Kedves Olvasóm! Az alábbiakban ismét olyan kérdéseket és az arra adott válaszaimat teszek közzé, melyeket a kedves hozzám fordulók tettek fel nekem, hiszen úgy gondoltam, azok másokat is érdekelhetnek. Természetesen a hozzám fordulók beleegyezésével és úgy átalakítva, hogy rájuk nézve azok teljesen névtelenek legyenek. Remélem, számodra is hasznosak lesznek ezen gondolatok és számos kérdésedre választ kaphatsz általuk. (További hasonló kérdéseket és válaszokat olvashatsz Facebook oldalamon is.) E cikksorozatom előző, tizenegyedik részét pedig ide kattintva éred el.
500.,
Azt tudhatjuk most, hogy kik a szellemi segítőink?
Mindannyiunknak vannak szellemi segítői, illetve olyan lelkek, akik segítőként vannak jelen egy testi élet során.
Ez utóbbiak olyan lelkek, mint mi, pontosabban szólva a lélekfejlődés hasonló szakaszán járnak, így a testi leszületés szükségessége esetükben is fennáll. Éppen ezért ők ugyanúgy testben élnek, míg mi itt vagyunk, tehát ekképpen részesei az életünknek. Onnan ismerjük fel őket, hogy jelen testi életünk során kifejezetten sokat köszönhetünk nekik. Őket tehát ismerhetjük, személyükről (legalábbis akiket most megszemélyesítenek) tudhatunk.
A szó szigorú értelmében vett szellemi segítőink azonban olyan lelkek, akik hozzánk képest már jóval előrébb járnak a lélekfejlődés folyamatában. Nekik már nem szükséges leszületniük, s vállalt feladatuk, küldetésük, "szakmájuk", hogy segítőként szolgálják a még leszülető lelkeket. Ők azok, akik odaát segítenek számunkra átértékelni, kielemezni egy éppen hátrahagyott testi életet, segítenek felkészülni a következő leszületésre, valamint amíg itt vagyunk, segítenek a most vállalni szükséges sorsutunkon maradni.
Ők mindig velünk vannak, noha ahogy fejlődünk, cserélődnek ők is, mint az iskolás éveink alatt a tanárok. Mindig velünk vannak (legfeljebb földi elménkkel, illetve fájdalmunkban érezhetjük tévesen úgy, hogy nem), viszont a testi érzékszerveinkkel nem érzékelhetjük őket. A személyüket pedig, míg itt vagyunk, nem tudhatjuk meg. Egyrészt mert számunkra ez a legkevésbé sem lenne érdemi információ a testi életünkben, másrészt földi elménkkel fel sem tudnánk azt fogni.
Medek Tamás
501.,
Mi történik akkor, amikor egy embernek gyógyíthatatlan betegsége van és a betegség már utolsó stádiumában van, hogyan egyeztetik ezt a lélekkel? Kivel egyeztet a lélek ekkor és van valamilyen beleszólása a fizikai élet megszűnésében?
Leszületésünk előtt, szellemi segítőinkkel közösen, elkészítjük a leendő testi életünk tervét. A terv annak megfelelően áll össze, hogy az életeken átívelő karmikus előzményeink következtében most mely visszahatásoknak érkezett el a legmegfelelőbb ideje. A tervünk tartalmazza tehát a most megélni szükséges élethelyzeteinket, illetve - az előbbieknek alárendelve, azokhoz igazodóan - az ide érkezésünk, s az innen való távozásunk időpontját is. A testi távozás ideje, sőt annak módja is tehát elrendelt.
Mivel amíg itt vagyunk, nem lehet rálátásunk a tervünkre (a földi elménk védelme és a most kellő megélése miatt), ezért odaátról segítik számunkra felsőbb szellemi erők, hogy döntően az utunkon maradjunk. Ezt belső sugallatokkal és a külső körülményeink alakításával teszik.
A terv természetesen időközben bizonyos mértékben változhat (egyéni helyzettől függően), annak megfelelően, ahogy a mindenkori élethelyzeteinket megéljük. Bizonyos esetekben tehát a lélek (a mostani személyisége tudta nélkül) egyeztet a szellemi segítőivel, hogy miként is alakuljon tovább a testi élete. A lélek alatt itt tehát a felsőbb Énünket, a lelkünk azon részét kell érteni, aki a testi életünk alatt is a szellemvilágban marad. S természetesen az egyeztetés döntő része a szellemi segítőké, a lélek mindenkori tetteit figyelembe véve.
A testi távozás esetén akkor történik egyeztetés, ha az adott lélek több úgynevezett kilépési ponttal is tervezte a testi életét. Ilyenkor is mindazt mérlegelve születik döntés, hogy a léleknek egy magasabb perspektívából nézve és a lélekfejlődése szempontjából (illetve annak megfelelően, ahogy eddig a sorsútját járta) mi lenne az ideálisabb.
Összefoglalva tehát, egy testi halál kizárólag akkor következik be, amikor annak ideje eljött, amikor az adott léleknek véget ér az arra a testi életére vállalni szükséges sorsútja és vissza kell térnie a szellemvilágba. Amikor az ideje eljött, a sors annak megfelelően alakul. Ilyenkor nincs szükség érdemi egyeztetésre. Azonban ha több kilépési pont közül jön el egyik, akkor a lélek (a felsőbb Énünk) a szellemi segítőivel egyeztetve dönti el, hogy azon a kilépési ponton vagy egy következőn távozzon. A döntés érdemben a szellemi segítőknél van (természetesen szigorúan a lélek - egy magasabb perspektívából látható - érdekeit nézve), ugyanakkor a léleknek is lehet bizonyos mértékű beleszólása.
Medek Tamás
502.,
Ha csak folyamatosan rossz történik velünk, akkor is igaz, hogy odaátról egyengetik, segítik az utunkat? Hisz az nem sok segítség... az csakis oda vezet, hogy belefárad az ember.
Leszületés előtt a szellemi segítőinkkel eltervezzük a leendő testi életünk sorsútját. E terv azon megéléseket tartalmazza, amelyek visszahatásának a karmikus előzmények közül, most jött el a legmegfelelőbb ideje számunkra.
Mivel amíg mi itt vagyunk, erre nem lehet rálátásunk (a földi elménk védelme és a most kellő megélése miatt), a szellemi segítőink folyamatosan figyelemmel kísérnek bennünket és segítik, hogy döntően az utunkon maradjunk. Másképpen szólva, hogy azon események, melyeket a tervünk tartalmaz (amelyekért tulajdonképpen leszülettünk) megtörténjenek velünk.
Ezt a segítséget kétféle módon adják meg: belső sugallatokon illetve a külső körülményeink mindenkori alakításán keresztül.
Sajnos az utunk még tartalmaz számunkra épp úgy negatív megéléseket is, mint jót, sőt gyakran előfordulnak még olyan sorsutak (a lélekfejlődés ezen szintjén), melyek döntően negatív eseményeket tartogatnak.
Ugyanakkor ilyen esetben is épp úgy igazak a fentiek, hisz a szellemi segítőink mindenképpen azon az úton segítenek bennünket, amiért most leszületnünk volt szükséges.
Érthető, ha egy ilyen sorsúton az ember inkább belefárad, mintsem erőre kapna. Azonban ilyen esetben még fontosabb a minél szélesebb és mélyebb tudatosság. Tudni, hogy semmi sem véletlenül történik velünk, s ha történik, azt odaátról nyomós okkal hagyják. Tudni, hogy bármennyire is nehéz ezt itt és most megértenünk, egy magasabb perspektívából minden bennünket szolgál, minden értünk, a lélekfejlődésünkért történik. Illetve tudni, hogy bármi is történjen itt velünk, az egész testi életünk csupán egy apró láncszeme a teljes létezésünknek, s tudni, hogy az igazi otthonunk, az igazi valóságunk valójában nem itt van, hanem odaát.
Medek Tamás
503.,
A karma a mostani életemben adott jót illetve rosszat még a mostani életemben adja vissza vagy valamelyik következőben? Vagy bármelyik lehet?
