Kedves Olvasóm! Az alábbiakban ismét olyan kérdéseket és az arra adott válaszaimat teszek közzé, melyeket a kedves hozzám fordulók tettek fel nekem, hiszen úgy gondoltam, azok másokat is érdekelhetnek. Természetesen a hozzám fordulók beleegyezésével és úgy átalakítva, hogy rájuk nézve azok teljesen névtelenek legyenek. Remélem, számodra is hasznosak lesznek ezen gondolatok és számos kérdésedre választ kaphatsz általuk. (További hasonló kérdéseket és válaszokat olvashatsz Facebook oldalamon is.) E cikksorozatom előző, ötödik részét pedig ide kattintva éred el.
162.,
Biztos, hogy eltervezzük a testi halálunkat? Olyan is, aki még annyira élni szeretne?
Nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk a mostani, földi tudatosságunk és gondolkodásmódunk és aközött, amivel odaát rendelkezünk. Mert a különbség hatalmas, s akkor még enyhén fogalmaztam. Itt, a testi érzékszerveink uralta észlelésünknek "köszönhetően" csak az itt és mostot látjuk mind a világból, mint magunkból, míg odaát egyben látjuk (szellemi segítőink segítségével) valamennyi előző életünket, amit annak következményeképpen most élnünk kell, illetve valamennyi összefüggés is ismert előttünk.
Egy testi halált időpontjának megtervezése, épp úgy, mint bármi más eleme az életünknek, egy rendkívül összetett tervezés eredménye, mely figyelembe vesz oly sok mindent, amit földi ésszel nem is tudnánk feldolgozni, átlátni. S bár a lélek szempontjából tehát nincs véletlen vagy váratlan testi halál, teljesen érthető, ha a mostani földi elménkkel ezt olykor másképp gondoljuk, másképp érezzük.
Medek Tamás
163.,
Létezik rossz döntés?
Az életünk eseményei rendkívül finoman hangoltak, és az Égiek nagyon komoly hatással van rá, a megélni szükséges sorsutunk függvényében persze. Bár a döntés a miénk, olykor abban, hogy merre induljunk tovább, olykor abban, hogy hogyan éljük meg, amit muszáj, de ezek a lehetőségek is mind létező alternatívák voltak már jóval a megtörténte előtt is. Létezik persze helyesebb és helytelenebb döntés, de igazán rossz döntés mégsem, hiszen mindegyik döntésünk olyan, mely benne volt az élettervünkben és melyből így vagy úgy, de tanulhatunk.
Medek Tamás
164.,
Az ember skizofrén?
Minden ember rendelkezik egy telepatikus csatornával, melyen keresztül más szellemi lények (vagy a felsőbb énje) képes hozzá szólni, gondolati úton. Ez megnyilvánulhat egyszerű sugallatok formájában, de úgy is, hogy az adott szellemi lény erősebben hozzánk kapcsolódik és rajtunk keresztül vitelez ki dolgokat. Rajtunk keresztül ír, szól, megnyilvánul. Minél fejlettebb egy lélek, minél jobban el tud vonatkoztatni a fizikai világtól, annál érzékenyebb lehet erre. Ez utóbbit lehetne megszállásnak is nevezni, s valahol egy picit az is, de mégsem a klasszikus értelmében véve.
Az ember tehát skizofrén? Bizonyos értelemben mindenki az tehát. Nem csak a magunk gondolatait tapasztalhatjuk, hanem épp úgy másokét is. A telepátia a kommunikáció egyetlen formája test nélküli állapotban és egyben a létező legminőségibb is. Bár a legtöbb ember a testi élete alatt nem él vele döntően, mert a teste leárnyékolja a lelki érzékszerveit, de attól még az él, attól az még működik és olykor kisebb-nagyobb mértékben meg is mutatja magát.
Hallani másokat a fejünkben, néha másnak lenni, nem különb attól, mintha a fülünkkel hallanánk másokat a fizikai életben, s mintha olykor átvennénk mások szokásait, óhatatlanul is. Csak ez esetben a lelkünk érzékszerveivel "hallunk". A lényeg inkább azon van, hogy a szabad akaratunkkal mindig el kell tudnunk dönteni, melyik gondolattal, melyik sugallattal azonosulunk, illetve engedünk-e más akaratnak érvényesülni az elménkben, mint ami egyébként jellemző ránk. De a legfontosabb mégsem a gondolat forrása, hanem az előjele. Ha képesek vagyunk felismerni, mely gondolat szolgál nemes célt, melyik gondolat áll összhangban a nem ártás elvével, s melyek, amik azzal ellentétesek, akkor nem is az a lényeg, hogy kitől származik, hanem az, hogy utat engedünk-e neki.
Nyilvánvalóan persze vannak olyan személyek, akiknek a fizikai testük sajátossága, hogy nem működnek tökéletesen, s a lelkük nem tud általa kellően megnyilvánulni. S akik így nem mások gondolatát hallják, hanem csupán a képzeletük teremti meg azokat, tehát valóban elmondhatók róluk, hogy nem tiszta az elméjük. Az én ismereteim szerint azonban a skizofrénnek mondott személyek közül ők lehetnek kevesebben. A többség valójában nem beteg, hanem gyenge ahhoz, hogy ellenálljon más szellemeknek, akik éppen rajta keresztül szeretnének megnyilvánulni. A problémásabb esetek persze azok közül kerülnek ki, akiket nem éppen jó indulatú szellemek környékeznek meg.
Medek Tamás
165.,
Nincs itt közöttünk olyan, aki az utolsó inkarnációját élné? Hiszen a sok-sok inkarnációnak egyszer vége van, ez tény...
Teljesen igaz, hogy a fizikai világokban való inkarnációknak egyszer vége van, ez nem is kérdés. De a fizikai testet öltések időszakának is sokféle szintje van (mint az általános iskolának osztálya), melyhez épp annyi féle szintű fizikai világ is áll rendelkezésre. Az adott fizikai világ szintjét a döntően oda leszületett lelkek szintje adja. Ilyen értelemben a jelenlegi földi világ, nagyon lesarkítva fogalmazva, egy tízes skálán körülbelül a harmadik körül van. (Ami nem túl meglepő, ha végig nézünk a földi világ lakói, az emberiség jellemző lelki állapotán.)
Tehát hogy valaki innen végezzen a testet öltések időszakával, épp olyan lenne, mintha az iskolában valaki a harmadik osztályban úgy gondolná, illetve elérné azt a szintet, hogy már nem kell az összes többi osztályt sem kijárnia.
Ide tehát vagy olyan szintű lelkek jönnek, akik itt a döntő többséget alkotják, vagy annál valamivel alacsonyabb szintűek, vagy annál kisebb-nagyobb mértékben fejlettebbek, illetve nagyon kis számban olyanok, akik már eleve kikerültek korábban a reinkarnációs időszakukból. De olyanok, akik itt tennék le az utolsó kötelező inkarnációjukat, az ismereteim szerint nincsenek. Pontosan azért, mert annak a helye nem az ilyen szintű fizikai világ, mint amilyen jelenleg a földi is. S ez épp olyan lenne tehát, mint aki az iskolában a nyolcadikkal akar végezni, de azt a harmadik osztály padjai között kísérelné megtenni. Aligha tudná.
Medek Tamás
166.,
Jó az a döntés, ami mindenkinek jó, de nekem rossz?
Vannak olyan helyzetek, amikor két döntésünk lehet. Az egyikkel magunknak okoznánk fájdalmat, míg a másikkal másoknak. E kettő között - a szellemi tanítások szerint - az első a helyes. Mert bár nem tehetünk különbséget mások és magunk között, tehát sem másnak, sem magunknak nem okozhatnánk fájdalmat, mégis, ha e kettő közül tudunk csak választani, akkor az előbbivel az önzetlenségünkről teszünk tanúbizonyságot, míg az utóbbival az önzőségünkről. S ez nagyon nem mindegy. Ráadásul az előbbi esetében magunkon tudunk is még dolgozni, kellő tudatossággal, hogy azt a fájdalmat letegyük, míg mások fájdalmának letevésére sokkal kisebb a ráhatásunk.
Természetesen a legtöbbünk még nem áll azon a lélekfejlettségi szinten, hogy egy helyzetben - az előbbiek értelmében - a helyes döntést tudja meghozni, de azért is vagyunk itt, hogy ebben (is) egyre jobban fejlődjünk.
Medek Tamás
167.,
Szerinted létezik állati reinkarnáció? Elveszítettük egy házi kedvencünket, de inkább családtagunkat, szerinted visszatérhet még közénk?
Az emberi és állati lélek közötti különbségeket érintően nagyon megoszlanak a vélemények, ez tehát egy erősen vitatott téma. Egyes nézetek szerint az állati lélek is reinkarnálódik, illetve az állati lélek is megtartja a személyiségét és egyéniségét a testi halála után. Az én ismereteim szerint azonban nem így van.
Az állati és az emberi lélek között az egyik leglényegesebb különbség, hogy az állati lélek egy, a saját fajára jellemző zárt ösztönprogramot követ, míg az emberi léleknek szabad akarata van. Az állat csak a fajára jellemző viselkedési mintát használja, attól jelentősebb mértékben csak az ember közelsége és hatása révén térhet el, de ha ezek a hatások megszűnnek és az állat visszakerül a természetes közegébe, akkor a viselkedési mintái is visszaállnak a rá jellemző ösztönös mintára. Szabad akarata tehát nincs. Ebből következően nincs a tetteiért járó felelőssége sem, s így karmája sincs, tehát reinkarnálódnia sem szükséges.
Az emberi lélek viszont szabad akarattal rendelkezik, hiszen akarata szerint eltérhet a testi ösztöneitől, viszont a tetteiért éppen ezért felelősséggel is tartozik, s annak karmikus következményeit is vállalnia kell, így reinkarnálódnia is muszáj. A másik lényeges különbség az emberi és az állati lélek között, hogy míg az emberi lélek megtartja az egyéniségét és személyiségét a testi életein kívül is, addig az állati lélek egy, a fajára jellemző csoportlélekből válik ki a leszületése előtt, s a testi halála után abba is tér vissza, de egyéniségét, személyiségét nem tartja meg. (Kissé képletesen fogalmazva, a személyiségének egy lenyomata megmarad azért, melyből a tudatunk képes valóságosnak tűnő képzetet teremteni, így fordulhat elő, hogy a testi haláluk után akár itt, akár odaát találkozzunk egykori kedvencünkkel, ameddig annak szükségét érezzük.)
