Kedves Olvasóm! Az alábbiakban ismét olyan kérdéseket és az arra adott válaszaimat teszek közzé, melyeket a kedves hozzám fordulók tettek fel nekem, hiszen úgy gondoltam, azok másokat is érdekelhetnek. Természetesen a hozzám fordulók beleegyezésével és úgy átalakítva, hogy rájuk nézve azok teljesen névtelenek legyenek. Remélem, számodra is hasznosak lesznek ezen gondolatok és számos kérdésedre választ kaphatsz általuk. (További hasonló kérdéseket és válaszokat olvashatsz Facebook oldalamon is.) E cikksorozatom előző, harmadik részét pedig ide kattintva éred el.

 

92., 

A szellemvilágban élők minek alapján jöhetnek el hozzánk akár álmunkban, vagy valamilyen jelenés formában? Engedélyköteles-e számukra az élőkkel történő kapcsolatfelvétel?

Köszönöm kérdésed, ez is egy viszonylag sokat vitatott terület. Az én szellemi közléseim és ismereteim szerint felsőbb szellemi erők döntésén múlik az, hogy eltávozott szeretteink meglátogathatnak-e bennünket. Nem csak attól, de végső soron attól. Persze e döntésüket nem a kényük-kedvük szerint hozzák meg, hanem azt mérlegelve, hogy az adott személy sorsútjába, karmájába milyen megélés illeszkedhet a legjobban.
Az előbbin túl függ e megélés attól is, hogy az eltávozott lélek milyen tudatállapotban van, tehát hogy kellően kipihente-e már az éppen hátrahagyott élete traumáit, s azon is, hogy a még testben élő személy milyen érzékenységű az ilyesfajta megtapasztalásokra. Sokszor van tehát olyan is, amikor ott van az itt maradott személy mellett az eltávozott szerette, de egyszerűen az illető személy semmit sem képes észrevenni ebből. S olyan is van, amikor képes lenne, de az eltávozott személy nem tud vagy nincs módja jelezni vagy látogatni, vagy ha tud is, olyan mértékben csak, melyet az itt maradott személy nem vesz észre.

Elég összetett dolog tehát ez, s ahány eset, annyi féle lehetőség és kimenetel áll fenn. A szellemi közléseim mindig azt mondják, hogy ha kell, hogy megtörténjen egy ilyen kapcsolatfelvétel, akkor az meg is történik, akár álom, akár egy éber látomás keretében. (Persze, ettől még kérhetjük, akár szóban, akár gondolatban, az eltávozott szerettünket vagy a szellemi segítőinket, hogy segítsenek nekünk ebben, de végül el kell fogadjuk, bárhogy is alakuljon.) Tehát nagyon kecsegtető egy médiumon keresztül történő kapcsolatfelvétel, a szellemi közléseim mégis tartózkodnának ettől. Úgy tartják, hogy vannak veszélyei ennek a formának. Noha vannak olyan médiumok, akikben megbízhatunk, összességében mégis nagyobb a veszély lehetősége, mint a fentebb, általuk ismertetett formában. Bizonyos esetekben még az is előfordulhat, hogy nem az a lélek jön el egy ilyen idézés során, akit várnánk, s az még akkor is előfordulhat, ha meggyőző válaszokkal szolgál, hiszen akár a gondolatainkban is tudhat olvasni az illető lélek.

Összefoglalva tehát, nyilván mindenki maga döntésének kell legyen, hogy milyen módon szeretne az eltávozott szeretteivel kommunikálni, de az én szellemi közléseim tehát azt javasolják, hogy ha erős a hitünk, és igyekszünk elfogadni azt, amit az eltávozott szeretteink már tudnak (hogy ők ugyanúgy élnek tovább), akkor úgy is lesz lehetőségünk egy közös élményre, ha annak úgy kell történnie - túlságosan erőltetni nem szabad szerintük. S ami nagyon fontos, még ha első hallásra olcsó vigasznak is tűnhet, hogy bármikor, bárhol, akár szóban, akár gondolatban szólhatunk egy eltávozott szerettünkhöz, biztosak lehetünk abban, hogy ő azt érzékelni fogja (még az érzelmeinket is, mellyel rágondoltunk), még akkor is, ha az ő esetleges válaszát mi nem érzékelnénk. Ajánlanék még egy korábban írtam egy cikkemet, mely ebbe a témába vág: https://tudatostudat.blog.hu/2017/10/25/kapcsolatunk_egy_elhunyt_szemellyel

Medek Tamás

 

93., 

Kik vagyunk?

Nagyon dióhéjban összefoglalva: a lélek. Egy lélek, aki jelenleg a teljes létezésének egy kisebb szakaszát, a reinkarnációs időszakát éli. Amikor fizikai életek sorozatán megy keresztül, megtapasztalva a másoktól való látszólagos elkülönültség érzését és azt, hogy nemcsak magához hasonlatos lelkekkel találkozik. Ebben a helyzetben kell megtanulja azt, hogy noha különálló lények vagyunk, a Forrásban, Istenben való összekötöttségünk révén mégis egyek, s bármit teszünk másokkal, azt valójában magunkkal (is) tesszük. Hogy ezt tényleg megtanuljuk, a karma rendszere a tanítónk, ami által mindig azt kapjuk vissza (előbb-utóbb, de biztosan), amit korábban másoknak okoztunk, hogy mind jobban megtanuljuk, mit jó tenni mással és mit nem.

Lelkek vagyunk mindannyian, s csupán abban különbözünk egymástól, hogy e lélekfejlődési folyamat más és más szintjén állunk - jelenleg. Lelkek vagyunk, akik nem függenek a mostani testüktől, sőt, még a fizikai világtól sem. Léteztünk a mostani leszületésünk előtt és létezni fogunk a mostani testi halálunk után is. A mostani testünk csupán egy átmeneti "ruhánk", mellyel meg tudunk nyilvánulni a fizikai világban, s ahol meg tudjuk így élni azt a sorsutat, amit megélni szükséges, s a testünkre vigyázni is kell, azt tisztelnünk is kell, de tudnunk kell, valójában az nem azonos velünk, s közünk, kizárólag jelen életünk alatt van hozzá.

Medek Tamás

 

94., 

Ha másokban rossz érzést kelt az, amit tettem, akár velük, akár másokkal, de nekem viszont jó érzés, akkor melyik a mérvadóbb?

Természetesen (egy ilyen szintű fizikai világban, mint amilyen most a földi) nem tudunk úgy élni, hogy senkinek ne okozzunk fájdalmat vagy bármi rosszat, még a legnagyobb jóindulatunk ellenére sem. Hiszen ahhoz az itt élő lelkek többségének kellően tudatosnak kellene lennie ahhoz, hogy megértsenek és elfogadjanak bennünket, az esetleges hibáinkkal együtt. De a kérdésedre válaszolva: akkor a bennünk lévő szándék a mérvadó. Ha alapvetően jó szándékkal hoztál egy döntést, az akkor is helyes lehet, ha azzal másokban rossz érzést okoztál.

Medek Tamás

 

95., 

Létezik ördög és létezik ördögűzés? Mi történik az ördöggel, ha a megszállt személy teste meghal?

Ugye ahogy írtam is már több helyütt, valójában csak lelkek léteznek. Ugyanolyan lelkek, mint amilyenek mi is vagyunk, s a különbség csupán annyi közöttünk, hogy a lélekfejlődés más és más szintjén járunk. Valójában olyan nincs, hogy ördög, ez csupán egy földi fogalom, ráadásul egy téves fogalom, melyet a vallások tanításai és a korabeli emberek nem kellő ismeretei, tudatossága keltett életre. A lelkek között (és különösen azon lelkek között, akik a testi haláluk után még nem tértek vissza a szellemvilágba és itt rekedtek a két világ között) vannak olyan lelkek is, akik nem éppen jóindulatúak, nem éppen jó szándékúak - épp úgy, mint ahogy az emberek között is vannak ilyenek.

Az ilyen lelkek közül előfordul, hogy valamelyik, ebben az állapotában hozzákapcsolódik egy, még testben élő lélekhez (emberhez), hétköznapi módon megszállja őt. Ennek mértéke kisebb-nagyobb lehet, attól függően, hogy a megszálló lélek mennyire képes a megszállt tudatára hatni, mennyire képes azt irányítani, uralni, illetve hogy a megszállt mindezt mennyire engedi. Ha egy kellően rosszindulatú lélek a megszálló, akkor az kellően negatívan befolyásolja a megszállt lélek (ember) lelki és tudati állapotát, így az meglehetősen ördögien kezdhet el viselkedni. S ahogy írtam fentebb, a korabeli elképzelés és nem kellő ismeretek miatt, illetve a vallások tanításai alapján, ezt a jelenséget - tévesen - úgy ítélték meg, hogy az illetőt megszállta az ördög. Valójában nem az ördög szállta meg, hanem egy olyan lélek tehát, aki a lélekfejlődése egy meglehetősen korai szakaszában jár és még nem tudja, mit jó tenni mással és mit nem, illetve még örömét leli abban, ha másoknak árt.

Az ördögűzés is egy téves fogalom tehát, valójában azt jelenti, hogy a megszálló lelket megpróbáljuk rávenni, hogy hagyjon fel e tevékenységével és lássa be, neki már nem itt a helye, hanem vissza kell térnie a szellemvilágba, s lássa be, hogy ezzel saját magának is árt. Ez a folyamat azonban nem látványos hókuszpókuszokon keresztül célravezető, hanem egyrészt megfelelő rábeszélésen múlik és főleg azon, hogy a megszállt személy maga is tud-e kellően erős lenni lelkileg és tudatilag abban, hogy visszavegye az irányítást az elméje, a tudata felett.

Ha a megszállt személy teste meghal, s a megszállás még mindig fennáll, akkor több eset lehetséges. Lehet, hogy a megszálló lélek keres magának egy másik testben élő lelket, akihez kapcsolódni tud, de az is lehet, hogy ekkor az eddig megszállt lélek képes őt a fénybe vezetni, saját magával együtt.

Medek Tamás

 

96., 

Miért hagyja egy lélek, hogy megszállja egy másik?