A testi életeink egyetlen fő célja, hogy testben létezve is (amikor a másoktól való elkülönültség látszata meglehetősen erős) megtanuljuk, hogy noha különálló lények vagyunk, de Istenben, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégiscsak egyek, így bármit teszünk mással, azt saját magunkkal is tesszük.
Mivel a testi életek tehát ezt hivatottak megtanítani minden léleknek, így a testi életek valójában arról szólnak, hogy amit teszünk mással (bármi is legyen az), előbb-utóbb az áramlik vissza hozzánk. Annak pontos érzése. Nem büntetésként, hanem tanításként. S ahogy minél több testi életen vagyunk túl, minél többször tapasztaljuk korábbi tetteink visszahatását, annál inkább felismerjük, annál inkább megtanuljuk, mit jó tenni mással és mit nem.
A karmának, mivel nem büntetés, hanem tanítás, nem az a célja, hogy mielőbb visszahasson, hanem az, hogy az a legmegfelelőbb időben történjen. Másképpen szólva, mikor mi magunk is lényegében abban a helyzetben vagyunk, mint annak idején a másik fél volt. Nyilvánvaló, ugyanabba a helyzetbe, mint a másik fél, nem feltétlen lehet hamarosan kerülni, sőt, nem feltétlen abban a testi életben. Ezért is van számtalan leszületésünk. Hogy előbb-utóbb minden helyzet el tudjon bennünket érni.
Így tehát a karma lehetséges, hogy egy órán belül, de lehet, hogy 50 testi élet múlva hat vissza - hogy két szélsőséget említsek. Ez teljesen egyéni helyzet függvénye. Ami biztos, hogy visszahat és hogy a legmegfelelőbb időben, hisz ezt felsőbb szellemi erők szabályozzák, felügyelik, a lelkünk tanulása, fejlődése érdekében.
Annyit jegyeznék még meg kiegészítésképpen (sokakban megfogalmazódik ugyanis ez a kérdés is), hogy a karma nem feltétlen ugyanazon lelken keresztül adja vissza a korábbi tettünket, akinek azt annak idején okoztuk. Az elsődleges szempont és cél ugyanis nem ez. Hanem maga az érzés visszaáramlása. Így mindig olyan lélektől kapunk vissza egy korábbi karmánkat, aki ott és akkor azt éppen képes számunkra megadni - legyen az ugyanazon lélek vagy valaki egészen más.
Medek Tamás
504.,
A lélek odaát maradt része, találkozik az elhunyt lelkekkel?
A lélek sosem születik le teljes egészével egyik testi életébe sem. Egy részét (méghozzá általában a nagyobbik részét) mindig odaát hagyja. Ennek számos oka van, többek között a test, amit most éltetünk, nem bírná el a lélek teljes energiáját, valamint a léleknek a testi élet alatt is vannak intézendő dolgai odaát.
Az odaát maradt lélekrészt hívjuk a felsőbb Énünknek. Érthetően merül fel sokakban a kérdés, hogy akkor a felsőbb Énünk (aki tulajdonképpen mi vagyunk) találkozhat már azon szeretteinkkel, akik már hazatértek a szellemvilágba?
Természetesen igen, azonban ez a kérdés mégsem ennyire egyszerű. Az a személyiség, akit a lélek adott testi életében megformál, illetve annak tapasztalatai döntően akkor kerülnek át a felsőbb Én részbe, amikor a leszülető lélekrész is hazatér. Noha értelemszerűen ilyenkor is részei, de mégis önmagában az a személyiség, döntően a szellemvilágba való visszatéréssel válik érdemben is jelenlevővé odaát. Másképpen szólva az a személyiségünk, aki adott szeretteiként tekint az innen eltávozott lelkekre, a testi halálunkig itt tartózkodik. Az odaát lévő lélekrészünk ezen lelkekre nem úgy tekint, mint most mi, hanem akik azok valójában.
Az odaát maradt lélekrészünk nem csupán jelen testi életünket látja, hanem tisztában van saját önvalójával (saját önvalónkkal) és valamennyi korábbi testi életeivel, tapasztalataival is. Következésképpen az innen távozó szeretteinkre sem akként fog tekinteni, mint ahogy most mi tekintünk, hanem akik ők valójában. Így a találkozás, a viszontlátás sem olyan súlyú, mint ahogy mi gondolnánk, mint ahogy mi tekintenénk most arra.
S ne felejtsük, mi is csupán addig gondolkodunk úgy, ahogy most, amíg a szellemvilágba való visszatérésünk után nem megy végbe bennünk az ilyenkor szokásos és törvényszerű tisztulási és testi életből való ébredési folyamat. Amint ez megtörténik, mi sem csak akként fogunk tekinteni például az itteni szeretteinkre, akiknek most ismertük őket, hanem felismerjük újra az igazi önvalójukat. Újra tisztában leszünk azzal is, hogy kik voltak számunkra egyes korábbi életeinkben, valamint azzal is, hogy kik ők valójában számunkra, odaát.
Amennyiben egy adott lélek odaát is része a saját lélekcsaládunknak, mindig is együtt leszünk vele. Ellenkező esetben azonban korántsem lesz fájdalmas megélés ott és akkor nekünk, ha legfeljebb alkalmanként találkozunk csak.
Összefoglalva tehát: a felsőbb Énünk találkozhat valamennyi hazatért szerettünkkel addig is, míg mi még itt vagyunk, azonban a találkozás, ahogy mi értelmezzük most azt, számunkra mégis akkor történik meg döntően, amikor már mi is odaát leszünk.
Medek Tamás
505.,
Ha elmennék egy regressziós utazásra, meg tudnám, hogy a lányom leszületett-e újra vagy sem?
Egy regressziós utazáson akár ilyen jellegű információt is kaphatnál, de mégis fontos tudni, hogy ezek itt és most számunkra nem hasznos és nem irányt mutató információk. A lélek sosem születik le teljes energiájával egyik testi életébe sem, így eközben odaát hagyja (legalábbis számunkra és érdemben) a korábbi személyiségeit.
Ha egy eltávozott szerettünk újra leszületne, míg mi itt vagyunk, ő számunkra akkor is odaát lesz elérhető. Továbbá éppen ezért nagyon fontos, ha tudomást is szerzünk arról, hogy egy szerettünk újra leszületett, semmiképpen se a szerettünk személyeként tekintsünk arra, akit ezúttal megszemélyesít, hanem az új szerepeként. (A legtöbb esetben egyébként ezért is nem szerezhetünk meg kellő pontossággal ilyen információt, míg itt vagyunk.)
Nagyon fontos tehát, hogy mindig akként tekintsünk itt és most bárkire, akit jelenleg megszemélyesít. Bár ugyanaz a lélek mindenki, minden testi életében, de mégis mindig mások és mások a megélendő feladatok, s az ehhez megfelelően igazodó szerepek is. Minden sorsutat úgy lehet a legideálisabban megélni, ha kellően azonosulunk a vele járó szereppel, illetve ha bennünket is kellően azonosítanak vele.
Egy eltávozott szerettünk esetében tehát sosem javasolt és sosem helyes, ha az újra leszületését várjuk s keressük. Fontos tudnunk, hogy bármi is történjék, ő odaát vár bennünket, ha nekünk is eljött az időnk.
Medek Tamás
506.,
Van amikor nem teheti meg az ember, hogy várjon a karmára... (vette fel egyik kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésem alatt)
A földi elménkkel - amivel csupán jelen testi életünket látjuk a sok közül - valóban érezhetjük így. Azonban éppen azért, amiért a nagy egészből most csupán egy nagyon kis részt látunk, egészen biztosan hibásan ítélnénk meg, ki mikor érdemel meg egy bizonyos (negatív) visszahatást. A karmát irányító szellemi erők erre kifejezetten bölcs rálátással vannak. Ha helyettük hozunk ilyen döntéseket, rendszerint ártunk saját magunknak (is).
Medek Tamás
507.,
Amikor a sorsod csak segíteni próbál
A sors olykor egész meglepő és váratlan módon segít nekünk. Van úgy, hogy azért nem enged valamit megtennünk úgy, ahogy szeretnénk, mert rá akar vezetni bennünket egy másik lehetőségre, ami ugyanoda visz, de mégis számunkra egyszerűbben, könnyebben.
