olyan, aki mondjuk a házához ragaszkodik, s amikor az megsemmisül, s újat húznak a helyére, ő akkor is a régi házát látja (a gondolataival azt vetíti ki), vagy már csak "méregből" is marad, hogy igyekezzen elégtételt venni az őt ért kár miatt - persze hogy ez utóbbira mennyi esélye van, már erősen eset függő.

Van egy idő, kb. másfél hónap, amíg a lélek számára nyitva áll a kapu, de utána is bármikor átléphet, igaz, akkor már kérnie kell azt, saját magának. E kérés persze csak annyiból áll, hogy meghozza a döntését az átlépésre és őszintén kérje azt. Ahány eset, az annyi féle lehetőséggel és háttérrel rendelkezik, tehát nem is lehetne minden esetet felvázolni és/vagy felsorolni. A lényeg tehát, hogy minden azon múlik, hogy mennyire tiszta vagy éppen zavart az adott lélek tudatállapota és mennyire képes megérteni azt, ami zajlik körülötte és amit neki tennie kellene.

Medek Tamás

129., 

Egy drog hatása alatt álló személy mit érzékelhet a szellemi világból és az mennyire valós?

Mindannyian szellemek (lelkek) vagyunk, akik a létezésük ezen szakaszában hol testben élnek a fizikai világban, hol test nélkül az igazi otthonunkban, a szellemvilágban. Azon szellemek, aki a testi haláluk után nem kellő tudatosságukból nem térnek vissza a szellemvilágba (hosszabb-rövidebb ideig tarthat ez az állapot), azok addig itt rekednek a két világ között. Mivel ezen szellemek még magukon viselik az éppen hátrahagyott életük főbb személyiségvonásait, ezért éppúgy lehet közöttük jó és rossz lélek is. Akik itt rekednek, azok igyekeznek hozzákapcsolódni még testben élő lelkekhez, jobb esetben azért, hogy csak némi energiát vételezzenek tőlük, rosszabb esetben pedig azért, hogy minél jobban átvegyék az elméjük felett az irányítást, általában önös érdeküknek megfelelően. (Hétköznapi szóval ezt hívják megszállásnak.)

Azok az emberek lehetnek főként érintettek, akik nem elég erősek tudatilag és lelkileg, akik akarva vagy akaratlanul, de hagyják, hogy más irányítsa őket. Számos féle eset van, de tény, hogy az egyik legesélyesebb "csoport" erre a szenvedélybetegek. Tehát például a droggal élők. A drog hatására a tudatuk és a józanságuk mértéke jelentősen csökken és így kedvezőek a feltételek arra, hogy egy itt lévő, negatívabb szellem hozzájuk kapcsolódjon. A démonok tehát valójában csak képletes fogalmak, igazából ugyanolyan lelkeket takarnak, mint mi, csak gonoszakat. (Lehetnek a démonok még negatív gondolati energiák által létrehozott "lények" is, azonban most erre nem térek ki a terjedelme miatt.)
Valójában a drogok segítenek abban, hogy a fizikai világtól elrugaszkodjunk és észlelhessünk a szellemi világból is, hiszen az emberek ősidők óta használnak drogokat arra, hogy például a szellemeikkel kapcsolatot létesítsenek. Azonban ezek növényi termékek voltak, melyeket saját maguk készítettek el és a mennyiség is csupán egy kisebb adag volt, ráadásul kellő szellemi védelmet is kértek ilyen esetekben. Tehát egy napon nem említendő a mai droghasználókkal, akik ki tudja, mit lőnek be és ki tudja, mennyit, ráadásul a szellemi védelemről talán sokuk nem is hallott, vagy már eszükben sincs alkalmazni azt. (Ráadásul nem is mindenki alkalmas arra, hogy - kisebb mennyiségű - drog hatására biztonságos kapcsolatot vagy egyáltalán kapcsolatot létesítsen a szellemvilággal.)

S hogy mit érzékelnek a drog hatása alatt álló a szellemi világból? Nehéz lenne megmondani, ugyanis ahány eset, annyi féle válasz adható. Nagyon sok mindentől függ. Az adott személy lelki és tudati állapotától, a sorsútjától, melyet megélni szükséges most neki, a szer típusától, mennyiségétől, s attól is, hogy a képzelete mennyire keveredik azzal, amit egyébként tapasztalhatna. A tudatmódosító szerek neve nagyon jól sugallják azt, hogy a tudatot módosítják. De változó, hogy mennyire. Annyira, hogy az kitáguljon és képes legyen érzékelni a szellemi világból is valamennyit, vagy annyira, hogy a saját képzelete, a saját gondolatai is teremteni kezdjenek, ami számára szintén nagyon valóságos élményt fog nyújtani - lásd az álmok esetében. S még az sem mindegy, hogy egy ilyen állapotban milyen szellemi lény találja meg az adott személyt és mit képes vele tenni, mennyire képes rá hatni.

Összefoglalva: nagyon óvatosan kellene bánni a tudatmódosító szerekkel (nem csak a kábítószerekkel tehát), hiszen sokkal több kárt tudnak okozni, mint hasznot, és egyáltalán nem biztos, hogy az ilyen állapotban átélt élmények valósak lesznek, ugyanis a képzelet jelentősen közrejátszhat. S ugye, ami nagyon lényeges, megnő az esélye egy ilyen állapotban annak, hogy olyan szellemek kapcsolódjanak hozzánk, akik biztosan ártó szándékkal érkeznek.

Medek Tamás

130., 

Meddig egészséges a tolerancia? Megéri mindig, elnézően bólogatni?

Ez egy elég összetett kérdés. Ugye nem tehetünk különbséget mások és magunk között, tehát ahogyan másokat nem bánthatunk meg, úgy magunkat sem. Ahogy másokat nem alázhatunk meg, úgy magunkat sem. A teljes tökéletesség az, ha minden olyat hagysz magad mellett elmenni, ami dühíthetne, s ami a dühítésedet célozná. De a teljes tökéletességtől még messze vagyunk (különben már nem is kellene itt legyünk), így nekünk még nem feltétlen az a célunk, hogy minden rosszat el tudjunk engedni magunk mellett, hanem hogy törekedjünk afelé, ahogyan tőlünk telik. Tehát annyira nézz el mindent és bólogass olyan dolgokra, amin nem tudsz változtatni (másoknak való ártás nélkül), amennyire képes vagy. De a magadat való megalázástól javasolt tartózkodni. Amin pedig tudsz változtatni jó irányba anélkül, hogy másoknak komolyabban ártanál, arra viszont nem bólogatni kell, hanem tenni ellene, s jó példát mutatni.

Medek Tamás

131., 

A leszületés előtt mennyivel választjuk a szüleinket?

Ugye a két fizikai életünk között először is kiértékeljük a szellemi segítőinkkel a legutóbbi fizikai életünket, annak történéseit, az abban hozott döntéseinket, tetteinket, s annak alapján körvonalazzuk, hogy mit kell megéljünk legközelebb mi magunk, illetve mit kell megéljünk ahhoz, hogy a jelenleg szükséges leckéket a lelkünk átvegye, megtanulja. Az is fontos, hogy mely lelkekkel kell ezt megtegyük, de fontosabb az, hogy ki megtudja számunkra azt adni.

Amikor elkészül a leendő fizikai életünk terve, sorsvonala, akkor - szintén a szellemi segítőinkkel, szellemi feljebbvalóinkkal - kiválasztjuk azt a leendő testet, melynek a várható valószínű életútja és életkörülményei a saját elvárásainkkal, megélni szükséges terveinkkel a legjobban szinkronban áll. (Abban az állapotban előre látható a még meg sem fogant testek valószínű, leendő életútja, s életkörülményei, az abban a testben megélendő sorsút főbb jellemzői.)
Amikor a leendő szülők elkezdik tervezni a babát, s látható is előre, hogy abból sikeres megtermékenyülés lesz majd, általában akkor választja ki a lélek (a szellemi segítőivel) azt a leendő testet, tehát ezzel egyben a szülőket is. Pontosabban válaszolva, legkésőbb (körülbelül) a fogantatásig megtörténik a kiválasztás, de lehet előbb is, ugyanakkor ha előbb történik meg, akkor tehát nem túl sok idővel előtte.