Az a lélek, aki a testben él, s megszállja egy másik lélek, ahhoz mindig alapvető feltétel, hogy maga a testben lakó lélek is engedje mindezt. Még ha nem is tudatosan engedi, de ha hagyja mindezt mégis, hagyja, hogy bárki átvegye az elméje felett az irányítást, ha nem kellően erős lelkileg, akkor ez megtörténhet. S azért, hogy e helyzet megszűnjön, szintén maga a testben lakó lélek teheti a legtöbbet. Bárki más segíthet, de csak segíthet. A döntő rész magáé a léleké.

Hasonló ez a következőhöz. Ugye vírusok mindig vannak körülöttünk, de ameddig az immunrendszerünk erős, addig nem találnak utat felénk. Ha az meggyengül, akkor viszont igen. S persze elmehetünk a világ legjobb orvosához, s az ki is gyógyíthat bennünket, de mégis, rajtunk áll a legjava. Hiszen ha vigyázunk az immunrendszerünk épségére, akkor csökkentjük az esélyét hasonlónak, de ezt csak mi tehetjük meg. Egy szélsőséges esettel élve, ha egy megfázásból való kigyógyulás után, izzadt testtel egy szál pólóban rohangálnánk a hideg téli éjszakában, akkor valószínű, hogy hiába lenne még a legtökéletesebb orvosi segítség is, melyet korábban kaptunk. Nyilván persze vannak olyan esetek, amikor nem tudunk mindent megtenni az immunrendszerünk épségéért, de valamennyit mindig tehetünk akkor is.
Nyilvánvaló, hogy nem lehetünk mindig boldogok és lelkileg kiegyensúlyozottak, s az is igaz, hogy a megszállás karmikus erőssége is változó (akár egy betegség esetében), tehát változó, hogy mennyire esélyes, hogy belekerüljünk egy ilyen helyzetbe és mennyire esélyes, hogy kikerüljünk abból. Ezért van az, hogy nem minden szomorú és lehangolt ember válik megszállottá, illetve aki az lesz, nem minden esetben tudja olyan könnyen levetkőzni azt. De igyekezni kell és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy javítsunk a helyzetünkön.

Medek Tamás

 

97., 

Egy jelzés a sok közül mely csak annyit üzen: nem annyi a világ, s benne Te magad sem, mint amennyit most tapasztalsz belőle!

Számos olyan jelzést kapok a mindennapjaim során, mely egyértelműen érzékelteti velem a címben szereplő tényt. Ezen jelzések egy része olyan "véletlennek" tűnő események, melyeken egyértelműen látszik, hogy jelzések odaátról, jelzések az Égiektől, hogy újra és újra megerősítést adjanak számunkra magukról és a világ valódi mibenlétéről. E történetek közül szeretnék most egyet megosztani Veletek.

A munkahelyemen (ami egy viszonylag nagyobb intézmény), ahol már több, mint 20 éve dolgozom, soha nem emlékszem, hogy valaha is telefontöltőt kért volna tőlem bárki is. Igaz, hogy körülbelül egy fél éve hordok magamnál ilyesmit, de ezt nyilván nem mindenki tudhatta, s mégis, egyszer sem fordult elő, hogy azt bárki is kérte volna tehát tőlem.

Néhány héttel ezelőtt egy nap, egy közvetlen munkatársam kérdezte tőlem, hogy nincs-e egy töltőm a számára, egy órára. Rájöttünk, hogy ugyanolyan márkájú a telefonunk, s ugyanaz a töltő is jó hozzá, így oda is adtam neki. Néhány órával később (már a munkatársam vissza adta a töltőt), egy másik részlegből járt az én részlegem felé egy ismerősöm, aki éppen tőlem kérdezte, hogy nem tudok-e egy telefontöltőt kölcsön adni neki egy órára. Neki teljesen más márkájú telefonja volt, de éppen jó volt hozzá a töltőm, így természetesen odaadtam neki. Meglepődtem e két eseményen, de azonnal tudtam, hogy ez egy tudatos jelzés volt odaátról. Még annyit fontos hozzátenni, hogy e két személy nem ismerte egymást egyáltalán és egyébként is, teljesen kizárhattam, hogy ezt ők bármilyen módon is megbeszélték volna, vagy erről bármilyen módon is tudhattak volna.

Sem az a nap előtt nem kért tehát tőlem senki sem telefontötlőt és persze az azóta eltelt jó néhány hétben sem. Csak azon a napon, akkor azonban ketten, körülbelül három-négy órán belül, s egymástól teljesen függetlenül.

Nagyon sok hasonló élményt átélhettem már, de azt gondolom ez az egy is szemléleti, hogy olykor azért alakítanak az Égiek az életünkben ilyen apróságokat, hogy jelezzenek felénk. Hogy elgondolkodjunk vagy éppen újra és újra megerősítést nyerjünk: nem annyi a világ és benne mi magunk sem, mint amennyit most tapasztalunk belőle, s van egy tudatos erő, mely mindemögött áll és figyelemmel kísér bennünket.

Medek Tamás

 

98., 

Miért van az, hogy valamire annyira vágynál, hogy csinálhasd, de képességed még sincs hozzá?

Világ életemben nagyon szerettem a zenét. Hallgatni imádtam, játszani meg imádtam volna. Úgy szerettem volna mindig is valamilyen hangszeren játszani, s oly csodálattal néztem mindig is azokat, akik erre képesek voltak. Minden hangszer közül a legjobban a zongora állt legközelebb a szívemhez. Egy szavakkal nehezen leírható érzés jár át mindig, amikor valaki zongorajátékát hallom. S a vágy is mindig erős volt bennem, hogy egyszer magam is képes legyek rajta játszani.

Hatodikos koromban a szüleim - a kérésemre - be is szerettek volna íratni a zeneiskolába, zongora szakra. Ám éppen túljelentkezés volt és erősebben szűrték a felvételizőket, s engem akkor nem vettek fel, mondván a felvételin nem feleltem meg. (Nyilván látták rajtam, hogy a képesség nem kellően van meg bennem.) Ugyanakkor felajánlották, hogy a dob szakon viszont van bőven üres hely, s oda (így) felvételi sem kell. Hogy ne térjünk haza "üres kézzel", így akkor beiratkoztam oda.

Ugyan nem terveztem, hogy valaha éppen dobolni fogok, bár ellenemre sem volt egyáltalán (hisz az is egy hangszer), de magam is meglepődtem, hogy kiválóan ment. Csak ötöseim voltak belőle és így a tanév végén fel is ajánlották, hogy elengedik a következő évi díjat. Valamiért azonban kifutott bennem a dolog és egyszerűen késztetést éreztem arra, hogy hagyjam abba. A tanárom rettentő értetlenül állt a döntésem előtt (persze ezt meg is értem), s próbált volna rábeszélni a folytatásra, de nem sikerült.

A vágyam és a véleményem sosem változott a zene és a hangszerek iránt. Sőt, a zongorázásnak később, felnőtt fejjel neki is próbáltam veselkedni, de be kellett lássam, hogy bármekkora is a vágy bennem, sem kitartást, sem képességet nem mutatok afelé, hogy azt komolyan is vegyem. Furcsa egy helyzet, de hiába a szenvedély és a játszani vágyás, a gyakorlatban mégis egyértelműen kitűnik, nem ez az utam most.

S hogy mi történik ilyenkor a háttérben? Miért lehetünk ilyen helyzetben?
A szellemi közléseim és az ismereteim szerint, akkor fordulhat elő velünk hasonló, amikor a mostani vágyunk tárgyát már egyszer birtokoltuk, de jelen életben most nem ezzel van a dolgunk.

Az én helyzetemre visszatérve, tehát (több) előző életemben (is) tudtam már komolyan zongorázni és imádtam is azt, melyet a lelkem nem felejtett el, hiszen erős érzelmi kötődés alakult ki e tevékenység irányába bennem. Az emlékét így magammal tudtam hozni, de mivel most nem ilyen irányba kell vigyen az utam, így a képességet (melyet megszereztem) már nem hozhattam hozzá. Ugyanis ha így tettem volna, akkor újra az tette volna ki az életem egy meghatározó részét, ami viszont jelentősen gátolt volna azon az úton, amit most kell járnom.

Medek Tamás

 

99., 

Kíváncsi vagyok a véleményedre, hogyan látod azokat a viszonyokat, amikor valaki a saját neméhez vonzódik?

Köszönöm a kérdést, valóban olyan téma ez, melyről érdemes szót ejteni. Ugye neme csak a testnek van, a léleknek nincs. A lélek az alapján költözik akár női, akár férfi testbe, hogy az adott életútjának éppen melyik felel meg a legjobban. Miután a lélek hozzákapcsolódik az adott testhez, akkor a testi élete folyamán valamilyen szinten egyesül is vele, tehát bizonyos hatások hatnak a lélekre a test részéről. Ilyen például a nemi vágy. A nemi vágy is egy testi szükséglet, egy testi sajátosság, melyet hormonok szabályoznak.

Egy lélek egy (egészséges) férfi testben olyan hormonok hatása alá kerül, hogy a női nemhez fog vonzódni, míg egy (egészséges) női testben lévő lélek a férfi nemhez. E hatás természetesen addig áll fenn a lélekre nézve, amíg a testi élete tart, illetve utána addig, amíg még az adott testi életéhez lelkileg kötődést érez, utána semmivé válik. A homoszexualitás érzése, tehát amikor valaki a saját neme iránt érez vonzalmat a testi élete alatt, az én ismereteim szerint annak köszönhető, hogy a nemi hormonjaiban zavar keletkezik (vagy zavar áll fenn) és így maga a személy nem tehet róla, ugyanúgy és ugyanolyan vágyat érez a saját neme iránt, mint egy átlagos ember a másik nem iránt.