Tételezzük fel - egy szemléltető példaként -, hogy jó ideje ugyanott veszel meg egy kedvenc termékedet. Egyik alkalommal azonban bosszankodva veszed észre, hogy számtalan akadályt görget eléd a sors, hogy ebben megakadályozzon. Bárhogy is próbálkozol, egyszerűen vagy ezért, vagy azért, de nem tudod megvenni a szóban forgó terméket ott és úgy, ahogy szoktad. Ugyanakkor feltűnik számodra az is, hogy ezzel egyidejűleg - különféle módokon - egyre egy másik lehetőséget hoz a figyelmed elé...
Bár először igyekszel óhatatlanul is figyelmen kívül hagyni, de aztán más megoldás nem lévén (mivel tényleg szükséged van arra a termékre) kihasználod a kínálkozó másik lehetőséget. Elmész egy másik árusító helyre (amire a sorsod időközben próbál rávezetni), s megveszed ott, amit szerettél volna. Ott természetesen minden gond nélkül sikerül is, és meglepve veszed tudomásul, hogy kedvezőbb áron tudtad megvenni ugyanazt, mint eddig, sőt, maga az árusító hely még közelebb is van számodra vagy éppen jobban útba esik, mint az, ahova eddig jártál érte.
Amikor a sorsod akadályozni próbál, tehát nem mindig arról van szó, hogy mivel nem sorsutad az az adott történés, így nem engedheti megtörténni azt. Van úgy, amikor ezzel az akadályoztatással csupán segíteni akar számodra, egy annál sokkal jobb lehetőséget mutatni.
S hogy hogyan tudod megkülönböztetni e két eshetőséget (hogy mindenképpen tiltani akarja vagy csak segíteni szeretne jobbat ajánlani)? Tulajdonképpen egyszerűen. Mindkét esetben tiltással szembesülsz először, de ez utóbbiban észreveszed azt is, amit próbál helyette figyelmedbe ajánlani.
Medek Tamás
508.,
A sorsom elég rossz dolgot engedett megtörténni, úgyhogy a lelkem tervére egyest adok - írta egyik kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésem alatt. A válaszomat ezúttal külön is szeretném megosztani.
Képzelj el egy hatalmas, több méterszer több méteres festményt. Egy tájképet. Kellő távolságból látva egy tökéletes tájképet látsz, hegyekkel, völgyekkel, növényekkel, felhőkkel, madarakkal, stb. Hányast adnál rá? Ötöst, mert valóban tökéletesnek látod. Aztán képzeld el, hogy nagyon közelről engednék csak látni (úgy hogy az egészet addig még nem engedték látnod), olyan közelről, hogy szinte az orrodhoz ér. Mit látsz belőle? Körülbelül egy apró képkockáját, mondjuk egy piros kockát. Ha azt mondanák, ez egy tájkép, s osztályozd. Hányast adnál rá? Természetesen egyest.
Ez egy érzékeltető példa volt, de sose felejtsük: odaát a teljes képet látjuk, míg itt csak annak egy nagyon pici részletét! Jelen testi életünk a teljes létezésünknek csak egy nagyon pici pillanata, részlete. Minden meg nem értésünk ebből a hatalmas (de míg itt vagyunk, kifejezetten szükséges) különbségből fakad.
Medek Tamás
509.,
A tetteink meg vannak írva előre?
A velünk megtörténő események, pontosabban szólva amit azok lelkileg bennünk okoznak, vannak elrendelve. (Ez nem véletlen, hisz életeken átívelően mindig az áramlik felénk vissza, amit korábban másoknak okoztunk - hogy felismerve ennek súlyát, egyre inkább rájöjjünk, mit jó tenni mással és mit nem.) Az, hogy mindeközben mit teszünk, már újabb karmákat teremt, mely a jövőre nézve generál épp oly hatásokat, mint amiket a múltunk a jelenre.
Medek Tamás
510.,
Az elszámoltatás, ami odaát történik, a karma?
Része ugyan, de nem a szigorú értelemben vett karma, az elszámoltatás. Odaát részletesen és teljességgel mérlegelésre kerülnek ugyan a hátrahagyott testi életünk tettei (elsősorban saját magunk tesszük ezt saját magunk felé), ám azok visszahatásai egy következő testi élet részei lesznek.
A visszahatások - melyek mindig akkor érnek bennünket, amikor mi is lényegében azzal megegyező helyzetben vagyunk, mint annak idején a másik fél volt -, tanítanak igazán. Hisz ekkor éljük át igazán azt, amit egykor másnak okoztunk, s oly minőségben, ahogy annak idején a másik érezte. Ez a karma. Ami tehát nem büntetés, hanem tanítás. Hogy életeken átívelően egyre inkább rájöjjünk, mit jó tenni mással és mit nem.
Medek Tamás
511.,
Többször is felmerülő kérdés, hogy elkéstünk-e egy bocsánatkéréssel, ha valaki már eltávozott a fizikai világból?
Nagyon fontos tudnunk, hogy a nemleges válasz csupán a földi elménk szempontjából tűnik valósnak, de valójában csak egy látszat, egy tévedés. Kettő okból is. Egyrészt az a lélek, aki már odaát van (s pláne miután visszatért az a teljes tudatossága, amivel leszületés előtt is rendelkezett) a megbocsájtásra magától értetődően képes, sőt, számára is nagyon fontos, hogy mi is megbocsájtsunk neki is, magunknak is. Másrészt pedig egy olyan léleknek, aki már nem a testében él, bármikor, bárhol, akár szóban, akár gondolatban szólhatunk, ő azt érzékelni fogja, s így közölhetjük vele, amit szeretnénk.
Medek Tamás
512.,
A szellemvilág helyileg hol létezik pontosan?
Helyileg nem lehetne meghatározni, hisz a "hely" mint olyan, fizikai fogalom. A szellemvilág egy másik dimenzió, egy másik rezgéstartomány - melybe lélekként létezve tudunk ráhangolódni. Ez olyan, mintha egy rádión hol egyik adóra tekernénk a sávkeresőt (s akkor azt az adót hallanánk), hol a másikra (s akkor azt). S megkérdeznénk, hol van most az egyik és másik adó jele? Hát mindegyik itt. Csupán hogy melyikre hangolódunk rá, dönti el, hogy melyiket halljuk, melyiket tapasztaljuk.
Medek Tamás
513.,
A szellemi vezetőnk és a Felsőbb Tudatunk egy és ugyanaz (egymás szinonimái)? Vagy a szellemi vezető egy teljesen másik lény?
A lelkünk sosem születik le teljes energiájával egyik testi életébe sem (ennek több oka is van), egy részét mindig odaát hagyja - ezt a részt hívjuk a testi élet során a Felsőbb Énnek vagy ahogy Te fogalmaztál, a Felsőbb Tudatunknak. A szellemi vezetőink azonban olyan lelkek, akik hozzánk képest már jóval fejlettebbek, leszületniük már régen nem szükséges, és hivatásuk, hogy a még leszülető lelkeket segítsék és vezessék ebben a fejlődési folyamatukban.
Ők azok, akik a két testi élet között segítenek a még leszülető léleknek kiértékelni az éppen hátrahagyott testi életét, illetve felkészülni a következőre, s megtervezni azt. A testi élet során pedig segítséget nyújtanak abban, hogy a lélek számára ott és akkor elrendelt megtapasztalások, élethelyzetek megvalósuljanak, valamint a lélek Felsőbb Énjével folyamatosan kapcsolatot tartanak, az időközönként szükséges egyeztetés okán.
Medek Tamás
514.,
Mi a különbség szellem, lélek és tudat között?
A szellem-lélek-tudat kérdéskörét többen, többféleképpen értelmezik - amivel persze semmi baj nincs.
Az ismereteim szerint a lélek és a szellem, illetve a tudat tágabb értelemben ugyanaz. Szűkebb értelemben azonban a lélek az, aki valójában vagyunk, a szellem a lélek azon része, aki a testi világba leszületve a testhez kapcsolódik (pontosabban szólva az a személyiség, akit adott testi életen belül megformál), a tudat pedig a mindenkori önmagunk, illetve annak (valamint minden másnak is a) felfogása.