A kérdésedre válaszolva tehát: az ismereteim szerint nem létezik állati reinkarnáció. S bár a kedvenceddel találkozhatsz majd odaát, ha szükségét érzed, de lélekként nem térhet vissza hozzád. Ugyanaz a lélek legalábbis nem. Ha mégis egyértelmű hasonlóságot fedeznél fel egy későbbi kedvenced lelkében a néhai kedvenced lelkéből, az bizonyos esetekben olyan szellemek munkája, akik segíteni szeretnének neked ezzel, más esetben csupán a képzeletünk játéka, hogy ezzel nyugtassuk magunkat.
Kapcsolódó cikkem:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/04/19/mi_a_kulonbseg_az_ember_es_az_allat_kozott
Medek Tamás
168.,
Mennyi idővel jönnek a lelkek egy távozni készülő lélek elé?
A testi halál időpontja mindenki esetében egy elrendelt időpont, mellyel odaát tisztában vannak. S ezen időpontban minden lélek elé (aki valószínűleg igényli azt) jönnek olyan lelkek, akik a szerettei, ismerősei voltak, s közülük is azok, akikhez erősebb érzelmi szálak fűzték. Jönnek, hogy segítsék a szellemvilágba való visszatérésben és a jelenlétükkel nyugtassák őt.
Esetenként változó, hogy mennyi idővel jönnek a testi halál bekövetkezte előtt a lelkek, de ez az időtartam legfeljebb egy vagy két hónap lehet - inkább tehát kevesebb.
Kapcsolódó cikkem:
https://tudatostudat.blog.hu/2019/03/01/miert_latjak_a_haldoklok_a_mar_eltavozott_szeretteiket
Medek Tamás
169.,
Amikor a Földön nem volt még emberiség, akkor mégis hol voltak a lelkek, meg akkor hogyan zajlott a reinkarnáció?
A fizikai világ alatt a Világegyetemet, az Univerzumot értjük. Benne - földi ésszel felfogva - végtelen számú és típusú bolygó található, rajta végtelenül sokféle (fizikai) életformával. Közöttük végtelenül sok ahhoz hasonló is található, mint most a miénk (tehát szén és víz alapú), s végtelen számú, tőlünk gyökeresen eltérő is. Minden fizikai világ lakói ugyanolyan lelkek, mint mi, a különbség ilyen értelemben csupán a fizikai testben van, amit az adott lélek éppen éltet.
A Világegyetemben, minden bolygó otthont ad valamilyen életformának. Igaz, ezen életformák tehát a miénktől gyökeresen el is térhetnek, sőt olyan típusúak is lehetnek, melyeket mi szabad szemmel nem is lennénk képesek érzékelni. Minden bolygónak meg van az életciklusa, ahogy a Földnek, úgy az összes többinek is. A teljes életciklusának egy részén alkalmas arra, hogy bizonyos életformáknak helyt adjon. A Föld életének is megvan egy bizonyos életciklusa, mely ideje alatt alkalmas arra, hogy a mi (testi) életformánknak helyt adjon. Ez önmagában is egy rettentő hosszú idő, tehát több civilizáció életét és bukását is magában foglalja. A mi civilizációnk tehát nem az első a Föld történetében, s bizonyosan nem is az utolsó. Előttünk léteztek tehát már civilizációk, melyek különböző okokból kifolyólag kihaltak, eltűntek a Föld színéről. Ilyen volt például az úgynevezett Atlantiszi civilizáció is.
A fizikai világot (az Univerzumot tehát) a szellemvilág bizonyos szellemei hozták létre, azért, hogy a lelkek letehessék azon "tanulmányaikat" is, melyeket csak testben létezve tudnak. A fizikai világ tehát csupán egy átmeneti létező, s benne mi is csak átmeneti lakosok vagyunk, az igazi otthonunk a szellemvilág és az örök és igazi világ a szellemvilág.
S most rátérnék a lényegre. A lelkek tehát tanulni jönnek a fizikai világok valamelyikébe. Attól függ, hogy ki éppen melyik világba, mely életformába, hogy éppen a karmája és a még hátralévő tanulmányai alapján melyik éppen a legideálisabb számára. Mindig csak arra a bolygóra születnek le lelkek, ahol már a befogadásukra alkalmas fizikai test rendelkezésre áll. Ha éppen még ilyen test nem áll készen, vagy egyáltalán nem alkalmas még vagy már az adott bolygó arra, hogy ott életforma legyen, akkor egy másik bolygóra születnek a lelkek. Ahogy írtam fentebb, a bolygók száma végtelen, tehát van bőven, mi közül választani, ha egy bolygó éppen lakhatatlan.
Tehát amikor a Földön éppen nem volt még emberiség, akkor azon lelkek, akik most ide születnek, egy másik bolygón élték a fizikai életeiket. Sőt, ha a Föld már nem lesz alkalmas az általunk ismert életre, akkor ismét egy másik bolygóra születünk majd le. Olyanra, ami éppen a számunkra a legideálisabb.
Kicsit hasonló ez ahhoz, mint amikor az általános iskolában mondjuk harmadikosok vagyunk, de egyik éjjel porig ég az iskola. Ekkor ugyanúgy folytatjuk a tanulmányainkat, méghozzá éppen ott, ahol abbahagytuk, csak egy másik iskolában.
Érdekességként jegyezném még meg a következőket. A Földön a fajokat csak részben az általánosan ismert evolúció hozta létre. Valójában meghatározott szellemi lények munkája, akik a szellemi világban elkészített tervek alapján hozták létre azokat a fizikai világban.
Medek Tamás
170.,
Ki valójában Isten? S miért engedi, hogy annyi rossz történjen? Mi Isten feladata egy-egy ember életében?
Isten megfogalmazása nem egyszerű és sokan, sokfélét értenek alatta. Csak hogy egy, kissé szélsőséges példával éljek a sok közül: azok az egykori természeti népek számára, akikhez egy idegen civilizáció űrhajója érkezett, a belőle kiszálló személy is Istennek minősült. Az én ismereteimben a leghatalmasabb és legmagasabb szinten járó szellemi lény, s maga az Ősforrás, melyből mindannyian kiváltunk annak idején, (képletesen értve) hasonlóképpen mint a fizikai világban a gyermek az anyja testéből. Létezésünk és lélekfejlődésünk során azt az utat járjuk be, ami majd a végén ahhoz tesz bennünket hasonlatossá, mint amiből annak idején kiváltunk. A létezésünk tehát nem más, mint az Istenné válás rendkívül hosszú és "izgalmas" útja, miután ismét eggyé válunk azzal, amiből egykoron kiváltunk.
Noha Isten is bármikor megszólítható és valamennyiünk gondolatát s minden rezdülését érzékeli, mégis, a mindennapokban számtalan szellemi lény az, akivel közvetlenebb kapcsolatot tarthatunk fenn. Igen, így ahogy Te mondod, Isten létezését, sőt, bármilyen szeretetteljes szellemi hatalom létezését hajlamosak azonnal megkérdőjelezni sokan, akik hatalmas traumát élnek át. Ez részben érthető is. Meg kell érteni azonban, hogy hogyan működik valójában a létezés, a karma, mi is valójában a lélekfejlődés, s milyen szabályok szerint következik egyik fizikai életünkből a másik. S ha már valaki minél jobban átlátja ezeket a dolgokat, annál kevésbé jutnak eszébe ilyen kétséges gondolatok.
Isten, és minden olyan szellemi lény, aki az életünket "igazgatja" határtalan szeretettel viseltetik felénk, és igyekszik ott segíteni, ahol tud. Azonban a szabad akarat nem csak óriási jog, hanem óriási felelősség is. És az abból fakadó következményeket vállalnunk kell. Ha tehát engedik a szellemi hatalmak, hogy szenvedjünk, azt csak azért teszik, amiért egy edző engedi, hogy szenvedj a súlyok alatt, mert tudja, hogy attól leszel erősebb, vagy amiért egy orvos engedi, hogy bevégy egy keserű pirulát, mert tudja, hogy attól leszel majd jobban.
Mi Isten feladata? A gondolatával (melynek ereje számunkra felfoghatatlan), létrehozta és fenntartja a világot (kicsit hasonlóképpen, mint mi álmunkban a saját gondolatainkkal az álmaink világát), megteremtve ezzel a gyermekinek az életteret, ahol végigjárhatják a lélekfejlődésük valamennyi szakaszát. S bár képes lenne közvetlenül is kapcsolatba lépni velünk (persze ezt meg is teszi), mégis számtalan olyan szellemi lény van, akikkel a mindennapokban közvetlenebb a kapcsolatunk, s akiknek éppen az elsődleges feladata, hogy bennünket segítsenek - természetesen mindig olyan mértékben, amilyen mértékben módjukban áll.
Kapcsolódó írásom:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/07/05/isten_es_karma_kerdesek_es_valaszok
Medek Tamás
171.,
Egy ismerősöm az El Camino 900 km-es zarándokútjára készül menni, mint mondja, hogy megtisztuljon. Létezik az, hogy valaki attól tisztuljon, hogy ilyen kemény és viszontagságos utat vállaljon be?
Tudod, megtisztulni nagyon sokféleképpen lehet. S az ilyen túra épp olyan, mint a meditáció. Van, akinek nagyon sokat segít, s az élete részévé válik, s van, akinek egyszerűen nem való. Az ilyen zarándok gyaloglások nagyon kemény próbatételei a testnek és léleknek. Egyfajta módosult tudatállapotba helyezhet, mely alatt olyan gondolatok és érzések születhetnek meg az átélőben, melyek egyébként nem tudnának megjelenni. Olyan átéléseket és tapasztalatot adhat, ami erősítheti, emelheti a lelket és a testet is. Miközben rója a kilométereket a zarándok, rengeteget elmélkedhet, amik olyan felismeréshez vezethetik el, melyekre enélkül nem biztos, hogy ráeszmélt volna. Még ha aközben nagyon szenvedésekkel teli is lehet, de utóbb úgy tekinthet rá vissza valaki, hogy igen, megérte.
