Kedves Olvasóm! Az alábbiakban ismét olyan kérdéseket és az arra adott válaszaimat teszek közzé, melyeket a kedves hozzám fordulók tettek fel nekem, hiszen úgy gondoltam, azok másokat is érdekelhetnek. Természetesen a hozzám fordulók beleegyezésével és úgy átalakítva, hogy rájuk nézve azok teljesen névtelenek legyenek. Remélem, számodra is hasznosak lesznek ezen gondolatok és számos kérdésedre választ kaphatsz általuk. (További hasonló kérdéseket és válaszokat olvashatsz Facebook oldalamon is.) E cikksorozatom előző, hatodik részét pedig ide kattintva éred el.

 

 

200., 

Olyan szeretteink is várni fognak ránk, amikor eljön az időnk, hogy átsegítsenek a szellemvilágba, akikre a földi életünkben haragudtunk, akikkel nem volt jó viszonyunk?

Ugye amikor eljön az időnk, akkor a már korábban eltávozott szeretteink jönnek elénk, hogy segítsenek bennünket az átkelésben. Azonban azt általánosságban nem lehetne megmondani, hogy olyan szerettünk is jön-e elénk, akire az adott életünkben nagyon haragudtunk vagy bármi másért nem volt jó a kapcsolatunk. Ez ugyanis nagyon egyén és helyzet függő. Előbb-utóbb találkozni fognak az ilyen viszonyban állt lelkek is, ez bizonyos, de odaát már az ilyen lelkek is másként fognak egymásra tekinteni.

Az ismereteim szerint a szellemi segítőink, a szellemi feljebb valóink döntik el végül is, hogy kik jöhetnek majd elénk, alapos mérlegelés után. De attól is függ alapvetően, hogy számunkra éppen akkor kinek, kiknek a jelenléte a jobban megnyugtató. Az is elképzelhető, hogy az érkező lélek már abban az állapotában is teljesen másképp fog arra a lélekre gondolni, akivel haragban állt, amikor éppen visszatér a szellemvilágba, tehát már akkor sem lesz számára kínos, ha találkozni kell vele - sőt.

Összefoglalva tehát, ez nagyon helyzet és egyén függő. Annyi bizonyos, hogy nem kell félnünk az olyanokkal való találkozástól, akikkel itt haragban voltunk, hisz ha kell is találkoznunk, az egyrészt a mi érdekünket fogja szolgálni, másrészt ott már abban az állapotban lényegesen másként fogunk gondolni az adott lélekre.

Biztosra vehető azonban, hogy már az odaát lévő lélek is bánja azt, hogy milyen volt az életében, és bizonyos, hogy azt kérné, azt szeretné, hogy a az itt, testben élő lélek is megbocsásson neki. Természetes ha most vannak ilyen sérelmeink, ha egy ilyen kapcsolati minőséget tudhatunk magunkénak, azonban ha majd mi is odaát leszünk, akkor meg fogjuk érteni, hogy miért kellett nekünk éppen ezt megtapasztalnunk, s hogy miért is "kellett" annak a léleknek, akire haragszunk, úgy viselkednie, ahogy.

Medek Tamás

 

201., 

Véletlenek nincsenek, minden okkal történik, az lesz az életedben amit megteremtesz?

Véletlenek valóban nincsenek. Az életedben az lesz, amit a lelked a lelki (karmikus) előzményei alapján a szellemi segítőivel megtervezett, tehát amit annak alapján most megélni kénytelen, s ami most számára megélni szükséges. A tervezés lényegi része a leszületés előtt, a két fizikai élet között a szellemvilágban történik, azonban ez a fizikai élet alatt is folytatódhat, a lélek és a szellemi segítői között. (Például akkor, amikor a test alszik.)

A szellemi segítőinknek tehát nagyon komoly befolyása van az életünk alakulására, hisz mi ideiglenesen elfelejtjük, mit terveztünk magunknak, így ők segítik odaátról azt, hogy minden - lényegében legalábbis - a tervünknek megfelelően alakuljon most számunkra. Az életünkben tehát valóban az történik, amit megteremtünk magunknak, de azt fontos tudni, hogy adott testi életünkben e teremtés korlátozott, hisz bár mindent megteremthetünk a gondolatainkkal, azonban az addig felhalmozott karmikus terheinket viselnünk kell.

Medek Tamás

 

202., 

Sokat meditálok, bár még nehéz igazán átélnem. A korona csakrámat is próbálnám megnyitni. Milyen mértékű spirituális fejlődés érhető el így?

A spirituális fejlődésre én azt gondolom nem egy túlmisztifikált dologként kell tekinteni. Nem feltétele neki sem a meditálás, sem a különböző csakrák megnyitása. Ez talán ahhoz szükséges inkább, hogy magasabb szellemi lényekkel és/vagy a lelkünkkel, szellemi vezetőinkkel érzékelhetőbb kapcsolatunk legyen, azonban ezek megtörténnek ilyen technikák nélkül is, ha azoknak meg kell történnie. A meditációt és más hasonló technikákat bár érdemes végezni, de csak akkor, ha abban jól érezzük magunkat, s ha mi attól javulást észlelünk magunkban.

Azonban a spirituális fejlődés önmagában nem ez. Hanem az, hogy minél inkább a jót kívánjuk másoknak és magunknak, minél inkább önzetlenek legyünk az önzőség helyett, döntően minél inkább pozitív gondolatok és érzelmek szülessenek meg bennünk, minél inkább azt tegyük másokkal, amit szeretnénk, ha velünk tennének. Tehát minél inkább ilyenné válunk a mindennapjaink során, annál inkább elmondható, hogy spirituálisan fejlődtünk. Természetesen az ebben való fejlődés teljesen egyéni ütemben zajlik, tehát mindenkinek olyan mértékben, ahogyan tőle telik. Az efelé való törekvés bár alapvető fontosságú, de azt be kell lássuk, hogy a teljes tökéletességet még valamennyien nem ebben az életünkben fogjuk elérni.

Medek Tamás

 

203., 

Egy kedves hozzám forduló történetét szeretném most megosztani Veletek, mely kiválóan bizonyítja a túlvilág létezését.

"Egy közeli ismerősöm haldoklott, már egy ideje ágyban feküdt, annyira legyengült. Többször látta eltávozott ismerőseit a szoba különböző pontjain, persze az élő hozzátartozók azt hitték, már elmeháborodott lett. Közben édesapán is meghalt, de a haldokló ismerősömnek ezt már nem mondták el, hogy nehogy felzaklassák vele. Viszont azt követően, hogy apu meghalt, már aput is látta az eltávozott ismerősei közül a szobában."

Ugye azt tudvalevő, hogy a az éppen távozni készülő lélek elé mindig érkeznek azon lelkek, akik az adott életében a szerettei voltak, hogy nyugtassák és hogy segítsék őt a szellemvilágba való visszatérésben. A lelkek sok esetben hetekkel is jöhetnek azt megelőzően, hogy a testi halál bekövetkezne. S ezért figyelhetjük meg sok esetben, hogy a haldoklók látják már a korábban eltávozott szeretteiket maguk körül, míg a többi testben élő hozzátartozóik nem. Eleve az a tény bizonyító erejű a túlvilágot illetően, hogy a haldoklók mindig csak olyan személyt látnak maguk körül a látomásukban, akik már azt megelőzően eltávoztak a fizikai világból. Az iménti történet viszont különösen kiválóan bizonyítja a túlvilág létezését, hiszen a haldokló csak azután kezdte el látni a hozzám forduló édesapját, miután az (az ő haldoklása közben) meghalt, noha ezt a tényt szándékosan nem mondták el neki. Tökéletesen megfigyelhetjük ebben a történetben tehát, ahogy az eltávozott édesapa a testi halála után eleget tett annak a kötelezettségének is, hogy elé jöjjön egy kedves ismerősének, hogy ő is segítse neki a szellemvilágba való, hamarosan bekövetkező visszatérését.

Egy kapcsolódó cikkemet szeretném még itt ajánlani, melyben arról írok, hogy miért is láthatják a haldoklók a korábban eltávozott szeretteiket:
https://tudatostudat.blog.hu/2019/03/01/miert_latjak_a_haldoklok_a_mar_eltavozott_szeretteiket

Medek Tamás

 

204., 

Hogyan fogom felismerni odaát az ebben az életben ismert szeretteimet? Hisz testük csak itt van.

Az ismereteim és a szellemi közléseim szerint a más lelkek (például az ebben az életben ismert szerettei) felismerése nagyon magától értetődő dolog. Egyrészt, mert az érkezésünk után teljesen úgy látjuk őket, abban a formában és alakban, ahogy most ismertük őket, másrészt gondolati úton is érintkezünk velük olyankor, tehát ha ránézünk egy lélekre, egyszerűen tudni fogjuk, hogy kik ő.

Tudni kell, hogy a mostani fizikai testünknek a "tervrajza", tehát a formája (is) egy energetikai lenyomatként odaát is él. Sőt, ott él igazán, amit most látunk, annak az "csak" egy, a fizikai világban megtestesült alakja. Odaát tehát "felvehetjük" ezt az alakot, amit ott persze már nem szó szerinti fizikai test lesz, hanem annak egy energia lenyomata, de ott és akkor, azt (majdhogynem) ugyanúgy fogjuk érezni és látni, mint itt. Azonban - mivel a testi forma csak a testi világ sajátja - ezt a formát csak addig használjuk odaát, amíg az a teljes tudatosság vissza nem tér, amivel a leszületésünk előtt is rendelkeztünk. Amíg még érzelmileg kötődünk az éppen hátra hagyott fizikai életünkhöz.

Amint ez megszűnik (idővel mindenkinél megszűnik, mint ahogy ébredés után is reggel előbb-utóbb szembesülünk azzal, hogy eddig aludtunk, most ébren vagyunk), akkor már nem szükséges, hogy mi ebben az alakban mutatkozzunk vagy hogy mások így mutatkozzanak előttünk. Akkor már energia lényekként mutatkozunk egymás előtt, ami most földi ésszel nehezen elképzelhető, azonban ott és akkor az lesz a természetes. S akkor már felettébb igaz lesz az, hogy telepatikus úton fogjuk felismerni a másik lelket. Tehát ránézünk
és egyszerűen tudni fogjuk, hogy ki az - amennyiben már ismertük őt.

Medek Tamás

 

205., 

Az állatok hova kerülnek a testi haláluk után? Láthatjuk őket még egyszer?

Az egyik legvitatottabb kérdés, az állatok és az ember lelke közötti különbség, hisz valamely tanítások azt mondják, hogy ugyanúgy leszülethetünk egy másik életünkben egy állat testében is (sőt egyes források szerint akár ásvány és növény "testében" is), míg mások azt mondják, a két létforma között lehetetlen az átmenet és az emberi és állati lélek között lényeges különbség van. Ez utóbbit támasztják alá az én ismereteim és szellemi közléseim is. Nem szeretnék egyik nézet mellett sem egyértelműen kardoskodni, de tény, hogy az eddigi tapasztalatai és ismereteim egyértelműen azt igazolják, hogy a emberi és az állati lélek nem keverhető. Sok helyütt írtam már erről.

A legfontosabb különbség a következő. Az állati lélek egy, a fajára jellemző csoportlélekből válik ki a leszületése előtt, s a testi halála után abba is olvad vissza. Az egyéniségét, személyiségét utána nem tartja meg, ugyanakkor annak egy lenyomata mégis bekerül a mindenség krónikájába (Akasha), melyből a tudatunk képes, számunkra valósnak tűnő képzetet teremteni. Ezért fordulhat elő, hogy a testi halálunk után láthatjuk, találkozhatunk egykori kedvencünkkel.
Az állati léleknek nincs szabad akarata, testi életében a fajára jellemző zárt rendszert követi, viselkedése a fajára jellemző, ösztönös. Ettől legfeljebb az ember közelségére és hatására térhet el (lásd házi kedvencek), de mihelyst az ember közelsége megszűnik, úgy az állat is visszatér a fajára jellemző ösztönprogramhoz. Nézzük ezt egy példán keresztül. A kutya ugye a farkasból, ember által létrehozott, kinemesített faj. Ha egy farkast (vagy egy olyan kutyát, amely a vadonban született) háziasítunk, akkor az ember hatására és közelségére eltérhet idővel némileg az ösztöneitől, azonban ha hirtelen visszahelyeznénk a vadonba, a természetes körülményei közé, akkor hamarosan vissza is állna az ösztönprogramja.

