Kedves Olvasóm! Az alábbiakban ismét olyan kérdéseket és az arra adott válaszaimat teszek közzé, melyeket a kedves hozzám fordulók tettek fel nekem, hiszen úgy gondoltam, azok másokat is érdekelhetnek. Természetesen a hozzám fordulók beleegyezésével és úgy átalakítva, hogy rájuk nézve azok teljesen névtelenek legyenek. Remélem, számodra is hasznosak lesznek ezen gondolatok és számos kérdésedre választ kaphatsz általuk. (További hasonló kérdéseket és válaszokat olvashatsz Facebook oldalamon is.) E cikksorozatom előző, tizenegyedik részét pedig ide kattintva éred el.

500., 

Azt tudhatjuk most, hogy kik a szellemi segítőink?

Mindannyiunknak vannak szellemi segítői, illetve olyan lelkek, akik segítőként vannak jelen egy testi élet során.
Ez utóbbiak olyan lelkek, mint mi, pontosabban szólva a lélekfejlődés hasonló szakaszán járnak, így a testi leszületés szükségessége esetükben is fennáll. Éppen ezért ők ugyanúgy testben élnek, míg mi itt vagyunk, tehát ekképpen részesei az életünknek. Onnan ismerjük fel őket, hogy jelen testi életünk során kifejezetten sokat köszönhetünk nekik. Őket tehát ismerhetjük, személyükről (legalábbis akiket most megszemélyesítenek) tudhatunk.

A szó szigorú értelmében vett szellemi segítőink azonban olyan lelkek, akik hozzánk képest már jóval előrébb járnak a lélekfejlődés folyamatában. Nekik már nem szükséges leszületniük, s vállalt feladatuk, küldetésük, "szakmájuk", hogy segítőként szolgálják a még leszülető lelkeket. Ők azok, akik odaát segítenek számunkra átértékelni, kielemezni egy éppen hátrahagyott testi életet, segítenek felkészülni a következő leszületésre, valamint amíg itt vagyunk, segítenek a most vállalni szükséges sorsutunkon maradni.

Ők mindig velünk vannak, noha ahogy fejlődünk, cserélődnek ők is, mint az iskolás éveink alatt a tanárok. Mindig velünk vannak (legfeljebb földi elménkkel, illetve fájdalmunkban érezhetjük tévesen úgy, hogy nem), viszont a testi érzékszerveinkkel nem érzékelhetjük őket. A személyüket pedig, míg itt vagyunk, nem tudhatjuk meg. Egyrészt mert számunkra ez a legkevésbé sem lenne érdemi információ a testi életünkben, másrészt földi elménkkel fel sem tudnánk azt fogni.

Medek Tamás

501., 

Mi történik akkor, amikor egy embernek gyógyíthatatlan betegsége van és a betegség már utolsó stádiumában van, hogyan egyeztetik ezt a lélekkel? Kivel egyeztet a lélek ekkor és van valamilyen beleszólása a fizikai élet megszűnésében?

Leszületésünk előtt, szellemi segítőinkkel közösen, elkészítjük a leendő testi életünk tervét. A terv annak megfelelően áll össze, hogy az életeken átívelő karmikus előzményeink következtében most mely visszahatásoknak érkezett el a legmegfelelőbb ideje. A tervünk tartalmazza tehát a most megélni szükséges élethelyzeteinket, illetve - az előbbieknek alárendelve, azokhoz igazodóan - az ide érkezésünk, s az innen való távozásunk időpontját is. A testi távozás ideje, sőt annak módja is tehát elrendelt.

Mivel amíg itt vagyunk, nem lehet rálátásunk a tervünkre (a földi elménk védelme és a most kellő megélése miatt), ezért odaátról segítik számunkra felsőbb szellemi erők, hogy döntően az utunkon maradjunk. Ezt belső sugallatokkal és a külső körülményeink alakításával teszik.

A terv természetesen időközben bizonyos mértékben változhat (egyéni helyzettől függően), annak megfelelően, ahogy a mindenkori élethelyzeteinket megéljük. Bizonyos esetekben tehát a lélek (a mostani személyisége tudta nélkül) egyeztet a szellemi segítőivel, hogy miként is alakuljon tovább a testi élete. A lélek alatt itt tehát a felsőbb Énünket, a lelkünk azon részét kell érteni, aki a testi életünk alatt is a szellemvilágban marad. S természetesen az egyeztetés döntő része a szellemi segítőké, a lélek mindenkori tetteit figyelembe véve.