Medek Tamás

132., 

Ha több kilépési pontunk is van, azokhoz mihez köthetőek?

Amikor az életünk terve elkészül, akkor megjelölésre kerül az az időpont is, amikor a testünk küldetése lejár, s azt elhagyva, vissza kell térnünk a szellemvilágba. Tehát a testi halál időpontja egy eltervezett időpont, mely ha eljön, akkor a léleknek mennie kell. Bizonyos esetekben azonban előfordul, hogy több ilyen kilépési pontokkal is számolunk. Ez sorsút függő.

Ha valakinek vannak olyan fordulópontjai a leendő életében, amikor kérdésessé válik (előre látva legalábbis), hogy addig mennyit hajtott végre abból, amiért leszületett, vagy ha olyan döntést hozhat akkor, amikor gyökeresen más irányba vinné az életét, s még sorolhatnám. Nem is lehetne minden szituációt említeni, hiszen nagyon sok ilyen van. A lényeg, hogy van olyan pontunk az életünkben, amikor a lelkünk leszületés előtt vállalni szükséges sorsútját, egyik döntésünkkel érdemes lenne folytatnunk, de a másikkal nem feltétlen, akkor lehetnek ilyen pontokon, kilépési pontjaink.
Ilyenkor a lelkünk a szellemi vezetőivel egyeztet (a mi mostani tudatunk tudta nélkül), s hozzák meg a döntést arról, hogy a jelen kilépési ponton hazatérjen-e a lélek vagy sem. A kilépési pontok idejét (s azét is, ami végül ténylegesen az lesz), ugyan sok minden befolyásolja, de döntően a fennálló energiák szabályozzák (a fizikai világban, például az égitestek által keltett energiamintázatok). Tehát amilyen mintázat fennállt a fizikai világba érkezéskor, ahhoz hasonlatos mintázat fennállásakor távozunk is innen.
Természetesen ha bizonyos események alakulása megkívánja, ettől a terv eltérhet. Összességében elmondható tehát, hogy egyik testi halál sem véletlen vagy váratlan a lélek szempontjából. Nincs olyan valójában, hogy például valakinek még nem kellett volna meghalnia. Felsőbb szellemi erőknek olyan komoly ráhatása van az életünkre, hogy semmi olyat nem engednek megtörténni senkivel sem (a szabad akaratot tiszteletben tartva), aminek a sorsútja szerint nem kellene megtörténnie.

Medek Tamás

133., 

Van-e lehetőségünk odaát olyan emberekkel (például híres emberekkel) találkozni, akivel itt nem adatott meg? Ott is szövődhetnek barátságok?

Most kicsit furcsa elképzelni, de különbséget kell tenni aközött, hogy itt mit gondolunk, kit vagy mit tartunk számunkra fontosnak és hogy odaát miként gondoljuk ezt. Itt döntően azzal a személyiséggel azonosítjuk magunkat és másokat is, akik most vagyunk, odaát azonban (miután megszűnik az érzelmi kötődésünk az éppen hátrahagyott életünkhöz) már akként látunk mindenkit, akik valójában. Különbséget kell tennünk aközött is, hogy most kit tartunk fontosnak számunkra és odaát kit fogunk annak tartani. Teljesen más ugyanis akként nézni egy lélekre, aki most ő, tehát amilyen szerepben most él, s akként, aki valójában (beleértve minden korábbi életét és tapasztalatait).

Akire tehát itt felnézünk (mint egy híres emberre), vagy akit annyira szeretünk (egy családtag vagy egy szerelmünk), nem biztos, hogy odaát is ugyanígy érzünk majd iránta, hiszen az értékrendünk is egészen más lesz, másrészt odaát valóban azokkal a lelkekkel kerülünk egy szintre, akik hozzánk hasonlatosak és az olyan csodálatos hazatérés élményben részesít bennünket, hogy csak az lesz számunkra fontos, hogy velük lehessünk s nem az, hogy itt kivel szerettünk volna együtt lenni. Minden lélekre igaz, hogy találkozhatnak egymással odaát, ha kölcsönösen találkozni kívánnak. (Ha nem egy szinten vannak, a találkozás akkor is megoldható, de ahogy írtam az imént, minden lélek jobbára a saját szintjén lévőkkel kíván együtt lenni és találkozni.)

Ha odaát találkozni szeretnél egy olyan lélekkel, aki itt egy híres ember volt, a találkozás létrejön, ha ő is találkozni kíván Veled, s e kívánalmára sokkal több esélyed van persze, mint itt a földi életben, hiszen akkor már ő is más tudatossággal fog rendelkezni. Barátságok természetesen odaát is szövődhetnek, hiszen bizonyos dolgokban azért hasonlít a földi és az szellemvilági életünk.

Medek Tamás

134., 

Lehetségesnek tartod-e azt, hogy valakinek pl. egy betegség következtében lejárt az ideje, viszont szövetségre lépett a sötét oldallal így x időt "nyert" ezáltal? Mely időt gonoszságokra fordít.

Az ismereteim és a szellemi közléseim szerint ilyen nem lehetséges. A testi halál időpontja egy elrendelt időpont (vagy időpontok, ha több lehetséges kilépési pontot is terveztünk), s ezt felsőbb szellem erők szabályozzák a sorsutunk szerint. Tehát ha eljön az az időpont, amikor itt kell hagynunk e világot, akkor a szellemi feljebbvalóink úgy alakítják a sorsunkat, hogy az bekövetkezzen.

Amennyiben több ilyen tervezett kilépési pontunk is van tehát, akkor pedig egy ilyen pontnál mindig e szellemi erők mérlegelik a lelkünkkel egyeztetve (erről azonban most nincs tudomásunk), hogy azon lépjünk-e ki, vagy maradjunk még. Ezt a döntést szigorúan az alapján hozzák meg, hogy a sorsutunk szerint kell-e még maradjunk vagy sem. Tehát hogy amiért leszülettünk, megtettük-e, vagy tehetünk-e még érdemlegeset azzal kapcsolatban. Ezek általános elvek, ezen belül nyilván ahány ember, annyi féle helyzet. Tehát olyan nincsen, hogy valakinek már mennie kellene, de szövetkezik egy gonosz lélekkel, aki segít neki itt maradni, ha cserébe az ő szolgálatába áll.

Olyan van, hogy valakinek mennie kellene ugyan, de ha nem az az egyetlen tervezett kilépési pontja, s van még azon kívül, s a leszületés előtt eltervezett sorsútját tekintve fontos, hogy maradjon még, mert az addig meghozott döntései ezt eredményezték, akkor azt felsőbb szellemi erők jóvá hagyják.

Medek Tamás

135., 

Olyan lélek is itt rekedhet, aki már a szellemvilágból tért vissza egy rövid időre, hogy meglátogassa az itt élő szerettét?

Ha egy lélek már visszatér a szellemvilágba és onnan jön vissza - felsőbb szellemi engedéllyel - egy itt lévő szerettét meglátogatni, az már nem reked itt úgy, mint az olyan lélek, aki még a testi halála után nem tért vissza. Hiszen ő már kellően tudatos lesz ilyen téren (a szellemvilágba való visszatérte visszaadta számára a kellő tudatosságot), s az ilyen lélek már teljesen tisztában van azzal, hogy ő nem maradhat itt, valamint azzal is, hogy a szellemvilágban van az igazi otthona, s ahol igazán jól érzi magát.

Medek Tamás

136., 

Én szándékosan nem okoztam bajt, senkinek!
Ez most jó, vagy rossz?

Minden esetben a szándék a fontos, de közben - idővel - egyre jobban fel kell majd ismerjük azt is, hogy ami nekünk jó (tehát amit jó szándékkal tettünk), az valóban jó-e annak is, akinek szántuk. Ha Te meg vagy győződve arról, hogy amit másnak tettél, az neki jó és Te is alapvetően jó szándékkal tetted, akkor az jó. De ha ebben tévedtél, azt el kell fogadni, mint hibát, mellyel még mindannyian rendelkezünk, különben már nem is kellene itt legyünk. A hibáink pedig éppen azért vannak, hogy idővel felismerjük és letegyük őket. Az "idővel" szó alatt azonban életeken átívelő időtartamot értettem.