Fontos kiemelni még, hogy az állatoknál, az adott fajra jellemző ösztönprogram nem változik érdemben az idővel, tehát lélekfejlődés nem figyelhető meg az esetükben. Mivel az állatoknak nincs szabad akarata, így a döntésükért, tetteikért felelősséggel sem tartoznak, így karmát sem generálnak, következésképpen reinkarnálódniuk sem szükséges. Az emberi lélek viszont eleve saját egyéniséggel rendelkezik, mely Istenből, az ősforrásból vált ki a létezése kezdetén. Szabad akarattal rendelkezik, tehát bármit megtehet, viszont így a tetteiért felelősséggel is tartozik, következésképpen reinkarnálódnia is kell, hisz meg kell tanulnia, hogy a szabad akaratából milyen döntést helyes hoznia. Az emberi lélek tehát folyamatosan fejlődik, és életeken átívelően egyre nemesebbé válik, egyre inkább a jót fogja kívánni és tenni is, másokkal és magával. Az emberi lélek a személyiségét és az egyéniségét a testi halála után ugyanúgy megtartja. Nagyon röviden összefoglalva ez a különbség az állati és az emberi lélek között. Lényeges a különbség tehát.
Bár ez lehangolóan hathat azokra, akik nagyon közel kerültek életükben érzelmileg egy állathoz, azonban jó hír, hogy ameddig a lelkük igényli azt, odaát is "találkozhatnak" velük. S végül, fontos kiemelni, hogy az állatok tehát nem egyenrangú szereplői a létezésnek, mégis nagyon fontos, hogy tisztelettel bánjunk velük. Bizonyos állatok tanítanak nekünk (például a kutyák a feltétlen szeretetet), mások pedig próbatételek számunkra, hogy miként bánunk egy olyan érző lénnyel, aki felett látszólagos hatalmunk van. Egy kapcsolódó cikkemet ajánlanám még:
https://tudatostudat.blog.hu/2018/04/19/mi_a_kulonbseg_az_ember_es_az_allat_kozott

Medek Tamás

 

206., 

Mi a helyzet akkor, ha úgy teszek rosszat, hogy közben a jó szándék vezérel? Például nevelési célzattal, hogy tanuljon végre az illető a hibájából - tehát kihúzhatnám a csávából, de nem teszem, mert így mindig én leszek a megmentő, ő pedig sosem lesz önálló. Ezzel rosszat teszek neki?

Amikor látjuk, hogy valaki rossz úton jár és bár segíthetnénk neki (úgy, hogy kihúzzuk a csávából, hogy helyette oldjuk meg a problémáját), de mégsem tesszük, az még önmagában helyes tett is lehet. Valójában a szándék a fontos. Ha a szándékunk jó, akkor a tett is jó - legalábbis részünkről. S az a szándék jónak minősül, amikor nem ártásból nem segítünk valakinek, hanem (őszinte jó indulatból) azt szeretnénk, hogy ő maga tanuljon végre a hibájából és legközelebb nagyobb eséllyel ne kövesse el ugyanazt. Ilyenkor is fontos azonban, hogy - elméletben legalább - felhívjuk a figyelmét, hogy amit tesz, nem jó és mi másként tennénk.

Medek Tamás

 

207., 

Miért van szükség a spirituális ismeretekre?
Én hogy indultam az úton?

Bár a lelki dolgok mindig is közel álltak hozzám, én 37 éves koromig döntően elfogadtam a materiális világnézetet, hisz abban nőttem fel. Bár valahol sejtettem, hogy lenni kell valami felsőbb szellemi erőnek, ami mindaz mögött áll, mint amit látunk, és irányítja valamiféleképpen azt, de mégis elfogadtam azt a nézetet, miszerint egy bizonyos ősrobbanással a semmiből és véletlenek milliárdjai által jöttünk létre. Elfogadtam, hogy az élet egyszeri, csupán annyi, mint amennyit most látunk és tapasztalunk belőle, és hogy az életünket voltaképpen a vak véletlen irányítja, ami így pusztán a szerencsén és a balszerencsén múlik. Elfogadtam, hogy valójában nem vagyunk mások, mint egy természet által létrehozott biológiai test, a gondolataink pedig annak biokémiai termékei.
2016-ban aztán, egy saját, meghatározó élményem hatására döbbentem rá végül, hogy ez mind nem igaz.
(Az élményemről - ha kíváncsi vagy rá - a cikk végén található linkre kattintva olvashatsz.)

Akkor még szinte semmit sem tudtam abból, amit most tudok, de annyi már világossá vált előttem, hogy amit eddig tudtam a világról és benne magunkról, a tudatunkról, az nem igaz. Ugyanakkor végtelen tudásszomj tört rám, hogy ha az nem igaz, amit eddig tudtam (és a legtöbb ember tud), akkor mégis... mi az igazság? Tudni akartam és az is az első gondolataim egyike volt, hogy amit megtudok, azt szeretném minél több olyan embernek átadni, akik hozzám hasonlóan nyitottak erre, akik hozzám hasonlóan rájöttek, hogy addig tévhitben élték az életüket, vagy akiket érdekel a fizikai világon túli világ. Ezután egy másfél éves intenzív ismeretszerzési időszak kezdődött számomra, melyben nyilván közel sem mindent, de sok mindent megtudhattam arról, ami érdekelt és szerencsére (bár már tudom, szerencse nem létezik) nagyon sok saját élményt is kaphattam, mely sok esetben a hit helyett biztos tudást adott számomra. A megszerezett ismereteket aztán mindig igyekeztem mások számára is hozzáférhetővé tenni, s így született meg először a blogom (tudatostudat.blog.hu), melyet 2016-ban kezdtem írni, és utóbb, 2019-ben ez a Facebook-os oldalam.

Ma már tudom, hogy az életet nem a véletlenek irányítják, hanem olyan szellemi lények (mint mi, csak már nálunk jóval fejlettebbek), akik igyekeznek a most megélni szükséges sorsutunk szerint alakítani a velünk történő eseményeket. Az egyéni sorsutunkat pedig a lelki előzményeink, a karmánk alapján kell most megélnünk. Ma már tudom, hogy a világ nem a semmiből és nem cél nélkül, véletlenül alakult, hanem felsőbb szellemi erők hozták létre, hogy a lelkek (akik valójában vagyunk) testi életeken keresztül tanulhassanak, fejlődhessenek, egyre inkább ráérezve arra, mit jó tenni a többi lélekkel és mit nem. Ma már tudom, hogy az életünk nem egyszeri, és a születésünk valamint a halálunk csupán a testünkre vonatkozik. Mi, akik valójában vagyunk, ugyanúgy léteztünk annak megfoganása előtt és létezni fogunk annak elmúlása után is. Ma már tudom, hogy senkit sem veszítünk el végleg, és ha nekünk is eljön majd az időnk, akkor valamennyi olyan lélekkel találkozhatunk, akikkel kölcsönösen találkozni kívánunk. Ma már tudom, hogy ami itt és most történik, az a lelkünk, erre az életre szóló életterve alapján történik úgy, ahogy, s azt élnünk kell, illetve változtatni, ha tudunk mások ártása nélkül, vagy elfogadni. S hogy bármi is történjék itt, az végül belátjuk, csak a lelkünket szolgálja, de minden ami itt történik, múlandó, átmeneti. Ma már tudom, hogy az igazi otthonunk nem itt van, itt csupán átmenetileg tartózkodunk, mint ebben az életünkben az iskolában. Ahol bár jól kell magunkat érezni, amennyire csak lehetséges, de be kell látnunk, hogy azért ez mégis csak egy iskola. S az igazi otthonunk odaát van, ahonnan a testünk megfoganásakor, ide érkeztünk és ahova visszatérünk majd, a testi halálunk után.

Saját tapasztalataim alapján (is) úgy véltem és úgy vélem, hogy ezen ismeretek birtoklása és minél mélyebb gyakorlati alkalmazása, nagyon sokat tud segíteni a mindennapok során, az életünk bármely területén. Egész más megvilágítást ad, és egészen új alapokra helyez számodra mindent, ha tudod, nem csak annyi a világ, és benne magad, mint amennyit most látsz és tapasztalsz belőle. Ha tudod, hogy nincs véletlen, hogy nincs céltalanság, hogy sosem vagy egyedül, hogy sosem veszíthetsz el végleg semmit és senkit. Ha tudod, hogy bár nagyon fontosak az anyagiak is a fizikai világban, de végül semmit sem jelent, csak az számít, hogy milyen emberként élsz. Ha tudod, hogy minden összefügg mindennel és hogy amit Te teszel, azt előbb-utóbb veled teszik majd, hogy érezd, hogy tanulj. Ha tudod, hogy teljesen felesleges ítélned, aggódnod, félned, panaszkodnod, irigynek, önzőnek lenned... Ha mindezeket tudod, akkor a szabadságnak egy egészen különleges élményét élheted meg. Ha mindezeket tudod, akkor egészen más minőségű életet leszel képes élni. Melyben a fájdalom még társad lesz, természetesen, de mégis, gyökeresen másképpen fogod átélni őket és túljutni rajtuk, mintha mindezeket nem tudnád.

Nagyon fontosnak tartom tehát a spirituális ismeretek tudását és a tőlünk telhető gyakorlati alkalmazását, hisz nagyon sokat tud segíteni nekünk, az életünk bármely területén. S aki elindul ezen a felismerő és alkalmazó úton, az rájön, hogy az igazság ez esetben nem fájdalmat okoz, hanem felszabadít.

Medek Tamás

 

(S akkor a link, melyre kattintva az első, meghatározó élményemről olvashatsz. Ez, a spirituális utamat leíró, 12 részes írásom 3. része.
https://thoomas26.blog.hu/2018/01/09/tudobetegsegemtol_a_szellemvilagig_sajat_igaz_tortenetem_3_resz)

 

 

 

208., 

Hogyan hozzunk helyes döntést?

Gondolatban végig kell járni és figyelembe kell venni, hogy a különböző döntések milyen következményekkel járhatnak, s melyik tűnik vállalhatóbbnak. Figyelni kell a lelkünk belső hangjára is. Egy nyugodt, csendes időszakunkban érdemes elmélyedni magunkban és figyelni, mit mond a belsőnk. Mi az, amire - különös módon - erős késztetést érzünk.

Ha vannak olyan emberek a közelünkben, akikben megbízunk, érdemes többtől is véleményt kérni, s mérlegelni magunkban azokat. A döntést mindig mi hozzuk meg végül, de segítség lehet mások szemszöge, mások véleménye ismerete.

Ám a legfontosabb, hogy mérlegeljük, melyik az a döntés, mellyel a legkevésbé ártunk másoknak és magunknak. S az lesz a helyes döntés, még akkor is, ha jelenleg nem azt tartanánk helyesnek.

Medek Tamás

 

209., 

Mennyire eltervezett a testi halál időpontja?

Bár erről némileg megoszlanak a szellemi közlések tanításai, de az ismereteim szerint a testi halál időpontja mindenki esetében egy fix, előre elrendelt időpont, mely legtöbbször már a leszületés előtt meghatározásra kerül. Vannak, akik több ilyen - úgynevezett - kilépési ponttal is rendelkeznek, az ő esetükben minden ilyen pontnál a lélek a szellemi segítőivel egyeztet (úgy, hogy a jelen személyiségnek erről nincs tudomása), hogy ezen a ponton távozzon-e a fizikai világból vagy a következőn. E döntést kizárólag az adott személy megélni szükséges sorsútja alapján hozzák meg. Ilyenkor a lélek a szellemi segítőivel mérlegeli tehát, hogy mit végzett el a leszületése előtt vállalni szükséges sorsútjából és mit nem, illetve mit tehetne még, másképpen szólva, egy magasabb, szellemi prespektívából nézve jó-e, ha még marad.

Az, hogy valakinek egy vagy több kilépési pontja van-e tervezve egy testi életére, a lélek fejlettségi szintjétől és főként, a vállalni szükséges sorsútjától függ. Azonban minden esetben elmondható, hogy a testi halál sosem váratlan vagy véletlen a lélek szempontjából. Amikor a testi halál bekövetkezik, az azért történhetett meg, mert a léleknek akkor mennie kellett.

Odaát tisztában vannak ezzel az időponttal, s ez többek között az egyes halál közeli élmények átélőinek beszámolóiból is kitűnik, hisz rendre visszafordítják őket odaát, mondván, még nem jött el az időtök, még vissza kell térnetek, még dolgotok van a testi életetekben.

A testi halál időpontja tehát egy fix időpont, mely mindannyiunknak létezik már a jelenben is, de a legtöbb esetben erről nem szerezhetünk most tudomást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor dacolnunk kellene a sorssal, és túl vakmerően élni az életünket, mondván, a testi halál úgyis akkor jön, amikor meg van írva. Hisz az időpontot nem tudjuk megváltoztatni (de egy több kilépési ponttal tervezett életben még ez is lehetséges), viszont az életmódunk jelentősen befolyásolja, hogy a megírt kilépési pontunkig milyen életminőségben élhetünk. Másképpen szólva, ha túl könnyelműek vagyunk, akkor sem a testi halálunk időpontját változtatjuk meg (kivéve egyes esetekben a több kilépési ponttal rendelkező sorsutakban), hanem azt az életminőséget, amit a megírt időpontunkig élnünk kell.

Az elrendelt testi halál alól csak az öngyilkosság jelent kivételt, melyet a lélek a szabad akaratából hoz meg. Az öngyilkosság nem egy elrendelt halálnem tehát. A lélek ugyan tisztában van vele és az esélyének a mértékével, még a leszületése előtt, azonban mégis bízik abban, hogy azt majd a testi élete során képes lesz elkerülni.