A testi távozás esetén akkor történik egyeztetés, ha az adott lélek több úgynevezett kilépési ponttal is tervezte a testi életét. Ilyenkor is mindazt mérlegelve születik döntés, hogy a léleknek egy magasabb perspektívából nézve és a lélekfejlődése szempontjából (illetve annak megfelelően, ahogy eddig a sorsútját járta) mi lenne az ideálisabb.

Összefoglalva tehát, egy testi halál kizárólag akkor következik be, amikor annak ideje eljött, amikor az adott léleknek véget ér az arra a testi életére vállalni szükséges sorsútja és vissza kell térnie a szellemvilágba. Amikor az ideje eljött, a sors annak megfelelően alakul. Ilyenkor nincs szükség érdemi egyeztetésre. Azonban ha több kilépési pont közül jön el egyik, akkor a lélek (a felsőbb Énünk) a szellemi segítőivel egyeztetve dönti el, hogy azon a kilépési ponton vagy egy következőn távozzon. A döntés érdemben a szellemi segítőknél van (természetesen szigorúan a lélek - egy magasabb perspektívából látható - érdekeit nézve), ugyanakkor a léleknek is lehet bizonyos mértékű beleszólása.

Medek Tamás

502., 

Ha csak folyamatosan rossz történik velünk, akkor is igaz, hogy odaátról egyengetik, segítik az utunkat? Hisz az nem sok segítség... az csakis oda vezet, hogy belefárad az ember.

Leszületés előtt a szellemi segítőinkkel eltervezzük a leendő testi életünk sorsútját. E terv azon megéléseket tartalmazza, amelyek visszahatásának a karmikus előzmények közül, most jött el a legmegfelelőbb ideje számunkra.
Mivel amíg mi itt vagyunk, erre nem lehet rálátásunk (a földi elménk védelme és a most kellő megélése miatt), a szellemi segítőink folyamatosan figyelemmel kísérnek bennünket és segítik, hogy döntően az utunkon maradjunk. Másképpen szólva, hogy azon események, melyeket a tervünk tartalmaz (amelyekért tulajdonképpen leszülettünk) megtörténjenek velünk.
Ezt a segítséget kétféle módon adják meg: belső sugallatokon illetve a külső körülményeink mindenkori alakításán keresztül.

Sajnos az utunk még tartalmaz számunkra épp úgy negatív megéléseket is, mint jót, sőt gyakran előfordulnak még olyan sorsutak (a lélekfejlődés ezen szintjén), melyek döntően negatív eseményeket tartogatnak.
Ugyanakkor ilyen esetben is épp úgy igazak a fentiek, hisz a szellemi segítőink mindenképpen azon az úton segítenek bennünket, amiért most leszületnünk volt szükséges.

Érthető, ha egy ilyen sorsúton az ember inkább belefárad, mintsem erőre kapna. Azonban ilyen esetben még fontosabb a minél szélesebb és mélyebb tudatosság. Tudni, hogy semmi sem véletlenül történik velünk, s ha történik, azt odaátról nyomós okkal hagyják. Tudni, hogy bármennyire is nehéz ezt itt és most megértenünk, egy magasabb perspektívából minden bennünket szolgál, minden értünk, a lélekfejlődésünkért történik. Illetve tudni, hogy bármi is történjen itt velünk, az egész testi életünk csupán egy apró láncszeme a teljes létezésünknek, s tudni, hogy az igazi otthonunk, az igazi valóságunk valójában nem itt van, hanem odaát.

Medek Tamás

503.,

A karma a mostani életemben adott jót illetve rosszat még a mostani életemben adja vissza vagy valamelyik következőben? Vagy bármelyik lehet?

A testi életeink egyetlen fő célja, hogy testben létezve is (amikor a másoktól való elkülönültség látszata meglehetősen erős) megtanuljuk, hogy noha különálló lények vagyunk, de Istenben, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégiscsak egyek, így bármit teszünk mással, azt saját magunkkal is tesszük.

Mivel a testi életek tehát ezt hivatottak megtanítani minden léleknek, így a testi életek valójában arról szólnak, hogy amit teszünk mással (bármi is legyen az), előbb-utóbb az áramlik vissza hozzánk. Annak pontos érzése. Nem büntetésként, hanem tanításként. S ahogy minél több testi életen vagyunk túl, minél többször tapasztaljuk korábbi tetteink visszahatását, annál inkább felismerjük, annál inkább megtanuljuk, mit jó tenni mással és mit nem.