Természetesen egy ekkora távhoz nagyon fontos, hogy valaki kellően edzett legyen. Aki előtte sosem gyalogolt különösebben, az könnyen lehet, a halálos ítéletét írja alá vele.
Lelkileg emelkedni a tetteink által lehet. Tisztulni pedig a létünk igazságait érintő felismerésekkel lehet, s az elhatározással, hogy eztán jobb és pozitívabb emberek leszünk. Ennek azonban több módja is van, s csak két példa ezek közül a meditáció vagy éppen a zarándokút. Ha valaki úgy érzi, hogy ez szükséges számára, kifejezetten kedvet érez is hozzá, és megfelelően edzett testileg rá, akkor hosszabb távon akár sokat is profitálhat - például - az El Camino úttal. Úgy vélem, mindenkinek magának kell belátnia és éreznie, hogy ez az út neki való-e vagy sem. Mindenkinek az a helyes, amit annak érez, s amin keresztül boldogságot él meg ő maga is, és a környezete is.
Medek Tamás
172.,
Ingával ha jósolok magamnak, mennyire biztosak a válaszok? Veszélyes-e?
A jóslás eleve nem egy biztos terület, tehát semmiképpen sem fordulhat elő, hogy csak helyes válaszokat kapj. Egyrészt mert a jövő - noha látszik a jelenben is - egy része képlékeny, s a mindenkori döntéseink értelmében folyamatosan változhat. Másrészt vannak olyan dolgok, melyeket nem tudhatunk meg, s erről szellemi segítőink gondoskodnak.
Ezen felül a válaszok helyessége, komolysága függ attól a szellemi lénytől is, aki a válaszokat adja.
Hogy mennyire megbízhatóak tehát a válaszok, hosszabb távon jöhetsz rá, ha figyeled és jegyzed őket.
Veszélytelen akkor a művelet, ha alapvetően pozitív és egészséges lelkivilágú az, aki csinálja. Ellenkező esetben teret adhat olyan szellem befolyásának, aki nem éppen jó indulattal érkezik - ez persze inga nélkül is megeshet.
Medek Tamás
173.,
Hogyan deríthetném ki, hogy mi voltam előző életemben?
Előző életeidnek emléke jelen tudatállapotodban nem érhető el, mint ahogy a legtöbb embernek sem. Egyes megváltozott tudatállapotokban azonban hozzáférhető, ritkábban álom alatt, de leginkább a regressziós hipnózis alkalmával.
Egy hiteles hipnoterapeutánál a megfelelő állapotba jutás után előtörhetnek előző életed emlékei és megtudhatod ki és mi voltál korábbi életedben.
Mivel nem véletlenül vannak jelenleg rejtve előlünk ezen információk, igazából puszta kíváncsiságból nem is javasolt, hogy megtudjuk, bár ennek eldöntése múljon mindenkinek egyéni ítélőképességén. Hasznos akkor lehet ez a technika, ha egy olyan, jelenlegi egészségügyi probléma, melynek gyökere előző életekben keresendő, oldható meg azzal, ha újra átélve annak traumatikus kiváltó eseményét, a probléma megszűnik.
Medek Tamás
174.,
Létezik reinkarnáció? Én nem akarom, hogy létezzen, mert akkor ha a szeretteim meghalnak, vagy meghalunk, akkor soha többé nem fogok velük újra találkozni.
A reinkarnáció létezése egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne találkoznál eltávozott szeretteiddel a testi halálod után. A lélek valamennyi életében vállalt személyiségét megtartja, annak halála után, így bármikor újratalálkozhatsz bárkivel. A két testi élet között egyébként idő is telik el, de mivel a lélek energiája megosztható (sőt, soha nem hozzuk le lényünk teljes egészét a fizikai világba), így akkor is találkozhatsz korábban eltávozz szeretteddel a testi halálod után a szellemvilágban, ha az ő lelke időközben már újra testet öltött. A testi életek alatt a legtöbb esetben nem emlékezünk az előző életeinkre, ennek több oka is van, de a testi életek között, amikor a szellemvilágban vagyunk, ott nagyon is tisztában vagyunk ezekkel.
Létezik reinkarnáció és az is igaz, hogy csak a test hal meg, a lélek pedig éli tovább létezését, e tényeknek elfogadásáról azonban mindenkinek magának kell döntenie. Aki egy kicsit is nyitott a megértésük felé, az kaphat és kap olyan bizonyítékokat, melyek kellően meggyőzőek (lehetnek) számára, ha nem nyitott, akkor viszont kár erőltetni. Akkor még nem jött el az ideje. Tehát létezik-e reinkarnáció? S létezik-e halál utáni élet? Én hiába tudom saját tapasztalataim alapján, hogy igen, ettől még mások egészen eltérő véleményen lehetnek. S te most akkor melyik válaszban higgy? Ezt neked kell belül érezned.
Ha azonban kicsit is (például) nekem hiszel, akkor tudnod kell, hogy újra fogsz találkozni mindenkivel a testi halálod után, s ez az élmény élesebb lesz, mint amit ebben életedben valaha is átéltél.
Medek Tamás
175.,
Honnan tudhatom, hogy melyik ezoterikus tanok az igazak?
Természetesen elsősorban attól, hogy melyik áll szinkronban akár a te, akár a legtöbb (spirituális élményt megtapasztalt) ember tapasztalataival.
Másodsorban (bár nem is rangsorolnám e kettőt) onnan, hogy melyik szól voltaképpen arról, hogy azt tedd másokkal, amit te szeretnéd, hogy mások tegyenek veled. Melyik, amelyik nem kelt félelmet és arra világít rá, hogy bárhogy is történjék, csak az számít, milyen érzelemmel vagy mások iránt, hogy mennyi olyat adsz másoknak (lelki értelemben), amit szeretnél, ha mások adnának neked.
Mindegyik, amelyik másoknak vagy magadra való ártásra ösztönöz (még ha rejtetten is), amelyik félelemet kelt, amelyik egy tőled független ítélőszékkel riogat, s amelyekben bármi fontosabb a másoknak és magadnak szóló pozitív lelki adásnál, azok a tanok biztosan nem igazak.
A megítélés tehát voltaképpen elég egyszerű. Ha követem az adott tanítást, ártok másoknak vagy magamnak? Teszek olyat mással általa, amit nem szeretnék, ha velem tennének? Félelemet kelt bennem a tartalma? Ha igen, akkor jobb, ha tovább keresem az igaz tanítást.
Medek Tamás
176.,
Ha létezik reinkarnáció, ezek miért vannak?
- Miért van sokkal több ember, mint régen? Ezek mind mind új lelkek lennének?
- Feltételezzük, hogy mi választjuk meg a sorsunkat, életünket e világra születésünk előtt. Ezt egy spirituálisabb emberről el tudom képzelni, de milyen lélek az aki tudatlan, ostoba, akár gonosz testben akar újjá születni?
- Elvileg minél idősebb egy lélek annál bölcsebb. Viszont sokkal jobban pusztítjuk Földünket, mint régen.
"- Miért van sokkal több ember, mint régen? Ezek mind mind új lelkek lennének?"
A Világegyetemben - földi ésszel felfogva - végtelen típusú és számú életforma található, benne végtelen sok ahhoz hasonlóval, mint amit mi ismerünk. Különböző szintű fizikai világokként foghatók ezek fel, melyek mind-mind a lelkek (melyekből tényleg felfoghatatlanul sok van) egyéni szintjének megfelelőek, s így minden léleknek meg van, hogy az adott fejlettségi szintjén milyen világokba mehet vagy érdemes mennie. A Földön jelenleg élő emberiség a közelmúltban egy olyan folyamaton ment keresztül, mely népességrobbanáshoz vezetett, ez végül is egy hétköznapi jelenség. Azok a lelkek, akiknek ebben a helyzetben és körülmények között van megtapasztalni valójuk, azok ide jönnek. Ne feledjük, lelkekből bőven van utánpótlás, hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak. Hogy mind új lelkek lennének (a földi civilizáció szempontjából)? Nem feltétlen, bár ilyen is van közöttünk. Inkább az, hogy kevesebb idő telik el, hogy újra testet öltsenek.
"- Feltételezzük, hogy mi választjuk meg a sorsunkat, életünket e világra születésünk előtt. Ezt egy spirituálisabb emberről el tudom képzelni, de milyen lélek az aki tudatlan, ostoba, akár gonosz testben akar újjá születni?"
Minden lélekre igaz, hogy az előző élete következményeképpen tervezi meg leendő életét, szellemi segítőivel. Olyan testet és életet, életkörülményeket választ, mely az ő egyéni helyzetében a legjobban szolgálja a lélekfejlődését, a megtapasztalni való élethelyzeteit. Általánosságban elmondható, hogy minél fejlettebb, idősebb egy lélek, annál kevésbé tud gonosz lenni. Tehát fizikai életében arról ismerszik meg egy lélek kora, fejlettsége, hogy egyrészről mennyi gonoszság van benne, másrészről mennyire nyitott a spiritualitás felé. Tehát ha valaki gonosz emberként születik meg, annak fő oka saját maga fejletlensége. Amennyiben viszont viszontagságokkal, balszerencsével övezett életet választ valaki, az a megtanulni, megtapasztalni való karmájának a része, melyet most nehéz megértenünk, de odaát, a szellemi világban, test nélkül létezve, egészen más tudatosságból szemléljük a világot és magunkat, s megértve az összefüggéseket, tudjuk igazán, hogy mit kell vállaljunk és miért.
"- Elvileg minél idősebb egy lélek annál bölcsebb. Viszont sokkal jobban pusztítjuk Földünket, mint régen."