Medek Tamás

137., 

Hogyan lehetnék boldog ebben a "nehéz" világban? Amikor azt látom nap mint nap, hogy egyik ember szándékosan árt a másiknak, akár nekem is?

Ugye azt tudod Te is, hogy a jelenlegi földi világ nem a legjobb fizikai világok egyike, korántsem. Erről persze nem maga a világ "tehet", hanem az, hogy döntően ilyen lelkek élnek most itt. Tehát olyanok, akik a lélekfejlettségükben egy viszonylag alacsonyabb szintet töltenek még be. Mit is jelent ez? Ugye minél idősebb, fejlettebb egy lélek, annál inkább tudja már, hogy bármit tesz mással, azt valójában saját magával (is) teszi. Hiszen annál több élete volt már és annál többször tanította meg a karma rendszere számára ezt.

Azon lelkeknek, akik az itteni átlagnál fejlettebbek, nagyon nehéz itt az élet, mert ők már nem így gondolkodnak és nagyon nehezen tudnak azonosulni azzal, aki ártani akar a másiknak vagy legalábbis akit nem érdekel, hogy árt-e a másiknak vagy sem, azzal amit tesz. Így nem könnyű boldognak lenni, ezt az érzést nagyon jól ismerem én is. Mégis muszáj belátnunk, hogy miért is van ez, miért is van így. S a megértés és elfogadás meghoz majd némi boldogságot is. Tudnunk kell, hogy itt a Földön is (mint a fizikai világok valamennyién) vegyesen élnek lelkek. A szellemvilágban mindenki a saját magához hasonlatos lelkületűekkel van egy szinten, de itt vegyesen vagyunk, hiszen a fejlődés és a tanulás csak így képzelhető el.

Minden fizikai világra van egy jellemző szint, s kisebb mértékben vannak annál a szintnél kevésbé fejlett és annál a szintél fejlettebb lelkek is. Tudnunk kell, hogy mi is voltunk egyszer azon a szinten, ahol most azok járnak, akik nálunk alacsonyabb szinten vannak, s ők is lesznek egyszer azon a szinten, ahol most mi vagyunk. Mi azért vagyunk nekik, hogy jó példát mutassunk, hogy tanítsuk őket, szeretettel, megbocsájtóan, de nyilván megfelelő határozottsággal is azért, ha szükséges. Ők pedig azért vannak nekünk, hogy mi pedig az előbb említett bánásmódot gyakoroljuk. Hogy elfogadjuk és megértsük, ha valaki (lelkileg) fejletlenebb nálunk.

Első hallásra furcsa, de a lélekfejlődés épp olyan, mint itt az iskolában a tanulás. Tehát megítélni azért valakit, és szomorúnak lenni azért, mert valaki rosszat tesz, épp olyan, mintha mondjuk hetedikesként megítélnénk egy másodikost (vagy szomorúak lennénk miatta) mert még korántsem tud annyit, mint mi, és hozzánk képest eléggé gyerekes esze van. Tehát mindezeket kell minél mélyebben megértenünk. S ha belátjuk, hogy mindez nem véletlen, hogy mindez nem azért van, hogy mi ettől szomorúak legyünk, hanem azért, hogy gyakoroljuk az elfogadást és jó példával járjunk elöl, ha belátjuk, hogy mindaz, ami most szomorúsággal tölt el bennünket, valójában egy magasabb és nemesebb célt szolgál, akkor előkerülhet belőlünk a boldogság, addig mélyen eltemetett érzése is.

A legfontosabb tehát: túllépni, elfogadni (amin nem tudunk változtatni), megbocsátani, s főként, tudni azt, hogy mi zajlik tehát mindezen színfalak mögött.

Medek Tamás

138., 

Voltak nálam tértisztítást végezni már többször, és azt javasolták, hogy mivel a hálószobában az ággyal szemben van a szekrényen két nagy tükör, hogy takarjam le, merthogy átjárót képeznek, és éjjel a negatív lények be tudnak jönni rajta.
Neked mi a véleményed erről? Vagy ez pusztán hit kérdése?

Igen, sokan teszik fel ezt a kérdést, ugyanis egy viszonylag elterjedt nézet, miszerint a tükrök átjárók lennének, melyen keresztül szellemek (köztük ártó szellemek is) tudnának érkezni hozzánk. Az ismereteim szerint azonban mindez tévhit csupán. Abból fakad, hogy a tükör fényvisszaverő sajátosságai miatt sok esetben tapasztalták az emberek, hogy míg a tükörben láttak egy szellemet, addig megfordulva már a térben nem látták. Másképpen szólva a tükör képes megjeleníteni olyat is a szemünk számára, melyet egyébként nem érzékelnénk.

Hasonlóan, mint egy fényképezőgép esetében, amikor a fotón látszik egy szellemi lény, míg azt a kép készítése köznem nem látta senki. A tükör e sajátosságát a régi időkben azonban nem tudhatták, s így könnyen elterjedt az a hiedelem, hogy az általuk látott szellemek valójában a tükörben vannak, s mivel olykor ezen szellemek okoztak is különböző jelenségeket, azt hitték, hogy ki is jöttek onnan. Tehát tükröt letakarni teljesen felesleges, egyrészről mert nem azon keresztül jönnek a szellemek, ha jönnének is, másrészt mert egy szellemnek nem lesz akadály egy lepedő, mint ahogy egy fal sem az, sőt, semmilyen anyag nem az számára.

Ugye szellemek bárhol és bármikor lehetnek. Épp úgy jók is és rosszak is. Hogy milyet tudunk bevonzani, vagy hogy be tudunk-e egyáltalán, az két alapvető dolgon múlik. Az egyik, hogy döntően milyen lelkületűek vagyunk, hiszen amilyen érzelmeket, gondolatokat döntően kisugárzunk magunkból, ahhoz hasonlatos szellemi lények lehetnek a közelünkben is. A leghatékonyabb tértisztítás negatív szellemi lényektől tehát éppen az, ha mi magunk (akik az adott térben élünk) igyekszünk (lelkileg) minél pozitívabbak lenni. S a másik, hogy a sorsutunkban mi van benne. Felsőbb szellemi erők ugye akként engednek velünk megtörténni bármit, hogy az benne van-e a megélni szükséges sorsutunkban vagy sem - s ez igaz arra is, hogy milyen szellemi lényekkel való megtapasztalásunk lehet, illetve hogy lehet-e egyáltalán.

Végül egy kapcsolódó cikkemet szeretném még ajánlani, mely a tértisztításról szól: https://tudatostudat.blog.hu/2018/03/05/a_leghatekonyabb_tertisztitas

Medek Tamás

139., 

Hogy szellemek tapadjanak ránk vagy hogy átok fogjon rajtunk, a sorsutunktól függ vagy az érzelmeinktől?

Ugye mindig a mindenkori lelki állapotunk (bennünk döntően megjelenő érzelmek és gondolatok) szabják meg, hogy milyen szellemi lények és energiák tudnak a közelünkben lenni. Ahhoz hasonlatosak. Tehát akkor tudnak negatívabb szellemi lények mellettünk lenni (vagy hozzánk kapcsolódni), ha azt mi magunk a belső lelki világunkkal lehetővé tettük, akarva vagy akaratlanul. S ugyanígy tud negatív energia is a közelünkbe férkőzni (például egy mások által felénk küldött negatív gondolati energia, hétköznapi nevén egy átok). Ez alól csak az kivétel, amikor sorsunk, hogy megtapasztaljunk egy ilyet, s ilyenkor az Égiek segítik, hogy az meg is történjen. Ezt az esetet onnan ismerjük fel, hogy mindent megtettünk az ilyen helyzet elkerülése érdekében, sikerrel is, és az elvárt eredmény mégsem sikerült.