Éppen ezért nagyon nehéz ezt megélni, hiszen a társadalom sok esetben támadja ezt a jelenséget, ezt az állapotot vagy legalábbis rosszallóan néz rá, holott az érintett személy nem tehet róla. Épp olyan ez, mintha egy átlagos embert (például engem) amiatt ítélnének meg és néznének rossz szemmel, hogy a másik nem iránt vonzódik - noha arról sem tehet. Hát meglehetősen furcsa és borzasztó érzés lenne. A homoszexualitás tehát én ismereteim szerint (bár nem szeretik használni sokan e kifejezést) egy betegség végül is, de olyan, amiről tehát az érintett személy nem tehet, így alapvető elvárás lenne mindenki részéről, hogy ezt tolerálja, elfogadja, megértse. Ugyanakkor az is igaz, hogy az is aggályos és szerintem nem helyénvaló hozzáállás, amikor egy követendő példaként igyekeznek feltüntetni azt.

A leszületendő lélek tisztában van persze azzal, hogy leendő életében homoszexuális lesz, de mint minden más lényegi elemét az életünknek, az ilyet is okkal vállaljuk. Az oka sok féle lehet, de a lényeg: valamiért azt kell megtapasztalja, e megélésen keresztül tud olyanná válni, ami kell a leendő sorsútja megéléséhez.

Összefoglalva tehát, ez egy testi zavar, melyről a benne élő lélek nem tehet, hiszen a léleknek nincs testi (nemi) vágya, csupán addig, amíg a testében él (illetve ameddig még érzelmileg kötődik hozzá), s a nemi vágy mindig olyan irányú, amelyet a test hormonjai kiváltanak. Követendő példaként sem helyes beállítanunk e jelenséget, de messzemenőkig el kell fogadjuk, ha valaki ilyen irányultságú és ugyanúgy kell hozzá viszonyuljunk, mint bármelyik más embertársunk iránt. Hiszen ő is épp olyan lélek, mint mi magunk, s mi is lehettünk már hasonló helyzetben valamelyik életünkben, sőt még lehetünk is.

Medek Tamás

 

100., 

Mi a helyzet a pszicopatákkal? Az együttérzésért felelős agyterületük nem működik megfelelően?

Minden lélek ugye áll a lélekfejlődése egy bizonyos szakaszán. Másképpen szólva minden lélekre adott egy aktuális jellemző, hogy mennyire kívánja a rosszat és mennyire a jót, másnak és magának. Ezt a jellemzőjét mindig megtartja, ha testben él, ha test nélkül. Amíg viszont testben él, addig az adott test nagy mértékben hatással lehet rá. Akár annak hormonjai révén, akár aszerint, hogy például az agynak milyen részei mennyire működőképesek. Hasonló ez ahhoz, minthogy van egy rádiókészüléked és egy rádióadásod. A rádióadás minőségét nagyban befolyásolja az, hogy milyen rádiókészüléken hallgatod, vagy hogy hallod-e egyáltalán. De ha hallod, akkor bár a minőség nagyon eltérő lehet a készüléktől függően, de azért az, amit az adásban el kívánnak mondani, az átjön, s annak a mondandója és lelkületű egyértelmű lesz számodra. Bizonyos, hogy okkal választja a lélek az olyan életet is, melyben pszichopata lesz például (s ezen okok számtalan félék lehetnek), de a lényeg tehát az, hogy annak arányában tudjuk valakiről testi életében megállapítani, hogy valójában milyen lélek is, hogy mennyire képes vagy éppen nem képes megnyilvánulni az adott testében. Hogy mennyire gátolja az adott test azt, hogy a lélek megnyilvánuljon benne. Tehát az valahol egyéni megítélés kérdése is, nem is lehetne talán általánosságban beszélni róla.

Persze, az együttérzés hiánya, jellemzője lehet magának a léleknek is, tehát nem csak akkor lehet valaki olyan, ha az agya nem "egészséges". Azonban minden lélek változik idővel, még ha lassan is. S ha kiérdemli, kaphat segítséget is a fejlődéséhez (isteni kegyelmet). Tehát még a leggonoszabb lélek sem marad örökké az, sőt, előbb-utóbb ő is eléri majd a teljes tökéletességet. Persze lehet, hogy földi léptékkel felfoghatatlan idő múlva, de tudjuk, az időnek, úgy, ahogy mi ismerjük, csak itt van jelentősége.

Medek Tamás

 

101., 

Ha felmegyek a mennyekbe, öreg leszek vagy fiatal?

Ugye különbséget kell tenni a testünk és a lelkünk életkora között. A lelkünk életkora független a mostani életünktől, ugyanakkor nem is úgy mutatkozik meg, mint a testünk esetében, tehát ahogy lelkileg egyre idősebbek leszünk, nem ráncosak leszünk természetesen, s nem is az történik, hogy nehezebben mozognánk. A lélek idősödésével egyre bölcsebbek leszünk, egyre tudatosabbak és egyre inkább csak a jót kívánjuk másoknak és magunknak is.

S akkor nézzük a testi részét. Amikor véget ér egy adott testi életünk, akkor az a személyiség (és az a test), aki abban voltunk (a testnek nyilván csak a lenyomata) örökre megmarad, de egyben bele is olvad a lelkünk egészébe, gazdagítva, többé téve azt. E személyiséggel és testtel addig azonosulunk, addig látjuk magunkat e formában, ameddig még érzelmileg kötődünk ahhoz az életünkhöz, illetve másoknak addig láttatjuk magunkat eképpen, ameddig mások így kívánnak bennünket látni. Ez az időszak hosszabb-rövidebb lehet egy testi halál után, attól függően, hogy az adott lélek mennyire fejlett már.

S válaszolva a kérdésedre: a lélek, miután visszatért a szellemvilágba, azt az alakot veszi fel a hátrahagyott testi életéből, mely az adott élete alatt az életének a csúcspontjának számított, egészségi értelemben. Tehát fiatal és egészséges lesz. Akiknek viszont a testi életük alatt gyakorlatilag nem volt olyan időszakuk, amikor egészségesek lettek volna, akkor olyan formában mutatkoznak, ami az életük (egészségi értelemben vett) csúcspontja volt, de az itt kiütköző betegségek nélkül. Aki viszont nagyon korán távozik, nagyon-nagyon fiatalon, az azt a csúcspontját éri el idővel odaát (nagyjából annyi idő alatt, mint itt tette volna), amit itt nem érhetett meg.

Medek Tamás

 

102., 

Ha a lelkünk a Forrásból (Istenből) vált ki annak idején, s végül vissza is olvadunk abba egyszer, akkor eltűnünk?

Most furcsának hangozhat, hogy így lehet, hiszen azt mondjuk, a lélek örök. Azonban az ismereteim szerint ez inkább csak úgy értendő, hogy a mostani időérzékünk számára, illetve ahhoz mérten nézve örök. Úgy tudom, a lélek megszületik egyszer (kiválik a Forrásból), s egyszer, ha elérte a teljes tökéletességet, vissza is olvad abba. Tehát a léleknek is van - ha úgy tetszik - születése és halála. Azonban, egyrészről e kettő között olyan időtartam telik el, amit földi ésszel aligha vagy egyáltalán nem tudnánk felfogni. Másrészről pedig e halál nem azonos még közel sem azzal, amit itt értünk alatta. Visszaolvadni ugyanis a Forrásba, melyből annak idején kiváltál, az ismereteim szerint a legkevésbé sem negatív vagy fájó érzés, illetve folyamat.

Medek Tamás

 

103., 

Nagyon szeretnék egy bizonyos dolgot elérni az életben, s hogy afelé elinduljak, a sorsom ad is mindig lehetőséget, s még képességet is érzek magamban hozzá. De mindig pórul járok vele végül. A sors azonban újra és újra felkínál egy hasonló lehetőséget. Miért űzi velem a sorsom ezt az érdekes játékot?

 

Igen, ismerős az a helyzet, amikor a sors különös játékot játszik. S ez első hallásra kegyetlennek is tűnik, de ha jobban megértjük a sors "működését", akkor másként tekinthetünk rá. Ugye a sors - de Te ezt már tudod - nem egy orosz rulett, nem egy véletlen generátor. Tudatos lények állnak mögötte, felsőbb szellemi erők, akiknek nagyon komoly ráhatásuk van az életünk alakulására, s olykor nagyon precíz alapossággal alakítják azt úgy, ahogy annak alakulnia kell. Hozzánk képest sokkal fejlettebb szellemi lények (lelkek) ők, akiknek ez a feladatuk, akik "szakmájukként" ezt választották. Természetesen nem a kényük kedvük szerint végzik mindezt, hanem szigorúan annak megfelelően, hogy a lelki előzményeink (karmánk) alapján mit kell megéljünk, milyen helyzetből kell tanuljunk és mit, s ehhez hozzáveszik minden olyan lélek hasonló körülményeit, akik velünk komolyabban érintkeznek közben.

Tehát nem akármilyen mérnöki munka ez. Megérteni sokszor nem könnyű a földi elménkkel, ezért efelé csak lépéseket tehetünk, de az igazi okokat csak akkor tudhatjuk meg igazán és láthatjuk át mélyen, ha újra odaát leszünk. Itt és most csupán annyit tehetünk, hogy figyelünk a sorsunkra, annak alakulására és próbáljuk elfogadni azt, amin nem tudunk változtatni, tudva, hogy annak úgy kellett történnie, s próbáljuk észrevenni, mit kíván nekünk üzenni egy-egy életesemény vagy események sorozata.

Van tehát úgy, hogy észrevehetjük, egy-egy típusú esemény/történés nem alakul számunkra kedvezően, több alkalommal sem. Nehezen tudunk ellenállni egy-egy ilyen eseménynek, így újra és újra belemegyünk, de mindig kudarc a vége. Ilyenkor ugye két eset lehetséges. Az egyik, hogy kitartásra kíván nevelni a sors bennünket, s azt akarja, hogy folyton próbálkozzunk, míg majd csak egyszer nem sikerül. S a másik, hogy éppen arra kíván megtanítani bennünket, hogy elfogadjuk a sors akaratát, hogy megtanuljunk nemet mondani egy olyan dolognak, ami rendkívül csábító számunkra, de el kell fogadjuk, hogy most nem az az utunk. S azért ajánl fel újra és újra ahhoz hasonló szituációkat, melyekre nemet kellene mondanunk, hogy újra és újra próbára tegyen bennünket, hogy képesek vagyunk-e már nemet mondani. Ha igen, akkor többet nem hoz bennünket ilyen szituációba. Ha nem, akkor viszont újra és újra felhozhatja elénk.