Összességében tehát elmondható, hogy a testi halál időpontja mindenki esetében csak akkor jön el, amikor annak el kell jönnie, és ha eljött, akkor az csak azért történhetett meg, mert annak akkor meg kellett történnie.

Medek Tamás

 

210., 

A látomások útján látott események biztosan bekövetkeznek?

Egyáltalán nem biztos a bekövetkezésük.

Egyrészt, mert nem tudni, mennyire volt valós látomás, tehát mennyire beszélhetünk valóban a jövő energiamintázatába való betekintésnek, másrészt a jövő egyes részei fixek csak, mások képlékenyek, s a mindenkori döntéseink fényében változhatnak és változnak. Így az is nyilvánvaló, hogy minél későbbi időpontra vonatkozik a jóslat, annál kisebb a valószínűsége, hogy be is következik.

A testi születés és halál időpontja legtöbb esetben fix, úgymint az életünk főbb életkörülményei, eseményei és szereplői is. Azonban az ezekkel kapcsolatos jóslatok is annyira megbízhatóak csak, mint amennyire megbízható a forrás, melyből szereztük azokat, illetve amennyire felsőbb szellemi erőink engedik, hogy megtudjuk azokat.

Medek Tamás

 

211., 

Mi a helyzet azokkal a lelkekkel, akik baba korukban távoznak a fizikai világból. Ők is felnőnek vagy mindig babák maradnak?

A lélek, mielőtt leszületik, tisztában van leendő sorsútjával, előtte végignézi leendő életének főbb alternatíváit, beleértve testének valószínű fejlődési útját is. Tehát látja leendő testét a testi életének különböző szakaszaiban - s ez még akkor is lehetséges, ha tudja, testi élete nem lesz hosszú ezúttal.

Amikor egy lélek a leszületése után hamarosan vissza is tér a szellemvilágba, a legtöbb esetben a környezetének (a szülőknek) szóló vezeklést szolgálja. Miután elvált a testétől, az ugyan meghal és bomlásnak indul, a lelke azonban magával viszi hátrahagyott testének lenyomatát is, s az képes a jövőben annak, különböző életszakaszainak képében megnyilvánulni.

Azt gondolom, ahány eset, annyi féle út lehetséges. Hogy testi halála után az adott léleknek mennyire hamar jön vissza a teljes tudatossága s mennyi ideig marad az éppen hátrahagyott személyiségének tudatában, esetenként változó lehet. Hogy szellemi segítői mennyire jönnek segítségére az átkeléshez - tehát például ha az adott léleknek még feladata, hogy szellemként a szülei mellett maradjon egy ideig, akkor az átkelés nem történik meg azonnal.

Csak egy példa a sok közül, illusztrálás képpen.

Egy esetben egy anyukával beszéltem, akinek korábban abortusza volt. (Tehát már jelen volt a leszületni kívánó lélek, akit gyakorlatilag - bármilyen borzasztó is kimondani, de - testi életét tekintve megöltek ezzel.) Később született egy másik gyermeke, akinek nem szóltak a korábbi abortuszról. A második gyermek egyike volt azon gyermekeknek, akik látják a szellemeket alkalmanként. S ez a gyermek egyszer elmondta az anyjának, hogy egy kislányt lát mellette. A gyermek leírása megegyezett egy olyan életkorú gyermek képével, aki lenne az első szülött, ha megtartották volna. Ez esetben tehát a megölt kisbaba ugyanúgy fejlődött tovább testileg, mintha életben maradt volna - persze csak szellemi, energetikai szinten. Tehát bizonyos idő elteltével az annak megfelelő testi képében tudott megnyilvánulni a testvére előtt.

Medek Tamás

 

212., 

A holnap létezik...

Mennyi fájdalmunk abból származik, hogy azt hisszük, ez az egy életünk van, s ami itt és most nem történik meg - akár azért, mert mi döntöttünk úgy, vagy azért, mert most nem történhet meg -, arról végleg lemaradtunk.
Pedig ebben a hitben élni éppen olyan, mintha itt, a mostani életünkben egy napról azt hinnénk, hogy az egyetlen, melyet megélhetünk.

Gondoljunk bele, hogy itt, ebben az életünkben azt hinnénk, abban a tudatban élnénk, hogy a mai nap az egyetlen. Nem emlékeznénk sem a tegnapokra, illetve nem gondolnánk, hogy lehetnének holnapok. És elterveznénk délelőtt egy kirándulást, amit délután szeretnénk megvalósítani. Ám délután, a délelőtti kitűnő idő ellenére, nagyon rosszra fordul az időjárás, lehetetlenné téve azt, hogy kirándulni menjünk. Micsoda fájdalom lenne azt megélni, tudván, hogy nincsenek holnapok, és így soha többé nem mehetünk már kirándulni. Most először akartunk, de sajnos nem jött össze, és soha többé nem is lesz lehetőségünk bepótolni.

Viszont abban hinni, hogy csak ez az egyetlen napunk van az életünkben - tudjuk, hogy butaság. Mivel tudjuk jól, hogy számtalan holnap lesz még, és számtalan lehetőségünk arra, hogy gyönyörű időben kirándulni menjünk, így bár szomorkodunk kissé a mai nap miatt, de hamar túltesszük magunkat rajta. Pláne, amikor már el is érkezünk oda, hogy végre indulhatunk.

Az életekkel is éppen így van... és az életekkel is éppen így kellene gondolkozzunk. Bár valójában nem emlékszünk arra, hogy lettek volna előző életeink (tegnapok) és látszólag nincs megnyugtató biztosíték a következő életeinkre (holnapokra), de mégis tudnunk kell, hogy e feledés fátylának számos, bennünket szolgáló oka van. Ettől a tegnapok és a holnapok még léteznek, s ha kellően nyitottak vagyunk rájuk, rájövünk, hogy a létezésük csak látszólag kétséges.

Ha elfogadjuk az életeink terén is a tegnapokat és (főleg) a holnapokat, akkor sokkal kevésbé fog fájni a ma bánata, sikertelensége. Hisz akkor már belátjuk és megértjük, hogy ami ma nem történt meg, akár azért, mert mi döntöttünk nem megfelelően, akár azért, mert nem történhetett meg valamiért, az még megtörténhet (és meg is fog) holnap, de ha akkor sem, akkor holnapután.

Medek Tamás

 

213., 

Mi okból és hogyan választ minket a gyermekünk, mint szülőt?

A lélek a testi halála után a szellemi segítőivel átértékeli az éppen elmúlt fizikai életét és az abban megélt dolgai függvényében megtervezik a következő leszületést. Elkészül tehát a leendő fizikai élet terve, megtervezett sorsútja. Amit az előző élet (és életek) következményeképpen meg kell most élnie. Ez egy nagyon összetett és bonyolult folyamat. Minden eleme egyéni tervezés, egyéni karma kérdése, melynek összhangban kell állnia a velünk érintkezésben lévő lelkek életútjával, karmájával is.

Ezt a lélek tehát a szellemi segítőivel együtt végzi, és maga a test választás is ehhez kötődően és így zajlik. Olyan testet és olyan szülőt (meg minden más körülményt is) választ a lélek (a szellemi segítőivel egyeztetve), amilyen neki most a megélni szükséges sorsútjához a legideálisabb. Természetesen választhat szülőket érzelmi alapon is a lélek, de mégis a lényeg: hogy mindent az határoz meg, hogy neki most éppen mit és hogyan kell megélnie, s ennek összhangban kell lennie a többi, vele érintkezésben lévő lelkek szükséges megéléséivel is.

Medek Tamás

 

214., 

Miért nem hallgatja meg Isten az imáinkat?

Nagyon sokan fogalmazzák meg ezt a kérdést. Imádkoznak Istenhez és mégis azt tapasztalják, hogy ugyanolyan kínzó az életük, s talán még kínzóbb. S ilyenkor mindjárt arra gondolnak, hogy miért nem hallgatja meg Isten az imáikat, sőt, van egyáltalán Isten?

Amikor imádkozunk, akkor (gondolatban vagy szóban) ahhoz a szellemi lényhez vagy lényekhez fordulunk, akit vagy akiket megszólítunk, akire vagy akikre gondolunk. A kapcsolat ezzel létre is jön, s az adott szellemi lény érzékeli is mindazt, amit feléje intézünk. Persze legtöbbször az esetleges érkező választ mi már nem tudjuk érzékelni, hisz mi (még) testben élünk, mely jelentősen tompítja, leárnyékolja a lelki (gondolati) érzékelésünket.

Bár a legtöbben Istenhez fordulnak, aki természetesen egy létező szellemi lény, s az imáinkról tudomása is lesz, de imáink valójában mégsem hozzá "érkeznek be" a legtöbb esetben, hanem a saját, közvetlen szellemi feljebb valóinkhoz. Kicsit hasonlatos ez ahhoz, mintha egy nagy cégben alkalmazottként dolgoznánk és panasszal vagy javaslattal szeretnénk élni. Ott sem a főigazgatót találhatjuk meg közvetlen, nem ő hozzá fordulhatunk, hanem a közvetlen felettesünk valamelyikéhez.

Az imáink tehát minden esetben meghallgatásra találnak. Azonban az, hogy milyen mértékben és milyen módon válaszolhatnak nekünk, segíthetnek bennünk, a szellemi segítőink, kizárólag a most megélni szükséges sorsutunktól függ. Ezzel mi most a testi életünk alatt nem vagyunk tisztában, de odaát nagyon is ismerik a sorsutunkat, melyet a leszületés előtt volt szükséges megterveznünk a lelki előzményeink, karmánk alapján. Ha imáinkra nem érkezik válasz és segítség, akkor az csak azért fordulhatott elő, mert nem állt módjukban segíteni nekünk. Mert az adott segítség éppen a megélni szükséges sorsutunk ellen tenne. Tehát, bár most ezt megérteni nehéz olykor, de valójában a saját lelkünk érdekében nem segítenek, nem segíthetnek. Olykor az is oka lehet, ha nem tapasztaljuk a segítségüket, hogy bár segítettek, de azt mi mégsem vettük észre, vagy másnak tulajdonítottuk azt. Mert azért azt fontos megemlíteni, hogy ha módjukban áll segíteni, akkor azt meg is teszik.

Ami a sorsutunk része, azt illetően persze segítenek a szellemi segítőink, a külön kérésünk nélkül is, de mégis, vannak olyan helyzetek, amikor igenis helye van az imának, a szellemi feljebb valóinknak intézett kérésünknek. Egyrészt mert kérni, szépen kérni, s megköszönni, különben is egy tiszteletre méltó dolog, másrészt vannak olyan helyzetek, melyben csak akkor segítenek, ha erre külön kérjük őket (s persze, ha segíthetnek).

Képzeljük el, hogy éppen vizsgán ülünk és dolgozunk a tételünkön. S kérnénk a tanárt, hogy segítsen nekünk, mert elakadtunk. Kapnánk segítséget? Nem valószínű. Legalábbis érdemben nem. Hisz az a tanár állásába is kerülhetne, nekünk meg egy tisztességtelen eredmény elérését adná, melyért nem mi dolgoztunk meg. Egy jó tanár nem csinál ilyet és egy jó diák ezt meg is érti.

Természetesen, ettől függetlenül, része kell legyen az életünknek az ima, és fontos, hogy azt kellő alázattal és szeretettel tegyük. A saját szavainkkal fogalmazzunk és mondjuk el szellemi segítőinknek, amit szeretnénk. Köszönjük meg, hogy meghallgattak bennünket, de ugyanakkor fogadjuk el, hogy nem mindig tudnak segíteni. S ha nem segítenek, akkor az nem azt jelenti, hogy ők nem is léteznek, vagy hogy nem akarnának segíteni, hanem azt, hogy nem tehetik. Hisz a most megélni szükséges sorsutunk szempontjából az káros lenne, melynek megtörténtét mi is bánnánk, odaát.

Mi most egy vizsgán ülünk, és csak abból dolgozhatunk a legtöbb esetben, ami bennünk van. Döntően olyan feladatok szerepelnek a vizsgalapon, amire már felkészültünk otthon, de ha bizonyos részei mégsem mennének, akkor tudnunk kell, hogy számtalanszor újra írhatjuk a dolgozatunk most elhibázott részeit, egy következő alkalommal.

Medek Tamás

 

215., 

Egy ismert mondás szerint, aki boldog, az tud igazán örülni mások boldogságának, aki sikeres, az tud örülni mások sikerének, és akinek szeretet van a szívében, az tud igazán szeretni másokat is. Hogyan értelmezhetnénk ezeket a gondolatokat?

Nagyjából annyit jelent, hogy aki belül rendben van, az tudja a leginkább pozitívan látni a környezetét. Másképpen szólva, ami bennünk zajlik, óhatatlanul is azt vesszük észre a környezetünkben. Ha boldogok vagyunk, akkor bármi is vegyen bennünket körbe, a jót fogjuk észrevenni belőle, hisz ami bennünk van, azt sugározzuk ki, azt vonzzuk be, azt vagyunk hajlamosak észrevenni. A gondolatainkkal arra (a jóra) fókuszálunk és azt erősítjük, számunkra azt emeljük ki mindabból, ami körbe vesz bennünket. S épp úgy fordítva. Ha belül boldogtalanok vagyunk, akkor bármi is vesz bennünket körbe, hajlamosak vagyunk azt észrevenni. Aki belül rendezett, és képes döntően pozitív lenni, az nagy valószínűséggel másokat sem bánt.