A testi életben a tudatunk egy jóval szűkebb kiterjedésre képes, mint odaát, illetve a testben létezve a másoktól való elkülönültséget is erősebben érzi. Az egó (ami a saját magunk különállóságának tudata) így noha odaát is jelen van, de itt sokkal erősebben - s ezért ezzel együtt annak negatívabb sajátosságai is nyomatékosabban fellelhetőek.
E fogalmakat azonban mindenki másként és másként értelmezheti tehát, ami önmagában teljesen természetes.
Valójában nem az a lényeges, hogy a lélek-szellem-tudat kérdését ki hogy definiálja, hanem hogy tudja: az, akinek most ismeri magát, csupán egy kis szelete az igazi önvalójának, s az a világ, melyben most él, csupán apró részlete annak, amihez ő valóban tartozik.
Medek Tamás
515.,
Tényleg jobb egyedül?
Nagyon sokakban megfogalmazódik (főleg manapság), miszerint jó egyedül, jobb egyedül, illetve hogy jobb egy házi kedvenccel, mint egy emberrel.
Ez noha érthető, hisz egy olyan világot élünk, ami a lelket, a lelki értékeket elnyomni igyekszik. Mivel sokan hagyják is hogy mindez hatást fejtsen ki rájuk, egyre több ember csalódik a másikban, s elfordulnak egymástól. Fontos megjegyezni azonban, hogy e lelki értékeket tipró folyamat nem más, mint próbatétel, szintfelmérés minden itt élő lélek számára. Melyben megmutathatja mindenki, hol tart a lélekfejlődésében (azonosul-e ezzel a folyamattal vagy nem). Fontos látnunk tehát, ha ezt a folyamatot úgy értelmezzük, arra úgy reagálunk, hogy inkább elzárkozunk az emberektől, akkor meglehetősen hibás választ adunk rá.
Ha a másokban való csalódásainkból gátat emelünk a jövőre nézve (már ami a kapcsolódásainkat illeti), nem a helyes úton járunk és azt jelenti, hogy nem értettük meg kellően az egész folyamat üzenetét, értelmét és célját.
Amikor valakiben vagy valakikben csalódunk, csupán tapasztalást kell jelentsen (valamint a megértés, a megbocsájtás gyakorlását), s nem szabad, hogy elvegye a reményt, az esélyt, melyet a jövőben másoknak adunk.
(A megértés és megbocsájtás itt természetesen nem egyenlő azzal, hogy engedjük magunkat kihasználni vagy éppen megalázni.)
Minden lélek természetes és egészséges igénye a másokkal való kapcsolódás, az egységélmény megélése, s mindannak a másokkal való megosztása, ami benne van. Nem kérdés, hogy egyedül is tudni kell boldognak lenni, s elérni, hogy a boldogság ne mások közelségétől függjön. Amikor egyedül kényszerülünk lenni, az éppen ennek a gyakorlására szolgál, azon túl, hogy valamiért karmikus megélésünk is persze. De elfogadnunk maradéktalanul, illetve belezárkóznunk, miszerint olyan jó állapot az, nem helyes.
Ne feledjük, ha ez lenne a helyes út hosszabb távon, akkor Isten csupán egyetlen lelket teremtett volna - s nem végtelen számút.
Természetesen nem vagyunk egyformák. Vannak olyan személyek, akik kifejezetten jól érzik magukat egyedül, sőt, kifejezetten rosszul, az emberek között. Akik az introvertáltság jegyeit hordozzák magukban, ezt pontosan tudják. Ugyanakkor ez a beállítottság sem a teljes egyedüllétről szól. Bennük is ott az igény a kapcsolódásra - csak nyilván egy szűkebb keresztmetszetben.
Összefoglalva tehát, bármennyire is úgy érezzük (vagy azt halljuk másoktól), hogy jobb inkább egyedül, az csupán egy téves konklúzió a világban jelenleg zajló, lelki értékeket elnyomni próbáló folyamatra. Mindenki lelkének igenis szüksége van arra, hogy másokkal kapcsolódjon (akár baráti/lelki, akár párkapcsolati minőségről is legyen szó). Az egyedüllét noha fontos és szükséges része a lélekfejlődésnek, de semmiképpen sem jelentheti a "jobb" állapotot.
S végül (de nem utolsó sorban) fontosnak tartanám megjegyezni, hogy a kapcsolódásainknak döntően emberi lelkekkel kell történnie. Természetesen rendkívül fontos az állati lelkekkel való közösség is, az állatok szeretete, mindenki egyéni igényei szerint. Ugyanakkor fontos tudni, hogy mégsem helyes az emberi kapcsolatok fölé emelni őket. Egyrészt mert a karmáink emberi lelkekhez kötődően állnak fenn, azok ledolgozásához is döntően rájuk van szükségünk. Másrészt pedig mert ha az állatokhoz való kapcsolódást választjuk inkább és kizárólagosan, akkor a könnyebbik utat választjuk, ami legfeljebb ideiglenes térül meg. Ne felejtsük, könnyű szeretni egy állatot, akinek például a feltétel nélküli önzetlen szeretet az ösztönprogramja. Abban nincs lelki munka részünkről. De szeretni valakit, megbocsájtani valakinek, aki azt első látásra nem érdemelné meg (ahogy fentebb is írtam, saját magunk szeretetével együtt, tehát anélkül, hogy engednénk magunkat kihasználni vagy megalázni)... ott kezdődik az igazi lelki munka. Mindaz, amiért tulajdonképpen itt vagyunk.
Medek Tamás
516.,
Sorsút és szabad akarat
A leszületés előtt a szellemi segítőinkkel közösen elkészítjük a leendő testi életünk tervét. Az alapján készül el e terv, hogy - életeken átívelően - az addig megteremtett karmáink közül melyeknek jött el ezúttal a legmegfelelőbb ideje. E terv tartalmazza tehát a lényegi eseményeinket, körülményeinket, illetve rögzíti az ide érkezésünk s innen való távozásunk időpontját (ez utóbbiak sem a véletlen művei tehát, hanem egy nagyon is összetett szervezés eredményei).
Az itt létünk alatt tudatosan nem férhetünk hozzá többek között ezekhez az információinkhoz sem, a földi elménk védelme valamint az itt és most kellő megélése, átélése miatt. (Ugyanakkor minden bennünk van, mely folyamatosan meg is határoz bennünket, tehát sosem a nulláról indulunk egyik testi életünkben sem.)
Mivel így viszont a földi elménkkel nem tudnánk, merre is kellene itt induljunk a sorsutunk szerint, a szellemi segítőink folyamatosan figyelemmel kísérnek bennünket és segítenek azon az úton maradni, melyen itt most járnunk kell. Ezt egyrészt belső sugallatok által teszik, másrészt a külső körülményeink alakításával.
E sorsút terve bár a leszületés előtt elkészül, menet közben is alakulhat bizonyos mértékben. A szabad akarat ugyanis folyamatosan jelen van. Folyamatosan elmondható, hogy bárkivel bármit megtehetünk, ezzel tehát folyamatosan teremtünk újabb karmákat. Amit viszont eddig megteremtettünk, s ami visszahatásának ezek közül most jött el a legmegfelelőbb ideje, azt nem kerülhetjük el.
Azt éljük, amit a leszületés előtt elterveznünk volt szükséges, viszont amennyiben a most megteremtett karmáink közül még ebben a testi életünkben vissza tud hatni valamelyik, a sorsutunk terve annak megfelelően módosulhat (többnyire persze ezek viszonylag kisebb módosulások, illetve azok leszületés előtt is várhatóak voltak, mint valószínű lehetőségek).
A sorsút tervezése és az azon való tartás tehát egy rendkívül összetett és bonyolult folyamat - nem beszélve arról, hogy az itt egymással érintkezésben lévő lelkek sorsútja kölcsönösen is illeszkedni kell egymásba.