Igen, ez kegyetlen játéknak tűnhet, valóban. De nem szabad elfelejtenünk, hogy rettentő mértékben kisebb a tudatosságunk most, földi testben létezve (ahol csak azt érzékeljük a világból és saját magunkból is, amit most látunk), mint odaát, amikor test nélkül vagyunk és rálátásunk van több mindenre. S még nagyobb mértékben kisebb a tudatosságunk azon szellemi lényekhez képest, akik felügyelik a sorsunkat. Tehát ha kegyetlennek tűnik egy "játéka" a sorsnak, az csak azért tűnik úgy, mert nem értjük a miértjét kellőképpen. Talán kicsit hasonlatos az ahhoz, amikor gyermekként nem értünk valamit, amit a szüleink tesznek velünk, sőt, mérgesek, haragvóak is leszünk egy-egy tettükre, aztán felnőttként még meg is köszönjük, hogy akkor azt tették, hiszen már megértjük, hogy miért tették és azt is, hogy értünk tették.

Ha valami hasonló helyzet sorozatosan elénk kerül, ám azt vesszük észre, hogy az minden esetben dugába dől, akkor tehát nem egyszerű eldönteni, hogy a következő ilyen alkalom azért kerül szembe velünk, hogy kitartóan tovább próbálkozzunk vagy azért, mert meg kell tanulnunk nemet mondani, meg kell tanulnunk felismerni, hogy egy helyzet nem szolgál bennünket, pontosabban most nem utunk ebben a testi életben, bármennyire is vonzó lenne az számunkra. Nem könnyű eldönteni - a földi elménkkel. A szellemi közléseim azt mondják azonban, hogy a sors (s ezalatt ugye az azt irányító felsőbb szellemi erőket értem) inkább az utóbbit kívánja üzenni az ilyen helyzettel. Van ugyan olyan, amikor kitartásra igyekszik nevelni bennünket, de akkor észre vehetjük, hogy mindig ad valamennyi segítséget is ahhoz, hogy a célunkat elérjük. Azonban ha mindig pórul járunk egy bizonyos helyzetben, de mégis újra és újra feljön számunkra, akkor az azért van, mert meg kell tanuljunk nemet mondani rá. Még ha oly nehéz is. Mert valóban nehéz, mint oly sok minden más lecke is az lehet az életben. Mégis komoly értelme van a lelki fejlődésünk szempontjából, még ha most nem is értjük az igazán.

A döntésnek végül a Tiédnek kell lenni, de a következő tehát a szellemeim javaslata és meglátása a helyzetedben. Te döntesz tehát, akár el is fogadhatod az újabb ajánlatokat, de úgy vélik, ezek csak egy próbatételek számodra, s valószínű, hogy újra hasonlóképpen járnál, mint eddig. Próbatételek, hogy mikor vagy képes belátni, hogy nem támogatott út ez most számodra, s megérteni, elfogadni, hogy bár szeretnél egy bizonyos úton haladni, de ez sajnos most nem a Te utad. S helyette inkább olyan irányban tovább menni, amin érzed is, hogy az Égiek támogatnak. Ugyanis amerre mennünk kell, afelé mindig támogatnak bennünket valamilyen mértékben (mértéke a karmánktól függ), s bizony nagy különbség lehet olykor aközött, amerre mennünk kell a lelkünk szempontjából és amerre most mi szeretnénk menni.

Medek Tamás

 

104., 

Miről ismerhető fel, hogy egy adott helyzetben vagy tett által emelkedik-e valaki lelkileg vagy sem?

Mitől is emelkedik valaki szellemileg (lelkileg)? Ha mindenen igyekszik jó irányba változtatni, amin tud úgy, hogy azzal másoknak nem árt. De ha így nem tud vagy egyáltalán nem tud, akkor azt elfogadja és igyekszik közben minél többet adni (lelki értelemben) másoknak és magának. Ha mindenkivel azt teszi, amit szeretné, ha vele tennének. Minden ilyen és ehhez kapcsolódó tett emel bennünket, s minden ezzel ellentétes nem. Ezek mentén ismerhetjük tehát fel, hogy mik és mely tetteink szolgálják a szellemi emelkedésünket és melyek nem.

Medek Tamás

 

105., 

A gyermekeim hogyan örökölhetnek tőlem különböző személyiségjegyeket, ha ők egészen más lelkek?

Minden lélek rendelkezik bizonyos rá jellemző személyiségvonásokkal, de amikor a testi életét éli, valamilyen szinten hatnak rá, befolyásolják az adott test sajátosságai is, hormonjai, genetikája és egészségügyi állapota is például. Te és a gyermekeid külön lelkek, de a következők miatt fordulhat elő, hogy vannak köztetek hasonlóságok, személyiségjegyek tekintetében. Egyrészt a testetek genetikailag közel van egymáshoz, másrészről ahogy nevelted őket, óhatatlanul is beléjük neveltél magadból is személyiségjegyeket (a gyermekek leutánozzák és elsajátítják a szülők viselkedési mintáját a gyermekkorban), harmadrészről pedig amikor egy lélek a leszületése előtt szülőket választ, sok esetben olyan lelkeket választ, akihez egy bizonyos mértékig hasonlatos.

Medek Tamás

 

106., 

A jövő megálmodása, mint gondolatébresztő üzenet

Egy kedves hozzám forduló történetén keresztül szeretném most érzékeltetni, hogy olykor milyen mély gondolatébresztő üzeneteket is kaphatunk.

Részlet a levélből:
"...a múltkor álmodtam, hogy tolattam a kocsival és egy kék pólós fiút elütöttem, majd amikor elindultam dolgozni, tolattam a kapuból és pont ment el egy kék pólós fiú, pont a kocsi hátánál."

Sok esetben előfordulhat (magam is éltem át már hasonlót), amikor megálmodunk egy konkrét dolgot és ugyanaz be is következik másnap. Persze olyan esetekre gondolok, ami földi ésszel egyébként kikövetkeztethetetlen lett volna és/vagy túlmegy az "egyszerű" véletlen határán.

Ugye azt tudjuk, hogy a jövő már a jelenben létezik, egészen pontosan annak egy, a jelenben fennálló mintázata. E jövőkép kétféle elemből állhat össze, az egyik, ami fix, aminek mindenképpen meg kell történnie és a másik, ami képlékenyebb, ami a mindenkori döntéseink tükrében, idővel változhat. E jövőképbe ugyan a legtöbb esetben nem láthatunk bele, azonban előfordulnak olyan helyzetek, amikor mégis kapunk belőle több-kevesebb információt. S ennek egyik példája, amikor álom útján kapunk képeket a jövőnkből.

A kedves hozzám forduló példája - mindenképpen úgy vélem - túl megy azon a ponton, amit még egyszerű véletlennek minősítenénk (ha hinnénk egyáltalán a véletlen létezésében). Az ő esetében ez az álom egy figyelmeztetés is lehetett, hogy óvatosabban menjen az autóval, hogy figyelmesebb legyen, amikor a tolatást végzi. Ebben az esetben - úgy vélem - a fiúnak nem az volt a sorsa, hogy akkor elüssék, tehát ez nem történt volna meg az álom nélkül sem, de egy figyelemfelkeltésnek mégis minősült az álmodó részére.

Ettől eltekintve két érdekességet, két lehetőséget szeretnék megemlíteni a jövő megálmodásához kapcsolódóan.

Az egyik esetben az történik, hogy kapunk egy képet arról a jövőről, ami mindenképpen meg kell történjen, így az bizton meg is történik aztán a (fizikai) valóságban is. Az ilyen eset arra hívja fel a figyelmünket és abban gondolkodtat el bennünket, hogy mennyire nem a véletlen műve semmi sem, hogy bármi, ami megtörténik, azért történhet meg, mert annak meg kell történnie, mert azt felsőbb szellemi erők megírták a sorsunkban. (Persze a megélni szükséges sorsutunkat figyelembe véve, mely a saját karmánk eredménye.)

A másik esetben pedig arról van szó, hogy mutatnak egy képet nekünk álmunkban az Égiek, s másnap úgy alakítják a sorsunkat, hogy az be is következhessen - tehát hogy legyen egy ilyen megtapasztalásunk. Ez főként olyan esetekre igaz, amikor az élmény létrehozásával nem sérül senki megélni szükséges sorsútja, lényegében. Tehát amikor a cél (legalábbis elsősorban) az, hogy legyen egy ilyen megélése valakinek. Ez pedig arra hivatott ráeszmélnünk, hogy milyen komoly ráhatással lehetnek az Égiek az életünk alakulására.

Bármelyik eset is állna fenn, mindkettő hatalmas tanítást és gondolatébresztést hordoz.
Aki tehát megálmodik egy konkrét dolgot, mely másnap vagy később meg is történik, s túlmegy azon a ponton, amit egyszerű legyintéssel el lehetne intézni, akkor ő azt azért (is) kapta, hogy ráeszméljen, hogy milyen, szemmel láthatatlan erők is mozgatják a világot, melyet a szemével lát.

Medek Tamás

 

107., 

Lehet-e olyan, hogy egy lélek megálljon a fejlődésben, s megmaradjon azon a szinten, ahol éppen tart, mondván, neki ez éppen elég, ő nem akar sem tovább fejlődni, sem újra leszületni?

Ilyen esetleg csak átmenetileg merülhet fel egy lélek gondolataiban. Amikor valamilyen (negatív) megélése miatt kissé belefásul a létezésébe. De nincs az a lélek, bármit is éljen meg, aki előbb-utóbb ne kívánná azt, hogy lelki értelemben fejlődjön és hogy a szellemvilág magasabb szintjeire (szféráiba) kerüljön.

Ugye odaát minden lélek a hozzá hasonlatosakkal van egy szinten. Minden lélek olyan rezgésű energiát bocsájt ki magából, amilyen lelkületű, amilyen előjelű gondolatok és érzelmek döntően megszületnek benne, s jellemzik őt. Mivel a hasonló energia vonzza a hasonlót, így mindenki olyan lelkekkel tud csak egy szinten lenni, akik rezgése a sajátjához hasonló. (Persze ha szükséges, van mód arra, hogy meglátogassunk más szinten élőket is.)