Persze úgy is megközelíthetjük a dolgot, hogy aki már eleve pozitív tud lenni, az már egy bizonyos szinten fejlett lélek. S az ilyen már eleve nem akar másoknak rosszat és örül is más boldogságának. Viszont vizsgáljuk meg, hogy akinél nem tuti minden, és belül boldogtalan, az hogyan tudna tehát örülni más boldogságának. Csak akkor, ha a negatív körülményei ellenére maga is boldog lenne belül. Ezt viszont csak egy kellően fejlett lélek képes megtenni.

A kevésbé fejlettek leképzik magukban a külső körülményeket és olyanná válnak belül is. Ha a körülményiek rosszak, maguk is boldogtalanná válnak, és így nem képesek örülni más boldogságának. Vagy nem is veszik észre vagy ha észre is veszik, inkább az irigységet váltja ki belőle (ami szintén egy kevésbé fejlett lélek ismérve). Ha kellően fejlett egy lélek, akkor viszont a negatív körülményei ellenére is képes belül boldog maradni, így észre is veszi mások boldogságát, és még örülni is képes neki.

A mondás tehát igaz, valóban akkor tudunk örülni mások boldogságának, ha mi magunk is azok vagyunk, hisz azzal tudunk rezonálni, azonosulni, ami bennünk van. Viszont egy kellően fejlett léleknek, a belső boldogságához már nem feltétlen szükséges, hogy a külső körülményei is indokolják, segítsék ezt, míg egy kevésbé fejlett léleknek törvényszerűen kell a külső pozitív körülmény.

Medek Tamás

 

216., 

A jóslás megengedett?

A jóslás megengedett, igen. Persze kellő körültekintéssel kell legyünk és valójában, kimondottan nem is javasolt. Ugye az tény, hogy a jövőnk ugyan látható előre, hisz létezik már a jelenben is, azonban egy része fix csak, míg más részei képlékenyek és a mindenkori döntéseink fényében változhatnak. Azt azonban nem minden esetben tudhatjuk meg, hogy melyik eleme, melyik kategóriába tartozik. Természetesen az sem mindegy, hogy milyen jóshoz megyünk. Aki csak áltat bennünket, vagy aki tényleg a jövőnkbe lát valamilyen módon. Ez előbbivel egyértelműen nem célszerű foglalkoznunk. Az utóbbi esetében is csak akkor, ha kellően felkészültek vagyunk. Ez azt jelenti, hogy kellően tudatosak kell legyünk.
Ha olyat hallunk, ami számunkra negatív, akkor ne ijedjünk meg, de olyat hallunk, ami számunkra pozitív, akkor ne vegyük készpénznek, hogy aztán csalódjunk benne. Tehát akkor érdemes a jövőnket meghallgatni, ha tudjuk kezelni azon érzelmeinket, melyeket ennek ismerete kiválthat bennünk. Egy hiteles jósnál is csak olyan információkat tudhatunk meg, amelyeket a szellemi vezetőink engedélyeznek számunkra megtudni, tehát amelyek ismerete nincs ütközésben a most megélni szükséges sorsutunkkal, de még így is lehetnek tehát olyan információk, melyek rosszul érinthetnek bennünket - ha nem vagyunk rá lelkileg kellően felkészülve.

Összefoglalva tehát: nem bűn jóshoz menni, de tudni kell kezelni az ott hallottakat, és tudni kell azt is, hogy a jövőt érintő kérdések képlékenyek lehetnek többé-kevésbé. Tehát csak akkor javasolt, ha valaki erre felkészültnek érzi magát.

Medek Tamás

 

217., 

Odaát mennyi földi évbe telik az új élet megtervezése? Mennyi időnként születünk le?

Hogy mennyi idő telik el a testi halál és a következő leszületés között, teljesen egyén függő. Amikor a lélek visszatér a szellemvilágba, akkor (némi pihenés után) a szellemi segítőivel átértékeli, kielemzi az éppen befejezett testi életét és annak következményeképpen állítódik össze, és kerül megtervezésre a következő testet öltés sorsútja. Természetesen ennek minden eleme teljesen egyén függő, és azt veszi tehát alapul, hogy a léleknek a lelki előzményei alapján mit kell most megélnie, illetve a lélek miben szeretne fejlődni, miben szükséges most neki fejlődnie.

Az újbóli leszületés akkor történik meg, amikor a terv elkészült és amikor olyan testet találnak, aminek a leendő sorsútja és életének körülményei a leginkább szinkronban van a lélek tervével. Ez - földi időben, és az ismereteim szerint - a néhány hónaptól, néhány tíz évig terjedhet, de akár lehet több száz év is.

Medek Tamás

 

 

 

218., 

Megütköző a gazdagok nagyképűsége és a szegények fájdalma...

Tény, hogy messze meghaladta már a szegények és a gazdagok közötti szakadék az emberi ésszel megérthetőt... és egyszerűen fájdalmas és kiábrándító látni, ami a két oldalon (egymáshoz képest mérve) folyik. Azonban tudni kell, hogy az, hogy most ki milyen anyagi gazdagságot élhet meg, kizárólag a vállalt sorsútja függvénye és bár itt és most ez irigyelhetőnek és nagyon nagy kiváltságosságnak tűnik... valójában azonban hatalmas felelősség is az adott léleknek, hisz végül nem az fog (főként) számítani, hogy ő maga milyen jól érezte magát, hanem az, hogy mások hogy érezték magukat, akik tőle függtek.

Az anyagi gazdagság minden esetben az adott életre vállalni szükséges sorsút függvénye, melyben a lélek az egyik legnagyobb próbatételnek veti magát alá. Hisz meg kell mutatnia, mennyire képes embernek és emberségesnek maradni az anyagi gazdagság megélése közben. S ezen a legtöbb lélek elbukik, ráadásul az ilyen életút következtében vállalni kénytelen karma is annak megfelelő lesz. Így most bár irigyelhetőek az anyagi gazdagok, de mégis tudnunk kell, hogy ők ezt vállalták most, mint ahogy nekünk is voltak már (és lesznek is még) ilyen életeink. Valójában azonban ez egy nagyon kemény próbatétel tehát, mely végén - a legtöbb esetben - már nem lennénk az adott lélek helyében.

Szomorú és fájdalmas látni tehát a szegények és a gazdagok közötti, egyre mélyülő szakadékot. Ez is jól mutatja azt, hogy mennyire is kemény próbatétel egy ilyen élet a léleknek. Azonban fontos tudnunk tehát, hogy ez egy átmeneti állapot, szegénynek is, gazdagnak is, és végül csak az fog számítani mindkét oldalon lévő léleknek: hogy míg élte az életét, mennyire tudott ember és emberséges maradni.

Medek Tamás

 

219., 

Vannak dolgok, melyek bántanak bennünket, amelyek már megtörténtek, és emésztjük magunkat, hogy bár másként tettünk volna...

Teljesen érthető, ha bánt bennünket, de nem szabad, hogy bántson. Véletlenek nincsenek, tehát amit fájlalunk, annak úgy kellett történnie, ahogy történt. Az élet (egyik) lényege, hogy élünk, döntéseket hozunk az adott helyzetben, a mindenkori tudatosságunkkal, a mindenkori gondolkodásmódunkkal, és az adott nézeteink, meglátásaink szerint, és később azokból tanulunk.

Ez azért tűnik oly fájdalmasnak a földi elménkkel, mert azt vagyunk hajlamosak hinni (a testünk érzékszerveivel és elméjével felfogott valóságérzet miatt), hogy csupán ennyi az élet, amit most tapasztalunk és ami itt nem sikerül, amit itt elrontottunk, az örökre a múlté válik, és mint lehetőség többé nem tér vissza. Azonban valójában az igazság az, hogy minden csak egy tanulási folyamat, és nem hogy nem tér vissza többé, hanem épp ellenkezőleg. Addig addig visszatér, életeken átívelően, ameddig azt helyesen és megnyugtatóan meg nem oldjuk.

Medek Tamás

 

220., 

Tárgyak eltűnése és megjelenése

Egy pár hónappal ezelőtti történetemet szeretném most megosztani Veletek.

Egyik nap, ki kellett mennem a lakásból az autóhoz, kivenni egy okmányomat. Az autó egy, a lakástól különálló, lezárt garázsban állt. Kimentem a lakásból, kinyitottam a garázskaput, majd az autót, és beültem, hogy kivegyem a keresett papírt. Addig a lakáskulcsomat az anyósülésre tettem.
Amint az okmányt megtaláltam, kiszálltam az autóból, s bezártam azt. Lezártam a garázskaput... de abban a pillanatban, ahogy lecsuktam és az bezáródott, akkor jutott eszembe, hogy a lakáskulcsomat meg bent felejtettem az anyósülésen... Már többször is gondoltam rá, milyen kellemetlen lenne, ha egyszer a lakáskulcsomat bezárnám a garázsba, hisz akkor tulajdonképpen a lakásból zárom ki magam (a lakáskulccsal egy csomón van a garázskulcs is), hát most ez megtörtént.

Az egy szerencse az volt, hogy kisfiam otthon volt és ő így be tudott engedni a lakásba. De ahogy a garázsból mentem vissza a lakásba, többször is végignéztem a zsebeimet, mindent, hogy biztos, nincs-e nálam a kulcs, de nem volt.
A kisfiam beengedett tehát a lakásba, de persze én még mindig azon gondolkodtam, hogy felejthettem az autóban a kulcsomat... és még mindig kerestem.. de persze nem találtam sehol sem.
Annyi történt csak, hogy bementem a szobába, ez körülbelül fél percnyi idő lehetett, és rögtön vissza is mentem a konyhába, és ekkor jött a meglepetés... a kulcsom ott volt a konyhában, azon az asztalon, ahova egyébként mindig is szoktam tenni...

A történethez szervesen hozzátartozik még, hogy éppen aznap, de pár órával korábban egy beszélgetésemben éppen olyan esetekre terelődött a téma, ahol tárgyak tűnnek el a semmibe vagy éppen jelennek meg a semmiből. Én pedig megjegyeztem végül, hogy még ilyet nem éltem át sosem...

Valójában tehát annyi történt, hogy az idő alatt, míg én a szobában voltam, a lezárt garázsban lévő lezárt autó anyósüléséről a kulcscsomóm "áthelyeződött" az ugyancsak lezárt (ráadásul külön épületben is lévő) lakásunk konyhaasztalára. Oda, ahova egyébként is szoktam mindig tenni. Ha bárki szemtanúja lett volna az esetnek, akkor az autóban annyit látott volna, hogy egyszer csak eltűnik a kulcs, míg a konyhában egyszer csak megjelenik. (Persze, az is szabályozott odaátról, hogy ilyen eseménynek ki lehet a szemtanúja és hogy lehet-e egyáltalán.) Nyilvánvalóan egy szellem tevékenysége volt mindez, s az egésznek a fő célja az volt, hogy számomra ilyen jellegű megélést adjon. Hisz a fő cél nem a segítségnyújtás volt (a lakásba be tudtam menni a kulcs nélkül is, a kisfiam által), hanem maga az esemény megélése, ha már pár órával korábban így szóba jött...

Bizonyos szellemek számára egy tárgy eltüntetése és a tér egy más pontján való megjelenítése nem nehéz feladat, és egyben jól mutatja azt is, hogy a tárgyakat csupán testben létezve tekintjük és érezzük annyira meghatározott dolgoknak, valójában ennél jóval képlékenyebbek.

Medek Tamás

 

221., 

Miért nem találja meg mindenki a lélektársát?

Odaát a hozzánk hasonlatos lelkekkel vagyunk együtt, hisz ott nem rendelkezünk testtel, ott ilyen értelemben tiszta energiák vagyunk, és a hasonló hasonlót vonz elvén, csak olyan lelkekkel tudunk együtt lenni, akik hozzánk hasonló rezgésűek. Tehát odaát olyan lelkekkel vagyunk együtt, akikkel valóban jól érezzük magunkat, akik érzelmileg is közel állnak hozzánk. Itt azonban, a testünk leárnyékolja az energiánkat, és bármilyen lélekkel együtt lehetünk, tőlünk fejlettebbel és kevésbé fejlettebbel is. A fizikai világnak ez az egyik értelme, hogy itt együtt lehetünk tőlünk eltérő szintű lelkekkel is, hogy egymástól tanulhassunk, s hogy segítsük egymás fejlődését, akár tanítással, akár próbatétel biztosításával.

Itt a fizikai világban tehát nem az az elsődleges cél, hogy azon lelkekkel legyünk együtt, akikhez kifejezetten vonzódunk, sőt, sokszor éppen ellenkezőleg. Ezért van az, hogy a legtöbb ember úgy érzi, nem olyan lelkekkel van együtt, akikkel szeretne. Ettől függetlenül persze az életünkben többé-kevésbé jelen vannak olyan lelkek is, akiket közel érzünk magunkhoz, s akit lélektársnak nevezhetünk. Hogy milyen mértékben lehetnek jelen, ezt a szellemi vezetőink, segítőink szabályozzák a most megélni szükséges sorsutunk függvényében.