Összefoglalva mégis elmondható: itt és most csak olyan dolgok történhetnek meg velünk, melyek így vagy úgy, de részesei kell legyenek a jelen sorsutunknak. S mivel ennek most nem lehetünk közvetlenül tudatában, a szellemi segítőink gondoskodnak arról, hogy a leszületésünk a lehető legkevésbé legyen hiábavaló - mindeközben pedig folyamatosan tiszteletben tartják a szabad akaratunkat is.
Medek Tamás
517.,
Nem tudom elfogadni, hogy valakinek az lenne az útja, hogy gyilkos legyen a testi életében. Erre engedélyt kap odaát? (kedves Olvasóim egy korábbi bejegyzésem alatti felvetése, melyre a válaszomat szeretném ezúttal külön is megosztani)
Senki sem engedélyt kap gyilkosságra vagy bármi másra. Minden ami kiáramlik egy lélekből, az a lélekfejlettségi szintjének mutatója.
A szabad akarat végtelen kiáramlású minden irányban. Végtelenül kiáramlik a jóság, de ugyanígy az ezzel ellentétes irányba is. (Egyszerűen mert így tud maradéktalanul igazságos lenni.) Az alacsony lélekfejlettségi szint, a földi test alantas ösztönein való uralkodásra képtelenség, a földi elme különböző sérültségei (s a negatív irányban is végtelen szabad akarat) sajnos mind okozhatják azt, hogy egy lélek szinte felfoghatatlan gonoszságokra, borzalmakra is képes legyen.
Ezeket nem engedik tehát egy léleknek a szó szoros értelmében, ő dönt így, olykor akarva, olykor akaratlanul. Azonban a karma rendszerén keresztül minden lélek megtanulja s belátja idővel, az ilyetén viselkedésének rendkívül káros és helytelen voltját.
Medek Tamás
518.,
Kik azok a szellemi segítők? (egy kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésemhez fűzött kérdése, melyet - a válaszommal együtt - szeretnék ezúttal külön is megosztani)
Olyan lelkek, akik hozzánk képest sokkal fejlettebbek már. A lélekfejlődés reinkarnációs időszakán régen túl vannak (melyben mi járunk), s "hivatásukként" azt választották, hogy bölcsességükkel a még leszülető lelkeket segítsék ebben a folyamatban.
Szellemi segítőnknek érezhetünk egy eltávozott szerettünket is például, ha egy komolyabb segítséget képes számunkra okozni, azonban a szó szigorú értelmében a fentebb említett lelkek töltik be és jelentik ezt a minőséget.
Ők azok, akik odaát segítenek az éppen hátra hagyott testi életünk feldolgozásában, a következő leszületésünkre való készülődésben, annak sorsútjának megtervezésében, illetve amíg itt vagyunk, ők azok, akik folyamatos figyelemmel kísérnek bennünket és segítenek számunkra, hogy a leszületésünk a legkevésbé legyen hiábavaló.
Medek Tamás
519.,
Mi dönti el, hogy mikor érkezünk ide és mikor távozunk innen?
A testi születésünk s az innen való távozásunk sosem egy véletlenszerű időpontban következik be.
A leszületés előtt a szellemi segítőinkkel közösen elkészítjük a leendő testi életünk sorsútját. Annak alapján, hogy az addig, életeken átívelően felhalmozott karmáink közül, melyek visszaáramlásának jött el most a legmegfelelőbb ideje.
Természetesen minden sorsút alatt folyamatosan teremtünk új karmákat is, viszont amit a tervünk tartalmaz, élveznek elsősorban prioritást.
E sorsútban, e tervben minden annak rendelődik alá, amit itt és most tapasztalnunk kell, amilyen élethelyzeteken ezúttal keresztül kell mennünk.
Jól tudjuk - az asztrológia foglalkozik behatóan ezzel - az, hogy melyik hónapban, milyen időpontban születünk meg a földi világban, bizonyos mértékben befolyásolja az itt kialakuló személyiség vonásainkat. Odaát tudjuk, milyen sorsúton szükséges végig haladnunk, s azt is tudjuk, ehhez milyen személyiségtípus lenne a legoptimálisabb, tehát azt a sorsutat milyen személyiség típuson keresztül tudjuk a legoptimálisabban megélni. Ehhez igazítva választjuk tehát ki - többek között - mind a születési időpontunkat, mind a szülőket is, akikhez érkezünk.
A testi életek tulajdonképpen egyetlen értelme és célja, hogy testben létezve is megtanuljuk, hogy bár különálló lények vagyunk, de Istenben, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, így bármit teszünk mással, azt saját magunkkal is tesszük. A karma rendszere - azzal, hogy mindig azt áramoltatja vissza számunkra a legmegfelelőbb időben, amit korábban mi áramoltattunk ki mások felé - tulajdonképpen ezt tanítja nekünk, ezt segít idővel mind mélyebben felismerni és megérteni.
Mivel a testi életek tulajdonképpen csak erről szólnak, minden ennek rendelődik benne alá. Mivel minden testi életünkre bizonyos élethelyzetek megélése, megtapasztalása miatt érkezünk, ha ezek véget érnek (mármint ami a mindenkori tervünkben szerepelt), akkor vissza kell térjünk a szellemvilágba, az igazi otthonunkba.
A testi születésünk időpontja tehát akkor következik be, amikor itt a legideálisabb körülmények állnak fenn a leendő (megtervezni volt szükséges) sorsutunk megéléséhez, a testi távozásunk pedig akkor, amikor ez a sorsút gyakorlatilag véget ér, amikor végig haladtunk az abban foglalt élethelyzeteken.
Bár amíg itt vagyunk, döntően csak ennek a világnak és csak a mostani személyiségünknek vagyunk tudatában (a földi elménk védelme és az itt és most kellő megélése miatt), fontos tudnunk, ez csupán a nagy egész egy nagyon kis része, s hogy a testi életeink sokasága, láncolata valójában csak egy iskola számunkra, de az igazi otthonunk a szellemvilág, ahonnan ide érkezünk, s ahova innen távozunk, ha eljött az ideje.
S mivel ez mindannyiunkra igaz, az elválásunk sosem végleges (és nem is váratlan vagy véletlen) egyik távozó szerettünktől sem. Ha nekünk is eljön az időnk, minden esetben és törvényszerűen újra tudunk találkozni egymással.
Medek Tamás
520.,
Mit jelent az, hogy egymás karmáinak beteljesítői vagyunk?
Az ismereteim és tapasztalataim szerint akik egy testi életen belül érintkezésben vannak egymással, azok kölcsönösen beleilleszkednek egymás, most megélni szükséges sorsútjába.
Másképpen szólva itt csak olyan személlyel találkozhatunk, akinek mi is pont azt tudjuk adni lelki értelemben, amit neki tapasztalnia kell, s ő is éppen azt tudja adni számunkra, akit nekünk szükséges.
Ez a fajta "korlátozás", hogy kikkel találkozhatunk és kikkel nem, persze érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a testi életek egyetlen célja, hogy mindig azt kapjuk vissza másoktól a legmegfelelőbb időben, amit korábban mi adtunk másoknak (hogy ezáltal egyre inkább megtanuljuk, mit jó tenni másokkal és mit nem). Érthető, hogy csak olyan személyeket sodorhat tehát felénk a sorsunk, akik azt tudják adni számunkra, amit a karmánk alapján most kapnunk szükséges.
Medek Tamás
521.,
Emberek igazából a borzalmas tettek elkövetői? Van lelkük egyáltalán? - kérdezték kedves Olvasóim egy korábbi posztom alatt. E kérdést és a rá adott válaszomat szeretném ezúttal külön is megosztani.
Valóban nehéz kérdés egyes személyek hova tétele, akik józan ésszel felfoghatatlan gonoszságokra képesek. Az ismereteim szerint ugyanúgy lelkek ők is, "csupán" jelentősen letértek a jó útról, jelentősen és szélsőséges mértékben elindultak a negatív irányba.
A testi életek azt hivatottak megtanítani ugye, hogy noha különálló lények vagyunk, de Istenben, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, így bármit teszünk mással, azt saját magunkkal is tesszük. Testben létezve a lélek elhiszi, hogy kizárólagosan különálló lény másoktól, és azt is, hogy csak saját magát kell nézze. Ezen egoizmus rendkívül szélsőséges megnyilvánulásai a szóban forgó borzalmas tettek.