A karmának, mivel nem büntetés, hanem tanítás, nem az a célja, hogy mielőbb visszahasson, hanem az, hogy az a legmegfelelőbb időben történjen. Másképpen szólva, mikor mi magunk is lényegében abban a helyzetben vagyunk, mint annak idején a másik fél volt. Nyilvánvaló, ugyanabba a helyzetbe, mint a másik fél, nem feltétlen lehet hamarosan kerülni, sőt, nem feltétlen abban a testi életben. Ezért is van számtalan leszületésünk. Hogy előbb-utóbb minden helyzet el tudjon bennünket érni.
Így tehát a karma lehetséges, hogy egy órán belül, de lehet, hogy 50 testi élet múlva hat vissza - hogy két szélsőséget említsek. Ez teljesen egyéni helyzet függvénye. Ami biztos, hogy visszahat és hogy a legmegfelelőbb időben, hisz ezt felsőbb szellemi erők szabályozzák, felügyelik, a lelkünk tanulása, fejlődése érdekében.

Annyit jegyeznék még meg kiegészítésképpen (sokakban megfogalmazódik ugyanis ez a kérdés is), hogy a karma nem feltétlen ugyanazon lelken keresztül adja vissza a korábbi tettünket, akinek azt annak idején okoztuk. Az elsődleges szempont és cél ugyanis nem ez. Hanem maga az érzés visszaáramlása. Így mindig olyan lélektől kapunk vissza egy korábbi karmánkat, aki ott és akkor azt éppen képes számunkra megadni - legyen az ugyanazon lélek vagy valaki egészen más.

Medek Tamás

504.,

A lélek odaát maradt része, találkozik az elhunyt lelkekkel?

A lélek sosem születik le teljes egészével egyik testi életébe sem. Egy részét (méghozzá általában a nagyobbik részét) mindig odaát hagyja. Ennek számos oka van, többek között a test, amit most éltetünk, nem bírná el a lélek teljes energiáját, valamint a léleknek a testi élet alatt is vannak intézendő dolgai odaát.

Az odaát maradt lélekrészt hívjuk a felsőbb Énünknek. Érthetően merül fel sokakban a kérdés, hogy akkor a felsőbb Énünk (aki tulajdonképpen mi vagyunk) találkozhat már azon szeretteinkkel, akik már hazatértek a szellemvilágba?

Természetesen igen, azonban ez a kérdés mégsem ennyire egyszerű. Az a személyiség, akit a lélek adott testi életében megformál, illetve annak tapasztalatai döntően akkor kerülnek át a felsőbb Én részbe, amikor a leszülető lélekrész is hazatér. Noha értelemszerűen ilyenkor is részei, de mégis önmagában az a személyiség, döntően a szellemvilágba való visszatéréssel válik érdemben is jelenlevővé odaát. Másképpen szólva az a személyiségünk, aki adott szeretteiként tekint az innen eltávozott lelkekre, a testi halálunkig itt tartózkodik. Az odaát lévő lélekrészünk ezen lelkekre nem úgy tekint, mint most mi, hanem akik azok valójában.

Az odaát maradt lélekrészünk nem csupán jelen testi életünket látja, hanem tisztában van saját önvalójával (saját önvalónkkal) és valamennyi korábbi testi életeivel, tapasztalataival is. Következésképpen az innen távozó szeretteinkre sem akként fog tekinteni, mint ahogy most mi tekintünk, hanem akik ők valójában. Így a találkozás, a viszontlátás sem olyan súlyú, mint ahogy mi gondolnánk, mint ahogy mi tekintenénk most arra.

S ne felejtsük, mi is csupán addig gondolkodunk úgy, ahogy most, amíg a szellemvilágba való visszatérésünk után nem megy végbe bennünk az ilyenkor szokásos és törvényszerű tisztulási és testi életből való ébredési folyamat. Amint ez megtörténik, mi sem csak akként fogunk tekinteni például az itteni szeretteinkre, akiknek most ismertük őket, hanem felismerjük újra az igazi önvalójukat. Újra tisztában leszünk azzal is, hogy kik voltak számunkra egyes korábbi életeinkben, valamint azzal is, hogy kik ők valójában számunkra, odaát.

Amennyiben egy adott lélek odaát is része a saját lélekcsaládunknak, mindig is együtt leszünk vele. Ellenkező esetben azonban korántsem lesz fájdalmas megélés ott és akkor nekünk, ha legfeljebb alkalmanként találkozunk csak.