Így tehát bármikor érkezhet az életünkbe olyan lélek, akinek szívesen vagyunk a társaságában, főleg, ha mi is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy érkezhessenek emberek az életünkbe, de ettől függetlenül el kell fogadnunk, hogy ez is, mint minden más, nem véletlen és szerencse, hanem a jelen sorsutunk függvénye.

Medek Tamás

 

222., 

Mi van azzal, aki bár nem érzi jól magát az adott helyzetében, de mégsem akar rajta változtatni?

Azt gondolom, egyéni helyzettől függ. Van, akinek épp az lenne a dolga, hogy akarjon változtatni, tehát ne ragadjon benne az adott helyzetben, s van, akinek a nem akarása egyfajta sugallat eredménye, mely őt a helyzetben való maradásra ösztönzi. E sugallat akár más szellemi lényektől, akár a saját lelkétől (felsőbb énjéntől) is érkezhet.

S hogy hogyan lehet mégis megállapítani, hogy éppen melyik eset áll fenn e kettő közül? Ez a körülményektől és a lehetőségektől függ. Ha a változtatással, melyre lehetősége is lenne, alapvetően nem okozna komolyabb módon ártást másoknak és/vagy magának, és mégsem akaródzik valaki változtatni a helyzetén (melyben egyébként nem érzi magát jól), akkor a valószínűbb az, hogy azon változtatnia kellene akkor. Tehát akkor az előző esetről beszélünk, amikor valakinek akarnia kellene a változtatást, ám a döntést persze neki kell meghoznia.

Medek Tamás

 

223., 

Volt valaki az életemben, akit lélektársamnak mondanék, de valamiért el kellett válnunk, és hiába telik el húsz év, ha látom, ugyanúgy érzek iránta, mint akkor. Miért nem lehetek vele, ha senki mással nem érzem ugyanezt?

Bár most nem emlékszünk a jelenlegi életünkön kívüli dolgokra, de a lelkünk igen, és ezen emlékeket, információkat, érzések formájában a fizikai elménknek is továbbítja. Így ha olyan lélekkel találkozunk, akivel már régről ismerjük egymást (vagy sok életet éltünk már együtt vagy a szellemvilágban ismerjük már egymást régóta, s éppen ezért erősebb érzelmi szálak fűznek bennünket egymáshoz), akkor ezt a lelkünk felismeri és különös, jóleső, vonzó érzések formájában adja azt a tudtunkra.
Azonban az, hogy egy ilyen lélekkel a testi életünk alatt milyen mértékben és minőségben lehetünk együtt, már a szellemi vezetőink szabályozzák, a most megélni szükséges sorsutunk függvényében. Másképpen szólva, ha nem lehetünk most együtt egy olyan lélekkel, akivel nagyon szeretnénk, akihez különösen vonzódunk (nem csak párkapcsolatra értve), akkor az azért van, mert most ő nincs benne komolyabban a sorsutunkban. Most nem vele van dolgunk. A mostani feladatunkat nélküle (egyedül vagy másokkal) kell véghez vigyük.

Ez természetesen nem könnyű megérteni, de mégis, ha azt látjuk, hogy a sorsunk nem biztosítja számunkra azt, hogy közel legyünk, hogy együtt legyünk egy ilyen lélekkel, akkor azt el kell fogadnunk, és meg kell értenünk, hogy az sem a véletlen műve.

Noha minden helyzet más és más, de általánosságban elmondható, hogy meg kell tennünk minden telhetőt, hogy együtt lehessünk egy ilyen lélekkel, de ha azt látjuk, hogy ehhez másokon kellene átgázoljunk, hogy ezzel másoknak és/vagy magunknak kellene komolyabb mértékben ártanunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy (akkor legalábbis) a sorsutunk nem vele visz tovább.

Medek Tamás

 

224., 

Aki egyáltalán nem érdekelődik a spiritualitás, a túlvilág felé, akinek a fejében meg se fordul, hogy erre elmozduljon, sőt nevetségesnek is találja... az a lélek még úgymond újszülött? Első életeiben van?

Ugye minden lélek ugyanonnan, a szellemvilágból jön, tehát mindenkiben ott van az igazság tudása. Azonban a testi élet alatt ez kisebb-nagyobb mértékben a tudatalatti mélyére süllyed, hisz ilyenkor döntően a testi érzékszerveinkkel felfogott érzékelésre támaszkodunk. Annál jobban fedve vannak tehát ezen ismeretek a testi élet alatt, minél inkább azonosulunk a testünkkel az adott élet alatt, minél inkább kötődünk érzelmileg a fizikai világhoz és csak a fizikai világhoz.

Az én ismereteim szerint minél idősebb egy lélek, ezen ismeretek már annál kevésbé lehetnek mélyen a tudatalattiban, így annál inkább hozzáférhetőek az adott személy számára. Minél idősebb egy lélek tehát, annál inkább fog nyitni a testi élete alatt a spirituális ismeretek felé, annál inkább el fogja fogadni a fizikai világon túli létezést. Aki még az adott élete során nem nyit efelé, arra egyáltalán nem áll készen, azt tehát nem szabad erőltetni. Idővel - életek múlva - ő is változni fog ebben.

Nem feltétlen jelenti ilyenkor azt, hogy az a lélek nagyon fiatal, de azt mindenképpen, hogy még fiatal, és még erősebb érzelmi kötődést képes kialakítani a testével a fizikai élete alatt. Amikor egy lélek még nagyon fiatal, azt onnan lehet felismerni, hogy bár a jót kívánja és teszi, de még nem tudja igazán, hogy miért, és különösebben a spiritualitás felé sem érdeklődik. Alapvetően még jó tehát, de elfogadja oly mértékben a fizikai világot, hogy nem fordul meg a fejében, hogy ezen túl lehetne bármi is - vagy legalábbis komoly mértékben nem érdeklődik utána. Később, a további életei során, a lélek óhatatlanul a rossz irányban is elindul, hiszen ez a tanulási folyamata szinte törvényszerű része, melyek után annak megfelelő karmákat kénytelen majd viselni, így egy ideig ő maga is "rossz" lehet még. Ám, ahogy egyre idősebb lesz, újra egyre inkább a jót kívánja majd, ám már tudni is fogja testi élete alatt is, hogy miért teszi azt, hisz egyre tisztábban fogja érezni és látni is a létezése igazi valóját.

Medek Tamás

 

 

 

225., 

Mi a különbség a védőangyal és a szellemi segítők között?

Mindannyian lelkek vagyunk, csupán annyi a különbség közöttünk, hogy a lélekfejlődés más és más szintjén járunk. Azok a lelkek, akik már régen kikerültek a reinkarnációs (kötelező testet öltések) időszakából, azok többek között választhatnak olyan "szakmákat", melyekben még leszülető lelkeket segítenek. Őket nevezhetjük összefoglaló néven szellemi segítőknek. S ezen belül vannak a védőangyalok, bár ezek az elnevezések inkább földi fogalmak és sokan, sokfélét érthetnek alatta.

A szellemi segítőink (s köztük a védőangyalok) olyan lelkek tehát, akiknek már régen nem kell testet ölteniük és azt választottál életpályájukként, hogy még leszülető lelkeket segítsenek. A védőangyal olyan szellemi segítő (lélek), aki figyelemmel kíséri az életünket és segít olyan helyzeteket elkerülni, melyek most nem az életutunk részei, ám segít belekerülni olyan helyzetekbe, melyeket viszont meg kell élnünk. A védőangyalunk tehát nem minden esetben a (most rossznak értelmezett) rossztól véd meg bennünket, de ilyen is előfordul, s ez utóbbiak mentén kapta e földi elnevezését.

Medek Tamás

 

226., 

Egy kedves hozzám forduló történetét, kérdését szeretném most megosztani Veletek, mert úgy gondolom, az mások számára is gondolatébresztő és/vagy megerősítő lehet. Először az ő levelét, utána pedig a rá adott válaszomat teszem közzé.

"Anyósom két éve meghalt. A sírt, ahol nyugszik, apósommal, valamint a szüleik sírját is én gondozom. Azt tapasztaltam, ha egyedül vagyok, egy kismadár mindig megjelenik, izgatottan, boldogan repül két-három kört hozzám olyan 100 méterre és elmegy. Az utóbbi időben tudatosan figyeltem, csak ha egyedül vagyok, ha a férjem velem van, vagy bárki más, akkor nem.
A legérdekesebb kb. egy hónapja volt, mikor a szülői háznál voltam (régi kis parasztház, verandás), a teraszon olyan közel jött hozzám a kismadár, mint még soha, izgatottan repült, körözött két-három kört és elment. A férjem viselte gondját anyósomnak, beteg volt, én leginkább az ügyeit intéztem, illetve amiben tudtam, rendeztem. A halála óta teljesen egyedül gondozom a sírjukat.
Úgy gondolom, ez nem véletlen."

 

"Kedves Kérdező! A leírtak alapján egyértelműen azt gondolom én is, hogy ez nem véletlen. Egyértelműen az látszik, hogy anyósa üzen így Önnek. Valószínűleg a háláját fejezi ki (azon túl, hogy egyúttal életjelet is ad magáról). Azért jelenik meg csak akkor, amikor egyedül van, mert csak az Ön számára akar üzenni, illetve az Ön sorsútjában van egy ilyen megtapasztalás. Eltávozott szeretteink képesek befolyásolni egy állatot, képesek felhasználni arra, hogy üzenjenek általuk - s az Ön esetében is erről van szó."

Ezúton is köszönöm a kérdezőnek, hogy hozzájárult a története megosztásához.

Medek Tamás

 

227., 

Mitől függ az újabb leszületés időpontja?

Az újabb leszületés időpontja teljesen egyéni, az adott lélek (és a vele érintkezésben lévő lelkek) karmájának megfelelő. Egy lélek akkor születik újra le, hogyha a lelki előzményei alapján megtervezett leendő életútja készen van, és annak megfelelő időt, helyet és testet talál. Másképpen szólva, ha olyan körülményeket talál, és olyan leendő testet, aminek az életútja és körülményei a legjobban szinkronban vannak azzal, amit neki most meg kell élnie, tapasztalnia, és ez egyezik a vele érintkezésben lévő lelkek hasonló elvárásaival is. (Odaát látható a még meg sem fogant testek leendő életútjának főbb körülményei.) Ez meglehetősen bonyolult és összetett tervezés, de nagyon magasan fejlett lelkek végzik, akiknek ez átlátható.

A következő leszületés időpontját meghatározza és befolyásolja még az is, hogy a szellemvilágba való visszatérése után az adott léleknek mennyi pihenésre van szüksége és mennyi idő alatt képes átlátni, megérteni az éppen hátrahagyott testi életét, s mennyi idő alatt képes felkészülni a következőre. Így tehát a leszületés időpontja az előző testi halált követően hamarosan is megtörténhet, de akár több tíz, vagy ritkább esetben több száz év múlva is.

Medek Tamás

 

228.,

Mit jelent az elengedés?

Az elengedés egy eléggé közhelyes fogalom már. Valójában - én azt gondolom - azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy semmi sem véletlen az életben, és hogy semmit sem veszítünk el végleg. Elfogadjuk, hogy amit most el kell veszítsünk, okkal történik.

Az elengedésben a legnehezebb az, hogy a földi elménk dominanciája miatt azt hisszük, amikor el kell veszítenünk valamit vagy valakit, hogy egy szerencsétlen véletlen az oka mindennek, valamint hogy ami éppen kicsúszik a kezünk közül, végleg elvesztődik számunkra. Ám ha tudjuk, hogy okkal történik minden, méghozzá az alapján, amit a lelki előzményeink (karmánk) fényében most meg kell éljünk, tapasztaljunk, és ha most el kell veszítenünk valakit vagy valamit, az hosszú távon a saját lelkünket szolgálja.. ám az elveszítés nem végleges, hiszen jelen életünk csupán egy apró láncszeme a teljes létezésünknek... akkor rögtön más megvilágításba helyeződik a szemléletünk.. és könnyebb elfogadnunk a veszteséget. Ha a veszteségről tudjuk, hogy hosszabb távon nyereség, akkor sokkal könnyebben éljük azt meg.

Mi az elengedés tehát? Elfogadom, hogy ennek most így kellett történnie, de nem a vak véletlen játékaként, hanem tudatos szellemi erők által, s mely végül a lelkem érdekét szolgálja.

Medek Tamás

 

229., 

A lélektárs és az ikerláng ugyanaz?