Amiért egy lélek ennyire szélsőségesen eltérhet negatív irányba, tulajdonképpen a szabad akarat igazi teljessége miatt van: egy lélek teljes szabad akarattal rendelkezik, így végtelen mértékben eltérhet mind a jó, mind a rossz irányába is. Ám a karma mindenkire épp úgy vonatkozik, így előbb-utóbb a legszélsőségesebben negatív eltévelyedés is megbánásra és kiigazításra kerül.
A karma - mint minden más esetben - ezúttal is figyelembe vesz minden körülményt, hogy a lehető legigazságosabban áramoljon vissza. Fontos tehát kiegészítésképpen megjegyeznem, hogy természetesen (egy példát említve a sok közül, szemléltetésképpen) más "elbírálás" alá esik ugyanaz a borzalmas tett akkor, ha valaki beszámítható állapotban, viszonylag "józan" ésszel követi azt el, s akkor ha valaki adott testi életében szellemileg komoly mértékben sérült, ráadásul még negatív szellemi megszállás áldozata is lett.
Medek Tamás
522.,
Sokan teszik fel a kérdést, hogy dönthetünk-e lélekként odaát úgy, hogy nem térünk többé vissza a testi világba, mert nem szeretnénk újra leszületni? Nemrég kérdezte egy kedves hozzám forduló, így szeretném a rá adott válaszomat ezúttal közzétenni, hisz úgy vélem, az másokat is érdekelhet.
Ez a kérdéskör hasonló ahhoz, mintha gyermekként azt kérdeznénk, megtehetjük-e, hogy nem megyünk be az (általános) iskolába a soron következő tanévre, vagy felnőttként megtehetjük-e, hogy a megélhetésünket biztosító egyetlen munkahelyünkre egyszer csak nem megyünk be mostantól...
Bár a lélek sem szívesen érkezik egy, adott esetben nehézségekkel teli testi életbe, még az odaát sajátos tudatosságával sem... ugyanakkor mégis tudja, hogy nem tehet egyebet, ha "boldogulni" akar a létezésében. A testi életek iskolájának az elvégzése minden lélek számára alapvető fontosságú, nélkülözhetetlen a szellemvilágbeli létezéséhez. Olykor elodázhat egy következő leszületést, de el nem kerülheti, ki nem hagyhatja azt, illetve ezt a folyamatot végleg nem hagyhatja abba, amíg a végére nem ér. (Amíg meg nem tanulta azt, amiért a testi életek tulajdonképpen léteznek.)
Földi elménkkel érthető módon sokszor érezhetjük úgy, hogy ide soha többet nem szeretnénk érkezni, s odaát sem feltétlen repdesünk tőle tehát, de mégis tudjuk: muszáj és fontos, a saját érdekünkben.
A következő írásomat ajánlanám ide vonatkozóan még:
https://tudatostudat.blog.hu/2024/05/30/a_legfontosabb_kerdesek_es_valaszok_kik_vagyunk_miert_vagyunk_itt_mi_az_ertelme_es_celja_a_testi_ele
Medek Tamás
523.,
Sokan teszik fel a kérdést, miszerint normálisnak tekinthető-e, ahogy megélik a gyászukat?
Én azt gondolom, ilyen tekintetben a normális nagyon tág fogalom. Hisz ahányan vagyunk, annyi félék, így a gyászt is teljesen másképpen, teljesen egyéni módon élhetjük és éljük meg.
Hozzáteszem ezért sem szabad ítélkeznünk senki felett. Egyrészt mert nem tudjuk, hasonló helyzetben mi hogy élnénk meg, másrészt pedig, mert teljesen egyéni tehát, ahogy az egyes emberek megélik azt, így teljesen normálisnak tekinthető az is, ami a szemünkben esetleg nem annak tűnne.
Így nincs kivetni való abban (amíg azzal másoknak nem ártunk kifejezetten), hogy hogyan éljük a gyászunkat, mint idejét, mind módját tekintve. A lényeg inkább abban áll, hogy nekünk hogy a jobb illetve mi az, ami egyszerűen jön s kívánkozik belőlünk.
Azt gondolom a probléma inkább akkor kezdődik, ha a gyászfolyamatunkban hosszú idő után sem haladunk, hanem krónikusan megrekedünk egy ponton. E folyamatnak ugyanis, kinél gyorsabb, kinél lassabb ütemben ugyan, de idővel fontos haladnia. Egy valamilyen szintű elfogadás és megértés felé. (Ebben nyújthatnak idővel - s az idő mellett - nagy segítséget a spirituális ismeretek, a spirituális világkép alapján való gondolkodás.)
Ne érezzük tehát "kórosnak" azt, ahogy a gyászt megéljük. Inkább arra figyeljünk - nem feltétlen siettetve -, hogy haladjunk ebben a feldolgozási folyamatban. Ha lassan is, de tapasztaljunk előre haladást.
Ha vagy magunk vagy mások tekintetében vennénk észre egy hosszú ideje fennálló megrekedést, akkor érdemes felismernünk, hogy az nem tartható állapot, amin fontos, hogy igyekezzünk változtatni. A gondolkodásunk megváltoztatásával, spirituális ismeretek elmélyítésével, új célok kitűzésével, számunkra feltöltő tevékenységek végzésével és feltöltő személyek közelségével, stb. Ki, miben érzi a segítséget.
Medek Tamás
524.,
Azt honnan lehet tudni, hogy valaki fiatalabb vagy öreg lélek? - kérdezte a közelmúltban egy kedves Olvasóm egy posztom alatt. E kérdést és a rá adott válaszomat szeretném ezúttal külön is megosztani, hisz úgy vélem, ez másokat is érdekelhet.
Egy testi élet során két ismérve, mutatója van annak, valaki hol jár a lélekfejlődés folyamatában.
Az egyik, hogy mennyire nyitott a spirituális ismeretek, a túlvilág elfogadása felé. Hisz minél fejlettebb egy lélek, az anyag annál kevésbé képes rá teljes lezárást kifejteni, kvázi annál jobban hozzá tud férni testi élete alatt is ahhoz a tudáshoz, mi mindannyiunkban ott van. (Egy materialista személy tehát ugyanúgy rendelkezik a túlvilág ismeretével - hisz ő is onnan jött -, csupán a földi elméje elől az anyag még kellőképpen elzárja azt.)
A másik ismérv pedig, hogy ki mennyire jó ember. Hisz minél több testi életen van valaki túl, minél többször tapasztalta már meg a karma által korábbi jó és rossz tetteit egyaránt, annál fejlettebb, annál bölcsebb a tekintetben, hogy mit jó tenni mással és mit nem, s testi életen belül is ösztönösen aszerint cselekszik.
Medek Tamás
525.,
Ha nem emlékszem most a korábbi testi életeimre, s mindarra, amit ott tanultam, abból okultam, akkor az hogyan szolgálja most a fejlődésemet, tehát hogy most jobban tegyek bármit is, mint korábban? - tette fel ezt a kérdéskört egy kedves Olvasóm a közelmúltban egyik bejegyzésem alatt.
Amíg itt vagyunk, valóban a feledés fátyla fedi előlünk mindazt, ami jelen testi életünkön kívül van. Azonban ez csak annyit jelent, hogy a földi elménkkel nem férhetünk tudatosan hozzá (hogy kellően ide tudjunk fókuszálni). Valójában minden bennünk van, így minden korábbi emlékünk, tapasztalatunk is, mely mindenkor meg is határoz bennünket. Sosem indulunk tehát a nulláról egyik testi életünkben sem, hanem óhatatlanul arra épülünk, arra építkezünk s abból merítünk, amit eddig valaha is elértünk, megtanultunk.
A feledés csak látszólagos tehát, s azt szolgálja, hogy kellőképpen arra tudjunk fókuszálni, amit itt és most meg kell éljünk és hogy kellőképpen tudjunk azonosulni azzal a személyiséggel, akit most formálunk meg. Azonban minden tudás, emlék és tapasztalat bennünk van, ami mindenkor meg is határoz bennünket. Ugyan "csak" ösztönösen, de minden döntésünkkor, megélésünkkor óhatatlanul felhasználunk minden korábbi tapasztalatunkat.