Összefoglalva tehát: a felsőbb Énünk találkozhat valamennyi hazatért szerettünkkel addig is, míg mi még itt vagyunk, azonban a találkozás, ahogy mi értelmezzük most azt, számunkra mégis akkor történik meg döntően, amikor már mi is odaát leszünk.

Medek Tamás

505.,

Ha elmennék egy regressziós utazásra, meg tudnám, hogy a lányom leszületett-e újra vagy sem?

Egy regressziós utazáson akár ilyen jellegű információt is kaphatnál, de mégis fontos tudni, hogy ezek itt és most számunkra nem hasznos és nem irányt mutató információk. A lélek sosem születik le teljes energiájával egyik testi életébe sem, így eközben odaát hagyja (legalábbis számunkra és érdemben) a korábbi személyiségeit.

Ha egy eltávozott szerettünk újra leszületne, míg mi itt vagyunk, ő számunkra akkor is odaát lesz elérhető. Továbbá éppen ezért nagyon fontos, ha tudomást is szerzünk arról, hogy egy szerettünk újra leszületett, semmiképpen se a szerettünk személyeként tekintsünk arra, akit ezúttal megszemélyesít, hanem az új szerepeként. (A legtöbb esetben egyébként ezért is nem szerezhetünk meg kellő pontossággal ilyen információt, míg itt vagyunk.)

Nagyon fontos tehát, hogy mindig akként tekintsünk itt és most bárkire, akit jelenleg megszemélyesít. Bár ugyanaz a lélek mindenki, minden testi életében, de mégis mindig mások és mások a megélendő feladatok, s az ehhez megfelelően igazodó szerepek is. Minden sorsutat úgy lehet a legideálisabban megélni, ha kellően azonosulunk a vele járó szereppel, illetve ha bennünket is kellően azonosítanak vele.

Egy eltávozott szerettünk esetében tehát sosem javasolt és sosem helyes, ha az újra leszületését várjuk s keressük. Fontos tudnunk, hogy bármi is történjék, ő odaát vár bennünket, ha nekünk is eljött az időnk.

Medek Tamás

506.,

Van amikor nem teheti meg az ember, hogy várjon a karmára... (vette fel egyik kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésem alatt)

A földi elménkkel - amivel csupán jelen testi életünket látjuk a sok közül - valóban érezhetjük így. Azonban éppen azért, amiért a nagy egészből most csupán egy nagyon kis részt látunk, egészen biztosan hibásan ítélnénk meg, ki mikor érdemel meg egy bizonyos (negatív) visszahatást. A karmát irányító szellemi erők erre kifejezetten bölcs rálátással vannak. Ha helyettük hozunk ilyen döntéseket, rendszerint ártunk saját magunknak (is).

Medek Tamás

507.,

Amikor a sorsod csak segíteni próbál

A sors olykor egész meglepő és váratlan módon segít nekünk. Van úgy, hogy azért nem enged valamit megtennünk úgy, ahogy szeretnénk, mert rá akar vezetni bennünket egy másik lehetőségre, ami ugyanoda visz, de mégis számunkra egyszerűbben, könnyebben.

Tételezzük fel - egy szemléltető példaként -, hogy jó ideje ugyanott veszel meg egy kedvenc termékedet. Egyik alkalommal azonban bosszankodva veszed észre, hogy számtalan akadályt görget eléd a sors, hogy ebben megakadályozzon. Bárhogy is próbálkozol, egyszerűen vagy ezért, vagy azért, de nem tudod megvenni a szóban forgó terméket ott és úgy, ahogy szoktad. Ugyanakkor feltűnik számodra az is, hogy ezzel egyidejűleg - különféle módokon - egyre egy másik lehetőséget hoz a figyelmed elé...
Bár először igyekszel óhatatlanul is figyelmen kívül hagyni, de aztán más megoldás nem lévén (mivel tényleg szükséged van arra a termékre) kihasználod a kínálkozó másik lehetőséget. Elmész egy másik árusító helyre (amire a sorsod időközben próbál rávezetni), s megveszed ott, amit szerettél volna. Ott természetesen minden gond nélkül sikerül is, és meglepve veszed tudomásul, hogy kedvezőbb áron tudtad megvenni ugyanazt, mint eddig, sőt, maga az árusító hely még közelebb is van számodra vagy éppen jobban útba esik, mint az, ahova eddig jártál érte.