Kapcsolódó két cikkemet szeretném még megosztani.
A megszállásról. https://tudatostudat.blog.hu/2018/01/31/a_megszallasrol
Az átokról. https://tudatostudat.blog.hu/2017/10/21/az_atokrol_368

Medek Tamás

140., 

Mint egy nyugodt folyó

Úgy kellene élnünk, mint egy nyugodt folyó. Ami szépen, finoman halad a medrében, méltóságteljesen követve az utat, melyet számára kijelöltek. Ami hagyja, hogy olykor megfürödjenek benne mások, hogy örömüket leljék benne, de mégis vigyáz, nehogy elvigye őket, nehogy elvegye az életüket. Ami szépen csendesen folyik, s közben gyönyörködik a tájban mely mellett elhalad. S ha olykor túláradó is, csak azért teszi, hogy értéket vessen ki maga köré, gazdagítva mindazt, ami körül veszi.
Ami szépen, finoman halad a medrében, melyet kijelöltek számára, s miután mindent látott, amit látnia kellett, s mindent megadott, amit csak adhatott, végső vágya és rendeltetése teljesül: eggyé válik a mindenséggel.

Medek Tamás

141., 

Nincs rosszabb annál, amikor csalódunk magunkban és még magunknak sem vagyok képesek megbocsájtani...

Teljesen igazad van, de mindig tudni kell, hogy nem vagyunk még hibátlanok. Mindannyian hibázunk még és még bizonyos, hogy fogunk is. Ha nem így lenne, már nem is kellene, hogy itt legyünk. S a hibáink, az utólag rossznak vélt döntéseink nem azért vannak, hogy hátráltassanak bennünket a jövőben, hanem éppen ellenkezőleg. Hogy tanuljunk belőlük és többé váljunk általuk. S egy rossznak vélt döntés csak akkor válhat a segítségedre, csak akkor tudja igazi célját elérni, ha mindezt megérted, tehát ha meg tudsz magadnak bocsájtani, s ha képes vagy tanulni belőle.

Medek Tamás

142., 

Honnan tudhatjuk, hogy valami tényleg nem az utunk vagy éppen az a feladatunk, hogy harcoljunk érte?

Ezt egyszerűen érezni fogja mindenki maga. Ha van egy vágyunk, egy célunk, melyet el szeretnénk érni, azért meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, s amivel még nem ártunk komolyabban másoknak. Ha van lehetőségünk, de az élet minden próbálkozásunknál újra és újra "visszadob" bennünket, akkor nekünk kell eldöntenünk és éreznünk azt, hogy hányszor állunk készen újra próbálkozni. Az esetek többségében azonban elmondható, hogy ami az utunk, azt nagyobb erőfeszítés nélkül, és görcsös akarás és próbálkozás nélkül is lehetővé teszi számunkra a sorsunk.

Medek Tamás

143., 

Létezik valójában gonosz? Ha tagadjuk, éppen azzal hozzuk létre?

Én nem letagadni próbálom a gonoszt, sőt, a létezését abszolút elfogadom. Az én ismereteim csupán abban különböznek egyes más forrásoktól, hogy az én meglátásom szerint nem létezik olyan, amit eredendően és örökre gonosz lenne. Lelkek vannak csupán, olyanok, mint mi is vagyunk. A különbség csupán annyi közöttünk, hogy a lélekfejlődés más és más szintjén állunk, s ebből illetve a szabad akaratunkból kifolyólag más és más minőségű, előjelű gondolatok és érzelmek jellemeznek döntően bennünket.

Vannak olyan lelkek is, akik még kellően gonoszak, hiszen még nem tudják kellőképpen azt, hogy amit másokkal tesznek, azt saját magukkal (is) teszik, s vannak nagyon jó indulatú lelkek is, akik már sok-sok életen és megtapasztaláson vannak túl, s már éppen elégszer kapták meg korábbi tetteik visszahatását, így egyre kevésbé kétséges számukra a helyes út és viselkedés. Akik már jobb lelkek is voltak korábban rosszabbak, és akik most rosszabbak, is lesznek majd jobbak. Nem feltétlen ebben az életben persze.

A gonosz(ság) tehát létező, de nem eredendően az és nem marad örökre az egy lélekben sem. A létezést el kell fogadni, sőt, meg is kell érteni, de azonosulni természetesen nem szabad vele.

Medek Tamás

144., 

Aki egész életét elmélkedéssel tölti, s ezzel kizárja azt, hogy negatív karmát teremtsen magának, az jó úton jár?

Az én ismereteim szerint nem feltétlen helyes viselkedés ez. Ezen a szintű fizikai világon még nem érhető el a teljes karmaletétel. Ahhoz a lelkeknek is megfelelő szinten kell már állnia, akik körülvesznek bennünket a világban. Itt még nem tudsz tehát úgy élni, hogy senkit se bánts meg, hogy senkinek se árts, hiszen ehhez minden lélek kellő tudatossága is szükséges. Ha valaki itt úgy tölti az életét, hogy elzártan mindenki elől nem tesz semmit, az éppen hogy negatív karmát vesz magára, bármilyen furcsa is. S hogy miért? Mert passzivitást vállalt ahelyett, hogy másoknak segített volna. Elfecsérelt egy életet, mely alatt számtalan lehetősége lett volna másoknak segíteni - s ez elég nagy hiba.

Medek Tamás

145., 

A vágyálmaink honnan erednek, miként születnek meg, miért pont azok, amik, milyen erősek és kitartóak tudnak lenni, és mégis, miért nem teljesül be, amelyik nem teljesül be...?

A vágyálmaink honnan erednek, miként születnek meg, miért pont azok, amik, milyen erősek és kitartóak tudnak lenni, és mégis, miért nem teljesül be, amelyik nem teljesül be...?

Alapvetően kétféle vágyunk, vágyálmunk lehet. Az egyik, melyet a mostani, földi elménkkel és gondolkodásmódunkkal szeretnénk elérni, s a másik, melyre a lelkünk - valóban - vágyik. S ezen belül is kétféle lehet mindegyik, az egyik, mely azért keletkezik bennünk, hogy azt meg is valósítsuk, míg a másik, mely csupán próbatételként szolgál.

Ahány ember, annyi féle vágy fogalmazódhat meg, s persze az okai is épp oly sokrétűek lehetnek. A vágyak keletkezhetnek a lélek sorsútjából is (melyet a tudatalattinkban ismerünk és mivel el kell érjük, így vágy fogalmazódik meg iránta), s keletkezhet földi gondolkodásmódunkból adódóan is (mely jobbára testi és/vagy önös szükségleteink kielégítését célozza). A lényeges különbség éppen az e kettő vágy között, hogy míg az elsőt elérni szükséges, addig a második csupán próbatétel lehet - persze nem minden esetben, tehát kivételek lehetnek.

Amikor megfogalmazódik bennünk egy vágy, mindig a következőket érdemes figyelembe vennünk. Annak elérésére és megélésére, ad-e a sorsunk lehetőséget, méghozzá olyan lehetőséget, amelyet kihasználva nem ártunk komoly mértékben másoknak vagy magunknak.

A mindenkori lehetőségeket, melyeket a sorsunk felkínál, valójában az Égiek adják, tehát a szellemi segítőink, feljebb valóink, akiknek nagyon komoly ráhatása van az életünk alakulására, de az alakítást nem a kényük-kedvük szerint végzik természetesen, hanem kizárólag a sorsutunkat figyelembe véve. S a mindenkor kínált lehetőség az egyik legpontosabb és legkonkrétabb üzenetküldési módja az Égieknek, melyekkel egyértelműen jeleznek nekünk, hogy merre haladjunk vagy éppen ne haladjunk tovább.

Ha nem ad lehetőséget a sors a bennünk megszülető vágy elérésére, akkor az egyértelmű jelzés, hogy az utunk most nem az, hogy azt a vágyat elérjük. Nehezebb a dolgunk, amikor lenne rá lehetőségünk, de azzal komolyan ártanánk másoknak vagy magunknak - ekkor próbatétel csupán e vágyunk, s a dolgunk az vele, hogy uralkodni tudjunk rajta és letegyünk róla. Azonban ha van lehetőségünk a vágyunkat elérni anélkül, hogy azzal ártanánk, akkor annak eléréséért viszont meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt.