A lélek ösztönös vágya a fejlődés éppen úgy, mint ahogy a fizikai világban egy testnek a felnőtté válás. S bár a lélek késleltetheti ezt akár a tettei, akár a szabad akarata szerint, de el nem kerülheti végleg. Nagyon jól érzi magát persze minden lélek a hozzá hasonlatosak között, ám több oka is lehet, amiért egy idő után ezen maga is változtatni kíván. Egyrészt a hozzá közel állók közül egyre többen feljebb (s távolabb) kerülnek tőle, másrészt a minden lélekben ösztönösen élő vágy is felébred benne egy idő után, harmadrészt olykor a szellemi vezetői is megengedik neki, hogy rövid látogatást tegyen felsőbb szférákba, ami aztán végképp megindítja a lelket, látva és érezve az ottani körülményeket.

Egy képletes hasonlattal élve, ha örökké másodikosok maradnánk az iskolában, ideig-óráig talán jó mókának és kielégítőnek tűnhetne, de egy idő után egyre inkább éreznénk, hogy mi már nem odavalóak vagyunk. Látnánk, hogy folyamatosan mennek el mellőlünk a megszokott emberek, láthatnánk, hogy akiket ismertünk és megszerettünk már jóval feljebb járnak, mint mi, közben pedig éreznénk, hogy a testünk, az értelmünk is kínosan érzi magát már abban a közegben.

Feljebb emelkedni csak úgy tud egy lélek, ha megemeli a rezgésszámát. Ezt úgy tudja megtenni, ha pozitívabb gondolatokat és érzelmeket bocsájt ki magából valamint ha minél többet letesz azon (negatív) karmikus adósságaiból, melyeket addig felhalmozott. Ezt azonban döntő mértékben a fizikai világban tudja megtenni, ahol kellő lehetősége van találkozni olyan lelkekkel, akikkel rendezni tudja a lelki előzményeit, és olyan szituációkkal, amelyekben rendezni tudja azt. Bármennyire is erős tehát egy lélek elhatározása akár itt a fizikai életben, akár odaát, hogy ő többet bizony nem kíván leszületni, a fentiek mentén és értelmében előbb-utóbb maga fogja kimondottan kérni, hogy had folytassa az életét egy újabb testi leszületésben. S mivel odaát jóval szélesebb tudatossággal rendelkezünk, s jóval szélesebb a rálátásunk a világra és benne magunkra is, mint földi testből nézve, ezért ez az elhatározás és megértés jobbára odaát születik meg.

Medek Tamás

 

108., 

Tulajdonképpen minek is kell fejlődni a léleknek?
Mi lesz jobb attól? S miért kell annyi kínt kiállni itt?

Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, hogy miért kell az iskolában kiállni a gyermekeknek a kínt, miért kell végig menniük az általános nyolc osztályon, mégis mi értelme van annak? Nekik az, hogy az alapszintű tudással és műveltséggel rendelkezzenek. Aztán szakmát azért tanulnak, hogy legyen kenyérkeresetük. S így tovább. A léleknek azt kell megtanulnia, hogy noha különálló lények vagyunk, a Forrásban, Istenben való összekötöttségünk révén mégis egyek, s bármit tesz mással, azt valójában magával (is) teszi. S erre vezeti rá előbb-utóbb és egyre jobban a karma rendszere. A szellemvilágban való élethez ez a tudás épp úgy szükséges, mint ebben az életben az alapszintű iskolai tudás, az írás-olvasás-számolás, s esetleg egy szakma.

Minden lélek a saját rezgésével azonos rezgésű lélekkel tud egy szinten lenni a szellemvilágban, ám a fizikai világban (mivel testben létezik és az leárnyékolja e rezgéseket) "vegyesen" lehetnek, így tanulhatnak egymástól, s a fejlődésük is gyorsabb. Egyik emelheti a másikat, míg a másik tanulhat az egyiktől. A léleknek azért kell fejlődnie, hogy egyszer épp oly legyen, mint az a Forrás, melyből származik, tehát isteni minőségűvé váljon. Ahogy egy gyermeknek is azért kell fejlődnie, hogy egyszer épp olyan legyen (épp olyan felnőtt, s ezt első sorban biológiai értelemben értem), mint aki megszülte.

A léleknek egy ideig talán mindegy, hogy milyen szinten van a szellemvilágban, de ösztöne, hogy feljebb vágyjon, hiszen minél magasabb szintről beszélünk, annál boldogabb és csodálatosabb a környezet. Minél magasabb szintről beszélünk ugyanis, annál magasabb rezgésű lelkek lakják, s a rezgést az érzelmek határozzák meg. A negatív érzelmek alacsony, míg a pozitív érzelmek magas rezgést jelentenek. Érthető, ha előbb-utóbb mindenki feljebb vágyik, s mindent megtesz azért, hogy emelkedjen.

A kínokat (elsősorban) nem azért kell kiállni, hogy majd odaát jobb legyen. De nyilván - az előbbieket látva - azért is. Kínok azért lehetnek itt, mert vannak olyan leckéink, melyeket még nem tettünk le. Voltak olyan tetteink különböző helyzetekben, mellyel ártottunk másoknak, s meg kell tanulnunk, hogy többé ne tegyünk így, annak segítségével, hogy most átérezzük annak hatását. Tehát mintha ezt kérdeznéd, hogy egy gyermeknek miért kell annyi kínt kiállnia egy pótvizsgán vagy éppen egy osztályismétlésen... sok esetben a tanulás sem kellemes, de ha nem tanulta meg a tananyagot rendesen, akkor nyilván a kínok fokozódnak, de csak addig, amíg meg nem tanulja. Ha így tesz és sikeres vizsgát tesz, akkor ugyan jönnek majd újabb tananyagok, de idővel aztán egyszer véget ér, s "szabaddá" válik. Kezdődhet a nagybetűs élete.

Medek Tamás

 

109., 

A lehetőségek, mint a legtökéletesebb üzenetek - odaátról

Sokféle jelet kaphatunk az Égiektől, még felsorolni is lehetetlen lenne. Vannak, amelyek alig észrevehetőek, alig értelmezhetőek, míg vannak olyanok, melyek nagyon élesek, nagyon feltűnőek és üzenetük egyértelműek a számunkra. Van azonban egy olyan üzenetküldési mód, mely minden ember életében, folyamatosan jelen van és az értelmezésük rettentő könnyű. Ezt pedig úgy hívják, hogy "lehetőségek".

Felsőbb szellemi erőknek nagyon komoly ráhatása van az életünk alakulására, oly mértékű, hogy talán álmainkban sem gondolnánk. Azonban természetesen nem a kényük-kedvük szerint befolyásolnak ezt vagy azt az életünkben, hanem szigorúan aszerint, hogy a karmánk, a sorsutunk szerint mit élhetünk meg, mit kell megélnünk, s hogy a lelki előzményeink függvényében mit érdemeltünk ki. A rendszer tehát a létező legigazságosabb - bár hogy ezt igazán elfogadjuk, túl kell látnunk azon a nézőponton, mely csak ezt az egy életünket láttatja.

Minden ember felteszi azt a kérdést, persze nem is egyszer, hogy jó úton halad-e? Hogy merre haladjon tovább? S erre a választ egyértelműen és kristálytisztán megadják a lehetőségek, melyeket kapunk a sorsunktól, az Égiektől.

Bármi is történjék tehát az életünkben, figyeljük meg, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak számunkra arra nézve, hogy a célunkat, a vágyunkat elérjük, s hogy jobbá tegyük akár mások, akár a magunk életét. S három féle választ kaphatunk a kérdésünkre, hogy hogyan tovább?

1., Amire nincs lehetőségünk, bárhogy is szeretnénk, az azt jelenti, hogy az nem utunk most.
2., Amire van lehetőségünk, de azt kihasználva ártanánk másoknak és/vagy magunknak, s azzal fájdalmat okoznánk, akkor az egy próbatétel számunkra, hogy kihasználjuk-e azon lehetőséget. A helyes út természetesen az, ha azt nem használjuk ki.
3., Amire van is lehetőségünk, hogy jobbá tegyük akár mások, akár a mi életünket, és nem is ártunk vele, az az utunk, tehát akkor azt kell megtegyük.

S végül egy apró kiegészítés, a második esethez. Ha olyan helyzetbe kerülünk, amikor két vagy több választási lehetőségünk is van, s mindegyikkel ártanánk, fájdalmat okoznánk másoknak, de egyiket mindenképpen választanunk kell, akkor mindig azt kell mérlegeljük, hogy melyik lehetőséggel okozzuk a legkevesebb fájdalmat, s akkor az a helyes út, amin el kell induljunk.

Bármilyen élethelyzetbe is kerüljünk tehát, csupán azt kell megfigyeljük, hogy e fenti három eset közül melyiket tapasztaljuk, s aszerint érdemes tovább haladnunk. Bármelyiket is tapasztaljuk ugyanis, az mindig az Égiek üzenete, méghozzá egyértelmű üzenete, mellyel segítenek nekünk a döntéseinkben, s abban, hogy megtudjuk, merre kell tovább lépjünk.

Medek Tamás

 

110., 

A párom a közelmúltban meghalt balesetben, s egy látó azt mondta, hogy a pár évvel ezelőtt meghalt férjem segített ebben gonosz módon, aki akkor még nem tért vissza a szellemvilágba. Lehetséges ez?

Kezdem egy rövid válasszal, de utána kifejtem, mert nem annyira egyszerű ezért ez. Igen, lehetséges, hogy besegített. Azonban. Ugye a testi halál időpontja mindenki esetében egy fix, előre elrendelt időpont. Számos oka van, amiért ezen időpont akkorra van meghatározva, amikorra, de amikor ez az időpont eljön, akkor a léleknek mennie kell, akkor haza kell térnie. Az, hogy ez milyen körülmények között történik meg, bár sokszor szintén eltervezett, de sok esetben "csupán" eszközei annak, hogy a lélek mehessen.