Amikor a sorsod akadályozni próbál, tehát nem mindig arról van szó, hogy mivel nem sorsutad az az adott történés, így nem engedheti megtörténni azt. Van úgy, amikor ezzel az akadályoztatással csupán segíteni akar számodra, egy annál sokkal jobb lehetőséget mutatni.

S hogy hogyan tudod megkülönböztetni e két eshetőséget (hogy mindenképpen tiltani akarja vagy csak segíteni szeretne jobbat ajánlani)? Tulajdonképpen egyszerűen. Mindkét esetben tiltással szembesülsz először, de ez utóbbiban észreveszed azt is, amit próbál helyette figyelmedbe ajánlani.

Medek Tamás

508.,

A sorsom elég rossz dolgot engedett megtörténni, úgyhogy a lelkem tervére egyest adok - írta egyik kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésem alatt. A válaszomat ezúttal külön is szeretném megosztani.

Képzelj el egy hatalmas, több méterszer több méteres festményt. Egy tájképet. Kellő távolságból látva egy tökéletes tájképet látsz, hegyekkel, völgyekkel, növényekkel, felhőkkel, madarakkal, stb. Hányast adnál rá? Ötöst, mert valóban tökéletesnek látod. Aztán képzeld el, hogy nagyon közelről engednék csak látni (úgy hogy az egészet addig még nem engedték látnod), olyan közelről, hogy szinte az orrodhoz ér. Mit látsz belőle? Körülbelül egy apró képkockáját, mondjuk egy piros kockát. Ha azt mondanák, ez egy tájkép, s osztályozd. Hányast adnál rá? Természetesen egyest.

Ez egy érzékeltető példa volt, de sose felejtsük: odaát a teljes képet látjuk, míg itt csak annak egy nagyon pici részletét! Jelen testi életünk a teljes létezésünknek csak egy nagyon pici pillanata, részlete. Minden meg nem értésünk ebből a hatalmas (de míg itt vagyunk, kifejezetten szükséges) különbségből fakad.

Medek Tamás

509.,

A tetteink meg vannak írva előre?

A velünk megtörténő események, pontosabban szólva amit azok lelkileg bennünk okoznak, vannak elrendelve. (Ez nem véletlen, hisz életeken átívelően mindig az áramlik felénk vissza, amit korábban másoknak okoztunk - hogy felismerve ennek súlyát, egyre inkább rájöjjünk, mit jó tenni mással és mit nem.) Az, hogy mindeközben mit teszünk, már újabb karmákat teremt, mely a jövőre nézve generál épp oly hatásokat, mint amiket a múltunk a jelenre.

Medek Tamás

510., 

Az elszámoltatás, ami odaát történik, a karma?

Része ugyan, de nem a szigorú értelemben vett karma, az elszámoltatás. Odaát részletesen és teljességgel mérlegelésre kerülnek ugyan a hátrahagyott testi életünk tettei (elsősorban saját magunk tesszük ezt saját magunk felé), ám azok visszahatásai egy következő testi élet részei lesznek.

A visszahatások - melyek mindig akkor érnek bennünket, amikor mi is lényegében azzal megegyező helyzetben vagyunk, mint annak idején a másik fél volt -, tanítanak igazán. Hisz ekkor éljük át igazán azt, amit egykor másnak okoztunk, s oly minőségben, ahogy annak idején a másik érezte. Ez a karma. Ami tehát nem büntetés, hanem tanítás. Hogy életeken átívelően egyre inkább rájöjjünk, mit jó tenni mással és mit nem.

Medek Tamás

511.,

Többször is felmerülő kérdés, hogy elkéstünk-e egy bocsánatkéréssel, ha valaki már eltávozott a fizikai világból?

Nagyon fontos tudnunk, hogy a nemleges válasz csupán a földi elménk szempontjából tűnik valósnak, de valójában csak egy látszat, egy tévedés. Kettő okból is. Egyrészt az a lélek, aki már odaát van (s pláne miután visszatért az a teljes tudatossága, amivel leszületés előtt is rendelkezett) a megbocsájtásra magától értetődően képes, sőt, számára is nagyon fontos, hogy mi is megbocsájtsunk neki is, magunknak is. Másrészt pedig egy olyan léleknek, aki már nem a testében él, bármikor, bárhol, akár szóban, akár gondolatban szólhatunk, ő azt érzékelni fogja, s így közölhetjük vele, amit szeretnénk.

Medek Tamás

512., 

A szellemvilág helyileg hol létezik pontosan?