A Földön jelenleg élő emberiség zöme viszonylag kevésbé fejlett lélek. Egyértelmű a változás, ha arra gondolunk például, hogy 200 évvel ezelőtt mennyivel könnyebb volt harcra buzdítani egy átlagembert, mint napjainkban. De ettől függetlenül - noha vannak jó páran fejlett, sőt igazán fejlett lelkek is -, a jelenleg nálunk élő lelkek többsége még kevésbé fejlett. Ennek a kérdésnek a megértéséhez is fontos, hogy ne csak a Földet nézzük, mint az egyedül életet hordozó planétát, mert ez a feltevés a lehető legmesszebb van az igazságtól.
Medek Tamás
177.,
A karma az élet, de ha megvan az elrendelt sorsom, akkor hiába cselekszek jól ebben az életemben, úgyis érhetnek szívások?
Vannak olyan emberek is, akik most nagyon gonoszok, mégis minden sikerül nekik, s vannak olyanok is, akik nagyon jók, mégis csak balszerencse éri őket. Ez első látásra roppant igazságtalannak tűnik. Azonban csak addig, amíg a létezésünket és a világot kizárólag a mostani születésünk és halálunk közé szorítkozva vizsgáljuk.
Ez a lehető legtávolabb van a teljes képhez. Olyan, mintha most az egész életünket egyetlen nap történései alapján ítélnénk meg.
Mostani életünk csupán egyetlen apró láncszeme a teljes létezésünknek, megannyi életünk volt már eddig is és lesz még eztán is. Mindegyikből következik a másik, s a karma gondoskodik arról, hogy mindenki azt vagy ahhoz lényegében hasonlót kapjon vissza, amit korábban ő okozott másnak, de a legtöbb esetben ez életeken átívelően működik. (Fejlettebb lelkek esetében fordul inkább elő, hogy már az adott élet során tapasztal a lélek visszahatásokat.)
Nos, ez most olcsó vigasznak tűnhet, de hangsúlyozom csak addig, amíg ilyen meglehetősen szűk perspektívából szemléljük magunkat.
Egy adott életre legtöbbször - persze nem mindig - konkrét körülmények a jellemzők, a léleknek abban kell élnie, helytállnia, bizonyítania. Szabad akaratából úgy éli meg, ahogy akarja. De a felelősségét nem kerülheti el a jövőben.
Jót nem azért kell cselekedni, hogy akkor ne érjenek "szívások" az életben, hanem akkor teszünk helyesen, ha azt elvárások nélkül tesszük.
Az előző élet karmája ugyanúgy hat arra is, aki most jól cselekszik - tehát ha akkor negatív tettei voltak, akkor negatívan. Ha azonban ebbe belekeseredve, most is negatívra vált, akkor a jövőben ismét azt kapja majd.
Medek Tamás
178.,
Mi az elképzelésed a világegyetemmel kapcsolatban? Vajon egy kozmikus szerencsejáték győztesei lennék vagy egy teremtő entitás lehet a háttérben?
A gondolattal lehet befolyásolni az anyagot - ezt számos kísérlet bizonyítja. A gondolattal létre lehet hozni anyagot - ez ugyan már kevésbé dokumentált, de lehet találni ezt bizonyítandó eseteket. A Világegyetemet (az anyagi részét, melyet most érzékelünk) a gondolat erejével és hatásával hozta létre egy nálunk felfoghatatlanul magasabb szinten lévő lélek, akit nevezhetünk Istennek. Az anyag tehát nem más, mint a térben lévő energiahullámok, gondolat által való besűrűsödése oly mértékben, hogy azt mi most anyagnak érzékelhessük. Így a Világegyetem (anyagi része) is ez.
A teremtett fizikai világot - az általunk ismert Világegyetemet - Isten hozta tehát létre. (A szellemvilág meghatározott szintjein lévő, úgynevezett teremtő lelkek végeznek hasonló folyamatokat, ők a Világegyetemen belül, adott világokon végeznek hasonló tevékenységet.)
A szellemvilágban csak lelkek léteznek, s csak abban különböznek egymástól, hogy a fejlődés más és más szintjén állnak. Mi most éppen a reinkarnációs időszakunkat éljük, amikor is sorozatosan testet öltünk, hogy megismerjük a teremtett fizikai világban meglévő rosszat is, hogy megtapasztalva azt megtanuljuk kezelni, végül elutasítani, illetve hogy ezáltal tudjuk igazán értékelni a szellemvilágban lévő jót.
A teremtett fizikai világ (általunk ismert Világegyetem) ezért létezik. Mivel a lelkek száma számunkra felfoghatatlanul nagy, s eltérő szintjein is járnak a lélekfejlődésüknek, ezért nagy Világegyetemre is volt szükség, hogy minden lélek megtalálja a magának éppen megfelelő szintű fizikai világot. Másképpen szólva, a Világegyetem tele van élettel, számunkra felfoghatatlanul sok a miénkhez hasonlóval és felfoghatatlanul sok egészen eltérővel is.
Medek Tamás
179.,
Azt mondják a spirituális tanítások, hogy ne féljünk. De aki nem fél, az nem bátor, hanem vakmerő, sőt ostoba szerintem. Tényleg nincs mitől félni?
A félelem természetes ösztöne a testnek. Biológiai szükséglet, hiszen ha nem létezne, akkor azzal sokszor maga az életben maradás kerülne veszélybe. A lélek persze nem fél (a testi veszélyektől legalábbis), hiszen tudja jól, hogy nincs mitől, mert halhatatlan. Meghalni csak a test képes. Testben létezve azonban érthető tehát, ha félelmeket érzünk, hiszen a testünk érezteti velünk. A léleknek azonban egyik feladata a testi életei során, hogy uralni legyen képes (például) a test félelmeit.
Ez nyilván a legtöbbünknek még nem megy maradéktalanul, hiszen ha menne, már nem is kellene itt legyünk. De törekednünk kell rá. S minél inkább elfogadjuk, hogy bármi is történik a fizikai világban, mi (a lelkünk, akik valójában vagyunk) ugyanúgy élünk tovább, annál inkább legyőzhetjük azon félelmeket, melyeket a testünk, az elménk teremt.
Medek Tamás
180.,
Mi a pillangóhatás?
A pillangóhatás arra a folyamatra értendő, amikor egy látszólag kis horderejű esemény, láncreakciót beindítva egy hatalmas változást idéz elő.
Egy hétköznapi példa: leesik otthon, indulás előtt a kezedből a kulcscsomó, s míg felveszed, egy-két másodperccel később indulsz el otthonról, ez viszont éppen elegendő arra, hogy elkerülj egy Téged érintő halálos gázolást, mely Neked a földi utat befejeztét jelentené, a sofőrnek meg a börtönt, s ha így lett volna, a Te családod is és a sofőr családja is tönkrement volna lelkileg, megannyi újabb változást előidézve. Tehát itt egy látszólag jelentéktelen esemény (leesett a kulcscsomód) hatalmas változást (pl. nem távoztál a fizikai világból) idézett elő. Ez a pillangóhatás.
A neve abból a képletből származik, miszerint a világ egyik felén egy pillangó egyetlen szárnycsapása, először csak egy pici légörvényt keltve, de később láncreakciót beindítva, a világ másik felén képes lehet akár egy tornádót okozni.
Medek Tamás
181.,
Egy kedves hozzám forduló fiatalember az édesanyja öngyilkossága ügyén keresett meg, aki szörnyű testi kínok miatt vetett véget az életének. Később elmesélte a saját, teljes történetüket, mely végül e tragédiához torkollott, s mely őt magát is egyre csak az öngyilkosság gondolata felé sodorja.
E történetét szeretném most megosztani Veletek, egyrészről hogy lássuk, ilyen élethelyzetek is vannak, másrészről pedig hogy belegondoljunk, bármiért is panaszkodnánk, ne tegyük, hiszen az alábbi történet mesélője panaszkodhatna csak igazán...
Levelét változtatás nélkül közlöm.
--------------------------------------------
Kedves Tamás!
Írtam nemrég neked édesanyám kapcsán. Most megírom az én helyzetemet is.
A történetünk kezdete 5 éves koromig nyúlik vissza (most 30 vagyok), amikor is édesanyámmal elkaptunk a kutyánktól egy nagyon komoly fertőzést. Ez a fertőzés teljesen tönkretette a májunkat. Egészségi állapotunk fokozatosan romlott, ahogy teltek az évek. Az orvosokkal soha semmi segítséget nem kaptunk, mert bár folyamatosan voltak problémás véreredmények, szervi elváltozások, nem csináltak semmit se. Egyik helyről a másikra küldözgetés, meg gyógyszerek felírása és ebben ki is merült a "segítségnyújtás". Bejártuk az egész országot anyukámmal természetgyógyászokhoz, milliókat költöttünk kezelésekre, gyógykészítményekre. Így egy darabig szinten tartottuk magunkat olyan állapotba, amivel még lehetett iskolába járni és dolgozni többé kevésbé. Az évek haladtával azonban továbbra is egyre tarthatatlanabb lett az állapotunk, mivel a fő probléma nem lett kikezelve. 5 évvel ezelőtt nagy nehezen rátaláltunk egy természetgyógyász-orvosra aki végre meg tudta mondani, hogy egy bakteriális fertőzés áll a dolgok hátterében. Ezt sikerült kikezelni, de a májunk addigra már annyira a végét járta, hogy 2 hónapra rá felhagyott a működésével. Mivel gyakorlatilag megközelítőleg 20 évig volt elfojtva a megfelelő működése a fertőzés miatt ezért az epetermelő járataiban több tízezer epekő halmozódott fel, amiktől teljesen megteltek a járatai és felhagyott a működésével. Ezután elkezdte úgymond kiköpködni magából őket, hogy megszabaduljon tőlük. Ez a természetgyógyász-orvos ajánlott egy speciális kúrát rá, amivel ki lehetett hajtani őket a májból és az epéből. Ez egy jó ideig működött is, de közben embertelen állapotban voltunk már. A máj már nem termelt semmi epét, így a gyomorsav vette át a szerepét, ami nemcsak a gyomrot marta szét, hanem a teljes véráramot is. A hasnyálmirigy, pajzsmirigy, máj, gyomor, ízületek folyamatosan be voltak gyulladva, leállt a teljesen a székelés, 1-2 órát aludtunk naponta maximum. A legnagyobb probléma azonban az volt, hogy ezek a kövek a bélrendszer útján bekerültek a nyirokkeringésbe és elárasztották a teljes testet. A kúrára pedig egy idő után immunisak lettünk, annyira hozzászokott a szervezet és mint megtudtuk, a nyirokrendszerre csak ez az egy módszer van, így végérvényesen megoldhatatlanná vált a betegség. Összesen két orvos volt hajlandó foglalkozni velünk és azt mondták, hogy gyakorlatilag világviszonylatban is egyedülálló ez a betegség. Ilyenről még csak nem is hallott az orvostudomány.