A vágy erőssége főként attól függ, hogy karmikusan és/vagy a lelkünk leszületés előtti tervének megfelelően milyen helyzetet szükséges megélnünk, tehát milyen erősen kell azt megéljük.

S hogy teljesülhet-e vagy sem, az pedig attól függ tehát, hogy az Égiek (szigorúan a karmikus előzményeinket és a megélni szükséges sorsutunkat figyelembe véve) arra engedélyt adnak-e vagy sem. A következő három helyzet állhat tehát elő. Vagy adnak rá engedélyt vagy nem, vagy egy olyan helyzetbe kerülünk, amikor bár megtehetnénk, de azzal ártanánk másoknak vagy magunknak - ilyenkor egy próbatétel számunkra a helyzet, s a szabad akaratunk alapján dönthetünk, hogy élünk-e a lehetőséggel vagy sem. Természetesen a helyes döntés ilyenkor a nemleges döntés.

Egyik legkomolyabb próbatétele a léleknek - fizikai élete alatt - a vágyaival való viseltetés. Nyilván akkor, ha a vágy benne van, de annak elérésére nem kap módot, vagy csak helytelen úton. Ilyenkor ugyanis nagyon komoly lelkierőre és hitre (vagy biztos tudásra) van szüksége az Égiek felé és iránt.

A következőket szükséges ehhez észben tartanunk. Oly hatalmas tudással és rálátással rendelkeznek a szellemi feljebbvalóink hozzánk képest (főleg a mostani tudatosságunkhoz képest), így teljesen meg kell bízzunk mindabban, amit számunkra jónak és megtörténni szükségesnek tartanak. Valójában ha csak ezt az egyet valaki minél inkább tudja nem csak elméletben, de a gyakorlatban a gondolkodásában is elültetni, annál boldogabb életet élhet, a körülményektől függetlenül is!

Ami vágy viszont azért születik meg valakiben, mert azt el kell neki érnie, akkor ahhoz az Égiek meg is adnak minden támogatást, méghozzá olyan lehetőségek formájában, melyekkel nem ártunk másoknak és magunknak.

Kapcsolódó cikkem:
https://tudatostudat.blog.hu/2019/12/23/a_lehetosegek_mint_a_legtokeletesebb_uzenetek_odaatrol

Medek Tamás

146., 

Fejlődik egyáltalán a lélek egy földi élete alatt?

Nyilván a lélekfejlődés életeken átívelő és fontos tudnunk, hogy jelen életünk csupán egy apró láncszeme a teljes létezésünknek. Az is nyilvánvaló, hogy egy adott fizikai élet alatt változó, mennyit tudunk fejlődni. Van, hogy földi szemmel alig láthatóan. De valójában mindig fejlődünk valamennyit, s ezt jobbára odaát vesszük észre, ahol sokkal szélesebb rálátással rendelkezünk. :)

Azonban teljesen karmát letenni nem itt fog (szinte) egyikőnk sem, illetve az is hiábavaló célkitűzés a legtöbbünk számára, hogy ebben a szintű fizikai világban (mely jelenleg a földi) úgy tudjon élni, hogy egyáltalán ne generáljon magának negatív karmát. Ez olyan lenne ugyanis, mintha azt mondanánk, hogy az általános iskola harmadik osztályában fogunk végezni az általános iskolai tanulmányainkkal. Itt még "csak" fejlődünk, de a végeredményhez egy ennél sokkal magasabb szintű fizikai világban érünk majd. S végül egy fontos gondolat: tehát van, aki szemmel láthatóan alig fejlődik itt egy élet alatt lelki értelemben, de vannak olyan lelkek is, akik kifejezetten sokat! Ha nem is a gyakoribb példa, de létező!

Mi is a lélekfejlődés? Miben is mérhetjük le, hogy valaki mennyit fejlődött lelki értelemben? Hogy valakiben minél inkább (döntően) a pozitív érzelmek uralkodjanak, hogy valaki minél inkább a jót kívánja másoknak és magának, hogy valaki minél kevésbé akarjon ártani másoknak és magának (főleg szándékosan). Az efelé való változás maga a lélekfejlődés. S ennek a változásnak a mértéke mutatja, hogy ki, mennyit fejlődött lelki értelemben. Vannak olyan emberek tehát - ahogy írtam, persze nem túl sokan, de ez természetes itt még -, akik e folyamatban viszonylag sokat tudnak előre haladni egy fizikai életen belül is.

Medek Tamás

147., 

Merjek nagyot álmodni vagy sem?

Igen, merni kell nagyot álmodni - de közben tudni kell azt, hogy az Égiek támogatása (ami nélkülözhetetlen, hogy az meg is valósuljon) a sorsutunktól függ, amit leszületésünk előtt elterveztünk, s amit most élnünk szükséges. Tehát igen, merjünk akár nagyot is álmodni, de tudjuk közben azt is, hogy alázattal el kell fogadjuk, ha az Égiek azt éppen nem támogatnák - mert ha így is tesznek, a lelkünk érdekében teszik azt.

Medek Tamás

148., 

Egyik hozzátartozóm nagy beteg volt. Látta az édesanyját az ajtóban, hogy ott várja és hívja. Nemsokára meghalt.

A testi halálunkkor a hozzánk közel álló lelkek elénk jönnek, hogy segítsék a szellemvilágba való visszatérésünket. Bizonyos esetekben ennek a folyamatnak szemtanúi egyes haldoklók is, akik már látják azon lelkeket maguk körül, akiket más még nem láthat.

Sok esetben a haldokló képzelgésének tartják az ilyenkor látottakat, de általában valóság, amit látnak. Odaát már tudják, mikor jön el az adott személy testi halálának időpontja (mely egy előre tervezett esemény), s valamennyivel előtte már érkeznek elé, hogy segítsék az átkelésben. Aki közel jár már a testi halálához, a lelke kezd némileg elszakadni a testétől, s mivel a testi érzékszervei így már kevésbé dominálnak, láthatja azt, amit mások - testben élve - még nem. S így láthatja azon, már korábban eltávozott szeretteit, akik elé jönnek.

Minderről ebben a cikkemben írtam bővebben, ha érdekel, ajánlom figyelmedbe:
https://tudatostudat.blog.hu/2019/03/01/miert_latjak_a_haldoklok_a_mar_eltavozott_szeretteiket

Medek Tamás

149., 

Egy nő, aki visszaél a testi előnyeivel és életeket, családokat tesz tönkre, milyen karmát teremt magának és miért engedik az Égiek, hogy továbbra is ezt tegye?

Itt is - mint minden más esetben - fontos tudnunk, hogy életeken átívelően, széles prespektvából kell a dolgokat szemléljük és próbálni megértenünk. Amit itt és most látunk, csupán a nagy egész és a teljes folyamat egy apró láncszeme, állomása. A konkrét példádban a hölgy - úgy mint, bárki más a saját dolgait - az adottságait a lelki előzményei és lélekfejlődési tervei alapján megélni szükséges sorsútjához kapta. De azért, hogy éljen vele, s ne azért, hogy visszaéljen. Ez persze sokaknak nem sikerül. Ahogy látom, neki sem.

Természetesen azzal, hogy visszaél az adottságával, eléggé negatív karmát teremt magának. Többnyire az szokott az ilyen sorsút eredménye lenni, hogy a következő életében egy nagyon előnytelen külsőt kap, amikor rá kell majd jönnie, hogy mennyire becsülni kell az előnyös testet, valamint egy másik életben hasonlót kell megélnie, mint amit most tett, de a másik szemszögből. De összességében olyan sorsút vár majd tehát rá, melyben megtanulja (előbb-utóbb), hogy most helytelenül viselkedett. A karma tehát nem bosszúálló gépezet és nem is fogat-fogért elven működik, hanem egy bölcs tanítómester.