A párodnak tehát mindenképpen mennie kellett volna akkor, ha nem úgy, ahogy történt, akkor megtörtént volna ez más módon. Ha úgy történt, hogy tényleg a volt férjed segített gonosz módon ebben az esetben, akkor azért neki majd az annak megfelelő karmát kell vállalnia, hiszen szabad akaratából tette. Azonban felsőbb szellemi erők hagyták is mindezt, mert eszközét látták annak, hogy a párod lelke hazatérjen. Ha neki még nem kellett volna elhagynia a fizikai világot, akkor egyszerűen másként alakult volna a sorsa. Úgy, hogy a volt férjed ne tudjon neki ártani.

Másként szólva tehát - bár tudom, nagyon nem könnyű, de - tudni kell, hogy nem egy szerencsétlen véletlen vagy valami elkerülhető esemény volt mindez, s azt is tudni kell, hogy valóban meg kell bocsátani még a leggonoszabb léleknek is, mert az ítélkezés nem a mi feladatunk - a tetteiért mindenkinek kivétel nélkül felelnie kell és a szenvedést, melyet másoknak okozott, magának is viselnie kell, mely sokkal nagyobb lesz, mint amit a meg nem bocsájtásunkkal érnénk el. Ráadásul a megbocsájtásunkkal saját magunkat emeljük, hiszen arról teszünk tanúbizonyságot, hogy erős a hitünk a szellemvilágban és annak törvényeiben. S azt is érdemes megjegyezni, hogy sok lélek, aki földi életében rossz dolgokat tett, odaátról már másként látja mindezt, s sok esetben nagyon bánja már a tetteit és égető szükségét érzi annak is, hogy legalább megbocsássanak neki.

Medek Tamás

 

111., 

Ha a Földön élhetetlenné válna az élet, akkor sem szűnik meg a reinkarnáció?

Pontosan, ez a lényeg! Oly hatalmas az Univerzum, melyben oly parányi a Föld, hogy bármi is történjék itt, mindig lesz hol folytatni a testet öltéseinket, ameddig az szükséges számunkra. Egy hasonlattal élve: ha te másodikos vagy az általános iskolában, ami egy éjszaka során porig ég, akkor is folytatnod kell a tanulmányaidat legalább a nyolcadikig, csak egy másik iskolában. De folytatnod kell és folytatni is tudod.

Persze azt fontos hozzátenni, hogy a tetteink következményét mindenképpen visszük magunkkal és annak a fizikai világnak is, melybe újra leszületünk (ha nem a Földön lesz az), is ahhoz hasonlatos körülmények vesznek majd körül bennünket, melyek a megélni szükséges sorsutunk szempontjából kellenek számunkra. Másképpen szólva nem pusztítható büntetlenül akkor sem az élettér és a fizikai világ, ha van és lesz is belőle még végtelen sok másik. Mint az iskolás példa esetében, ha máshol, másik iskolában kell folytatnunk a tanulmányainkat, azon a szinten fogjuk azt, ahol a másik iskolában abbahagytuk és azzal a tudással felvértezve, amit már addig megszereztünk, valamint éppen azok a követelmények és még megtanulnivalók várnak ránk, mint a korábbi helyen lettek volna.

Némileg ide kapcsolódó cikkem, hogy mennyire is nem élettelen a Világegyetem: https://tudatostudat.blog.hu/2018/02/20/egyedul_vagyunk_a_vilagegyetemben

Medek Tamás

 

112., 

Üzenet - odaátról

Egy kedves hozzám forduló történetét szeretném most megosztani Veletek, mely nagyon jól mutatja, hogy az eltávozott szeretteink milyen sokféle módon képesek üzenni nekünk. A levél írója a kislányát veszítette el, s bár több módon is kap azóta tőle üzeneteket odaátról, ennek egyik módja egy internetes (kupaküzenet nevű) alkalmazás.

Részlet a levélből:
"Tegnapelőtt este kint voltam, és néztem a csillagokat, beszéltem a kislányomhoz, hogy vajon melyik gyönyörű csillag lehetsz gyermekem.
Beszélgettem hozzá még egy ideig és bementem.
A következő nap kupaküzenete ez volt: Csodáld meg a csillagokat!
Én azt érzem mintha így üzenne a kislányom, figyeljek és beszéljek hozzá, miközben nézegetem a csillagokat."

Ebben csak megerősíteni tudtam a levél íróját.

Medek Tamás

 

113., 

Egy segítségkérés különös története.

Egy két hete történt (saját) esetet szeretnék megosztani Veletek.
Éppen otthon voltam a feleségemmel, s csengettek a lépcsőház kapucsengőjén. (Lakótelepi lakásban lakunk.) A feleségem vette fel a kaputelefont, s egy férfi szólt bele. Teljesen nem értette ugyan, mit szeretett volna mondani az illető, de annyi tisztán kivett, hogy bemutatkozott, s annyit mondott, a "férjével szeretnék beszélni". Mindezt elmondta nekem a feleségem, s meglepődve ugyan, mert ismeretlen volt számomra a közölt név, de kimentem a lépcsőház bejáratához.

Egy számomra ismeretlen férfi fogadott. Meglehetősen szegényes külsejű, de kifejezetten illedelmes illető volt. Kezet fogott velem, bemutatkozott (a nevét sajnos már elfelejtettem), s elmondta, hogy nagyon szégyenli magát, de egyszerűen nem tud mást tenni és kérte, hallgassam végig. Egyik kezében egy ezres és egy ötszázas volt, másik kezében a plasztik személyigazolványa. Közben többször is elszégyellte magát, de elmondta, hogy a feleségének amputálni kellett a lábát, azért nem dolgozhat, s neki sincs most rendes munkahelye, ugyanakkor van egy egészen pici kislányuk, s úgy mindent összevetve nagyon nehéz (anyagi) helyzetbe kerültek. Elmondta, hogy ő nem koldus, de egyszerűen erre kényszerült. Nem mondta ki szó szerint, de egyértelműen utalt rá, hogy nagyon hálás lenne, ha némi apróval ki tudnám segíteni.

Közben azért motoszkált bennem egy kérdés. Az egyértelmű volt számomra, látva a kis pénzt a kezében, hogy nem mi vagyunk az elsők, akikhez becsengetett, illetve akik adtak neki némi pénzt, de azt furcsálltam, hogy miért éppen hozzánk csengetett csak be (8 lakásos a társasházunk, s rajtunk kívül nem csengetett be máshova), illetve miért éppen engem kért a feleségemtől, hogy menjek le. S ezért rá is kérdeztem a mondandója közben, hogy kifejezetten engem keresett talán? Rázta a fejét, mutatva, hogy nem ismer engem, majd egy rövid nemmel válaszolt és folytatta a mondandóját.

Végig tudtam persze, hogy két eset lehetséges. Az egyik, hogy minden úgy van, ahogyan ez a férfi állította, s a másik, hogy csupán színészi játék szemtanúja vagyok, amelynek célja, hogy némi (például) italra valót próbáljon kicsikarni tőlem. Természetesen bármelyik lehetséges. Azonban egyrészről nem állt sem jogomban sem módomban, hogy ezt kiderítsem, másrészről ha ez utóbbi is az igaz, s ő csak átvert engem, az már nem én lelkiismereti kérdésem lesz, ugyanakkor ha nem segítek neki, ahogyan tőlem telik, az viszont az én lelkemet nyomja majd, s ha mindaz, amit elmondott, még igaz is volt, akkor főként.

Így kértem, várjon az ajtóban egy kicsit. Felfutottam a lakásunkba és vittem ki egy ahhoz hasonlatos összeget, melyet már a kezében is szorongatott. Rettentő hálás volt, búcsúzóul kezet fogott velem, alig is akarta elengedni aztán, és hosszasan boldog karácsonyt, minden jót kívánt az egész családomnak. Én is viszont kívántam, s ezzel távozott.

Nyilván szeretném tudni, hogy valóban igaz volt-e mindaz, amit elmondott, de nem azért, mert ha esetleg nem, akkor megbántam volna, amit tettem. Hanem inkább személyes kíváncsiságból. Igaz, attól tartok, ez már nem derül ki.

Ami viszont foglalkoztat még bennem kérdésként, továbbra is az, hogy oly furcsa körülmények között történt meg velem mindez. Úgy értem, odaállít a házunkhoz egy számomra teljesen ismeretlen férfi, s a nyolc csengőből éppen a miénket nyomja meg és noha a feleségem veszi fel a telefont, de éppen engem kér, hogy menjek ki hozzá...

Üzenetet hordozna számomra mindez?

Az általam leírt esetben - én legalábbis - kétségkívül az Égiek munkáját látom, hiszem, hogy nem véletlenül éppen hozzánk csengetett be ez a férfi és éppen engem keresett. Noha a tudatában nyilván nem volt, de biztos vagyok benne, hogy az Égiek irányították olyan személyekhez, akikben biztosak voltak, hogy adnak majd valamennyi pénzt neki.
Én is éltem meg már hasonlót - amikor nagy segítségre lett volna szükségem (nekem lelki segítségre volt szükségem) és éppen akkor, éppen egy olyan személyhez sodort a sors, aki a legmegfelelőbb volt akkor számomra, s akit keresve sem találtam volna meg. Tehát hiszem és vallom, hogyha valaki a lelki előzményei alapján rászolgált, akkor az Égiek segítenek neki egy szorult helyzetben. És ahogyan lehetnek nekünk is ilyen személyek mások, úgy mi is lehetünk bármikor ilyen személyek másoknak. És sokszor úgy, hogy talán észre sem vesszük azt, mert azon gondolatokat, melyek a másik személyhez vezettek bennünket, saját gondolatunkként éljük meg.

Medek Tamás

 

114., 

Angyali segítség - egy karácsonyi tűzben

Egy kedves hozzám forduló, megrázó, de egyben nagyon különleges és megérintő történetét szeretném most megosztani Veletek - melyet a saját megfogalmazásomban adok közre.