Így elmondható, hogy - ha most tudatosan nem is fogjuk fel, de - a jelen életünk egy adott élethelyzetében már egyértelműen tapasztaltabban állunk helyt, mint akkor, amikor a korábbi testi életeink során legutóbb voltunk hasonló helyzetben.
Medek Tamás
526.,
A testünk és az agyunk megszűnésével hogy leszünk képesek emlékezni, érezni, gondolkodni? - kérdezte egy kedves Olvasóm nemrégen egy bejegyzésem alatt.
A lélek, aki valójában vagyunk, önmaga képes gondolkodni, érezni, emlékezni tudatos lenni. Sőt, minden ilyen benne történik. Noha a tudomány mai állása szerint az agy a gondolkodás szerve, a spirituális ismeretek szerint csupán egy eszköz, melyen keresztül a lélek meg tud nyilvánulni a fizikai világban (s így képes itt kifejezni az érzelmeit, gondolatait). Az agy - egy hasonlattal élve - voltaképpen egy rádiókészülék, míg a lélek a rádióadás. A lényeg az adáson van, a készülék nem más, mint egy eszköz, melyen keresztül az adás meg tud nyilvánulni.
Medek Tamás
527.,
Egy kedves Olvasóm kérdését és az arra adott válaszomat szeretném megosztani (természetesen a hozzájárulásával), ugyanis azt gondolom, ez másokat is érdekelhet.
Kedves Tamás! Évek óta észlelem, hogy amit álmodok, valósággá válik. Ezelőtt két héttel egy barátnőm, aki pár éve meghalt, álmomban próbált engem elvinni. Tiszta fehérbe volt öltözve és reggel mikor felébredtem tudtam, hogy valami nagy veszély fenyeget. Pár nappal később jött a hurrikán és mozgott az épület, ahol lakom. Ez csak egy példa, de szinte mindent megálmodok és az is történik. Nem tudom ennek mi az alapja, pedig sokat töröm rajta a fejemet.
Kedves Olvasóm! A jövőnk elrendelt, pontosabban szólva csak olyan dolog történik meg, ami a megtörténte előtt valamennyi idővel már elrendelődött. Így a majdan bekövetkező események léteznek a megtörténtük előtt is, így azokról bizonyos személyek bizonyosan esetekben és módokon információkhoz juthatnak. Ezen módok egyike az álmon keresztül történő.
Ezen álmaidban tehát a már létező és bekövetkezni készülő eseményekről vagy képes információhoz jutni.
Az álmok során - az álom állapot sajátosságai miatt - arra is van lehetőség olykor, hogy más lelkekkel valójában is találkozzunk illetve kommunikáljunk egymással.
A következő két írásomat ajánlanám még ide vonatkozóan:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/03/14/kulonleges_kepessegeink
https://tudatostudat.blog.hu/2017/10/14/az_almokrol_hol_vagyunk_es_mit_csinalunk_amikor_almodunk
Medek Tamás
528.,
"Kedves Tamás! Írod, hogy elhunyt szeretteinkre gondoljunk szeretettel, s így is szóljunk hozzájuk. De ha nem tudok szeretettel gondolni, sem a nagyapámra, sem anyámra, akik mindig vertek... akkor velem van baj?" - kérdezte egyik kedves hozzám forduló. E kérdését és az arra adott válaszomat szeretném ezúttal közzétenni, hisz úgy vélem, ez másokat is érdekelhet.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen érzésekkel vagy kénytelen a "szeretteid" felé lenni, ami természetesen érthető.
Érthető tehát, ha nem tudsz szeretettel lenni azon személyek iránt, akik meglehetősen sok fájdalmat okoztak Neked. Az is érthető, ha nem tudod átformálni ezen érzéseket magadban. Azonban nagyot fejlődsz lelkileg, ha mégis képes leszel rá. S itt önmagában nem is arról van szó, hogy szeresd, aki azt látszólag nem érdemelné meg. De legalább arról, hogy ne gyűlöld, ne táplálj felé negatív érzelmeket.
Ez elsősorban a saját érdekedben fontos, hisz ezen érzelmeket Te cipeled, elsősorban rád vannak (negatív) hatással. Másodsorban ezen "szeretteid" is bár odaát már megértik az érzelmeidet, de számukra is megnyugvást jelentene, ha képes lennél a megbocsájtásra, a haragod elengedésére.
Azt gondolom, e megbocsájtásra akkor vagyunk igazán képesek, ha megértjük, miért is oly fontos.
Ha megértjük, hogy okkal választottuk magunknak annak idején ezt a sorsutat és ezen személyeket. (A karmikus előzményeink fényében ezt volt szükséges most megélnünk.) Ha megértjük, hogy mindenki kizárólag saját magát minősíti a tetteivel és azért vállalja annak karmikus terhét. (Aki bánt bennünket, az magát minősíti és a karma annak megfelelően áramlik felé vissza, semmi szükség tehát a mi haragunkra.) S ha megértjük, hogy elsősorban saját magunkat húzzuk le egy haragtartással s negatív érzelmek hordozásával, ám saját magunkat emeljük és szabadítjuk fel, ha elengedjük őket.
Medek Tamás
529.,
A léleknek, aki én igazából vagyok, mennyi egy átlagos, pl. kilencven évig tartó földi élet? Mint egy sóhajtás? - kérdezte egy kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésem alatt.
Az ismereteim és tapasztalataim szerint az idő érzékelése odaát nagyon más, mint ahogy itt megszoktuk. Hozzávetőleges hasonlattal tudunk azonban élni. Amikor egy olyan személlyel vagy, akivel megszűnik körülöttetek az idő. Telnek az órák, de mégsem érzékeled akkor az idő múlását. Nos, a lélek valami hasonlóképpen áll az idővel. Persze, az összképet árnyalja, ha egy nem túl kellemes testi életet kell megéljen, de összességében nézve mégis elmondható, hogy a lélek számára az idő bár létezik, de nem korlátok közé szorított.
Medek Tamás
530.,
A földi világ milyen szintű fizikai világ?
Az ismereteim és tapasztalataim szerint a Földön jelenleg található világ, egy tízes skálán körülbelül hármas szintnek felel meg. Ez nem meglepő, ha belegondolunk, milyen nagy mértékben jelen van még az erőszak és mindenféle negatív gondolat, érzelem.
Van tehát alantasabb fizikai világ is a mostani földinél, de tény, hogy messze nem a legmagasabb szintű ez még.
Egy fizikai világ szintjét döntően az határozza meg, hogy a benne élő lelkek többsége illetve nagy hányada, milyen szintű lélek. Természetesen azt is hozzá kell tenni, hogy a jelenleg itt található világ eleve, az emberi lélek jelenléte nélkül sem minősül magas szintűnek. Gondoljunk csak bele, a természet, az állatvilág alap törvényére: a fizikailag erősebb él túl. Ez még jelentősen szembe megy a valódi törvénnyel: lelki értelemben legyél minél jobb.
Bár a lelkünket odaátról hozzuk, a testünk, míg itt vagyunk, a földi állatvilágból származik, így magában hordozza annak ösztöneit is. A léleknek tehát egy testi élete során kihívás az is, hogy megfelelően kezelni tudja az adott fizikai világra jellemző testét.
De visszatérve: ez a földi világ csodálatos, annak ellenére is, hogy közel sem a legmagasabb szintű fizikai világok egyike. Csodálatosabb lehetne s az is tud lenni, ez "csupán" a benne élő emberi lelkektől függ. Róluk azonban elmondható - ahogy fentebb írtam -, egy jó részük még nem jár azon a lélekfejlettségi szinten, hogy erre képes legyen.
Medek Tamás
531.,
Azon tűnődöm, hogy mikor folyton szeretettel gondolok valakire, aki távol él tőlem és egy nap ő meghal, akkor a korábbi energiákat, amiket küldtem felé, ebben az állapotában érzékeli azokat? Vagy azok az energiák, amiket életében küldtem neki, elvesznek valahol? - kérdezte egy kedves hozzám forduló. E kérdést és az erre adott válaszomat szeretném ezúttal megosztani, hisz úgy vélem, ez másokat is érdekelhet.