Mindig olyan helyzetet ad az adott lélek számára, melyben jó eséllyel megérti korábbi tette súlyát és hajlandóságot is kicsikar belőle, hogy többé azt ne tegye, amennyiben az kellemetlen számára. A karmát végtelenül bölcs és kellően emelkedett szellemi lények irányítják, akik nagyon átgondoltan és igazságosan járnak el minden lélekre nézve.

Amiért engedik, hogy ezen hölgy továbbra is - látszólag büntetlenül - viselkedjen továbbra is így, annak (egyik) oka lehet az is, hogy akikkel szemben e tetteit elköveti, nekik éppen ilyen megtapasztalásokra van szükségük. S bár a hölgy a szabad akaratából kifolyólag dönthetne úgy, hogy ezt nem teszi, de mivel nem dönt úgy, másoknak éppen "kapóra" jön a sorsútjukban. Minden összefügg mindennel.

Medek Tamás

150., 

Ha érzem, hogy itt van felettem egy eltávozott szerettem, akkor tényleg úgy van, vagy csak beképzelem?
Sokszor annyira érzem, hogy szinte csak megfogni nem tudom...

Eltávozott szeretteink, akiknek eljött az idő és haza kellett térniük a szellemvilágba, ugyanúgy élnek tovább, csupán mivel nincs testük, a fizikai szemünk számára a legtöbb esetben láthatatlanok lesznek. (Ezért akkor látjuk őket újból, amikor már nekünk sem lesz testünk, s nem a fizikai érzékszerveinkre leszünk utalva.)

Ezen szeretteink folyamatosan látnak bennünket és érzékelik is a feléjük küldött gondolatainkat, érzelmeinket. Bizonyos esetekben azonban arra is van lehetőségük, hogy fizikailag is (tehát ténylegesen) mellettünk legyenek, tehát hogy meglátogassanak bennünket olykor. Felsőbb szellemi erők engedélyezhetik ezt, ha az a sorsutunkban benne van.

Ilyen esetben - érzékenységünktől függően - meg is érezhetjük a jelenlétüket, s bizonyos esetekben valóban úgy érezhetjük, hogy mellettünk van az adott lélek. Azért érezzük így, mert tényleg ott is van, s érezzük az energiáját, s a felénk küldött gondolatait.

Bár a képzeletünk is képes hasonló érzések megteremtésére, azonban az olyan esetekben, melyet leírtál, nagyon valószínűnek tűnik, hogy nem csak a fantáziád játszik veled, hanem valóban meglátogat Téged az adott lélek. Ami viszont még biztosabbra vehető, hogy miközben gondolsz rá, ő azt teljes mértékben érzékeli, így a kapcsolat mindenképpen létrejön köztetek olyankor.

Medek Tamás

151., 

Mi lesz azzal, aki öngyilkos lesz? Azt hallottam, az ő lelke megreked és újra éli az öngyilkosságot, ez igaz?

Az öngyilkosságot elkövető lélekkel is - elméletben - ugyanaz történik, mint a bármely más halálnemet átélővel. Elszakad a testétől és miután azon kívül találja magát, az akkori tudatállapota, tudatossága határozza meg, hogy mihez tud kezdeni abban a helyzetben, valamint (nem utolsó sorban) az is, hogy a szellemi segítői milyen segítséget adhatnak meg a számára (ez utóbbi sorsútfüggő).

Az öngyilkosok közül azért rekedhetnek viszonylag többen itt a két világ között, mert abban a nyilvánvalóan zavart tudatállapotban válnak el a testüktől, melyben az öngyilkosságuk elkövetésekor voltak, s ez megnehezíti a helyes döntéshozatalt, a helyzetük megfelelő felismerését és azt is, hogy egyáltalán észrevegyék a szellemi segítőiket. Ahány helyzet tehát, annyi féle kifejlet és állapot lehetséges. Van, aki nagyon sokáig itt marad még és hosszú idő után is a tettének elkövetését éli újra és újra, de olyan is van, aki gyorsan vissza képes térni a szellemvilágba.

Odaát minden ilyen lelket (mint bárki mást is) nagy szeretettel és elfogadással, megértéssel fogadnak. Inkább maga a lélek lesz az, aki mihelyst felismerte a tettének az értelmetlenségét, bánja majd azt és kénytelen szembesülni azzal, hogy a problémáját nem megoldotta, csupán elodázta, hiszen a következő életében újra kell vállalnia azon körülményeket, melyek elől most elmenekült. Természetesen a szellemi feljebbvalói a léleknek, véleményezni fogják az éppen hátrahagyott életét és annak önkényes befejezését is, ugyanakkor nagyfokú megértéssel, szeretettel és mindenféle körülmény mérlegelésével fogják tenni azt.

Egy öngyilkosságot elkövető szerettünknek sokat segíthetünk azzal, ha akár szóban, akár gondolatban megszólítjuk őt és segítünk számára minél tudatosabban látni a helyzetét, s igyekszünk rá hatni, hogy mielőbb visszatérjen a szellemvilágba.
Ebben a cikkemben írtam még az öngyilkosságról: https://tudatostudat.blog.hu/2017/12/15/az_ongyilkossagrol_706

Medek Tamás

152., 

A halál közeli élmény csupán az agy játéka, vagy tényleg valóság?

Sokan - a kétkedők vagy félig kétkedők közül - magyarázzák a halál közeli élményeket az agy játékának, ám valójában nagyon sok eset bizonyítja, hogy nem az, hanem színtiszta valóság. Csak hogy egy példát említsek; amikor valaki olyan információval tér vissza, amit abban az állapotában szerzett, s azt utólag hitelt érdemlően bizonyítani lehet, de egyértelmű, hogy azt más módon nem szerezhette az átélő, akkor már aligha lehet kételkedni az élmény valódiságában.

A halál közeli élmény egy (testi) halál közelében, törvényszerűen lejátszódó folyamat, melyben a lélek megkezdi a testtől való elszakadást és a szellemi világba való visszatérést. E folyamat lényege mindenkinél ugyanaz, maga az átélés körülményei azonban egyénenként változnak. Mindenki átéli ebben az állapotban, de nem mindenki emlékszik (emlékezhet) rá, miután visszatér. (Mint ahogy mindenki álmodik, de nem mindenki emlékszik rá reggel. Tehát ha úgy érezzük, nem is álmodtunk, valójában arról van szó, hogy nem emlékszünk rá.)
Mivel a testi halál ideje egy elrendelt időpont (ha több is van belőle, akkor a lélek a szellemi feljebbvalóival egyeztet ezen időpontban arról, hogy mennie kell-e vagy sem), s odaát ezzel tisztában vannak, így ha nem jött el még az idő, akkor ezt közlik is az átélővel. Minden esetben a lélek leszületés előtt megtervezett (és esetenként időközben újratervezett), megélni szükséges sorsútjának függvénye, hogy kinek kell visszatérnie és kinek kell élménnyel visszatérnie.

A halál közeli élményről ebben a cikkemben írtam részletesebben: https://tudatostudat.blog.hu/2018/09/24/halal_kozeli_elmeny_kozelebbrol

Medek Tamás

153., 

Nagyon nehéz elfogadni, amin nem tudunk változtatni. Bele is lehet betegedni.

Tudom, hogy nehéz, igen. Nagyon nehéz megérteni és elfogadni, hogy nem minden alakul úgy, ahogyan azt szeretnénk. Hogy a mostani vágyaink nem feltétlen állnak összhangban azzal, amit a vállalni szükséges sorsutunk alapján élnünk kell. Ennek a különbözőségnek az oka, hogy odaát sokkal szélesebb tudatossággal rendelkezünk, s egyben látjuk az előző életeinket, valamint azt is tisztán belátjuk, hogy annak következményeképpen mit kell megéljünk. Most azonban döntően arra van csak rálátásunk, amit a jelen életünkben tapasztalunk - s ez lényeges különbség.

Így számtalan olyan földi vágyunk lehet (mely csak ezt az egy életet veszi alapul), ami nem egyezik azzal a késztetéssel és szándékkal, melyet a lelkünknek kell megélnie (a karmikus viszonyai függvényében).