Szenteste éjjel a lakásunk szinte a csodával határos módon megmenekült, a tűztől... - kezdte a levelét a hölgy.
Aznap este elmentek otthonról, ám az asztalon égve hagyták az adventi koszorún a gyertyákat, mely az idő alatt, valamilyen módon lángra kapott. Amikor hazaértek, a tűz már erősen kialvóban volt, csupán izzott még egy kicsit. A káruk így is jelentős, de összességében komoly probléma és kár a lakásban nem keletkezett. Már önmagában ekkor nagy volt a meglepetés, s természetesen itt most nem a tűzre gondolok első sorban, hanem az égés körülményeire. Adott tehát egy asztalon, égő gyertyákkal hagyott adventi koszorú, mely lángra kap (ilyen ugye előfordulhat), ám a keletkezett tűz, annak ellenére, hogy számtalan éghető dolog volt körülötte, mégis egy idő után "magától" elaludt.

A koszorú alatt gyékény alátét, alatta pedig viaszosvászon terítő volt, körülötte pedig még csillagszóró is hevert az asztalon. A csillagszórónak nem esett baja, azonban egy, a közelében lévő üveges bornak a keletkezett hőtől kilőtt a dugója. Megfeketedett a fal egy részen, illetve a függönyök, s a terítő is tönkrement. Tehát aligha lehetett megmagyarázni a tűz kialvásának okát és pontos körülményeit. A józan észnek ellentmondó, hogy egy lakásban keletkezett tűz, mely csupa éghető dologgal van körülvéve, magától kialudjon...
Azonban az igazi "csoda" (s a történtekre a magyarázat) csak ezután következett.

Aznap éjjel nem tudtak otthon aludni, így a fiáéknál töltötték az éjszakát. Mindenki aludt már, a hozzám forduló hölgy azonban - érthető módon - nem volt képes álomba merülni, csak ébren feküdt, s cikáztak a gondok és a gondolatok a fejéből. A szobában csupán egy halvány fény ellensúlyozta az éjszaka sötétjét. S ekkor egy kivehetően női alak lépett oda hozzá az ágyhoz. Aranyszínben csillogott, a teste áttűnő volt, de a körvonalai jól látszottak. Odaguggolt hozzá, megsimogatta. Félelem egyáltalán nem töltötte el a hölgyet, sőt, csodálatos, megnyugtató érzésként írta le, s hagyta, bármi is történjen akkor, aminek történnie kell. A szellemi lény (nevezhetjük angyalnak) sokáig simogatta a kezével a hölgy arcát, s közben csak annyit mondott: "Eloltottam." A hangját nem úgy hallotta, mintha egy ember szólt volna hozzá, hanem mint egy gondolatot a fejében. Rögtön megköszönte az angyalnak a segítséget.

Az angyali élmény körülbelül tíz percig tartott, végül nem hirtelen, hanem szép lassan halványult el a szellemi alakja.

Én megköszöntem a hölgynek, hogy megosztotta mindezt velem és ezúton is köszönöm, hogy hozzájárult a nyilvános közzétételhez. A válaszomban kifejtettem, hogy alapvetően két oka lehet, amiért mindez megtörtént, megtörténhetett velük. Az egyik, hogy nem volt benne a sorsútjukban, hogy komoly kár érje őket, míg a másik, hogy az viszont benne volt, hogy egy ilyen angyali élményt megéljen. Ugye azt tudjuk, hogy az Égiek nagyon komoly ráhatással vannak az életünk eseményeire, gyakorlatilag bármilyen módon. Csupán azt kell figyelembe vennünk, hogy csak olyan alakításokat, beavatkozásokat végeznek, végezhetnek az életünket illetően, amelyek a leszületés előtt és a karmikus, lelki előzményeink fényében megélni szükséges sorsutunkba beleilleszkedik, belefér. A szóban forgó hölgynek nem volt megírva, hogy most komoly mértékben károsuljon, azt viszont megfelelő időnek ítélték meg odaát, hogy egy ilyen csodálatos élményben részesüljön.

Ez nagyon kevés emberrel történik így meg, tehát ettől függetlenül nagyon körültekintőnek kell lennünk a lakásunk biztonságát illetően (is). Az Égiek bármiben tudnak segíteni, de teljes mértékben sorsútfüggő, hogy kinek milyen mértékben áll módjukban beavatkozni az életébe. A hozzám forduló hölgynek ez az eset - természetesen - egyben egy erős figyelmeztetésnek is minősült a szellei segítők részéről.

E történet egy örökre meghatározó élmény lesz az átélőnek, kétséget sem hagyva a tekintetben, hogy létezik túlvilág és léteznek mindannyiunk számára olyan szellemi lények, akik mellettünk vannak és figyelemmel kísérnek bennünket, még ha csupán ritka alkalmakkor is vagyunk képesek látni őket.
Valamint jól érzékelteti azt is, hogy az Égiek bármit képesek alakítani az életünkön, tehát ha azt nem teszik, pedig nekünk jól esne, vagy mi azt kérnénk, nyomós okkal járnak el így. S bíznunk kell a bölcsességükben, és a miénknél jóval szélesebb látókörükben és tudatosságukban, hogy bármit, amit engednek számunkra megtörténni (mert minden csak az engedélyükkel történhet meg), azt okkal teszik, azért, mert a lelkünknek a karmikus előzményeink tükrében azt kell most megélnünk, megtapasztalnunk.

Medek Tamás

 

115., 

Mindenféle halál meg van írva, miért lenne kivétel az öngyilkosság?

Az öngyilkosságnak a lehetősége van csupán "megírva". A lélek a leszületés előtt tisztában van azzal, hogy leendő életében közel fog kerülni az öngyilkosság gondolatához és akár magához a tetthez is, de mindenképpen bízik abban, hogy azt képes lesz majd mégis elkerülni. Az öngyilkosság és bármilyen más halálnem között egy óriási különbség van. Az előzőben saját magad döntesz úgy, hogy végzel a testeddel, az összes többiben nem. A szellemi tanítások szerint nincs jogunk arra, hogy öntörvényűen meghatározzuk a fizikai életünk végét - az nem a mi dolgunk. Persze másoknak sincs joguk elvenni az életünket, így ők annak megfelelő karmát is teremtenek maguknak vele, ha megteszik. Az persze igaz, hogy a szenvedés lehet rosszabb is annál, mint aki öngyilkosságban hal meg, de a lényeges különbség tehát: magad döntöttél-e a testi halálodról, magad tetted-e meg szabad akaratodból vagy e körön kívüli az ok.

Odaát azonban mérlegelik valamennyi körülményt, melyek az öngyilkosság pillanatában fennálltak, tehát nincs két egyforma eset és helyzet. De mindent összevetve, bárhogy is alakuljon, senkinek nem szabadna sem mások (fizikai) életét elvenni, sem a sajátját. Ha másokét veszed el, annak megfelelő karmát generálsz magadnak, ha a magadét veszed el, akkor pedig újra kell vállalnod mindazon körülményeket (talán még rosszabbakat), melyekből az öngyilkosságba menekültél. Egészen addig, amíg a problémák elől nem elmenekülsz, hanem szembe nézel és megoldod őket.

Medek Tamás

 

116., 

Hiszel az ördögben? A vallások által hirdetett eredendő bűn, s hogy Ádám és Éva meg a Sátán miatt van a sok szenvedés, is csak kitaláció?

Nem, nem hiszek az Ördögben. Lelkek vannak, akik közül valaki még a lélekfejlődése elején jár, mások már később. Vannak lelkek, akik még gonoszabbak, s vannak, akik már egyáltalán nem. De nincs olyan, hogy valaki mindig gonosz maradna, s olyan sincs, aki eredendően az lenne. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy vannak gyermekek, akik mindig is 5 évesek maradnának. Ilyen nincs. Mindenkiből felnőtt lesz. (Persze, most a tragédiákat ne vegyük figyelembe.)

Igen, határozottan állíthatom, hogy a vallások (s ebben minden vallás megegyezik) csupán az igazságot egy általuk kitalált köntösbe burkolva adják át, ami így a teljes igazságtól nagyon messze van. S olyan köntöst adnak rá, amivel félelemben lehet tartani a híveket, hiszen a cél éppen ez. Hogy minél tovább a hívük légy, minél több pénzt adj nekik és ők minél tovább tudjanak rajtad uralkodni. Vallás és politika egyenlő, csak az egyik a lelki, míg a másik az evilági dolgokat lovagolja meg. Mindegyiktől ajánlott távol maradni.

S még egy fontos dolog. Olyan sincs, hogy bűn. Hibáink vannak, melyeket természetes, ha olykor elkövetünk, de azon kell lennünk, hogy ez minél kevesebbszer forduljon elő. Természetes, ha hibázunk, hiszen még lelki értelemben messze vagyunk a tökéletestől, azért is élünk még egy ilyen szintű fizikai világon, mint a földi. S csak egy féle bűn (tehát nem bűn, hanem hiba) létezik csak: ha olyat teszel mással, amit nem szeretnéd, ha veled tennének. Ha hibázol (tehát olyat teszel mással, amit nem szeretnéd, ha veled tennének), akkor azt később, legkésőbb egy másik életedben visszakapod. De nem büntetésképpen, hanem azért, hogy érezd, tanuld meg, hogy ilyet nem teszünk. S előbb-utóbb megtanulod, s egyre kevesebbszer teszel olyat, s egyre kevesebb lesz a negatív visszahatás is az életeidben. Ennyire egyszerű. Nincs benne semmi olyan, amitől félni kellene.

Mint ahogy egy másodikos gyereknek sem kell félnie azért, mert még a hetedikes tananyagot nem tudja. Sokat tanul, sokat fejlődik és majd tudni fogja. De nem bűnös azért, mert még nem tudja! S ez a fontos. Aki azt próbálja elhitetni veled, hogy bűnös vagy, azt legalább olyan mértékben kerüld el, mint aki egy másodikost nevezne bűnösnek, amiért a hetedikes tananyagot nem tudja.

Kapcsolódó cikkem:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/03/22/vallaskarosultak_303

Medek Tamás

 

117., 

Egy kedves hozzám forduló történetével kapcsolatban szeretném néhány gondolatomat megosztani Veletek.