Az ikerláng kérdése egy vitatott téma, mely azt gondolom létező fogalom, de az már nem egyértelmű, hogy valójában mit is jelent. Annyi bizonyos, hogy lelkek vagyunk mindannyian, és attól függően kapcsolódunk más lelkekhez érzelmileg, hogy az előző életeink folyamán és/vagy a szellemvilágban milyen minőségben és mélységben ismertük már meg egymást, s milyen szerepben éltünk már együtt. Azon lelkeket nevezhetjük lélektársaknak (több is van mindenkinek), akikkel már ezen az életünkön kívül is sokszor éltünk ilyen-olyan szerepben és/vagy a szellemvilágból már régóta ismerjük egymást és komoly érzelmi szálak fűznek bennünket egymáshoz. Hasonló vonzódást eredményez az is, ha a szellemvilág hasonló szintjén élünk, tehát a lélekfejlettségi szintünk - lényegében - azonos.

S bár ezen emlékek most nem elérhetőek számunkra, de a lelkünkben ott vannak, s ha találkozunk ilyen lélekkel a testi életünkben, akkor a lelkünk azt azonnal felismeri és egy nagyon pozitív érzet formájában adja tudtunkra. Minél intenzívebb ez a múltbéli kötődés, annál erősebb a találkozáskor kapott érzet is. Természetes kísérők lehetnek még, a hasonló gondolkozásmód, lelkület és világnézet felismerése is.

Az ikerláng azonban a hagyományos szakirodalom szerint a lelkünk másik fele, s a lélektársakkal ellentétben belőle csak egy van. A fogalom elismerői szerint az idők kezdetén a lelkünk ketté vált, férfi és női minőségre, hogy külön tapasztaljon, s ha eljön az ideje, újra eggyé váljon, mely ha megtörténik, hatalmas katarzissal jár. Más felfogás szerint az ikerláng valójában a legerősebb energiájú és minőségű lélektárs. A lélektárs és ikerláng tehát egyes felfogás szerint ugyanaz, más nézetek szerint viszont van különbség közöttük.

Medek Tamás

 

230., 

Leszületés előtt a lélek választja ki a családot, körülményeket, földrajzi helyet, ahová érkezik? Tanulni vagyunk itt a Földön?

A lélek - földi ésszel felfoghatatlanul hosszú - élethosszának egy kisebb szakasza csupán a reinkarnációs időszak, melyben újra és újra testet ölt a fizikai világban. Hogy megtapasztalja a rosszat is, s ez által jobban tudja értékelni a jót, illetve, hogy megtanuljon úgy is jó maradni, hogy közben a rossz is jelen van.

Az életünk minden pillanatáról naplót ír a tudatunk, feljegyzi azt, s a test halála után ez az egyetlen, amit magunkkal viszünk. (Többek között a halál közeli élményekben tapasztalt életfilm lepörgés alapjául is e napló szolgál.)

Ezen napló alapján ítéljük meg az épp elmúlt életünket, szellemi segítőinkkel, s ez alapján tervezzük meg a következő életünket. Amit az előző életünkben okoztunk másnak, most magunknak kell megtapasztalni - hogy csak nagyon lesarkítva fogalmazzak.

A lélek tisztában van azzal tehát, hogy a következő életében mit és hogyan és kikkel kell megtapasztalnia, megélni, milyen leckéket kell maga elé állítani.

Abban az állapotban még a test megfoganása előtt látható annak az életútjának főbb körülményei. S aszerint választ a lélek testet, hogy melyik áll szinkronban legjobban a saját elképzeléseivel, terveivel.

A válasz tehát: igen, a lélek választja ki mindazt, amit a kérdésedben említettél - de a szellemi segítőivel, akik nála sokkal magasabban fejlett lelkek és akiknek dolguk, hogy segítsék a még leszülető lelkeket ebben.

S igen, tanulni öltünk testet. Egész addig, amíg a testünk halála után, magunkkal vitt napló egyenlege nem lesz teljesen pozitív. Ez több ezer élet is lehet, ráadásul egyénenként változó, ki milyen gyorsan halad, de idő csak a fizikai világban létezik - abban a formában legalábbis, ahogy mi most ismerjük és értelmezzük.

Medek Tamás

 

231., 

Halálunk után megszűnik a testünk. Akkor odaát hogyan fogom megismerni az anyukám, apukám, és a barátaimat?

A lélek, amikor elhagyja a testét, az éppen hátrahagyott testi formájának egy energetikai lenyomatát magával viszi, és odaát - ameddig és ha szükséges - ebben a formában is meg tud majd nyilvánulni mások számára. Tehát ha már Te is odaát leszel, akkor azon lelkek, akik most a szeretteid voltak, abban a formában fognak előtted mutatkozni, ahogy most ismerted őket. Azonban erre csak addig van szükség, amíg az a teljes tudatosságunk, amivel a leszületésünk előtt is rendelkeztünk, nem tér újra vissza.

Ez akkor következik be, amikor már érzelmileg is el tudunk szakadni az éppen hátrahagyott fizikai életünktől - hasonlóan, mint amikor reggel egy nagyon valóságosnak megélt álmunk után újra ráeszmélünk, hogy nem az volt a valóság, hanem amit most élünk. Ezt követően már minden lélek a maga valójában fog előtted mutatkozni, azonban így is fel fogod őket ismerni. Ezt most kicsit nehéz megérteni, de abban az állapotban, egy lélekre ha ránézel, ha találkozol vele... egyszerűen csak tudni fogod, hogy ki ő Neked.

Medek Tamás

 

232., 

Hogyan lehet vége a karmikus körforgásnak? Megbocsájtással kiegyenlíthető? Értem én, hogy karma, és ezért kell szenvedni, de meddig tart ez?

Meglehetősen bonyolult és összetett rendszer a karma. Bár leírható egy mondatban, miszerint mindig azt kapod vissza (érzetre legalábbis), amit korábban másoknak okoztál, de ennél jóval összetettebb tehát. Látszólag és innen, ebből a földi életünkből nézve úgy tűnhet számunkra, hogy sosem ér véget, hisz mindig lesz majd olyan, akinek mégiscsak ártunk (akaratunkon kívül is), s az egész folytatódik a végtelenségig.

Azonban a fizikai világok között is nagyon sokféle szintű létezik, illetve azon lelkek, akikkel itt és most együtt élünk, sem lesznek mindig azon a szinten, ahol most vannak, s persze mi sem természetesen. Mi is fejlődünk még, s bőven van hova még fejlődnünk, mint ahogy a többi léleknek is. A karma akkor ér véget, pontosabban szólva akkor kerülünk ki a kötelező testet öltések időszakából, amikor már minden tettünket, gondolatunkat a jó hatja át, és mindig azt tesszük mással, amivel segítjük, építjük őt, s nem ártunk neki. Amikor tényleg megértjük, hogy bár különálló lények vagyunk, de a Forrásban való összekötöttségünk révén mindenkivel egyek vagyunk, s bármit teszünk mással, azt magunkkal (is) tesszük.

Igen, negatív karmikus terhek kiegyenlíthetők azzal, ha annak ellenére, hogy bántanak bennünket, mi megbocsájtunk a másik félnek, s nem bántjuk őt viszont - ugyanakkor nem is engedjük, hogy bántson bennünket, de legalábbis nem bántásként éljük meg, hiszen ahogy másokat nem bánthatunk, úgy magunkat sem.

Fontos megjegyezni még, hogy a karma körforgása sosem áll le, tehát a karmából való kikerülés alatt csupán azt értjük, hogy a negatív hatásból nem kapunk, s így a leszületés sem lesz már kötelező számunkra. Ahhoz azonban, hogy a negatív hatásából ne kapjunk, nekünk sem szabad semmi negatívat kiadnunk magunkból. Ettől azonban még meglehetősen távol állunk mindannyian, noha egyikőnk viszonylag közelebb, másikunk viszonylag távolabb áll tőle. Itt és most még sem mi, sem e fizikai világban élő lelkek többsége nem áll azon a szinten, hogy bekövetkezzék számunkra a (negatív) karmából való kikerülés, de mindannyian afelé haladunk és előbb-utóbb - bár egy ennél magasabb szintű fizikai világban, de - mindannyian elérjük azt.
A kérdés tehát, hogy mikor kerülünk ki a karma körforgásából, olyan, mintha az általános iskola harmadik osztályában megkérdeznék a tanulók egymástól, hogy mikor kerülünk ki az általános iskolából? Kikerülhetünk ebben a tanévben? S a válasz: idén semmiképpen sem, de ha mind a nyolc osztályt sikerrel elvégeztük, akkor igen. Ez még kicsit odébb lesz, de hogy bekövetkezik, ez tény.

Medek Tamás

 

233., 

A minap kérdezte egy kedves hozzám forduló, hogy nagybeteg szülője pár napja elhunyt rokonaival kezdett el beszélgetni, s hogy az már a közelgő halálát jelenti?

Ugye a testi halálunk időpontja mindannyiunk esetében egy előre elrendelt időpont, melyet itt és most mi nem tudhatunk meg a legtöbb esetben, de odaát tudják ezt, és ha ez az időpont közeledik, akkor már jöhetnek elénk, hogy nyugtassanak bennünket és ha az időnk eljön, segítsenek bennünket a szellemvilágba való visszatérésünkben. Ezt akár egy-két hónappal korábban is megtehetik. Amikor tehát egy haldokló szerettünk olyan, már korábban eltávozott rokonait, ismerőseit véli látni (és/vagy beszélget is velük), akkor az valószínűsíti, hogy hamarosan (legkésőbb egy-két hónap) múlva elérkezik számára is az idő.

Vannak olyan személyek, akiknek több kilépési pontja is van tervezve egy adott életre, s amikor egy ilyen pont eljön, akkor a lelkük a szellemi segítőikkel egyeztet, hogy azon a ponton távozzon-e a fizikai világból vagy egy következőn. A döntést mindig az alapján hozzák meg, hogy a lélek, az adott életére tervezett sorsútjából addig mit valósított meg és azt mennyire szolgálná, ha még maradna. Ha egy ilyen lélek esetében egy ilyen pont közeledik és még nem született döntés arról, hogy most fog-e távozni a lélek vagy később, akkor is előfordulhat, hogy a már korábban eltávozott szerettei jönnek hozzá. Így tehát ha ilyet tapasztalunk, noha nem jelenti mégsem feltétlen azt, hogy a szerettünk bizton távozni is fog, de azt mindenképpen, hogy egyik ilyen kilépési pontja közeledik, melyen - nagyobb eséllyel, valószínűleg - távozni is fog.

Medek Tamás

 

234., 

Mindenhonnan az sugárzik vissza, amit oda adtál?

Sokak által ismert tény, hogy bármihez, bárkihez, ahogy viszonyulunk érzelmileg, azt fogja visszasugározni, vagy legalábbis azt raktározza el magában, az hat rá és az befolyásolja a lelki (sőt, testi) állapotát is. Ha egy növényt szeretgetünk és gondoskodással viseltetünk iránta, akkor sokkal szebb lesz, sokkal életerősebb lesz, ahhoz képest, mintha csak érzelem nélkül nevelgetnénk, öntöznénk.

Bármilyen élő szervezetre vagy élettelennek tűnő tárgyra is hatással van mindazon érzelem, melyet kifejtünk az irányukba, még ha ezt kevesebben is tudják. A világon ugyanis minden energia, melyekre igaz, hogy mindig a magasabb rezgésű képes hatni az alacsonyabb rezgésűre. Mivel pedig a gondolatunk a legerősebb, legmagasabb rezgésű energia, így azokkal bármi másra képesek vagyunk hatni, méghozzá olyan előjellel, amilyen előjelű érzelemmel felruháztuk azokat, és olyan erővel, amilyen erejű érzelemmel felruháztuk azokat.

A pozitív gondolatok, érzelmek minden esetben építő, míg a negatív gondolatok minden esetben romboló hatásúak.
Ha tehát egy élettelennek tűnő tárgyra, ásványra gondolatokat, érzelmeket sugárzunk, akkor azok állapotára kisebb-nagyobb mértékben akként is fogunk hatni, s azok a tárgyak ilyen jellegű energiákat is fognak kibocsájtani. Egy állat esetében, amilyen előjelű érzelmekkel közeledünk feléjük, úgy az ő lelki állapotuk is, illetve amit ők adnak nekünk, is aszerint fog változni.
Bármi irányában is fejtünk ki tehát érzelmeket, az annak megfelelőt fog számunkra visszasugározni. Egyetlen kivétel van. Méghozzá az ember. S ő is csak azért, mert az ember az egyetlen a földi világban, aki szabad akarattal rendelkezik és a tetteit, kisugárzását önmaga (is) alakíthatja, s felülbírálhatja.

Így egy ember esetében már nem lehetünk bizonyosak abban, hogy amit feléjük küldünk érzelmet, azt is fogják viszonozni a számunkra - hiszen a létezésben egyedüliként, szabad akarattal rendelkeznek, és dönthetnek másként is.
Azonban ebben az esetben is azt kapjuk vissza, amit kiáramoltatunk, annyi lesz csupán a különbség, hogy - meglehet - nem ugyanattól az embertől.
Az emberek közötti érzelem áramlásnál tehát nem feltéten ugyanattól az embertől kapjuk vissza azt az érzelmet, melyet feléje küldtünk, de abban biztosak lehetünk (s erről a karma törvénye gondoskodik), hogy előbb-utóbb, de visszakapjuk valakitől!