A sorsunk (nevezhetjük Égieknek is) azonban ez utóbbi alapján mérlegel, s minél inkább elfogadjuk az előbbi gondolatmenetet, annál könnyebb lesz elengednünk az olyan vágyainkat, melyek megélésére a sorsunk most egyértelműen nem ad lehetőséget. Nem könnyű természetesen, de ha olyan könnyű lenne, akkor már nem is kellene itt legyünk. Ennek elsajátítása is ugyanis az egyik "lecke", melyet tudnunk kell elsajátítani. Ha tehát ez nem megy most még maradéktalanul, teljesen érthető és természetes, de mégis törekednünk kell rá, ahogy tőlünk telik.

Medek Tamás

154., 

A szellemek hogyan tudnak tárgyakat mozgatni és helyet változtatni? Honnan van az energiájuk? Hogyan lehetséges ez, hogy nem öltenek fizikai testet, de ugyanakkor némelyik, nehéz súlyú tárgyakat is meg tud mozgatni? Miből merítik az erőt ehhez?

Ugye azt tudni kell, hogy minden energia valójában. Bár mi most tárgyaknak és anyagnak látjuk és tapintjuk a fizikai világot, de csak azért, mert egy, az anyagi világhoz tartozó testben élünk, s annak az érzékszerveire vagyunk hagyatkozva, utalva. Valójában minden energia. Az anyag nem más, mint a térben fennálló energiahullámok, gondolat hatására való összerendeződése. Az általunk érzékelt anyagi világot is egy gondolat hozta létre, és tartja fenn, természetesen egy nálunk sokkal magasabban fejlett lélek gondolata.

Azonban a mi gondolatunk is képes lehet anyagot létrehozni, bár ez - a fejlettségi szintünknek megfelelően - ritka esetben fordul csak elő, illetve jóval kisebb mértékű. E folyamat olyan, ritka képességű emberek esetében figyelhető meg, akik a gondolatukkal, képesek anyagot létrehozni (például a két ujjuk között egy kis kavicsot).
Amire már többen képesek lehetünk, hogy a gondolatunkkal hatással legyünk az anyagra, illetve az anyagi világ elemeire. S ez még inkább megnyilvánul akkor, amikor már nem a testünkben élünk, hanem lélekként. Fizikai testben nyilván nehéz megemelnünk egy mázsás bútort például, hiszen az anyagi testünk feszül egy anyagnak, de lélekként már más a helyzet, hiszen ott energia feszül az anyagnak (pontosabban az azt alkotó energiának). Természetesen nagyon sok mindentől függ még így is, hogy mely lélek milyen energia kifejtésére képes, de alapvetően tehát elmondható, hogy "könnyebb" dolga van lélekként valakinek, mint amikor még a testében él.

S hogy mitől függ az, hogy mely lélek mennyi energiával bír? Főként attól, hogy a gondolataival és érzelmeivel mennyi és milyen erejű energiát képes összegyűjteni, s ezt persze kiegészítheti és nyerheti mások gondolatainak és érzelmeinek az elszívott energiájával is. Ugyanakkor a végső szót - mint mindenben, itt is - az Égiek mondják ki. Minden lélek csak olyat tehet meg és csak olyan lélekkel, amire és akire az Égiek engedélyt adnak. S ahogy szoktam írni, az engedély mindig az érintett lelkek, megélni szükséges sorsútjától függ.

S végül a helyváltoztatás. A gondolat számára nem létezik az általunk ismert tér és idő. Tehát a gondolat időkéslekedés nélkül képes a tér bármely pontján megjelenni. (A telepátia is így működik, hiszen bármit gondolsz valaki felé, az a gondolat azonnal ott van annál a személynél. A testi életünkben ez a legtöbbször nem érzékeljük, de test nélkül létezve ez a kommunikáció egyetlen és legtökéletesebb formája.)

A gondolat (s maga a lélek is) az anyagi világ fölött áll, s meg van az a sajátossága, hogy az általunk ismert tér és idő korlátain kívül mozogjon benne. Tehát egy lélek nem csak a kommunikációt folytatja a gondolatai által, hanem a helyváltoztatás is így működik. Gondol egy helyre, s már ott is van. Ez földi ésszel nehezen elképzelhető, de valójában így működik.
Halál közeli élményt átélők is tapasztalják olykor, hogy a test nélküli állapotukban elég csak egy konkrét helyre gondolniuk és már ott is vannak.

Medek Tamás

155., 

Miért nem szeretem azokat az embereket, akik csak állandóan siránkoznak, másokat okolnak, másokat szidnak, de magukat oly tökéletesnek gondolják? Ez oly dühítő számomra.

Minél fejlettebb egy lélek, annál inkább a jót kívánja, annál inkább elfogadóbb, megértőbb. Nem minden vonalon fejlődünk azonban egységesen. Te már az átlagnál fejlettebb lélek vagy, s érthető, ha fáj, amikor olyan lelkekkel találkozol (és tapasztalod a viselkedésüket), akik náladnál kevésbé fejlettebbek. Ugyanis Te már tudod, hogy kellene élni és gondolkodni, s fáj, ha látod, hogy sokan még nem így élnek, nem így gondolkodnak. Ez önmagában tehát nem baj, sőt, jó, hiszen felismered már a helytelen utat.

Azonban abban még Neked is fejlődnöd kell, hogy elfogadd ezen lelkeket. Az elfogadás alatt tehát nem azonosulást értek, hanem megértés és elfogadást, hogy ők még nem tartanak ott, ahol Te, de egyszer Te is voltál ott, ahol most ők, s egyszer ők is fognak már ott tartani, ahol most Te. Ha megbékélsz mindezzel, de ahogy tőled telik, jó példával jársz elöl, akkor mindent megtettél, amit tehettél, s nincs miért aggódnod, s nincs miért dühösnek sem lenned.

Medek Tamás

156., 

Sokszor úgy érzem, mintha nem ide való lennék, s oly rossznak érzek sok embert.

Az átlagosnál (az itteni átlagnál) fejlettebb lelkek mind hasonlóan éreznek, mintha nem idevalók lennének. S ezen érzetük érthető, hiszen valóban (döntően) olyan lelkek között élnek most, akikkel nincsenek egy szinten, s nagyon hiányzik nekik a megszokott, saját magukhoz hasonlatos lelkek nyújtotta légkör, melyet odaát élvezhetnek. Ugyanakkor tudni kell, hogy nem véletlenül vannak itt, s addig is amíg itt vannak, a jó példával kell elöl járniuk.

Medek Tamás

157., 

Az édesanyám erősen mozgáskorlátozott volt, gurulós járássegítővel közlekedett. Azon a tragikus éjszakán, amikor itt hagyott bennünket, a hálószobában, az ágy szélén ülve kérte a testvéremet, hogy hívjon orvost, mert rosszul van. A testvérem hívta a mentőt, anyukánk pedig felpattant az ágyról és szavakkal le nem írható sebességgel rohant ki a nappaliba, minden féle segítség nélkül. Ott lerogyott a heverőre, még egy szem gyógyszert is kért a másik testvéremtől. Azt még bevette, de már nem tudta lenyelni. Mit tapasztalt, érzett, látott vagy hallott a mi drága jó anyukánk, hogy ezt tette? Ő, aki rendes körülmények között erősen korlátozott volt mozgásában? (kérdezte egyik kedves hozzám forduló)

Sok olyan esetről hallani, amikor a testi halál előtt közvetlenül, határozottan jobban lesz valaki. Hirtelen elmúlik a fájdalom, kisimul az arc, stb. A lélek, mielőtt elhagyja végleg a testét - megfelelő tudatosság esetén - határtalan boldogságot érez, hogy ez az idő eljött és valósággal feltöltődik energiával, mely a testre is hatással van. S ezzel magyarázhatóak a hirtelen jobban létek, melyek akár ilyen csodával határos állapotot is okozhatnak, melyet leírtál.