A szóban forgó hölgy még sok évvel ezelőtt, egyik éjjel a hatos lottó nyerőszámait álmodta meg, melyre a felkeléskor tisztán emlékezett, egyet kivéve. Rögtön le is írta őket, s bár nem feltétlen szándékozott meg is játszani őket, végül mégis megtette. Meglepetésére, mind az öt szám helyes volt, melyre emlékezett, természetesen a hatodikat - melyet találomra írt be - elvétette.
Ebben az esetben egyértelmű, hogy vagy saját maga volt képes - az álom állapotában - belelátni a jövő energiamintázatába, vagy szellemi lények sugallták neki azt meg, ugyanonnan szerezve azon információkat.

Ugye tudjuk, hogy a jövő már a jelenben is létezik, legalábbis egy, a mindenkori jelenben fennálló mintázata, állapota. Ezen jövő elemei a karmikus erősségüktől függően lehetnek fixek, tehát mindenképpen megtörténők és lehetnek többé-kevésbé képlékenyebbek, melyek a mindenkori döntéseink fényében idővel változhatnak. A jövő jelenleg rejtve van előlünk, melynek konkrét okai vannak, de olykor mégis megtörténhet az, hogy ilyen-olyan módon információkat szerezhetünk belőle, noha azt sok esetben nem tudhatjuk meg még így sem, hogy a megismert elem, karmikusan mennyire erős, tehát mennyi eséllyel fog valóban megtörténni.

Az Égiek komoly ráhatással vannak az életünkre, s gyakorlatilag bármit képesek úgy alakítani, ahogy akarják, de természetesen ez szigorúan az alapján történik, hogy az adott eseményben érintett lelkek sorsútjába mi illeszkedik bele, illetve valamennyiük szabad akaratát is tiszteletben tartják.

Nagyon röviden összefoglalva a jövő egy elrendelt, előre megírt forgatókönyv tehát, egy percről percre kidolgozott folyamat, azonban bizonyos részei, útjai (karmikus erősségtől függően) mégis lehetőségek csupán, melyek időközben változhatnak, s akkor új forgatókönyv lép a helyére, új forgatókönyv íródik.

A hozzám forduló hölgy esetében arról volt szó, hogy benne volt a sorsútjában, hogy némi pénzhez jusson, illetve az is, hogy egy ilyen - különleges - (álom)élményt megéljen, így bizonyos szellemi lények sugallatok révén átadták neki a leendő lottószámokat, ám kizárólag csak annyit, amennyi ahhoz a mennyiségű pénzhez juttatja hozzá, amennyi a sorsútjában benne volt. S ezért, bár átadták neki mind a hat számot, de egyre már nem engedték emlékezni.

Fájdalmas lehet tudni és átélni, hogy az elfelejtett egy számmal sokkal komolyabb pénzösszeghez is juthatott volna, ám fontos tudni, hogy semmi sem a véletlen műve. Csak azok juthatnak nagyobb anyagi értékhez, akiknek az a sorsútjában benne van, de azok sem azért (legalábbis nem elsősorban azért), hogy attól boldogok legyenek. A nagyobb pénzösszeghez jutás egy fizikai élet alatt, a lélek egyik legnagyobb próbatétele, melyen a legtöbb lélek el is bukik. A próbatétel egyetlen lényege, hogy a nagyobb pénzösszeg birtoklása mellett mennyire tud ember(séges) maradni az adott lélek, illetve hogy mihez kezd az adott pénzzel. Az anyagi gazdagság tehát földi ésszel az egyik legvágyottabb állapot, de spirituális értelemben nagyon komoly helyzet is, mely hatalmas felelősséggel jár.

A hozzám forduló hölgy egyébként fontosnak tartotta megemlíteni, hogy sosem kért nagy összeget az élettől, csak mindig annyit, amennyi a kényelmes megélhetéshez szükséges volt. Olykor - mint mindenki más - persze elgondolkodott, mit kezdenének egy nagyobb pénznyereménnyel, de biztosak voltak abban, hogy azt nem csak saját magukra fordították volna, hanem jó célokra, mások megsegítésére is.

Kapcsolódó cikkem:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/01/15/mitol_lesz_valaki_anyagiakban_gazdag_ember

Medek Tamás

 

118., 

Honnan tudhatjuk, hogy valakivel már előző életünkben ismertük egymást?
Azt lehet-e tudni, hogy bizonyos személyekkel lejárt a karmikus életutunk?

Nem is az a lényeg, hogy ismertük-e egymást, hanem hogy milyen mélységben, tehát milyen érzelmi szálak fűztek bennünket egymáshoz. Minél többször találkoztunk már egy adott lélekkel az előző életeinkben és/vagy a szellemvilágban, s minél erősebb érzelmi szálak fűztek már bennünket össze, annál erősebben fog előtörni belőlünk egy érzés, ha egy újabb testi élet alatt találkozunk. Ez az érzés nehezen leírható és megfogható, s ahány helyzet, ahány ember, nyilván annyi féle. De a fő jellemzője, hogy mindketten megéreztek egymás iránt egy különös szimpátiát, egy különös vonzalmat, amit nehezen tudtok hova tenni.

Ha csak egyikőtök érzi, de a másikotok nem, akkor az egy másik helyzet. Akkor csak valami dolga van annak a személynek, aki érzi, azzal, aki nem érzi, s hogy tudjon hozzá közeledni, ébred benne ilyen érzés, de csak erre az életre szóló, s az a két lélek valószínű most találkozik először. Persze egy ilyen helyzetben is szükséges a szimpátia attól, aki érzi, tehát nem egy beleprogramozott dolog ekkor sem.

Aki mellett úgy érzed, hogy teljesen feltöltődsz, és újra szükséged van rá egy idő után, ha nem látod, és ha ezt csak Te érzed, akkor az akkor van, ha lelkileg magasabb szinten jár ő, mint Te, s téged a rezgésével ő felemel. Ha mindkettőtök kölcsönösen ezt érzi, akkor azt jelenti, hogy egy szinten vagytok lelkileg, s a szellemvilág egy szintjéről jöttetek, s már onnan ismeritek is egymást (amire persze most a legtöbb esetben nem emlékeztek).

S honnan lehet tudni, hogy valakivel lejárt a karmikus utunk?
Egyszerűen onnan, hogy az élet úgy alakul, hogy elkerül mellőled, vagy valamelyikőtök (esetleg mindkettőtök) egy elengedő érzésbe fordul át a másik iránt, tehát nem keresitek még egymás társaságát sem, noha megtehetnétek. Ha viszont csak egyikőtök engedi a másikat menni, de a
másik még ragaszkodna, akkor a másik feladata, hogy tiszteletben tartva a döntést, elengedjen ő is.

Viszonylag bonyolult dolgok ezek és ahány helyzet, annyi féle háttér, de a fentiek általánosságban elmondhatóak valamennyi helyzetre.

Medek Tamás

 

119., 

Remélem, olyan lelkek közé kerülök a szellemvilágban, akikkel lelkileg közel állunk egymással és valóban csodálatos érzés lesz majd.

Minden lélek olyan rezgésű energiát bocsájt ki magából, amilyen előjelű érzelmek és gondolatok megszületnek benne, tehát amilyen lélekfejlettségi szinten áll. Mivel a hasonló energia vonzza a hasonlót, ezért minden lélek csak olyan lélekkel tud egy "helyen" lenni, aki hozzá hasonlatos lelkületű. Testben létezve azonban más a helyzet, hiszen a test bizonyos mértékig "leárnyékolja" a kisugárzásunkat, így olyan lelkekkel is együtt lehetünk illetve találkozhatunk, akik például nálunk kevésbé fejlettebbek. Erre azért van szükség (s ez a fizikai világ egyik fő célja), hogy különböző lelkek élhessenek együtt és segítsék egymást a fejlődésben. (Például a fejlettebb lélek emelni tudja a példamutatásával a kevésbé fejlettebbet.) Ugyanakkor minden lélek olyan lelkek között érzi magát az igazán jól, akik hozzá hasonlatosak. Erre tehát a szellemvilágban van lehetősége, s (többek között) ezért olyan (szavakkal alig leírhatóan) pozitív élmény a hazatérés.

Medek Tamás

 

120., 

Találkoztam egy olyan lélekkel, akivel nagyon erős kötődést éreztünk egymással az első pillanattól fogva. Azonban amekkora öröm ez, annyira fájdalom is, mert úgy tűnik, elválnak útjaink...

Tehát vannak olyan lelkek mindenki számára, akikkel már az átlagosnál jóval erősebb érzelmi kötődés van kettejük között, mert már sokszor találkoztak jelen életük előtt is, akár más életekben, akár a szellemvilágban és a hasonlatosságuk miatt és amiatt, hogy érzelmeket adó szerepekben voltak már egymással, komoly kötődés jön létre köztük. Az ilyen emlékeket most a fizikai életünk során ugyan nem érhetjük el tudatosan a legtöbb esetben, de a lelkünk emlékszik rá és mihelyst egy ilyen lélek közelébe kerülünk, azonnal megérezzük (kölcsönösen) azt a bizonyos, szavakkal nehezen leírható pluszt. Ez egy csodálatos érzés.

Azonban azt tudni kell, hogy mint bármi más az életünkben, az is okkal történik, hogy ilyen lelkekkel most találkozunk-e, s ha igen, milyen minőségben, milyen időtartamot illetően, stb. Minden a vállalni szükséges sorsút része, s minden okkal történik, még ha az okát jelenleg nem is ismerhetjük meg minden esetben. Ha egy ilyen lélektől elszakít a sors, bár nagyon fájdalmas, de tudni kell mindig, hogy az okkal történt, méghozzá nyomós okkal, ami hosszabb távon bennünket s a megélni szükséges sorsutunkat szolgálja, s ami a legfontosabb, az elválásunk sosem örökre szól. A szellemvilágban minden esetben találkozhatunk azon lelkekkel újra, akikkel kölcsönösen találkozni kívánunk. Ez persze most olcsó vigasznak tűnhet, ugyanakkor ha már odaát leszünk, megmosolyogjuk majd magunkat, hogy mekkora jelentőséget is tulajdonítottunk földi életünknek.

Medek Tamás

 

Az 'Egy kérdés - egy válasz' sorozat ötödik részének olvasásához, kattints ide! 

 

Medek Tamás

spirituális író

 

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.