Mindenről tehát az köszön vissza, mindenhonnan azt kapjuk vissza, amit feléje, érzelmet kifejtettünk, s csupán az ember a kivétel, a szabad akarata révén, azonban ez esetben egy másik ember fogja számunkra azt visszaadni.

Medek Tamás

 

235., 

Egy kedves hozzám forduló, megérintő történetét és az arra adott válaszomat szeretném most megosztani Veletek!
(Ezúton is köszönöm, hogy hozzájárult a közléséhez!)

Kedves Tamás!
Egy roppant érdekes történetet tudtam meg tegnap. Az előző napon voltam Anyukámnál meglátogatni és beszélgetni vele egy kicsit, mert pont szabadnapos voltam. Ugyebár én örökbefogadott vagyok és valahogy fel jött ez a téma. Anyukámnak nem lehetett saját gyereke, mert a petefészke nem működött rendesen. Megkértem, hogy mesélje el, hogyan is történt ez.
Azt mondta, hogy 2001 decemberében volt egy álma, hogy örökbefogadott egy kislány gyermeket. Annyira intenzív öröm volt neki ez az érzés, hogy amint felkelt, elment a Gyermekvédelmihez, hogy feliratkozzon a váró listára. Annyira sietett, hogy még Apukámnak se szólt, csak szaladt be az intézménybe.
Ugyebár velem már akkor 4 hónapos terhes volt a biológiai anyám. Fél év múlva, ahogy meg születtem elsőnek Anyáéknak küldtek rólam a képeket, hogy született egy ilyen kislány, tetszem-e nekik?
Azonnal fel vették az intézménnyel a kapcsolatot és elkezdtek járni hozzám, hogy meg szokjam őket. 3 hónapos koromban már haza is vihettek.
Könnyek között mondta azt, hogy ugyan úgy néztem ki, mint az álmában a kis gyerek.
"Egy igazi kis angyalka voltam."
Az lenne a kérdésem, hogy ez hogyan lehetséges? Üzentem neki az álmán keresztül?

S a levelére adott válaszom:
Ugye a lélek bár a test megfoganása után hozzákapcsolódik ahhoz, de egy ideig még e kapcsolódás meglehetősen laza, és a lélek hosszabb-rövidebb időre még elhagyhatja azt (persze közben már az energiaszálat nem tépi el, amivel a testhez kapcsolódik). Azok alapján, amit leírtál, igen, egyértelműnek tűnik, hogy a lelked, abban az állapotban, amikor már a biológiai anyukád terhes volt Veled, üzentél a nevelő anyukádnak, méghozzá az álmain keresztül. Lélekként tudtad jól, hogy a sorsod ez lesz, hogy ő fog majd felnevelni, hogy hozzá kell majd kerülj, s ezért is üzenhettél neki, illetve ezért is alakult minden úgy, hogy ez meg is történhessen. Mivel egy konkrét képet is mutattál magadról akkor a nevelőanyukádnak, ezért is láthatott ugyanolyannak, mint később aztán, amikor valóban hozzá kerültél. Anyukádnak, az álma után tanúsított viselkedése és tettei már részben sugallatok alapján is történtek, melyeket Te is sugalltál neki, illetve a szellemi segítői is.
S még egy apró gondolat - a teljesség kedvéért. Természetesen az is lehetséges, hogy az álmában nem Te üzentél neki, hanem a szellemi segítői küldtek neki egy jósló álmot, hogy vezesse majd az útján, de az esetedben mégis az a valószínűbb, hogy ott és akkor, az álmában Te is ott voltál, s Te üzentél neki!

Medek Tamás

 

 

 

236., 

Egy öngyilkosságot elkövetett szerettem, a testi halála után lehet az őrangyalom? Lehet mellettem, hogy vigyázzon rám?

Először is különbséget kell tenni "valódi" őrangyal és egy olyan lélek között, akit mi - képletesen - annak vélünk. A kérdésedben ez utóbbira gondoltál, de előtte néhány szót ejtek a "valódi" őrangyalról is.

A kötelező testet öltések időszaka a teljes létezésünkben olyan, mint itt, ebben az életünkben mondjuk az iskolás időszak. Ha azzal végeztünk, akkor különböző szakmákat, élethivatásokat választhatunk magunknak. Odaát az angyali (s így az őrangyali) minőség is egy ilyen hivatás. Ha egy lélek már kikerült a kötelező testet öltések időszakából és az angyali "szakmát" akarja választani, megteheti, persze ehhez oly mértékben kell fejlődnie és tanulnia.
Az öngyilkosok később, amikor már kikerültek a kötelező testet öltések időszakából, tehát ugyanúgy választhatják ezt a "szakmát", mint bárki más - ha úgy fejlődnek és úgy tanulnak. A "valódi" őrangyalok tehát olyan lelkek, akik már régen túl vannak a kötelező testet öltések időszakán, és hivatásukként ezt a minőséget választották.

S akkor nézzük azt, ami kérdésben került megfogalmazásra.
Vannak olyan lelkek, akik ugyan nem angyalok még, de vigyázhatnak lélekként ránk, és mi - abból az érzetből, melyet bennünk okoznak - őrangyalnak vehetjük, érezhetjük őket. Ilyen tehát akár egy öngyilkosságot elkövetett személy is lehet, ha arra a szellemi feljebb valói engedélyt adnak.

Ha egy szerettünk öngyilkosságot követ el, és a testi halált követően hamarosan visszanyeri azt a teljes tudatosságát, mellyel a leszületése előtt is rendelkezett, s újra képes tisztán és tudatosan gondolkodni, akkor kérhet olyat a szellemi feljebb valóitól, hogy hosszabb-rövidebb ideig had térjen vissza a még itt élő szeretteihez, s lélekként had legyen mellettük, sőt, ilyen-olyan esetben had segítse őket. Ha ez nem ellenkezik az itt élő, érintett lelkek sorsútjával, és a már odaát élő léleknek is ez engedélyezhető, akkor ilyen előfordulhat. S ez estben e szerettünket is érezhetjük, s vehetjük (ahogy a válaszom elején írtam, ilyenkor képletesen) az őrangyalunknak.

Medek Tamás

 

237., 

Hány életet élünk a fizikai világban? Úgy tudom, több százat. Jól tudom?

Az én ismereteim is több száz, s akár több ezer testi élet megéléséről is szólnak, míg el tudunk jutni addig, hogy ne kelljen újra vissza születni. Nyilván attól is függ, melyik szám áll közelebb a valósághoz (a százas vagy az ezres szám), hogy kinek, mennyi élet alatt sikerül letennie azon leckéket, amiket itt le kell.

Bár e lecke egy mondatban összefoglalható (azt tedd mással, amit szeretnéd, ha veled tennének), de mégis, míg egy lélek eljut odáig, hogy már minden egyes tettét és gondolatát ez az elv jellemezze maradéktalanul, az nagyon sok idő. Főleg azt figyelembe véve (és ugye a testi élet egyik értelme éppen ez a nehezítés), hogy testben élve még inkább azt az illúziót érezzük, hogy teljesen különállóak vagyunk másoktól.

E sok-sok élet számtalan szintű fizikai világon megy végbe, igazodva az adott lélek mindenkori fejlettségi szintjéhez. E szintek közül jelenleg, a Földön tapasztalt, egy tízes skálát tekintve, körülbelül hármas szintnek felel meg - amin nem is lepődünk meg annyira, ha igazán végig nézünk rajta, s főként azon, hogy még (például) az erőszak mennyire jelen van benne.

Összefoglalva tehát, addig, amíg már nem kell kötelezően a fizikai világba születünk, nagyon sok, több száz, sőt, több ezer életünk is lehet, de ez minimum néhány száz életet jelent, bárki esetében is.

Medek Tamás

 

238., 

Mi a célja annak, hogy itt vagyunk, hogy szerepeket játszunk? Tanulni jövünk ide? Igaz a feltámadás, hogy Isten egyszer feltámasztja azokat, akik meghaltak?

A testi életek célja, hogy a lélek megtanulja, hogy noha különálló lény, mégis a Forrásban való összekötöttség révén mindenkivel egy, így bármit tesz mással, azt saját magával is teszi. A szellemvilágban a lélek csak energia, míg a fizikai világban testtel is rendelkezik. Minden energia a hozzá hasonlatost vonzza, így a szellemvilágban az egymáshoz hasonlatos lelkek együtt vannak, ám a fizikai világban, ahol a test leárnyékolja e kisugárzást, már eltérő szintű lelkek is lehetnek együtt. A testi lét ráadásul tovább fokozza a lélekben azt a hitet, azt a látszatot, hogy ő másoktól különálló lény. A testi élet célja tehát egyrészről, hogy testben létezve is megtanuljuk, hogy a másoktól való elkülönültségünk csak látszólagos, másrészről pedig hogy más szintű lelkekkel is együtt lehessünk hosszabb távon is, és tanulhassunk egymástól. A fizikai világ ezért lett megteremtve, létrehozva.

A testi életeink egymásba kapcsolódnak, s mindig azt kapjuk vissza másoktól, amit korábban mi okoztunk másoknak. Ezzel éppen azt tanuljuk meg, hogy bármit teszünk másokkal, azt valójában magunkkal is tesszük. Ha már minden tettünket és gondolatunkat az határozza meg, hogy csak azt tegyük másokkal, amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek, akkor többé nem kell testi életbe születnünk - így örökre a szellemvilág lakói leszünk, ami az igazi otthona minden léleknek. Ez azonban egy meglehetősen hosszú folyamat.

Akik meghaltak, azoknak a teste újra a Földdé lesz, ám a lelke (akik valójában voltak) visszatérnek a szellemvilágba, ahonnan a leszületésük előtt is érkeztek, s miután a szellemi segítőikkel kiértékelték az éppen hátrahagyott életüket és annak alapján felkészültek a következő testi életükre, akkor egy másik testben újra leszületnek. Akkor már egy másik személyiséget fognak felvenni, de a lélek ugyanaz lesz, sőt, korábbi személyiségét, személyiségeit is magában hordozza - testi élete alatt azonban csak lappangó állapotban.

A feltámadás tehát nem szó szerint értendő, illetve nem úgy, ahogy az a közhitben él. Ha valaki (teste) meghal, akkor lélekként visszatér a szellemvilágba és ugyanúgy él tovább, mint a leszületése előtt. Viszont idővel, új testben tér vissza, amíg a tanulási folyamata szempontjából az szükséges.

Medek Tamás

 

239., 

Miért kell addig tanulnunk és tökéletesnek lennünk, hogy végleg a szellemvilágban maradhassunk? Mi az értelme? Isten miért nem semmisíti meg a rosszat, és élhetnénk örökké?

Az igazi otthonunk a szellemvilág, itt, a földi világban csak olyan minőségben tartózkodunk, mint ebben az életünkben az iskolában. Az otthonunk és a végleges otthonunk tehát mindenképpen a szellemvilág, itt csak tanulni vagyunk, méghozzá azt, hogy testben létezve is megértsük, hogy noha különálló lények vagyunk, de a Forrásban való összekötöttségünk révén mégis egyek, így bármit teszünk mással, azt magunkkal (is) tesszük. Az itt létünk, s hogy megtanuljuk amit itt mindezt, tehát épp oly fontos, mint itt, ebben az életünkben, hogy iskolába járjunk és megtanuljuk az alapműveltséghez szükséges dolgokat.

Sátán, mint olyan nem létezik. Lelkek vannak, akik abban különböznek egymástól, hogy a lélekfejlődési folyamatukban éppen hol tartanak. Így vannak gonoszabbak és jók is. Isten nem semmisít meg semmit sem, hanem hagyja, hogy a lelkek, szabad akaratukból dönthessenek a jó és a rossz között, hogy ezzel tanuljanak, és végül maguk rájöjjenek, hogy a jót érdemes választani, hogy jóvá érdemes válni. S ezt, kivétel nélkül, minden lélek meg is teszi előbb-utóbb. A karma ugyanis minden lélek számára ezt tanítja, egész addig, míg az szükséges.

Isten nem emberként teremtett bennünket, hanem lélekként. A testünk csak azt a célt szolgálja, hogy amíg itt vagyunk a fizikai világban, addig általa meg tudjunk itt nyilvánulni. Most, a testi életünk során azt vagyunk hajlamosak hinni, hogy csak a fizikai világ létezik, s hogy csak testben élünk, azonban ezt csak a testi érzékszerveink igyekeznek óhatatlanul is elhitetni velünk. Valójában azonban lelkek vagyunk tehát, akik itt, a fizikai világban csak átmenetileg tartózkodunk, úgy, mint ahogy a testi életünk folyamán az iskolában tartózkodunk.

Medek Tamás

 

240., 

Ha a szellemvilágnak nem ugyanazon szintjére kerülünk a szeretteinkkel, akkor is találkozhatunk egymással?