Sok sok ezernyi kő van a nyirokrendszeremben, amik reggeltől estig fel-alá keringenek az erekben. Szúrják, karcolják folyamatosan az ereket a kisebb darabok, a nagyobbak pedig beszorultak a szerveim alá és nyomják őket alulról, ezzel állandó fájdalmat és égő érzést kiváltva. Bejártuk az országot már segítséget keresve, de vagy elküldtek minket, mert nem hittek benne hogy ilyen betegség létezik vagy megmondták kerek perec, hogy erre nincs gyógymód. Édesanyám másfél éve elhunyt, ahogy írtam is, én pedig iszonyatos szenvedéseken kell, hogy keresztül menjek a nap minden pillanatában, ahogy írtam is. De igazából ezt a szenvedést szavakkal nem lehet leírni.
A helyzet pedig az, hogy már én sem bírom, mert ezt nincs ember aki tartani tudná. Fájdalomcsillapító hegyeket kell naponta bevennem és elvétve ha alszok 1-2 órát éjjelente.
Annyira nem bírom már és annyira belefáradtam már, hogy óriási megváltásnak érezném a halált, ahogy szerencsétlen édesanyám is anno. Nagyon nem bírom már és úgy érzem, hogy előbb-utóbb, de inkább előbb fel fogom már egyszer adni és én is lezárom az életet.
Miért bűn az ha valaki feladja az értelmetlen harcot és megszabadul az elviselhetetlen, élethez nem méltó szenvedéstől?
Gondoltam megírom neked a helyzetemet. Segíteni sajnos nem tudsz, de te talán megértesz.
--------------------------------------------
Alábbiakban pedig a válaszomat adnám közre:
Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem a történetedet! Teljesen el voltam hűlve a soraid közben és utána is. Egyszerűen tényleg elképesztő, hogy miken kellett keresztülmenj, eddig is és most is.
Valóban nincsenek erre földi fogalmaink.
És teljesen jogos és érthető, hogy úgy érzed, ez teljesen értelmetlen és ennek jobb véget vetni.
Sajnos azonban a szellemi tanítások nem így nyilatkoznak erről.
Azt mondják, hogy minden okkal történik az életünkben, s ameddig még itt vagyunk, az azt jelenti, hogy élnünk is kell azt, amit élünk. Ha az időnk valóban elkövetkezik a távozásra, akkor az úgy is alakul, de
ezt nekünk segíteni, megtenni nem szabadna.
Természetesen az öngyilkosságot elkövetőket is szeretettel és megértéssel fogadják odaát, és az is igaz, hogy nagyon komolyan mérlegelnek minden körülményt. Tehát az olyan eset, mint a Tiéd,
teljesen más elbírálás alá esik, mint aki mondjuk egy szerelmi bánat miatt, de testileg egészségesen teszi meg ugyanezt.
Mégis azt kell mondjam, hogy nem szabadna még így sem megtenni az öngyilkosságot.
Nagyon-nagyon sajnálom, hogy így kell élj, és teljesen együtt érzek Veled...! Szívből kívánom, hogy mielőbb jobbra forduljon a sorsod! És a döntést persze Neked kell meghoznod, hiszen senki sem tudja, min mész keresztül, csak Te. Mégis azt javasolnám, hogy ne add fel és próbálkozz továbbra is, hátha valaki vagy valami mégis tud javítani az állapotodon. Tudom, írtad, hogy már mindent végigjártál, és tudom, hogy ebben nem lehet külső véleményt sem alkotni, hiszen egyedül Te
éled és érted igazán, amin keresztül mész.
Ezért is roppant nehéz ebben tanácsot adnom!
A szellemi tanítások tehát egyértelműen arra kérnének, hogy ne add fel!
Medek Tamás
182.,
Honnan lehet tudni, hogy hol tartunk a lélekfejlődési folyamatunkban?
Onnan lehet felismerni, hogy ki, nagyjából hol tart a lélekfejlődése folyamatában, hogy mennyire kívánja a jót másoknak és magának, s hogy mennyire igyekszik mindenkivel azt tenni, amit szeretné, ha vele tennének. Ugye a karma által mindig a korábbi tetteink visszahatásait érezzük, és bár az egyes fizikai életeink alatt nem emlékszünk az előző életeinkre, a lelkünkben ott van mégis minden emlék és minél több életünk volt már, minél több tettünknek éreztük már meg a visszahatását, annál inkább, ösztönösen fogjuk a jót tenni másokkal is, magunkkal is. Tehát a jót tevés és az önzetlenség a mércéje annak, hogy hol is tartunk a lélekfejlődési folyamatunkban. Akinek a teljes élete minden pillanatát a jó szándék és a teljes önzetlenség vezérli, az ért véget a testet öltések kényszerének. Ettől azonban mi még messze vagyunk.
S végül, van még egy ismérve annak, hogy mennyire fejlett a lelkünk. Mégpedig az, hogy a testi életeink alatt mennyire vagyunk nyitottak a spirituális ismeretek, a túlvilág elfogadása felé. Ezek olyan tudások ugyanis, melyeket mindannyian tudunk, hiszen mindannyian ugyanonnan (a szellemvilágból) érkeztünk, de mégis, más és más mélységbe süllyed ilyenkor a testi életünk alatt e tudás. Minél fejlettebb egy lélek, annál kevésbé süllyed mélyre, így e tudás annál könnyebben a felszínre hozható.
Medek Tamás
183.,
A legtöbb ember ott téved, hogy azt hiszi, minél többet vásárol, minél több pénzt szerez, minél több anyagi javat felhalmoz, annál boldogabb lesz majd. Közben pedig csak egyetlen egy dolog számít. Hogy legyen olyan személy az életében, akit igazán szerethet és aki igazán szereti őt viszont. Bár, még jobb, ha nem egy ilyen személy szerepel az életében valakinek, mégis, nem is kell belőle túl sok. Csak legyen néhány. Akit úgy szerethet, ahogyan kell, s aki úgy szereti őt, ahogyan kell. Nem feltétlen szerelemmel, s nem feltétlen párkapcsolatban.
S az a legérdekesebb, hogy pont az ilyen személyek, s az ilyen baráti vagy párkapcsolatok nem vehetők meg pénzen. A világ összes pénzén sem. A világ leggazdagabb embere sem vehet magának egy olyan személyt, s nem veheti meg egy olyan személy szeretetét, akivel úgy szerethetik egymást, ahogyan azt kell. Mert ez pénzen nem vehető.
Éppen a legértékesebb dolog az életben az, ami nem vehető meg pénzen. A világ összes pénzén sem.
S ha valakinek már csak egy olyan személy van az életében, akivel a lelki értékeik közösek, s akik viszont szerethetik egymást, akkor ők már a világ leggazdagabb emberei között vannak. Sőt. A világ leggazdagabbjai.
A legtöbb ember ott téved, hogy azt hiszi, az anyagi javakból kell és minél több. Holott a lelki javakból kell, épp elég.
Medek Tamás
184.,
Egy kedves hozzám forduló történetét szeretném most megosztani Veletek, akinek a története, kívülállóak számára megnyugtatóan, illetve hasonlót átéltek számára megerősítően hathat.
A hozzám forduló hölgy sosem ismerte a nagypapáját, akinek viszont minden vágya volt, hogy láthassa még életében az unokáját. Ez sajnos nem valósulhatott meg, még a hölgy születése előtt eltávozott a fizikai világból.
A hölgy tizenéves korában azonban egyszer csak megjelent a nagypapa, amit még több hasonló alkalom is követett, de mindig csak a hölgy előtt. Mivel tudta, hogy a kedvenc virágja a rózsa, így minden alakalommal egy szál fehér rózsát hozott a kezében. Ilyenkor mindig általánosságokról beszélgettek, gondolati úton.
A hölgy nem szívesen beszélt erről senkinek, azonban a nagymamájának egyszer említette, és amikor tökéletes személyleírást is adott a nagypapáról, valósággal sokkalta a nagymamát az eset. Tekintve, hogy a hölgy sosem láthatott életében még egy fényképet sem a nagypapájáról.
Sok évvel később a hölgy az apukáját veszítette el, s ezt követően, hasonló rendszerességgel ő jelent meg előtte, a nagypapája már nem jellemzően. Apukájával is többnyire gondolati úton kommunikált ilyenkor. Beszélgetésük általános jellegű volt minden esetben, illetve olykor különböző jó tanáccsal is szolgált a lányának, az adott élethelyzetére vonatkozólag.
Elmondása szerint jellemzően két féle esetben jelenik meg számára az apukája. Egyik esetben, amikor egyedül van otthon, lefekvés után, de még elalvás előtt, s ilyenkor a sötét szobában jelenik meg, fényességet adva magából. Másik esetben pedig a lakhelyén található kis templomkertben, ahol néha egyedül szokott üldögélni. Ez utóbbi esetben szinte úgy látja az apukáját, mint bármely más, testben élő embert. Rajta kívül senki más nem látja, a mivel a templomkertben hangosan, szavakkal szól hozzá, így ha mégis más is tévedne arra, akkor úgy állítja be, mintha a kihangosítón a telefonjával beszélgetne valakivel.