Helyileg nem lehetne meghatározni, hisz a "hely" mint olyan, fizikai fogalom. A szellemvilág egy másik dimenzió, egy másik rezgéstartomány - melybe lélekként létezve tudunk ráhangolódni. Ez olyan, mintha egy rádión hol egyik adóra tekernénk a sávkeresőt (s akkor azt az adót hallanánk), hol a másikra (s akkor azt). S megkérdeznénk, hol van most az egyik és másik adó jele? Hát mindegyik itt. Csupán hogy melyikre hangolódunk rá, dönti el, hogy melyiket halljuk, melyiket tapasztaljuk.

Medek Tamás

513.,

A szellemi vezetőnk és a Felsőbb Tudatunk egy és ugyanaz (egymás szinonimái)? Vagy a szellemi vezető egy teljesen másik lény?

A lelkünk sosem születik le teljes energiájával egyik testi életébe sem (ennek több oka is van), egy részét mindig odaát hagyja - ezt a részt hívjuk a testi élet során a Felsőbb Énnek vagy ahogy Te fogalmaztál, a Felsőbb Tudatunknak. A szellemi vezetőink azonban olyan lelkek, akik hozzánk képest már jóval fejlettebbek, leszületniük már régen nem szükséges, és hivatásuk, hogy a még leszülető lelkeket segítsék és vezessék ebben a fejlődési folyamatukban.

Ők azok, akik a két testi élet között segítenek a még leszülető léleknek kiértékelni az éppen hátrahagyott testi életét, illetve felkészülni a következőre, s megtervezni azt. A testi élet során pedig segítséget nyújtanak abban, hogy a lélek számára ott és akkor elrendelt megtapasztalások, élethelyzetek megvalósuljanak, valamint a lélek Felsőbb Énjével folyamatosan kapcsolatot tartanak, az időközönként szükséges egyeztetés okán.

Medek Tamás

514.,

Mi a különbség szellem, lélek és tudat között?

A szellem-lélek-tudat kérdéskörét többen, többféleképpen értelmezik - amivel persze semmi baj nincs.
Az ismereteim szerint a lélek és a szellem, illetve a tudat tágabb értelemben ugyanaz. Szűkebb értelemben azonban a lélek az, aki valójában vagyunk, a szellem a lélek azon része, aki a testi világba leszületve a testhez kapcsolódik (pontosabban szólva az a személyiség, akit adott testi életen belül megformál), a tudat pedig a mindenkori önmagunk, illetve annak (valamint minden másnak is a) felfogása.

A testi életben a tudatunk egy jóval szűkebb kiterjedésre képes, mint odaát, illetve a testben létezve a másoktól való elkülönültséget is erősebben érzi. Az egó (ami a saját magunk különállóságának tudata) így noha odaát is jelen van, de itt sokkal erősebben - s ezért ezzel együtt annak negatívabb sajátosságai is nyomatékosabban fellelhetőek.

E fogalmakat azonban mindenki másként és másként értelmezheti tehát, ami önmagában teljesen természetes.
Valójában nem az a lényeges, hogy a lélek-szellem-tudat kérdését ki hogy definiálja, hanem hogy tudja: az, akinek most ismeri magát, csupán egy kis szelete az igazi önvalójának, s az a világ, melyben most él, csupán apró részlete annak, amihez ő valóban tartozik.

Medek Tamás

515.,

Tényleg jobb egyedül?

Nagyon sokakban megfogalmazódik (főleg manapság), miszerint jó egyedül, jobb egyedül, illetve hogy jobb egy házi kedvenccel, mint egy emberrel.
Ez noha érthető, hisz egy olyan világot élünk, ami a lelket, a lelki értékeket elnyomni igyekszik. Mivel sokan hagyják is hogy mindez hatást fejtsen ki rájuk, egyre több ember csalódik a másikban, s elfordulnak egymástól. Fontos megjegyezni azonban, hogy e lelki értékeket tipró folyamat nem más, mint próbatétel, szintfelmérés minden itt élő lélek számára. Melyben megmutathatja mindenki, hol tart a lélekfejlődésében (azonosul-e ezzel a folyamattal vagy nem). Fontos látnunk tehát, ha ezt a folyamatot úgy értelmezzük, arra úgy reagálunk, hogy inkább elzárkozunk az emberektől, akkor meglehetősen hibás választ adunk rá.

Ha a másokban való csalódásainkból gátat emelünk a jövőre nézve (már ami a kapcsolódásainkat illeti), nem a helyes úton járunk és azt jelenti, hogy nem értettük meg kellően az egész folyamat üzenetét, értelmét és célját.