A szellemvilágnak számtalan szintje létezik, melyek rezgésszámban különböznek egymástól, és minden lélek a saját rezgésének megfelelő szintre tud kerülni a testi halála után. A rezgését a mindenkor, benne megszülető gondolatok és érzelmek minősége határozza meg, másképpen szólva a lelkülete, lelkivilága milyensége. Így míg itt a fizikai világban együtt lehetünk tőlünk fejlettebb és kevésbé fejlett lelkekkel is, úgy odaát a hozzánk hasonlatosakkal kerülünk egy szintre. Ez azonban magával hozza kérdést, hogy akkor ha egy itt ismert szerettünk, tőlünk eltérő lélekfejlettségű, akkor nem is találkozhatunk majd odaát, nem is lehetünk ott majd együtt?

A testi halálunk után jönnek elénk a már korábban eltávozott szeretteink, így akkor mindenképpen találkozunk velük, illetve mi is menni fogunk majd egy utánunk érkező szerettünk elé, ha már odaát vagyunk - attól függetlenül, hogy milyen szinten tartózkodunk a szellemvilágban. Ezt követően, továbbra is találkozhatunk egymással, ha mindkét fél azt kölcsönösen akarja. A szintek között az átjárás a következőképpen mehet. A felsőbb szintekről képes egy lélek alsóbb szintekre menni, úgy, hogy a rezgését némileg lecsökkenti. Alsóbb szintekről azonban csak fejlettebb lélek kíséretében lehet feljebb menni, aki segít az átmeneti rezgésemelésben. Természetesen a találkozáshoz felsőbb szellemi engedélyre is szükség van, de ha mindkét fél kölcsönösen találkozni akar egymással, akkor ez általában meg is történhet.

Fontos azonban tudnunk, hogy az itteni szeretteink és azok, akiket odaát nevezünk annak, akikhez odaát vagyunk lelkileg közel, nem minden esetben azonosak. Így előfordulhat, hogy akit itt szerettünk nagyon, odaát már kisebb hatású lesz számunkra - legalábbis akkor, amikor a testi életünkhöz való érzelmi kötődésünk megszűnik és visszanyerjük azt a tudatosságunkat, mellyel a leszületés előtt rendelkeztünk. Ez minden léleknél előbb-utóbb megtörténik. S onnantól fogva már azon lelkekhez fogunk nagyon ragaszkodni, akikkel odaát vagyunk egy szinten, és egy közösségben - velük azonban törvényszerűen együtt leszünk.

Összefoglalva tehát, a testi életünkben megismert szeretteinkkel akkor is találkozni fogunk odaát, ha más-más szintjén élnénk a szellemvilágnak, s találkozhatunk egymással addig, amíg arra igényünk van. Így ha eltérő szintjén élnénk a szellemvilágnak, akkor egy idő után már e találkozások ritkulnak s megszűnhetnek, de akkor az már nem lesz fájdalmas, hisz akikkel valóban lenni szeretnénk, törvényszerűen azokkal leszünk együtt.

Medek Tamás

 

241., 

Odaát alapvetően könnyen felismerjük egymást, lélekként. De ha itt a Földön, testi életünkben találkozunk egy lélektársunkkal, azt is megérezzük?

Bár testben létezve a lelki érzékelésünk erőteljesen elnyomva van a testi érzékszerveink dominanciája miatt, de mégis, ha találkozunk egy olyan lélekkel, akihez már az előző életekből és/vagy odaátról erősebb érzelmi szálak fűznek bennünket egymáshoz, akkor azt a lelkünk felismeri és egy különös érzés formájában adja tudtunkra. Ez a különös érzés egyéni érzékenység és a másik lélekhez fűződő érzelmi szálak erősségétől függően változó erősségű lehet.

Medek Tamás

 

242., 

Isten hozta létre a rosszat és ő is szünteti majd meg?

A rosszat valójában maguk a lelkek idézik elő, egy valamikori döntésükkel, melyben úgy ítélték meg, hogy másoktól független lények, és melyben így az önzőség vezérelte őket. A rossz tehát azért és annak számára létezik, aki valamikor (a szabad akarata által) rosszat tett mással, tehát tettét az önzőség vezérelte. (Gyakorlatilag miden lélek végig megy ezen a folyamaton.) Így a tette hatását érzi, a karma által, azért, hogy ebből tanuljon.

Következésképpen a rosszat ugyanúgy a lelkek szüntethetik meg, úgy, hogy önzőség helyett az önzetlenség vezérelje őket, így az fog vissza is áramlani rájuk. Ez a tanulási folyamat a fizikai világ fő értelme és célja.

Istennek a létezésünket köszönhetjük és a szabad akaratunkat. A rosszat azonban már ez utóbbival, mi hoztuk létre és mi is szüntethetjük meg - ami előbb-utóbb minden lélek esetében meg is történik, életeken átívelően természetesen.

Azok a tanítások, melyek a bennünket érő rossz megjelenésének és megszüntetésének is külső okot határoznak meg, azok valójában azt mondják, hogy semmiről sem tehetünk, és csak várnunk kell, hogy majd valaki megmentsen bennünket. Ez azonban a nézeteim szerint hibás filozófia, hiszen nincs fontosabb annál, hogy ne mást okoljunk sosem, hanem higgyünk a saját felelősség vállalásban, és ne mástól várjuk az életünk jobbá válását sem, hiszen minden, így ez is, bennünk van.

Medek Tamás

 

243., 

A testi halál időpontját mi határozza meg? Rengeteg fiatal is meghal, azért kérdezem.

A testi halál időpontját odaát határozzák meg, ez voltaképpen a leendő életünk tervének fontos része. A most megélni szükséges sorsutunk (és a velünk, itt érintkezésben lévő lelkek sorsútjának) alapján kerül ez az időpont meghatározásra, mely meglehetősen összetett rendszerű. Nagyon röviden összefoglalva: okkal megyünk akkor, amikor, ám ezen okok annyira összetettek, hogy igazán odaát értjük meg, hogy miért akkor és miért úgy kellett menjünk.

Akkor távozunk, amikor a most megélni szükséges sorsutunk tervét lényegében teljesítettük - ám ezzel a tervvel itt és most nem vagyunk tisztában, csak odaát látjuk igazán át. Rengeteg fiatal hal meg, ez tény, de ugyanúgy idősek is, tehát ez valójában nem életkorhoz kötött tehát, hanem ahhoz, hogy az adott személy mikor teljesítette azt a tervét, melyet a leszületés előtt a szellemi segítőivel, az előző élete következményeképpen hozott meg.

Medek Tamás

 

244., 

Nagyon jó embernek tartanak, jó a személyiségem. De nagyon félek, hogy ha újra leszületek, akkor lehet, hogy teljesen más személyiség leszek, akár rossz ember is? S akár rossz családba is születhetek?

Tény, hogy mindig más személyiségünk lesz, minden életben, ugyanakkor az, hogy mennyire vagyunk jó emberek, alapvetően nem változik, hiszen az a lelkünk sajátja, s legfőbb jellemzője, melyet mindig magával visz. Lehetsz tehát más személyiség, más környezetben, de az, hogy milyen mértékben vagy jó ember, milyen mértékben vagy képes jó vagy gonosz lenni, az már a megszerzett sajátod, minden életben. (Természetesen olyan előfordulhat, hogy mondjuk most szegény voltál, a következő életedben pedig nagyon gazdag leszel és előjön olyan rossz tulajdonságod, ami ugyan benned van még, de azzal szegényként nem találkoztál.. tehát a gazdagok rossz tulajdonságai nálad is előjönnek, amit így szegényként nem vehettél észre.)

Az pedig, hogy mikor, milyen körülmények közé születik le valaki, szintén az határozza meg, hogy a lelki előzményei (karmája) alapján mit kell neki most megélni, megtapasztalnia.

Medek Tamás

 

245., 

Mi a különbség megvilágosodás és megtérés között?

Ugye mindannyian lelkek vagyunk, akik a létezésük jelenlegi szakaszán hol testben élnek a fizikai világban, hol pedig test nélkül a szellemi világban. Testi életek sokaságát éljük, melyeken keresztül azt kell megtanulnunk, hogy noha különálló lények vagyunk, de a Forrásban, Istenben való összekötöttségünk révén, mégis egyek, így bármit teszünk mással, azt magunkkal (is) tesszük. Ezt a karma által tanuljuk meg, hisz mindig azt kapjuk vissza - életeken átívelően -, amit korábban másoknak adtunk.

Ugyan egyes testi életeinkben nem emlékszünk az előző életeinkre, de a lelkünk semmit sem felejt, s érzet szintjén mindig is ott lesznek bennünk azok a tapasztalatok, melyeket addig szereztünk. Így, ahogy egyre több életet éltünk és élünk már meg, annál inkább ösztönösen tudni fogjuk azt, hogy mit jó tenni mással és mit nem, tehát hogy hogyan is kellene éljünk és viszonyuljunk másokhoz (s persze ugyanúgy magunkhoz is).

A lélek odaát tisztában van ezzel, azonban a testi életei alatt ezt átmenetileg elfelejti (legalábbis tudatosan), ám minél fejlettebb egy lélek, annál kevésbé képes mégis, nem emlékezni rá. Tehát annál inkább tudni fogja ezt ösztönösen a testi életei alatt is, s annál inkább kezd is akként élni.

Amikor egy lélek eljut odáig, hogy rájön, hogy is kellene élnie és viseltetnie mások és saját maga felé, akkor azt nevezzük a megvilágosodásának. Amikor viszont már képes is úgy élni, amikor már képes az elméletet a gyakorlatban is alkalmazni, akkor mondhatjuk, hogy megtért.

Medek Tamás

 

246., 

Ha Istent kérjük, segít nekünk?

Ha akár szóban, akár gondolatban Istenhez fordulunk (vagy bármely más szellemi erőhöz), akkor meghallgat bennünket, s a kérésünket igyekszik is teljesíteni. De! Csak akkor és csak olyan mértékben, amennyire az a jelenben megélni szükséges sorsutunkba beleilleszkedik, s amennyire odaát azt most számunkra jónak látják, valamint amennyire arra a lelki előzményeink alapján rászolgáltunk.

Sok esetben előfordulhat tehát, hogy kapunk kisebb-nagyobb segítséget, de sok esetben nem, vagy nem érezhető mértékűt. De tudunk kell, hogy egyik eset sem véletlen, és okkal kapunk vagy éppen nem kapunk. Amilyen mértékben nem kapunk segítséget a kérésünk nyomán, olyan mértékben kell azt az élethelyzetet magunk megéljük és magunk megoldjuk - tehát ha nem kapnánk segítséget, akkor is a lelkünk érdekeit szem előtt tartva nem kapunk.

Medek Tamás

 

 

247., 

Noé bárkája létezett és valóban Isten bocsájtott özönvizet a földre? Ádám és Éva volt az első ember pár?

Noé bárkája egy legenda, melynek valamennyi valóságalapja van, de nem feltétlen kell szó szerint venni. Hogy pontosan hogyan volt, számos elképzelés létezik, s nehéz lenne eldönteni, hogy melyik volt a valósabb. Ám a lényeg tehát, hogy valamennyi valóságalapja mindenképpen volt neki.

Az özönvizet nem Isten bocsájtja a földre, mint ahogy más katasztrófát sem. Ez megint a vallások hibás tanítása, mely tanításnak a célja, az Istentől való félelem keltés és annak hamis beállítása, hogy a sorsunkért más a felelős, azt más alakítja, legalábbis a kénye kedve szerint. Az özönvizet természeti erők okozzák, melyek okkal történnek és azok a személyek, akik áldozatául esnek is, okkal voltak éppen ott és akkor (az adott testi életükre vállalni szükséges sorsútjuk része volt).

Az emberi testet - az ismereteim szerint - az emberszabású majmok testéből, géntechnológiai úton egy idegen civilizáció keresztezte a saját testével (Isteni megbízásból), hogy létrehozzon egy olyan testet, melybe már emberi lélek is leszülethet. Nyilván volt első ember pár, akiknek nevet is adtak, de Ádám és Éva története is olyan, mint Noé bárkája, tehát pontosan szó szerint nem vehető.

Medek Tamás

 

248., 

 

 

Medek Tamás

spirituális író

 

A sorozat következő, 8. részét, ide kattintva éred el!

 

Az írásaim tartalmát az eddig, más forrásokból megszerzett ismereteim, a saját tapasztalataim, valamint a segítő szellemeim közlései alapján állítom össze. Nem célom senki világnézetén feltétlen változtatni. A saját átélt élményeimnek köszönhetően számomra nem kérdés a túlvilág létezése, de teljesen érthető, ha ez csupán szubjektív tapasztalatnak minősül, s csak azoknak igazán hihető, akik maguk is éltek át hasonlót. Célom, hogy olyan embereket segítsek a hitük erősítésében, akik már hozzám hasonlóan elindultak a szellemi világ elfogadása felé vezető úton. Nem szeretném továbbá, feltétlen tényként sem beállítani az írásaimban foglaltakat. Ezeket az információkat szellemi közlések útján kapom, melyek ugyan szinkronban vannak a saját tapasztalataimmal és mások közléseivel, de nyilvánvaló, hogy igazán teljes és valós képet akkor kaphatunk majd a szellemi világról, ha nekünk is eljön az időnk. Kérlek, az írásaim befogadásakor mindezt vedd figyelembe.