Anyukájának sem szívesen beszél ezekről az élményeiről, ugyanis bár az anyukája is elfogadja a túlvilág létezését, de mégis ijesztően hatnak rá az efféle megtapasztalások.
Olykor előfordul, hogy úgy jelenik meg a hölgy előtt az apukája, hogy az anyukája is mellette van, ilyenkor anyukája olykor "csupán" egy fuvallatot érez.
Viszonylag ritka, amikor egy lélek, teljes testi alakjában képes megjelenni, még itt élő szerettei előtt, és nem kis áldás ez, azt gondolom a megélő számára. Hisz azon túl, hogy minden kétségét kizáróan bizonyítja számára azt, hogy a halál csak a testre vonatkozik, s akik valójában vagyunk, ugyanúgy élünk tovább, még hatalmas segítség is a gyász feldolgozásában, látva, hogy az elválás valóban csak átmeneti.
Azt mondja a hölgy, így a temetőbe sem szívesen jár ki, hisz tudja, az apukája nem ott van, másrészt úgy érzi, miért is járjon ki a temetőbe olyas valakihez, aki tulajdonképpen meg sem halt.
S így igaz ez mindannyiunk, minden eltávozott szerettére. Valójában nem haltak meg, ugyanúgy élnek tovább. S nagyon sok esetben próbálnak is nekünk üzenni ilyen-olyan módon... amit olykor észre tudunk venni, máskor kevésbé... S bár kevesünknek adatik meg, hogy ennyire nyilvánvaló élményben legyen részünk, azonban az ilyet átélők beszámolói mégis vigaszt és reményt adhatnak mindannyiunknak, azok számára pedig, akik maguk is éltek át hasonlót, megerősítően hathatnak.
Medek Tamás
185.,
Teljes szívemmel hiszek Istenben, de mióta egy hozzám közel álló ember eltávozott, egyre csak növekszik bennem a félelem, hogy mi van ha véletlenül mégsincs tovább. Kicsit ellentmondásos, de remélem érted mire gondolok. Mit tudnék tenni szerinted, hogy megint kétségek nélkül tudjam amit tudok...
Teljesen természetes, ha olykor megingunk a hitünkben, még akkor is, ha addig biztos tudással rendelkeztünk. Hisz mégis csak testben élünk jelenleg, és a test által szerzett benyomások folyamatosan azt a látszatot igyekszenek velünk elhitetni, hogy csak annyi a világ, s benne mi, amit a testi érzékszerveinkkel érzékelünk belőle. Főleg igaz ez a megingás akkor, amikor egy nagyon fájdalmas dolog történik velünk, például amikor elveszítünk valakit.
Amikor például elveszítünk valakit, tudnunk kell, hogy mindenkinek elrendelt a testi halálának napja, az a lélek számára se nem váratlan, se nem véletlen. Ekkor a léleknek vissza kell térnie a szellemvilágba, nem Isten szólítja el, s főleg nem a kénye-kedve szerint. Az okok karmikusak és az adott lélek sorsútjának elemi részét képezik, melyek szervesen illeszkednek az összes többi érintett lelkek megélni szükséges sorsútjába.
Nagyon fontos tehát, hogy ilyenkor ne engedjünk a kételyeket ébresztő gondolatainknak, és újra és újra ismételjük át magunkban azon spirituális ismereteket, melyeket már megszereztünk. Nekem semmi kétségem afelől, hogy a lélek, akik valójában vagyunk, függetlenül a testtől is tud létezni, tehát létezik annak halála után is. Igaz, nekem erről a meggyőződésről sok, saját élmény is gondoskodik és gondoskodott. Saját élmény hiányában érthetően nehezebb újra hinni... de muszáj. S ez esetben nagyon nagy segítség mások tapasztalatainak, élményeinek a megismerése, melyek újból erőt adnak.
A következő cikkemben írtam bővebben arról, hogy melyek is a bizonyítékok a túlvilág létezésre, mely nélkül nem mehet el szó nélkül senki, aki egy picit is nyitott az elfogadása felé: https://tudatostudat.blog.hu/2016/11/01/bizonyitekok_lelkunk_tulvilagi_letezesere
Medek Tamás
186.,
Ha a szellemvilágban minden lélek a hozzá hasonló lélekfejlettségű lélekkel élhet csak együtt, akkor miképpen találkozhatnak, más-más szinteken lévő lelkekkel? Találkozhatnak egyáltalán?
Míg a fizikai világban eltérő lélekfejlettségű lelkek is együtt élhetnek, hogy egymástól tanulhassanak, addig a szellemvilágban minden lélek csak a hozzá hasonlatos lelkekkel tud egy szintre helyezkedni.
Lehetőség van azonban arra, hogy az eltérő szinten lévő lelkek is találkozzanak egymással. Az egyik lehetséges módja ennek, hogy a magasabb szinten lévő lélek látogat le az alacsonyabb szintekre, ideiglenesen lecsökkentve a rezgésszintjét. A másik módja pedig, hogy az alacsonyabb szinten lévő lélek, magasabban fejlett lelkek segítségével tesz látogatást magasabb szinteken, ilyenkor a fejlettebb lelkek segítenek a fejletlenebb léleknek a rezgésszintjét - átmenetileg - emelni.
A találkozások persze minden esetben felsőbb szellemi engedéllyel történnek. Azonban ha két lélek kölcsönösen találkozni kíván egymással, akkor előbb-utóbb a találkozás minden esetben megvalósul.
Medek Tamás
187.,
Mennyire számít, hogy milyenek voltunk az életünkben, a tekintetben, hogy a szellemvilágba hova kerülünk? Amilyen szinten vagyunk a testi halálunk előtt, olyan szintre tudunk odaát behangolódni? Fontos-e a spirituális fejlődés, mielőtt eljön a testi halál?
A szellemvilágnak számtalan szintje van, melyek rezgésszámban különböznek egymástól. Minden szintre olyan lelkek kerülhetnek, akik
az adott szint rezgésszámához hasonlatosak. Másképpen szólva a szellemvilág olyan szintjére kerül minden lélek, amilyen ő maga, és
éppen ebből kifolyólag, a magához hasonlatos lelkekkel lesz együtt. A lélek rezgésszáma annak megfelelő, amilyen lélekfejlettségi szinten
áll. Amilyen lelkületű. Amennyire fejlett, lelki értelemben. Döntően amilyen előjelű érzelmek és gondolatok megszületnek benne.
A testi halál után tehát (előbb-utóbb) minden lélek a szellemvilágba kerül, és minden lelket a feltétel nélküli szereret fogad, bármit is
tett, de mégis a tettei következményeképpen kerül egy maghatározott szintre és kell majd annak megfelelő következő életet is választania.
A spirituális fejlődés mindenképpen fontos, hisz azzal csak nyersz... és nem feltétlen a halál előtt fontos, hisz azért a mérlegelésnél a
teljes élet beleszámítódik, illetve minden, a saját értéke és súlya szerint, beleszámítva, hogy azóta azt jóvá tetted-e vagy sem.
Egy kapcsolódó cikkem:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/09/20/letezik_pokol_es_mennyorszag
Medek Tamás
188.,
Egy kedves hozzám forduló történetét szeretném most megosztani Veletek, akinek - nagy valószínűséggel - a már eltávozott férjével sikerült, különös módon kommunikálnia.
A levelét minimális változtatással közlöm.
"Egyik késő este mosogatás közben arra figyeltem fel, hogy egy üres flakon többször egymás után megrezdül az asztalon. Először arra gondoltam, a közelben talán valami jármű haladhatott el, az keltette a rezgést. Igaz, a mi lakásunk egy téglaépítésű lakótelepi ház második emeletén van, több nagy, hasonló épület zárja el az utcai forgalomtól. Innentől kezdve figyeltem a zajokat, kintit-bentit egyaránt. Próbáltam, hogyha kicsit arrébb teszem a flakont (talán a régi asztal felülete egyenetlen?), talán nem mozdul többé, de a rezgések így is előjöttek.
Megvártam még néhány rezdülést, és egyéb hangot nem hallván rákérdeztem az eltávozott férjemre, Ő van-e itt. A válasz megdöbbenésemre és örömömre szinte azonnali volt. Mivel kezdetleges kommunikációnak véltem, "megegyeztem" Vele, hogy csak "igen" válasz esetén mozdítsa meg a flakont. Természetesen, csak olyan kérdéseket tettem fel Neki, amikre magam is tudtam, mit válaszolna. És bár nemleges válasznál hosszasan kivártam, nem rezdült semmi, az igennél viszont szinte alig láthatóan, de jól hallhatóan, és csak akkor mozdult meg a flakon. Ekkor kihívtam magamhoz 13 éves közös gyermekünket, férjem imádott egyetlen gyermekét, akinek gyorsan elmondtam a tapasztaltakat.
Ő is kérdéseket tett fel édesapjának, amire az előzőekhez hasonlóan érkezett illetve nem érkezett válasz. Erre ő azt válaszolta, idézem: "ez nagyon para, ezért félni fogok ettől". Ettől kezdve még egyetlen kérdésére érkezett válasz, utána néma csend lett, a flakon nem mozdult többet. Közben én elmondtam neki, hogy az édesapja életében sem bántotta soha, miért tenné ezt halála után, hiszen mindig is imádták egymást. Végül ebben egyetértettünk gyermekemmel, de a (vélt vagy valós?) túlvilági kommunikáció már nem folytatódott. Nem tudtam és most sem tudom, mit gondoljak. Vajon tényleg itt volt, csak azért szakadt meg a beszélgetés, mert a gyerek megijedt? Ha itt volt, elment, vagy csak figyelt tovább? Vagy csak megtréfált bennünket valami? Ketten nem képzelhettük ugyanazt!"