Amikor valakiben vagy valakikben csalódunk, csupán tapasztalást kell jelentsen (valamint a megértés, a megbocsájtás gyakorlását), s nem szabad, hogy elvegye a reményt, az esélyt, melyet a jövőben másoknak adunk.
(A megértés és megbocsájtás itt természetesen nem egyenlő azzal, hogy engedjük magunkat kihasználni vagy éppen megalázni.)

Minden lélek természetes és egészséges igénye a másokkal való kapcsolódás, az egységélmény megélése, s mindannak a másokkal való megosztása, ami benne van. Nem kérdés, hogy egyedül is tudni kell boldognak lenni, s elérni, hogy a boldogság ne mások közelségétől függjön. Amikor egyedül kényszerülünk lenni, az éppen ennek a gyakorlására szolgál, azon túl, hogy valamiért karmikus megélésünk is persze. De elfogadnunk maradéktalanul, illetve belezárkóznunk, miszerint olyan jó állapot az, nem helyes.
Ne feledjük, ha ez lenne a helyes út hosszabb távon, akkor Isten csupán egyetlen lelket teremtett volna - s nem végtelen számút.

Természetesen nem vagyunk egyformák. Vannak olyan személyek, akik kifejezetten jól érzik magukat egyedül, sőt, kifejezetten rosszul, az emberek között. Akik az introvertáltság jegyeit hordozzák magukban, ezt pontosan tudják. Ugyanakkor ez a beállítottság sem a teljes egyedüllétről szól. Bennük is ott az igény a kapcsolódásra - csak nyilván egy szűkebb keresztmetszetben.

Összefoglalva tehát, bármennyire is úgy érezzük (vagy azt halljuk másoktól), hogy jobb inkább egyedül, az csupán egy téves konklúzió a világban jelenleg zajló, lelki értékeket elnyomni próbáló folyamatra. Mindenki lelkének igenis szüksége van arra, hogy másokkal kapcsolódjon (akár baráti/lelki, akár párkapcsolati minőségről is legyen szó). Az egyedüllét noha fontos és szükséges része a lélekfejlődésnek, de semmiképpen sem jelentheti a "jobb" állapotot.

S végül (de nem utolsó sorban) fontosnak tartanám megjegyezni, hogy a kapcsolódásainknak döntően emberi lelkekkel kell történnie. Természetesen rendkívül fontos az állati lelkekkel való közösség is, az állatok szeretete, mindenki egyéni igényei szerint. Ugyanakkor fontos tudni, hogy mégsem helyes az emberi kapcsolatok fölé emelni őket. Egyrészt mert a karmáink emberi lelkekhez kötődően állnak fenn, azok ledolgozásához is döntően rájuk van szükségünk. Másrészt pedig mert ha az állatokhoz való kapcsolódást választjuk inkább és kizárólagosan, akkor a könnyebbik utat választjuk, ami legfeljebb ideiglenes térül meg. Ne felejtsük, könnyű szeretni egy állatot, akinek például a feltétel nélküli önzetlen szeretet az ösztönprogramja. Abban nincs lelki munka részünkről. De szeretni valakit, megbocsájtani valakinek, aki azt első látásra nem érdemelné meg (ahogy fentebb is írtam, saját magunk szeretetével együtt, tehát anélkül, hogy engednénk magunkat kihasználni vagy megalázni)... ott kezdődik az igazi lelki munka. Mindaz, amiért tulajdonképpen itt vagyunk.

Medek Tamás

516., 

Sorsút és szabad akarat

A leszületés előtt a szellemi segítőinkkel közösen elkészítjük a leendő testi életünk tervét. Az alapján készül el e terv, hogy - életeken átívelően - az addig megteremtett karmáink közül melyeknek jött el ezúttal a legmegfelelőbb ideje. E terv tartalmazza tehát a lényegi eseményeinket, körülményeinket, illetve rögzíti az ide érkezésünk s innen való távozásunk időpontját (ez utóbbiak sem a véletlen művei tehát, hanem egy nagyon is összetett szervezés eredményei).

Az itt létünk alatt tudatosan nem férhetünk hozzá többek között ezekhez az információinkhoz sem, a földi elménk védelme valamint az itt és most kellő megélése, átélése miatt. (Ugyanakkor minden bennünk van, mely folyamatosan meg is határoz bennünket, tehát sosem a nulláról indulunk egyik testi életünkben sem.)