Az ismereteim és tapasztalataim szerint semmi sem vész el abból, amit valaha gondoltunk, éreztünk. Számunkra sem és azon lélek számára sem, aki felé szántuk azokat.
A lélek, miután eltávozik innen, s visszatér a szellemvilágba, megtekinti a "naplót", melyet a tudata itt, minden pillanatban, minden mozzanatról készített. (Ez segít számára megfelelően kiértékelni az éppen hátrahagyott testi életét.) Ez a napló tartalmazza az összes élményét, pillanatát, gondolatát, érzelmét, s az összes olyan érzelmet és gondolatot, melyet mások szántak feléje.
Összegezve tehát: egy lélek, aki innen visszatér a szellemvilágba, minél inkább visszanyeri a teljes tudatosságát, amivel leszületés előtt is rendelkezett (ez előbb-utóbb mindenki esetében megtörténik), tisztában lesz valamennyi érzelemmel és gondolattal, amit itt mások, neki küldtek.
Medek Tamás
532.,
Miért kell olyan karmákkal szembesüljek, amiket korábbi testi életeimben olyan személyiség váltott ki, akit most nem is ismerek?
Többször szóba kerül, hogy a testi életek fő célja, hogy testben létezve (tehát akkor is, amikor a másoktól való elkülönültség látszata erős) megtanuljuk, hogy noha különálló lények vagyunk, de Istenben, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, így bármit teszünk mással, azt saját magunkkal is tesszük.
E tanulásban a karma a segítségünk, mely mindig azt áramoltatja felénk vissza, amit korábban mi magunk áramoltattunk ki. S mindig akkor, amikor mi abból a legtöbbet tanulhatjuk, amikor mi magunk is lényegében azonos helyzetbe kerülünk, mint annak idején a másik fél volt, akire hatást fejtettünk ki.
Mivel ugyanabba a helyzetbe nem mindig kerülhetünk egy testi élet során, mint az a másik személy, akivel szemben karmát teremtettünk, így nyilvánvaló, hogy több, sőt, számos testi élet szükséges e tanulási folyamat során.
Bár minden korábbi emlékünk és tapasztalatunk bennünk van és meg is határoz bennünket egy testi élet során, ám az a földi elménk számára közvetlenül nem érhető el. Másképpen szólva a feledés fátyla terül ilyenkor ránk. Ez rendkívül fontos, hogy így legyen, hisz csak így tudunk kellően azonosulni a most megformálni szükséges szerepünkkel és csak így tudjuk kellően átélni, átérezni (s később megérteni) mindazt, amit most számunkra szükséges.
Többször felmerülő kérdés, hogy az, akinek most gondoljuk magunkat, miért kell "elszenvedjen" egy ki tudja hány testi élettel ezelőtti karmánkat. Egy olyan személyiségét, akit most nem is ismerhetünk.
Ne feledjük azonban, minden korábbi testi életünk személyisége is épp úgy mi vagyunk, melyek emléke csak a feltétlenül szükséges feledés fátyla miatt nem lehet most tudatosan velünk.
Az igazságtalanság, amit érzünk tehát, csak azért él bennünk, mert jelenleg kizárólag a most megformált személyiségünknek lehetünk tudatában. Ám muszáj tudnunk: ami mindenkor visszaáramlik hozzánk, minden esetben belőlünk áramlott ki egyszer. Belőlünk, csak azt a "részünket" jelenleg nem láthatjuk, hogy kellően ide, a mostani visszaáramlásainkra tudjunk fókuszálni.
Medek Tamás
533.,
Kedves Tamás! Azt szeretném kérdezni, hogy ilyenkor karácsonykor ki nyílik-e a kapu, hogy át jöhesenek a szeretteink? - kérdezte egy kedves hozzám forduló.
A kapu kinyílás tulajdonképpen egy képletes fogalom. A szeretteink bármikor képesek lélekként visszatérni hozzánk ide a földi síkra, átmenetileg. Ez nem ünneptől függ közvetlenül. Ha mi azt kérjük, kívánjuk, ha a szerettünk is tud jönni (tehát nem foglalják le a figyelmét más, odaát végzett teendői), illetve az Égiek is engedélyezik azt (tehát ha a sorsutunk része lehet), akkor a szerettünk tud jönni.
Karácsonykor vagy például halottak napja körül nem azért vannak nagyobb számban jelen, odaátról visszalátogató lelkek a földi síkon, mert akkor kapu nyílna. Hanem azért, mert ezen alkalmakkor több itt élő személy kéri ezt óhatatlanul is, illetve gondol erőteljesebben eltávozott szeretteire.
Medek Tamás
534.,
Előfordulhat, hogy egy eltávozott lélek neheztel vagy haragszik itt valakire? - kérdezte egy kedves Olvasóm egy korábbi bejegyzésem alatt. E kérdését és az arra adott válaszomat szeretném ezúttal külön is megosztani.
Egy eltávozott lélek, amíg még a letisztulási folyamatán nem ment végig, s döntően még a testi életében megformált személyiségeként gondolkozik, előfordulhat, hogy neheztel valakire, ha testi életében is ezt tette. Azonban a letisztulási folyamat előrehaladtával ez megszűnik. Döntően a szeretet, a megértés, az elfogadás lép az esetleges negatív érzelmei helyébe, sőt, azt is nagyon szeretné, hogy rá se nehezteljen senki azok közül, akik itt vannak még.
A letisztulási folyamatról itt írtam bővebben:
https://tudatostudat.blog.hu/2024/09/26/mi_is_az_a_koztes_ter_a_testi_tavozas_utan_es_miert_van_ra_szukseg
Medek Tamás
535.,
Szeretném megkérdezni, hogyha mindenkinek marad lélekrész a magasabb dimenzióban is, akkor az a fent maradt lélekrész találkozik a visszatért szerettünkkel aki már itthagyta a földi életét? - kérdezte egy kedves Olvasóm nemrég egy bejegyzésem alatt. E kérdést és az arra adott válaszomat szeretném ezúttal külön is megosztani.
Egy lélek (az ismereteim és tapasztalataim szerint) valóban sosem születik le teljes energiájával egyik testi életébe sem, a lelkének egy része mindig odaát, a szellemvilágban marad. Ez a lélekrész így találkozik az időközben visszatért szeretteinkkel.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az a személyiségünk, akit most formálunk meg, a testi távozásunk után "töltődik" át igazán az odaát maradt lélekrészünkbe. Így azzal a tudatunkkal, amellyel most azonosítjuk magunkat, csak akkor tudunk találkozni a már eltávozott szeretteinkkel, ha a testi távozásunk nekünk is megtörténik. Addig a lelkünkkel tudunk velük találkozni. A lelkünkkel, melynek csupán egy része (lesz) a most megformált személyiségünk, s mellyel akkor azonosítjuk magunkat újra, ha mi is odaát leszünk.
Noha csak érintőlegesen, de ajánlanám ide vonatkozóan a következő írásomat:
https://tudatostudat.blog.hu/2024/09/26/mi_is_az_a_koztes_ter_a_testi_tavozas_utan_es_miert_van_ra_szukseg
Medek Tamás
536.,
Mi valójában az érzés? - vetült fel e kérdés nemrég.
Folyamatosan születnek bennünk gondolatok, érzések. Azt gondolom, hogy a szó szigorúbb értelmében e kettő mind az előbbihez tartozik. Tehát az érzés is valójában gondolat. Persze mégsem teljesen azonos vele, hisz külön fogalmunk, külön szavunk is van rá: érzés.
Akkor mégis mitől másabb tehát egy érzés, mint egy gondolat? Mi valójában az érzés?
Azt gondolom, az érzés egy olyan gondolat, melyet szavakkal nem tudunk kifejezni.
Míg a gondolatot könnyedén leírjuk szavakkal (hisz maga a gondolat is verbális jellegű), addig az érzés egy olyan gondolat, mely leírhatatlan, szavakkal nem megfogalmazható.
Medek Tamás
537.,