A levelére írt válaszomban kifejtettem, hogy szinte biztos, hogy nem képzelődés volt ez az élmény és szinte biztos az is, hogy az eltávozott édesapa látogatta meg őket. Azért nem lehetett képzelet, mert mindketten (ő is és a lánya is) ugyanazt tapasztalták, és azért nem lehet "hétköznapibb" magyarázatot sem feltételezni, mert a válaszadás teljesen tudatos volt, a flakon viselkedése teljes mértékben tudatos intelligenciára utal. A válaszadás éppen azért szakadt félbe, mert az édesapának nem volt szándékában a lányára ijeszteni. Ő életjelet akart adni magáról, s erre lehetősége is volt, de amikor látta, hogy a lányát ez félelemmel tölti el, jobbnak látta abbahagyni.
Eltávozott szeretteinknek számtalan módja és lehetősége van arra, hogy üzenni tudjanak nekünk, hogy életjelet tudjanak adni magukról, persze az annyira nyilvánvaló eset, mint a hozzám fordulóé, nem túl gyakori. Azonban nagyon meghatározó saját élmény annak, aki átéli, hiszen rendkívüli módon erősíti az átélőben a hitet, már-már biztos tudást adva, hogy az eltávozott szerette igenis él, és az elválásuk csupán átmeneti.
Ezúton is köszönöm a levél írójának a nyilvános közléshez való hozzájárulását, hisz úgy gondolom, sokak számára jelenthet a története megerősítést!
Medek Tamás
189.,
Tudnál nekem a spirituális fejlődéshez adni tippet, tippeket?
A spirituális fejlődés voltaképpen nem más, mint a lelki fejlődés. Hogy egyre jobb legyél lelki értelemben.
Mitől leszel egyre jobb? Ha minél inkább azt teszed mással, amit szeretnéd, ha veled tennének. Ha minél inkább önzetlen leszel az önzőség helyett. Ha minél inkább egyformán kezeled másokat és magadat. Ha minél inkább a pozitív érzelmek és gondolatok kerülnek túlsúlyban benned a negatívokkal szemben. És még hasonlók.
A spirituális fejlődés tehát nem más, mint egyre jobb emberré, egyre jobb lélekké válni.
Egy kapcsolódó cikkem:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/12/29/a_spiritualitasrol_a_legegyszerubben
Medek Tamás
190.,
Létezik az, hogy egy élethelyzetben mintha valaki más irányítana? Akár gondolatban?
Sokan igencsak meglepődnének, ha megtudnák, hogy a szellemi világból (vagy rosszabb esetben a köztes térből) szellemi lények milyen ráhatással vannak az életünkre, egyes pillanatainkra. Ez lehet jó és rosszindulatú ráhatás is, attól a szellemtől függően, aki sugallni igyekszik. Minden ember rendelkezik egy telepatikus csatornával, de mindenki más-más erősséggel képes azt használni. S ezen a csatornán keresztül tudnak a szellemi lények gondolatokat, sugallatokat közvetíteni felénk, melyet mi vagy saját gondolatainknak vagy különös, furcsa megérzéseinknek titulálunk aztán.
E segítség oka lehet az is, hogy a vállalt életutunkon tartsanak, de lehet egy egyszerű segítség nyújtás is, mely mint írtam fentebb, lehet jó és lehet rossz szándékú is. S végül, ilyen eset előfordulhat akkor is, ha a gondolat forrása nem egy tőlünk független szellemi lény, hanem mi magunk, a felsőbb énünk, a lelkünk, ki aminek nevezi.
Medek Tamás
191.,
Az milyen karmát eredményez, ha például valakit meg akarnak ölni, amit könnyen megakadályozhatnák, de nem teszek semmit sem?
A testi halálod után, amikor visszatérsz a szellemvilágba, és elemzésre kerül az éppen hátrahagyott életed, akkor annak minden pillanatát látni fogod, valamint azt, hogy minden egyes tetteddel mit okoztál másoknak valamint azt is, hogy mi az, amit másképpen tehettél volna. Mi az, amit megtehettél volna (a jó érdekében), de te nem tetted meg, te másképp cselekedtél. Mindezek alapján kerül majd a későbbiekben megtervezésre a következő életed, szellemi segítőid közreműködésével.
Minden egyes léleknek a testi halálának az időpontja (sőt, olykor még annak neme is) már a leszületés előtt el van tervezve, s ha annak ideje eljön, a léleknek mennie kell. (Többnyire több ilyen időpont is létezik, habár a lélek számára általában nyilvánvaló, melyik is lesz a tényleges időpont.) Ha még nem jött el ez az idő, akkor a dolgok úgy alakulnak, hogy a lélek még maradhat. Tehát ha valakinek az a karmája, hogy gyilkosság áldozataként haljon meg, akkor olyan körülmények adódnak közben, hogy senki se tudja megakadályozni. Ha a léleknek még nem jött el az ideje, akkor valami módon - akár úgy, hogy valaki megakadályozza - megússza az esetet.
Ebből persze az következik - megfordítva a szemszöget -, hogy ha meg tudsz akadályozni egy gyilkosságot, s meg is akadályozod, akkor az illetőnek még nem jött el az ideje. Ha nem tudod, akkor viszont igen, tehát neki mindenképpen mennie kellett. Véletlenek aligha léteznek.
Ritkább eset, amikor egy lehetséges kilépési ponthoz (testi halál időpontjához) ér a lélek, s pontosan az a te karmád, ez esetben leckéd, hogy megmented-e őt. Ilyenkor lenne rá lehetőséged, de nem teszed valamilyen elgondolásból.
Hosszasan lehetne még erről beszélni, ráadásul ahány eset, annyi féle (karmikus) háttérrel rendelkezik.
A lényeg azonban tehát, hogy amennyiben valóban könnyedén megakadályozhatnál egy gyilkosságot, te azonban mégsem teszed, akkor annak megfelelő karmát vállalsz magadra, persze nyilvánvalóan nem ugyanolyat, mint maga a gyilkos. Teljesen egyéni esettől függ, melyben hatással van az is, hogy közben milyen gondolatok voltak benned, milyen körülmények voltak közben, stb. S többnyire a későbbiekben derül ki, hogy valóban nem volt dolgod megmenteni őt, vagy éppen az lett volna a dolgod.
Ettől függetlenül, ha nyilvánvalóan lett volna rá lehetőséged, de szánt szándékkal mégsem tetted, akkor nem jól cselekedtél.
Medek Tamás
192.,
Mi a különbség a szellem és a kísértet között?
Mindannyian szellemek (lelkek) vagyunk. Teljes létezésünknek jelenleg a reinkarnációs időszakát éljük, tehát felváltva, hol testben a fizikai világban, hol test nélkül a szellemi világban vagyunk. (Testi életeink egymásból követeznek, mindig azt tapasztaljuk meg, amit korábban mi okoztunk másoknak, hogy ebből megtanuljuk végül, hogyan viseltessünk mások iránt.) Néhány esetben előfordul, hogy a test halála után a lélek nem tér vissza a szellemvilágba, nem kel át a fénybe, és több-kevesebb ideig itt ragad a köztes térben. Általában azért, mert túlságosan is ragaszkodik valakihez vagy valamihez az éppen hátrahagyott életéből és/vagy nem kellő tudatossága miatt. Persze előbb-utóbb mindenki belátja, hogy vissza kell térnie a szellemvilágba, hogy tovább tudjon haladni (ki fél év alatt, ki 500 év alatt), de addig is itt marad, melyhez még itt élő emberektől kell energiát nyernie, s mely időszak alatt saját maga is ilyen-olyan megnyilvánulhat a még itt élők számára. Mondhatni kísért bennünket.
Azt a szellemet nevezzük tehát kísértetnek, aki egy hibás döntése következtében még itt maradt a köztes térben, s ebből következően (törvényszerűen) itt létének tanúbizonyságát is adja.
Medek Tamás
193.,
Minek élünk most ha egyszer úgyis meghalunk és semmibe veszünk? Bár sokan hisznek hogy van a halál után valami de mi van ha még sincs?
Én azt gondolom, ma már kellő bizonyíték áll a rendelkezésre, ami megfelelően alátámasztja, hogy a lélek és a test létezése egymástól független dolog. (Dokumentált halál közeli élmények, szellemi tevékenységek észlelése, reinkarnációs emlékek, stb.) Csak az a különbség emberek között, hogy van aki hajlandó észrevenni őket, s van aki nem. Ha az a kérdésed, hogy vajon van-e túlvilág, van-e élet a halál után (és a leszületés előtt), én nem hiszem, hanem tudom, hogy igen, mert olyan megtapasztalásokon vagyok túl, melyek számomra nem hagynak kételyt, valamint az egyébként is felelhető bizonyítékokat is hajlandó voltam észrevenni. Ám tiszteletben tartom mások véleményét is, ezt igazándiból mindenkinek magának kell eldönteni és érezni, hogy hogyan áll a fizikai világon túli dolgokhoz.
Írod, hogy mi van ha még sincs valami a halál után? Mint írtam, mindenkinek szíve joga valamelyik oldalra állni ebben a véleményben. Én tudom, hogy van, de nem várhatom el és nem is várom el mástól, hogy így vélekedjen - ezt mindenki maga dönti el. De biztatnálak, hogy mélyedj el jobban a "témában" és ha van szemed rá, rá fogsz jönni, hogy valami nem stimmel a hagyományos felfogással. És ha csak hiszel benne, is többet ér, mintha abban hinnél, hogy ennyi csak az élet. Ha viszont hiszel benne eléggé, akkor kevésbé fog olyan kérdés mardosni, melyet feltettél.
Medek Tamás
194.,
Hogyan tudjuk a haragot pozitív érzésekké átformálni?
Én úgy vélem, hogy a következő belátás segíthet a leginkább, ha valakire haragszunk és nem szeretnénk. Ehhez meg kell értenünk, hogy semmi sem véletlen az életünkben, s meg kell értenünk, hogy ítélkezni nekünk nincs jogunk. Ha valaki rosszat tesz nekünk, eleve azt a valakit minősíti, nem minket, és a tettéért ő fogja vállalni a felelősséget és a következményeket, nem mi. Mi azért fogjuk, amit mi teszünk, s ahogy mi reagálunk mások tetteire.