Mivel így viszont a földi elménkkel nem tudnánk, merre is kellene itt induljunk a sorsutunk szerint, a szellemi segítőink folyamatosan figyelemmel kísérnek bennünket és segítenek azon az úton maradni, melyen itt most járnunk kell. Ezt egyrészt belső sugallatok által teszik, másrészt a külső körülményeink alakításával.

E sorsút terve bár a leszületés előtt elkészül, menet közben is alakulhat bizonyos mértékben. A szabad akarat ugyanis folyamatosan jelen van. Folyamatosan elmondható, hogy bárkivel bármit megtehetünk, ezzel tehát folyamatosan teremtünk újabb karmákat. Amit viszont eddig megteremtettünk, s ami visszahatásának ezek közül most jött el a legmegfelelőbb ideje, azt nem kerülhetjük el.

Azt éljük, amit a leszületés előtt elterveznünk volt szükséges, viszont amennyiben a most megteremtett karmáink közül még ebben a testi életünkben vissza tud hatni valamelyik, a sorsutunk terve annak megfelelően módosulhat (többnyire persze ezek viszonylag kisebb módosulások, illetve azok leszületés előtt is várhatóak voltak, mint valószínű lehetőségek).

A sorsút tervezése és az azon való tartás tehát egy rendkívül összetett és bonyolult folyamat - nem beszélve arról, hogy az itt egymással érintkezésben lévő lelkek sorsútja kölcsönösen is illeszkedni kell egymásba.

Összefoglalva mégis elmondható: itt és most csak olyan dolgok történhetnek meg velünk, melyek így vagy úgy, de részesei kell legyenek a jelen sorsutunknak. S mivel ennek most nem lehetünk közvetlenül tudatában, a szellemi segítőink gondoskodnak arról, hogy a leszületésünk a lehető legkevésbé legyen hiábavaló - mindeközben pedig folyamatosan tiszteletben tartják a szabad akaratunkat is.

Medek Tamás

517., 

Nem tudom elfogadni, hogy valakinek az lenne az útja, hogy gyilkos legyen a testi életében. Erre engedélyt kap odaát? (kedves Olvasóim egy korábbi bejegyzésem alatti felvetése, melyre a válaszomat szeretném ezúttal külön is megosztani)

Senki sem engedélyt kap gyilkosságra vagy bármi másra. Minden ami kiáramlik egy lélekből, az a lélekfejlettségi szintjének mutatója.

A szabad akarat végtelen kiáramlású minden irányban. Végtelenül kiáramlik a jóság, de ugyanígy az ezzel ellentétes irányba is. (Egyszerűen mert így tud maradéktalanul igazságos lenni.) Az alacsony lélekfejlettségi szint, a földi test alantas ösztönein való uralkodásra képtelenség, a földi elme különböző sérültségei (s a negatív irányban is végtelen szabad akarat) sajnos mind okozhatják azt, hogy egy lélek szinte felfoghatatlan gonoszságokra, borzalmakra is képes legyen.

Ezeket nem engedik tehát egy léleknek a szó szoros értelmében, ő dönt így, olykor akarva, olykor akaratlanul. Azonban a karma rendszerén keresztül minden lélek megtanulja s belátja idővel, az ilyetén viselkedésének rendkívül káros és helytelen voltját.

Medek Tamás

518.,  

Kik azok a szellemi segítők? (egy kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésemhez fűzött kérdése, melyet - a válaszommal együtt - szeretnék ezúttal külön is megosztani)

Olyan lelkek, akik hozzánk képest sokkal fejlettebbek már. A lélekfejlődés reinkarnációs időszakán régen túl vannak (melyben mi járunk), s "hivatásukként" azt választották, hogy bölcsességükkel a még leszülető lelkeket segítsék ebben a folyamatban.

Szellemi segítőnknek érezhetünk egy eltávozott szerettünket is például, ha egy komolyabb segítséget képes számunkra okozni, azonban a szó szigorú értelmében a fentebb említett lelkek töltik be és jelentik ezt a minőséget.
Ők azok, akik odaát segítenek az éppen hátra hagyott testi életünk feldolgozásában, a következő leszületésünkre való készülődésben, annak sorsútjának megtervezésében, illetve amíg itt vagyunk, ők azok, akik folyamatos figyelemmel kísérnek bennünket és segítenek számunkra, hogy a leszületésünk a legkevésbé legyen hiábavaló.

Medek Tamás

519.,