Medek Tamás

158., 

A minél kevesebb állati eredetű élelmiszer fogyasztása valóban javasolt, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az igazán nagy baj mégsem magával a hússal van, hanem azokkal az energiákkal, melyeket az állat, a könyörtelen bánásmód miatti érzelmeivel a testébe, a sejtjeibe sugároz. Amit aztán (például) a húsával megeszünk, s eggyé válik velünk.

Nem magával a hússal van a baj tehát, hiszen a fizikai test azért mégiscsak úgy lett megalkotva (legalábbis ezen a szintű fizikai világon) , hogy képes legyen befogadni azt. Azonban azok az energiák, melyet az állat az érzéseivel a sejtjeibe sugárzott, nagyon erőteljes hatással lehetnek a testét elfogyasztóra. Ez ugyan igaz a növények esetében is, de ott az érzelmi hatásokat nem is annyira a növény, hanem az az ember "teszi bele", aki a termesztésénél és feldolgozásánál jelen van. Ezért (is) nagyon fontos az étel megáldása elfogyasztás előtt (főleg, ha nem áldották aközben, nem voltak döntően jó kedvűek az emberek, miközben termesztették és feldolgozták), hiszen az érzelmeinkkel, gondolatainkkal megtisztítható a káros energiáktól az étel. Az persze változó, hogy erre ki, milyen mértékben képes, de bármilyen mértékű is valakinek e képessége, az mindenképpen hasznos tud lenni, főleg a mai világban, amikor szinte mindenben vannak már káros anyagok!

Az étel megáldásának ahány ember, annyi módja lehet, mégis a lényeg azon van, hogy miközben az áldást végezzük, az ételre gondolunk és pozitív érzelmeket sugárzunk feléje.

Medek Tamás

159., 

Sikerül itt az, hogy olyan lélek mellett legyek, aki mellett szeretnék?

A fizikai életben nem minden esetben... de odaát mindenképpen azokkal a lelkekkel lehet minden lélek, aki hozzá hasonló rezgésű, ebből következően akivel jól érzi magát, akivel szeretne lenni. A fizikai élet egy kicsit másról szól. A tanulásról, a fejlődésről és nem utolsó sorban a karmáról. Itt - képletesen szólva - iskolában vagyunk, munkahelyen vagyunk. Odaát otthon.

Medek Tamás

160., 

Létezik szerelmi kötés? S mi a különbség a szerelem és a szerelmi kötés adta érzés között?

A szerelmi kötés egy létező dolog, de azt tudni kell, hogy erősen ellenjavallt, tehát ha bárki ilyet szeretne csinálni, csináltatni, annak erősen javallható, hogy tegyen le róla. Mi is a szerelmi kötés? Ugye minden gondolatunk egy erős energia, mely azonnal ott van annál a személynél, akinek küldtük azt, s meg is próbál rá olyan hatással lenni, amilyen érzelemmel azt felruháztuk. Testi életben a legtöbb ember nem érzékeli a neki küldött gondolatokat, mert a test leárnyékolja a lélek érzékszerveit ilyenkor, de test nélkül létezve az a kommunikáció egyetlen formája, s melyet telepátiának nevezünk.

Nem minden ember (lélek) tud ugyanolyan erős gondolatokat küldeni, s vannak olyanok, akik erősebbet, s ez esetben nagyobb az esélye annak, hogy a "címzett" annak ellenére is érzékel belőle valamit, ha éppen testi életét éli. A gondolatokkal való ilyen hatást nevezzük mágiának, ami attól függően minősül fehér vagy fekete mágiának, hogy maga a gondolat és érzelem, mely küldésre került, pozitíva vagy negatív előjelű, érzelmű.

Azok a lelkek, akik már test nélkül léteznek, sokkal erősebb hatást tudnak a gondolataikkal kifejteni egy, még testben élő személyre, így azok, akik (például) szerelmi kötést végeznek, szellemi segítséget vesznek hozzá igénybe. Tehát (tudva vagy tudatlanul) bizonyos szellemek segítségét kérik (akik még itt vannak a köztes térben), hogy próbáljanak egy adott személyre olyan hatással lenni, hogy az szerelmet érezzen valaki irányába. Ez egy nagyon súlyos cselekedet tehát, hiszen az egyik legfontosabb elvet, a szabad akarat elvét sérti. Sérti, mert az adott személy nem szabad akaratából és megfontolásából lesz valakibe szerelmes, hanem külső, szellemi befolyásoltság révén. Ez komoly karmikus következményeket is von maga után az ezt kiváltó lelkekre.

S hogy mi a különbség a szerelem (amit saját magunk, saját magunktól érzünk) és a szerelmi kötés között? Viszonylag egyszerűen megállapítható. Amikor valaki első pillanattól fogva tetszik és szimpatikus számodra valamilyen mértékben, s az érzések egyre erősödnek, amikor vele vagy, vagy amikor bármilyen érintkezésben vagytok egymással, s valóban úgy érzed, hogy megérintett Téged az adott személy, mert legbelül érzed, hogy van benne valami, amire Neked szükséged van, akkor az nagy valószínűség szerint a Te valódi szerelmi érzésed. Amikor szerelmi kötésben részesülsz, akkor is persze hasonlót érezhetsz, de a lényeges különbség az, hogy viszonylag hirtelen jön, s olyan személy iránt, aki felé talán nem is gondoltad volna, hogy valaha figyelni fogsz. Természetesen nem minden esetben lehet egyértelmű megállapítást tenni ilyen téren, s ahány eset, annyi féle helyzettel állhatunk szemben.

Kapcsolódó cikkem:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/02/06/a_szerelmi_kotesrol

Medek Tamás

161., 

Amíg élünk, a testünk éltet, de mi történik a halálunk után? Honnan nyeri akkor a lélek a létezéséhez szükséges energiát?

Miután elhagytuk a testünket, utána már "csak" energia vagyunk, lélek, szellem, ki aminek nevezi. Persze addig, amíg érzelmileg kötődünk még a testünkhöz, addig annak képét láthatjuk magunkon, illetve a későbbiekben is, annak képében is meg tudunk jelenni, akár magunk, akár mások számára, ha az szükséges.

Ameddig a testünkben élünk, bár a testet nyilvánvalóan a fizikai élelmek táplálják, de egyúttal a lélek is az, aki energiával látja el, pontosabban aki élteti. Ha a lélek elhagyja a testet véglegesen, akkor a test azonnal bomlásnak indul. Amíg a testünkben élünk, nem a testünk táplál bennünket tehát, hanem éppen fordítva. A testet tápláljuk mi, persze a jól ismert táplálékokon kívül.
A léleknek a test nélküli állapotában azonban már nincs szükséges sem ételre, sem italra, sem alvásra, sem szexualitásra, tehát semmiféle testi szükségletre. Ameddig érzelmileg kötődik még az éppen hátrahagyott fizikai életéhez egy lélek, addig persze a szellemvilágban is hódolhat e vágyainak, noha természetesen nem annak, szigorú fizikai formájában. A léleknek a szellemvilágban "csak" szellemi táplálékra van szüksége, tehát arra, hogy szerethessen, s hogy őt is szeressék, illetve hogy olyan lelkek között élhessen, akik hozzá hasonlatosak, akikkel érzelmileg szoros kötődében áll és akik feltöltik őt.

Az igazi és alapvető energiaforrást azonban Isten adja, az Ősforrás, melyből minden lélek való. Ugye mindannyian Isten részei vagyunk, belőle váltunk ki a létezésünk kezdetén, s bár ez már beláthatatlanul régen történt, mégis egy energiaszállal örökre összeköttetésben vagyunk vele is, és rajta keresztül minden más lélekkel is. (Ezért is nagy igazság az, hogy bármit teszel mással, azt valójában magaddal is teszed, hiszen noha különálló lények vagyunk, mégis egyek. S ezt tanítja a karma rendszere is.) Tehát a lélek alapvető energiáját, a létezéséhez magától Istentől kapja, a leghatalmasabb energialénytől.

Medek Tamás

A sorozat következő, 6. részét, ide kattintva éred el!

Medek Tamás

spirituális író

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.