Ha egy személy nekünk rosszat tesz nekünk, akkor azt az Égiek okkal engedték, hisz ezt nekünk meg kellett tapasztalni, nekünk az egy lecke, hogy miként is reagálunk rá. Ha haraggal, akkor elbuktunk a leckén, de ha megbocsájtással, megértéssel, elengedéssel, akkor helyesen jártunk el.
Ha megértjük tehát, hogy a mi dolgunk nem a harag s nem az ítélkezés, hanem annak eldöntése, hogy azonosulunk e az adott tettel és személlyel vagy sem, s hogy az ilyen esemény csupán próbatétel számunkra, hogy miként is reagálunk rá, akkor az sokat segíthet abban, hogy a haragunkat pozitív érzésekké formáljuk át.
Medek Tamás
195.,
A nehéz helyzetek azért vannak, mert a hozzánk közel álló személyek nem becsülnek meg bennünket eléggé, a viselkedésük bántó. Jól gondolom?
Látszólag ez a helyzet, igen. Hogy azért vagyunk nehéz helyzetben, mert mások nem bánnak velünk megfelelően. Valójában azonban okkal vagyunk meghatározott személyek között. Amit mások adnak nekünk (lelki értelemben), azt kell most megtapasztalnunk a lelki (karmikus) előzményeink következtében, illetve a leszületés előtt ilyen tapasztalások megélésével terveztük a sorsutunkat, hisz az ilyen helyzetekben való tanulást volt szükséges választanunk. Okkal vagyunk tehát mindig olyan helyzetben és olyan személyek között, amelyben és akikkel vagyunk.
A dolgunk minden esetben az, hogy abban minél helyesebben járjunk el. Hogy minél kevésbé okoljunk érte másokat, hogy tudjuk, okkal kell élnünk az adott helyzetet és hogy igyekezzünk minél kevesebbet ártani, de lelki értelemben minél többet adni benne másoknak és magunknak egyaránt. S minél inkább megértjük az adott helyzet okát és célját és minél inkább megértjük, hogy nem utoljára próbálkozhatunk (és nem is először próbálkozhattunk) helyesen megoldani az adott helyzetet, akkor annál kevésbé járhat a megélése számunkra fájdalommal.
Medek Tamás
196.,
Rengeteg dolog van ami fáj még akkor is, ha hiszek abban, hogy esélyem lesz még akár a mostani akár a következő életeimben újra élni bizonyos dolgokat, aminek az elvesztése most fáj. Vagy rosszul gondolom?
Természetesen akkor is fájni fog persze, ha tudjuk, hogy nem csak ez az egy életünk van. Azonban nagyon el kell mélyítenünk e tudást ahhoz, hogy azt a gyakorlatban, a fizikai elménk is minél jobban megértse. Ugye a földi elménk (aminek a testi életünk alatt nagyon nagy hatása van ránk) óhatatlanul is azt hiszi és azt érezteti velünk, hogy csak ez az egy életünk van, s csak annyi létezik a világból, amennyit most látunk és tapasztalunk belőle. Ezt rettentő nehéz igazán felülírni, nem is sok embernek sikerül.
S addig fáj igazán egy számunkra negatív élethelyzet, ameddig a földi elménk uralja a gondolatainkat. Ha nem csak elméletben tudnánk, de igazán mélyen is a hétköznapi gondolatainkká válna, hogy nem csak ez az egy életünk van, és ami most nem sikerült, előbb-utóbb sikerülni fog, s hogy semmit és senkit sem veszíthetünk el igazán... akkor sokkal kevésbé fájna. Összegezve tehát: igen, fáj még akkor is, ha hisszük a túlvilágot és következő életet. De csak addig, amíg még a földi elménk szava erősebb a lelkünk szavánál és a megtanult spirituális ismereteknél.
Medek Tamás
197.,
Gyerekkorom óta a legalapvetőbb kérdésre keresem a választ. Akkor úgy tettem fel, hogy mi végre vagyok a világon? Ma ezt így kérdezem: Isten mi célból teremtette a lelkeket? Mi célból kell keresnünk a végső tökéletest, hogy végül visszaolvadjunk az egészbe?
Szinte nincs is olyan ember, akiben ezek a kérdések ne merülnének fel. S erre a kérdésre nagyon hosszan lehetne csak kielégítő választ adni, de ugye ezeket taglalom lényegében a legtöbb cikkemben is. Most megpróbálom nagyon dióhéjban.
A lelkünk létezése egy földi ésszel felfoghatatlan hosszúságú időtartam. A forrásból (Istenből) válunk ki és a létezésünk végső szakaszán, amikor elérjük azt a tökéletességet, mint a Forrás, akkor visszaolvadunk bele. A létezésünknek csak egy kisebb szakasza a reinkarnációs időszak, amikor hol testben élünk a fizikai világban és hol test nélkül a szellemi világban. Nagyjából annyit tesz ez, mint jelen életünkben az iskolás időszak. Itt tanuljuk meg azt, hogy noha különálló lények vagyunk, a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, így bármit teszünk mással, azt magunkkal is tesszük.
Testben élve fokozottabban érződik a másoktól való elkülönültség érzése, valamint mivel a testünk leárnyékolja az energiánkat, így tőlünk eltérő energiájú lelkekkel is együtt tudunk élni, hogy tanulhassunk egymástól - ez a lényege a fizikai világnak. Azonban mivel ez a tanulási folyamat rendkívül hosszú, ezért élhetünk nagyon sok testi életet. Amikor ezen tanulmányainkat befejeztük, akkor örökké a szellemi világ lakói maradunk, hisz az az igazi otthonunk. A fizikai világon tehát ezért vagyunk. A (szellemi) világon pedig azért, amiért itt a fizikai világban a gyerekek vannak.
A Forrásból épp úgy válunk ki, mint itt a gyermek teste az anyja testéből. Kiválik, hogy fejlődjön, hogy a szülő az örömét lelje benne, s hogy (a testről beszélek most első sorban) ugyanolyanná váljon végül, mint a szülő, akiből tehát kivált. Felnő, ugyanolyan lesz, mint akiből kivált, s végül visszaolvad abba (a földbe), amiből annak idején kivált. (Ugye az anya teste is a földből származik végeredményben.) Isten éppen ezért "szül" bennünket, ezért teremt bennünket, hogy örömét lelje bennünk, hogy éljünk, hogy tapasztaljunk, hogy élvezzük az élet örömét (ehhez sajnos fájdalmakon is át kell menni, de csak azért, hogy később még jobban tudjuk értékelni az örömöket, a jót), s végül, amikor a teljes tökéletességet elértük, s azonossá válunk vele, akkor visszaolvadhassunk belé. Természetesen ez a visszaolvadás egy napon nem említhető az itteni fizikai elmúlással.
Medek Tamás
198.,
Nagyon jó lenne nem a bizonytalanságban élni, hogy jól döntünk-e az életünk bizonyos élethelyzeteiben, és nem csak a végén megtudni, hogy helyesen cselekedtünk-e...
Számtalan életünk közül ugye csak egy a mostani. S ugyan jelenleg a többire nem emlékszünk tudatosan, de a tudatalattinkban minden benne van. Amikor megélünk egy élethelyzetet és döntünk benne, akkor mind a megélésben, mind a döntésben - tudat alatt - felhasználjuk az összes korábbi emlékeinket, tapasztalatainkat. Mindig a legjobban döntünk - a körülményekhez és saját magunkhoz képest legalábbis. Aztán ameddig nem tökéletes a döntés, addig újra és újra lehetőséget kapunk javítani, életeken átívelően. Menet közben azonban döntően abból gazdálkodhatunk, ami bennünk van.
Mint egy vizsgán. Menet közben nem kapunk segítséget, vagy csak valamennyit, s döntően abból kell gazdálkodnunk, ami bennünk van. S ha nem sikerül a vizsga, akkor otthon újra átnézzük a tananyagot, még jobban megtanuljuk és legközelebb újra megpróbáljuk.
Medek Tamás
199.,
Ha az abortusz bűnnek számít a spiritualitás szempontjából, akkor a lombik program nem hasonló bűn-e? Nem véletlen hogy egy párnak nem születhet közös gyerekük és ezt külső segítséggel mégis kierőszakolják maguknak, sokszor nagyon sok szenvedés árán is. Akkor ez nem bűn valamilyen szinten?
Nagyon jó kérdés, valóban fontos tisztázni ezt is. Alapvetően - nem csak e tekintetben tehát - azt mondják a szellemi közléseim, hogy az ember az értelmét azért is kapta, hogy kifejlesszen különböző technológiákat, módszereket. S kapta hozzá (is) a szabad akaratot, hogy eldöntse, mire használja azokat, vállalva így (ennek is) a karmikus következményét. Például egy olyan módszer feltalálása és alkalmazása, melyben párokat segítenek gyermekáldáshoz, ugyan nagyon kötélen táncol, hogy melyik kategóriába esik spirituális érelemben, de alapvetően nem bűn, ha annak alkalmazását a jó szándék vezérli.
Mégis elmondható, hogy ha egy párnak nem lehet természetes úton gyermeke, akkor az sem a véletlen műve, tehát nyilván jelen életükben azt tervezték, hogy gyermek nélkül éljenek. A földi elme azonban nagyon másként érezhet, mint a lélek odaát (aki ráadásul tisztában is van vele, hogy mit, miért kell most megéljen), így nagyon komoly tudatosság szükséges ahhoz, hogy valaki belássa és elfogadja a megélni szükséges sorsútját.
Összegezve tehát: ha valakik nagyon vágynak gyermekáldásra, de ez csak az általad említett módon lehetséges, akkor valójában attól függően, hogy mennyire tudatosak, számít "jó" vagy "rossz" döntésnek a mesterséges út. Ilyenkor tehát el kellene fogadják a természet döntését, de amennyiben ez számukra (a mostani földi elméjük számára) nagyon kínzó és fájdalmas, és van is rá módjuk, hogy úgy változtassanak rajta, hogy másoknak és maguknak nem ártanak vele, akkor helye lehet e technológiának.
Medek Tamás
A sorozat következő, 7. részét, ide kattintva éred el!
Medek Tamás
Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.
